Új év, új kaland, új élet

Nem tudom, honnan származik a mondás, de Édesanyánk mindig így kezdte az elmesélni való történeteit; nagy kalandom volt Északon. Hát idén húsvétkor Launak, Sacinak és nekem tényleg nagy kalandokban volt részünk Északon. Elutaztunk ugyanis Helsinkibe. Még egyikünk sem járt Finnországban, sőt én még egyik északi országban sem jártam.

A célállomásról annyit röviden, hogy ez volt a legkisebb közös többszörös Budapest és Stuttgart között. Lauval gondoltuk ugyanis januárban, hogy jó lenne elutazni valahova húsvétkor pár napra. És Helsinki volt az a város, ahol még egyikünk sem járt, ahova a repülőink relatíve azonos időpontokban érkeztek, és ahonnan nagyjából azonos időpontokban távoztak, illetve ahova a repjegy még a kifizethető kategóriába esett. Vagyis osztottunk, szoroztunk és Helsinki lett a végeredmény.

Nagycsütörtökön vágtunk neki a várva várt finn túrának. A frankfurti reptér forgatagában találkoztunk és onnan már, a Lufthansának hála egy-egy pohár pezsgő, és egymás társaságában repültünk Helsinkibe.

Az útra való készülés részeként, az útikönyv csupa különleges, izgalmas, néha pedig furcsa infóval szolgált a finnekről és fővárosukról. Kiderült, hogy Finnországban rendeznek világbajnokságot például mobilhajításból, feleségcipelésből vagy léggitározásból. (Elképzelem a zsűrit a léggitározás döntőjében. Nehéz lehet dönteni, hiszen mi van, ha nem figyelsz elég jól és lemaradsz egy akkordról...:D) Aztán megtudtam még, hogy a finnek átlagosan napi 1 liter kávét isznak. Ezzel bizony világrekorderek. Ezt a nagy mennyiségű kávét átlagosan napi öt kávészünetben fogyasztják el. (Megadják ám a módját, nem egyben isznak meg fél liter kávét, mint a németek.) A főváros érdekessége, hogy lakosainak 5,4%-a beszél svédül és mindent bemondanak a villamosokon svédül is. Végülis a svéd is hivatalos nyelv a finn mellett. És jöjjön akkor még pár számszerű adat Helsinkiről és Finnországról. A város területének 33 %-a parkokból és zöldövezetből áll. A városon belül 123 km a part menti szakaszok hossza. 140 nemzetiség él a finn fővárosban. 200 kilométernyi kiépített pálya áll télen a sífutók rendelkezésére. 315 szigete van a városnak. Finnország 600 évig a svéd királysághoz tartozott. Utána 108 évig az Orosz Birodalmon belüli autonóm nagyhercegség volt. 1917-től pedig teljesen független állam lett, és ekkor vált fővárossá Helsinki. A város területe 716 négyzetkilométer, lakosainak száma pedig 629512 fő (2016-os adat). A városban 1200 km bicikliút található. A bicikli mellett azonban nagyon népszerű közlekedési eszköz az elektromos roller is. Ráadásul a modern kornak és a 100 lakosra jutó 96 okos telefonnak köszönhetően, a rollerek okos telefonnal aktiválhatóak és zárhatóak le. Egyéb lakat nem is kell rájuk.

A finn fővárosba egészen egyszerű eljutni a reptérről. Nem egészen fél óra vonattal az út a központi pályaudvarig. A város belvárosi része gyalog teljesen jól bejárható. Ha valaki a kicsit messzebbi részeket is szeretné megismerni, vagy nincs kedve gyalogolni, akkor érdemes a 2-es vagy 3-as villamosra felülni. Olyan városnéző járatok ezek, mint Budapesten a 2-es villamos. Érdekes, hogy a városban minden modern, a villamosok azonban még a régiek. Szuper állapotban vannak, de elég szűkek, és van még olyan régi két-három nagy lépcsős villamos is, amire bizonyos kor fölött, már igen nagy kihívás felszállni. (Mint a nagyon régi 17-es villamos.)

Igazából a város legfontosabb látnivalóit akár egy nap alatt is meg lehet nézni. Nekünk ennél kicsit több időnk volt. Így nem volt gond, hogy jó sok időt eltöltöttünk például a kötelező szuveníreknél a Mumin boltban. Hiszen, ha Finnország, akkor Mumin. Ki emlékszik még a víziló alakú mesehősre?

A finnországi kalandra készülve megnéztem, hogy náluk is szabadnap-e a nagypéntek és a húsvéthétfő. És igen, ezek bizony nemzeti ünnepek; de ettől függetlenül, nagy meglepetésemre, majdnem minden üzlet nyitva volt mindkét nap. (Igaz, rövidebb, ünnepi nyitvatartással dolgoztak.) Mi azért örültünk, hogy ezeken a napokon is tudtunk kicsit vásárolni.;) Lett is igazi finn szuvenírem. Mondjuk jó szokásomhoz híven, az utolsó pillanatban vettem meg a őket, a reptéren. Na, jó, igazából két nappal előtte is vettem már igazi Iittala mécsestartót, de a párját a reptéren vettem meg. A szuvenírek nekem valahogy mindig az utolsó utáni pillanatra maradnak. Akkor találom meg őket, nem tehetek róla.

A finn lakosság nagy része evangélikus. Csak pár százalékuk katolikus. Ennek megfelelően elég nehéz volt egy katolikus templomot találni, hogy el tudjunk menni húsvéti szertartásra. Végül a turista információnál kellett segítséget kérnünk. Az úriember először felhúzta a szemöldökét, majd közölte, hogy ez egy igen jó kérdés, végül némi gondolkodás után rábökött a térképen egy templomra, hogy annak katolikusnak kell lennie. A nagyszombati szertartást a püspök mondta. Gondolom a legnagyobb, -központibb templomba lettünk irányítva. Azért érdekes volt, hogy a résztvevők legnagyobb része bevándorló volt. Afrikai, brazil vagy egyéb nemzetek gyermekei. És mindenki bőszen fotózott. Tablettel! Emberek, de miért jó ez? Sőt volt, aki élőben közvetítette a szertartást, képpel együtt FaceTime-on. Lehet, hogy maradi vagyok, de nekem ez már azért kicsit sok volt. Azt hiszem még edződnöm kell, és haladnom a korral. Mi nem fotóztunk, de olvastunk egész szertartás alatt. Anya tavaly nálam hagyott Adoremusának jó hasznát vettük, hogy követni tudjuk az eseményeket. (Köszi!)Az evangélikus dómban az angol, a svéd és a német fordítás mellett ott volt magyarul is az Istentisztelet szövege.

Hiába tanuljuk az irodalom órán a finn-ugor elméletet, az ember egy szót sem ért a finn nyelvből. Nekik is nagyon hosszú, kiejthetetlennek tűnő szavaik vannak. De ezen kívül semmilyen hasonlóság nincsen a magyar és a finn szavak között. Az egyetlen dolog, ami a magyar nyelvre emlékeztetett, az a hanglejtés volt. Érdekes, hogyha az ember nem figyel oda, hogy mit beszélnek, akkor hanglejtés alapján akár hiheti azt is, hogy valaki magyarul beszél. De ennél több közös vonást nem sikerült felfedeznem.Ajánlom szíves figyelmetekbe a "Guten Morgen" finn megfelelőjét. De azért akad ott még pár gyöngyszem.:D

Helsinki egy elég nyugodt város. Állítólag az ünnepek alatt sokan vidékre utaztak, így még nyugodtabb volt, mint egyébként. Nem az a kifejezett turistaközpont. A szezon, amikor mindennap több hajónyi turista lepi el a város utcáit, még nem indult be április közepén. Eleinte kicsit furcsa volt, hogy lehet ilyen nyugodt egy főváros. De aztán rájöttem, hogy nagyon kellemes ez. Nem kell minden látnivalónál sorban állni, nem zavar a rengeteg lökdösődő turista, és nagyon nyugodt tempóban lehet felfedezni a várost. Azért a Suomenlinna erődnél "megtaláltam" az addig hiányolt turistákat. Ott tényleg rengeteg ember volt.

Április közepe lévén én kicsit rosszabb időre számítottam, ehhez képest igazán szép, napsütéses, meleg napokat tölthettünk Helsinkiben. Azért a fővároshoz közeli nemzeti park nagy része még hóval volt borítva. Tehát kaptunk egy kis ízelítőt az északi időjárásból is. (Több volt ott a maradék hó, mint nálunk Stuttgartban egész télen.)

Helsinki utcáira jellemzőek, hogy egyenesek, szélesek, és az épületei hasonlítanak Budapest nagypolgári házaira. Nekem a dimbes-dombos terepen nyílegyenesen futó és arra merőlegesen érkező keresztutcákról a máltai Valetta jutott eszembe. Csak azok az utcák sokkal keskenyebbek voltak. A finn főváros összképe nekem leginkább steril volt. De jó értelemben steril. Letisztult építészet, minimalista stílus, tiszta közterek, rendezett környék, karbantartott épületek, funkcionalista gondolkodás. Minden nagyon a helyén volt.Minden ház bejáratánál volt cipőpucoló. Náluk azért még tényleg van tél. És hó is.

Egy a sok szép épület közül.

És akkor jöjjenek a főbb látnivalók.

Helsingin Tuomiokirkko

A Szenátus térről (Senaatintori) lépcsőkön elérhető dóm (Helsingin Tuomiokirkko) Helsinki talán legismertebb (és legtöbbet fotózott) épülete. Van abban valami egyedi, ahogy a lépcsősor tetején világít a dóm vakítóan fehér fala. Minden nap másmilyennek tűntek az épület színei az ég kék árnyalatának megfelelően.

Jó, hogy a cipőink és a térkövekből is jó sok benne van a képben, csak a templom teteje maradt le.... Avagy miért ne legyenek nagy elvárásaink, ha megkérünk valakit (komolyabb fényképezőgéppel a kezében!), hogy csináljon rólunk egy fotót a helyi látványosság előtt. Rajtunk kívül elég sok minden belefért még, csak a lényeg nem egészen.

Ez pedig egy újabb példa a fentiekre. Mondjuk itt azért sikerült egy kicsit jobb beállítást elérni. De itt is térkő van, kupola teteje nincs.

Vanha kauppahalli

Helsinkiben több piac is található, a legismertebb ezek közül a régi piac. A kívülről igazán szép épület a kikötőnél található. Belülről is gondos a piac, de nekem inkább egy turistavakító helynek tűnt, mint igazi piacnak. A halakon, rengeteg lazacon kívül, különlegesebb édességeket, borokat, szárított rénszarvas húst, és egyéb gurmébb élelmiszereket lehetett kapni. Alapélelmiszerek egyáltalán nem voltak itt. Volt helyette azonban hangulatos bár és kávézó. Érdemes bemenni, megcsodálni a hal kínálatot, de elég hamar körbejárható a piac mind a két sora.

Sibelius Park és Monument

A Sibelius Park Helsinki egyik zöldterülete a sok közül. A park a nevét a híre finn zeneszerzőről, Jean Sibeliusról, kapta. Az 1967-ben felavatott absztrakt emlékmű a mai napig gyakori beszédtéma. És a turisták közkedvelt úti célja. Az emlékmű érdekessége, hogy orgonasípokat ábrázol, habár a zeneszerző sosem komponált darabot orgonára. A több mint 600 acélcsőből álló műalkotás (állítólag) igazi zenei élményt nyújt, ha a szél átfúj a csöveken. (Nem messze a parktól található az Olimpiai Stadion, ahol 1952-ben eddigi legjobb olimpiai szereplésünket nyújtva 42 érmet szereztünk. 16 arany, 10 ezüst és 16 bronz éremmel gazdagodtunk és az előkelő harmadik helyet foglaltuk el az összesített rangsorban az Egyesült Államok és Szovjetunió után. Kívülről azonban nem igazán látványos a stadion épülete.)

Turisták által közkedvelt kávézó a park közelében, még az útikönyv is megemlítette. De ennyi az érdekessége. Mondjuk aranyosan néz ki.

Uspenskin katedraali

Az Uszpenszkij-székesegyház a letisztult dóm igazi ellentéte. Az ortodox székesegyház a Katajanokka félszigeten egy domb tetején magasodik a város fölé. A Szenátus térről gyalog pár perc alatt elérhető. A székesegyház az építésekor az orosz hatalmat jelezte Finnország felett. Ma pedig a város egyik legtöbbet látogatott látnivalója.

Temppeliaukion kirkko

A Sziklatemplom a modern finn építészet egyik látványos alkotása. Gránitsziklába vájták bele a templomot, ami kívülről inkább egy bunkerre hasonlít. Az igazán puritán templombelsőbe a fény a 180 tetőablakon keresztül jut be. Erre az épületre szerintem különösen igaz az egyszerű, de nagyszerű mondás. Szeretem az ilyen letisztult épületeket, amik valamiért mégis különlegesek.Kívülről...... és belülről

Kampin kapelli

A látnivalók közül a Csend kápolnája a legfiatalabb. Helsinki 2012-ben a világ dizájn fővárosa lett, ekkor épült ez a kápolna is. Egy bevásárlóközpont bejáratánál, a központi pályaudvartól két percre, egy forgalmas tér egyik sarkában található. Belülről mégis a nyugalom szigete. Az elcsendesedés helye. Vallástól függetlenül. Az evangélikusokhoz tartozik, ettől függetlenül mindenféle vallás szent könyve megtalálható a bejáratnál és a puritán belső is segít abban, hogy mindenki a magáénak érezze. A kápolna egész fala mind kívülről, mind belülről fából készült. A finn építészet egyik remeke ez is, szerintem. Itt is az egyszerűségben rejlik a nagyszerűség. És bent valóban semmit sem érzékelünk a kinti nyüzsgésből. Csend van. És mi. És az, akiben hiszünk.Ki gondolná, hogy ez egy kápolna?

Kaisaniemen kasvitieteellinen puutarha

Vagyis botanikus kert. Pont a központi pályaudvar mellett található. Nagyon szép épületei vannak. Nyáron gondolom még szebb, mikor be van ültetve virágokkal, de így is megért egy sétát. (Főleg, hogy a szálloda felé pont útba esett.)

Suomenlinna

A Suomenlinna egy, a Helsinki előtti szigeteken fekvő, katonai erődítmény. Az erődítmény építése az 1700-as évek közepén a svéd állam legnagyobb építési beruházásának számított. Elkészültekor a hadikikötő dokkja a világ egyik legnagyobb szárazdokkja volt. A katonai használatnak köszönhetően szinte teljes épségben fennmaradt a 250 éves erődítmény.

Suomenlinnán a legismertebb haditengerészeti iskolán kívül számos, a finn hadsereghez tartozó szolgálati lakás, állami tulajdonban lévő bérlakás és néhány magántulajdonú lakás található. A szigeteknek jelenleg kb. 850 lakosa van. Érdekesség, hogy míg élelmiszerbolt csak egy van, étterem és kávézó szinte minden utcasarkon található. Nem hiába, a turistákra fel vannak készülve.

Soumenlinnát, a város központjából, kényelmesen, pár perces hajóúttal elérhetjük.

A szállodában próbáltuk első este megérdeklődni, hogy mennyi idő alatt jutunk el a Suomenlinnára, és este hány óráig járnak a hajók. A portás hölgy kedvesen informált minket, hogy este sokáig járnak a hajók, hiszen a szigeteken emberek laknak. Mi addig, az útikönyvnek köszönhetően, azt hittük, hogy ott csak sétálni lehet és múzeumokat megnézni. De az nem jutott eszünkbe, hogy ott emberek élnek. Legalább szereztünk pár vidám percet a portás hölgynek.;)

Eduskunta

A finn parlament. Az épület kívülről, megfelelően a finn építészetnek, kifejezetten egyszerű. Voltak, akik tüntettek és voltak, akik edzettek (lépcsőztek) az épület előtti lépcsősoron. Mindenki megtalálta a neki való funkciót. Nem hiába olyan funkcionálisak a finnek.:) Ja, és mi is megtaláltuk a nekünk való funkciót; fotózkodtunk a lépcsőn.

Nuuksio Nemzeti Park

Helsinkiből Espoon keresztül egy átszállással könnyen elérhető a Nuuksio Nemzeti Park. Mi nagyon örültünk, hogy sikerült a főváros közelében egy nemzeti parkot találnunk, így megnézhettük a "vidéki" Finnország egy kis szeletét is. Ahogyan a busztól egyre mélyebbre haladtunk az erdőben, úgy lett egyre több a hó is az úton. Mivel erre nem igazán voltunk felkészülve (részben a 8kg-os kézipoggyászunknak köszönhetően), ezért megpróbáltunk kevésbé csúszós, hóba besüppedős utak után nézni. Nagyon szép volt az a pár óra, amit ott töltöttünk. Lehetett volna kicsit több is, ha nem vagyunk annyira "tájidegenek". Vagyis ha kicsit jobban rákészülünk egy igazi túrára és nem erdei sétára asszociálunk a Nemzeti Parkkal kapcsolatban. Szóval, akkor is, ha áprilisban mentek, vigyetek télikabátot, vízálló, csúszásmentes bakancsot és hátizsákot.;)

Mindenfelé a bekötőút elején álltak a postaládák. Gondolom, hogy megspóroljanak pár száz métert házanként a postásnak.

A központi pályaudvarnál található turista információnál ajánlották nekünk, hogy vigyünk magunkkal kolbászt, mert vannak sütögető helyek a nemzeti park területén. Sok mindenre gondoltam, de ilyen felszerelt pihenő- és grillező helyekre azért nem számítottam. Minden oda volt készítve, még a kuka is, szelektíven gyűjtve a sörösüvegeket.;) Ezt máshol is be lehetne vezetni.:)

Café Kappeli

Ez egy kávézó, és nem egy igazi, a turistakönyvekben szerepelő látványosság. De nekem ez lett a kedvenc helyem Helsinkiben. Ha egyáltalán lehet ilyet mondani négy nap után. De a lényeg, hogy az épület mind kívülről, mind belülről nagyon tetszett. Főleg a sarokkiszögellések, amiket még ajtókkal is külön le lehetett zárni. Nagy élmény volt ott kávézni. A hely miatt, és nem a kávé miatt. Ahhoz képest, hogy milyen sok kávét isznak a finnek, nem igazán találtunk igazán jó kávét kínáló kávézót Helsinkiben. De az ételek finomak voltak ezen a helyen. És sose fogom elfelejtetni az ottani kávézás hangulatát.

Az élet fintora, hogy a kedvenc helyemhez, ehhez a kávézóhoz köthető, mondhatni a legrosszabb élményem Helsinkiben. Az utolsó nap szerettük volna még ott az utolsó ebédünket elfogyasztani. A hely eléggé tele volt, de amíg Lau és Saci sorban álltak az ételért, addig én még pont találtan két kétszemélyes asztalt, melyeket összetoltam és ráhelyeztem két egymás melletti székre a kabátomat és a pulcsimat. Mire visszatértünk (pár perc után) az egyik asztalt elfoglalta egy francia család. És közölték, hogy mivel csak két széknél volt jelezve, hogy foglalt, ezért gondolták nem kell nekünk négy hely. Drága franciák, innen üzenem, hogyha egy összetolt asztalt lefoglalok, az akkor is le van foglalva, ha csak egy székre teszek valamit, ez internacionális jelzés. Egyébként meg ne legyél bunkó, ha már nem érted az internacionális jelzéseket, várd meg, amíg visszaérek és kérdezd meg, hogy szükségem van-e az össze helyre. Akkor majd elmagyarázom, hogy hárman nehezen ülünk le két székre egy mini asztalhoz, ezért foglaltam két asztalt négy székkel. De ha mégis elveszed a helyünket, ha látod, hogy miattad nem férünk el, ne egyél tovább nyugodtan, hanem legalább segíts plusz egy széket keríteni és kérjél elnézést az értetlenkedés helyett. De ha ezt sem teszed meg, akkor legalább ne csodálkozz, hogy idegességünkben magyarul beszélünk hozzád addig, amíg már te sem eszel olyan nyugalomban és boldogan, hogy sikerült széket és asztalt szerezned. Legalább kicsit érezd, hogy micsoda bunkó voltál, ha már angolul nem érted meg, amit mondunk neked. Azt hiszem, minden előítélet nélkül, erre mondják, hogy tipikus franciák.

Tallinn

A Csinibaba óta mindannyian tudjuk, hogy "Helsinki, hát, momentán még Nyugat, de már komp jár át Leningrádba". Hát, ha Szentpétervárra nem is, de Tallinnba azért elkompoztunk mi is húsvétvasárnap. Röpke két és fél órás hajókázás után érkeztünk meg Észtországba. A hajón még szórakoztató programról is gondoskodtak, volt koncert a felnőtteknek és bűvészelőadás a gyereknek. Mi azért inkább megpróbáltuk kihasználni a pár "üres" órát, és aludtunk egy kicsit az odaúton.

Tallinn történelmi belvárosa meseszép. Régen voltam olyan városban, ami rögtön ennyire elvarázsolt volna. Nagy szerencsénkre ragyogó napsütés fogadott Észtországban is minket. Így igazán különleges élmény volt a régi kis, kacskaringós utcákon sétálni, megcsodálni a házakat, templomokat, és felfedezni az óvárost. HA Róma megér egy misét, akkor Tallinn megér egy több órás sétát.:)

Én mindenképpen szerettem volna megnézni a tallinni kastélyt is, ami még az orosz cár uralkodása alatt épült. Azt előre tudtam, hogy húsvétvasárnap nem lesz nyitva, de a fényképek alapján, kívülről is nagyon szépnek ígérkezett a kastély. És az is volt. A parkja is gyönyörűen rendezett volt. Megérte a kb fél órás gyaloglást az óvárosból. Főleg, hogy egy Andrássy útra emlékeztető szép villákkal és fasorral övezett úton jutottunk el a kastélyhoz.

Számomra teljesen hihetetlen volt, hogy húsvétvasárnap rengeteg üzlet, sőt még a bevásárlóközpont is nyitva volt az észt fővárosban. Sok finnek az volt a húsvéti program, hogy átkompoltak Tallinnba bevásárolni. Főleg alkoholt. De állítólag a húsárú, és egyéb élelmiszer cikkek is jóval olcsóbbak mint Helsinkiben. Sőt a komp boardingjánál várakozva mi is felfedeztünk még egy italüzletet. Vettünk is egy pezsgőt, az utolsó esténkre Helsinkiben. Ezzel mondjuk eléggé elmaradtunk az átlagtól. Úgy is mondhatnám, hogy látszott rajtunk, hogy turisták vagyunk, ahogy hárman egy árva pezsgővel a kezünkben vártuk a boardingot. De a legnagyobb meglepetésemre Törley pezsgőt, Unicumot és magyar borokat is lehetett kapni a boltban és a kompon is. Ugyanis a kompon is volt egy duty free üzlet; parfümökkel, szeszes itallal és csokoládéval.

A hazaúton a kompon megfigyeltük, ahogy a finn fiatalok jól begyakorolt technikával, rutinos mozdulatokkal csomagolják be az alkoholt és vásárolják meg a még hiányzó alkoholos italokat a több karton cider, sör és vodka mellé. Tele voltak a bőröndök, és a húzós kocsikat is addig halmozták, amíg már nem fér rá több. És ekkor jött a trükk; betekerték az egészet alufóliával, ezzel fixálva a tornyot. Szóval, tényleg nem először jártak Tallinnban szeszért.

Szerintem, ha valaki Helsinkiben jár, mindenképpen kompoljon át Észtországba. Egyrészt a kompozás is nagy élmény. Másrészt pedig, ahogy fentebb is írtam, Tallinn tényleg egy olyan város, amit érdemes megnézni!;)

Életemben először, a booking.com egy szuper ajánlatának köszönhetően, a mindenki által olyan drágának tartott Finnországban, egy 5 csillagos hotelben szálltunk meg. A Hiltonban. A hotel lounge-ja, és az egész belsőépítészete szuper volt. A szauna kivételével mindennel nagyon elégedettek voltunk. Azért őszintén többet vártam, mint egy tetőtérbe bezsúfolt mini szauna, ahova minden zaj beszűrődik. Amolyan kötelező jelleggel volt odatéve. A svédasztalos reggeli viszont mindent vitt. A hatalmas lazac volt a kedvencem.:) Egészen más íze volt, mint amit eddig ettem. De egyébként volt minden, ami szem-szájnak ingere. Az utolsó esti pezsgőnkhöz a folyosón elhelyezett jégautomatából a szobába bekészített pezsgős vödörben tudunk jeget hozni. Így megfelelő hőmérsékleten élvezhettük a nedűt. Visszatérve egyébként a hotelárakra, azt olvastam az útikönyvben, bármennyire is meglepő, de állítólag Helsinkiben hétköznap drágábbak a szállások, mint hétvégén, mert az üzleti utak miatt hétköznap nagyobb a szállodák telítettsége.

Az ételek, és főleg a szeszes italok azonban valóban olyan drágák Finnországban, ahogyan azt hallani. (Nem véletlen, hogy inkább komp jegyet vesznek az emberek és elmennek egészen Észtországig beszerezni az alkoholt.) Azért még így is mindenki meg tudja találni az igényeinek és a pénztárcájának megfelelő étkezési lehetőségeket. Egyébként meglepő módon, főleg hamburgert és pizzát, valamint pizzát és hamburgert lehet találni Helsinki éttermeiben. Kicsit azért keresgélni kell, ha az ember valami autentikusabbat szeretne fogyasztani.

Mindent összevetve, rengeteg mindent láttunk, sok új dolgot tapasztaltunk meg, kaptunk egy kis ízelítőt a finn életérzésből. És nem utolsó sorban együtt voltunk pár napot! :)

Ja, és én újabb két országot lekaparhatok az Ellentől karácsonyra kapott kaparós világatlaszról.;)

Április második hetében Réka látogatott meg négy napra.

A szerda estét itthon töltöttük. Rékának volt ideje megérkezni, lepakolni. Aznap én is sokáig dolgoztam, szóval jó volt végre hazaérni.

Csütörtökön Waiblingenben találkoztunk munka után. Elmentünk moziba. Igazi matiné előadás volt délután hatkor. Rajtunk kívül csak pár nyugdíjas ült be a korai kezdésű filmre.:) A Monsieur Claude und seine Töchter második részét néztük meg. Magyarul Bazi nagy francia lagzik volt a címe az első résznek. Ez is olyan volt, mint sok másik filmnél, ha csinálnak egy második részt, az már nem tudja felülírni, vagy utolérni az elsőt. Főleg, hogy erről a sztoriról, szerintem, nagyon nehéz még egy bőrt lehúzni. De azért jó volt ezer év után újra beülni egy moziba.:) És jól szórakoztunk a filmen, sikerült kicsit kikapcsolódni.

Pénteken Stuttgartban találkoztunk munka után. És egy kicsit vásárolgattunk. Réka is mondta, és én is rájöttem, hogy Németországban valóban tök jó üzletek vannak. Tényleg minőségi dolgokat lehet kapni egészen elérhető áron, és nagyon színes a kínálat. Szeretek Stuttgartban nézelődni, vásárolgatni.

Szombaton Tübingen felé vettük az irányt, de aztán egy éles kanyarral Rottenburg am Neckarban kötöttünk ki. Réka mindig mondta, hogy nézzünk meg nyugodtan valami olyat, amit még én sem láttam. Így végül is tényleg ez történt. Sajnos az idő nem volt valami szép, kicsit lógott az eső lába. De azért így is hangulatos volt Rottenburg belvárosa, és a szombati piac (amit éppen lebontottak).

A délutánt a Neckar mentén kacskaringozó vonatúttal kezdtük, majd megérkeztünk Hirsauba. Ez egy kis település a Fekete-erdőben. Annyira kicsi, hogy amikor leszálltunk a vonatról, két néni, akik addig velünk szemben utaztak, meg is szólítottak minket, hogy honnan jöttünk és egyáltalán mit csinálunk itt. Aztán három perc alatt megtudtam az egyiküktől, hogy a Berlinben élő unokájának a vőlegénye Budapesten él és egy színházban rendezi a színpadot, tologatja a díszleteket. Valamint, hogy a néni is repül Budapestre ősszel, mert akkor lesz az esküvő. És a budapesti fiú utána majd Berlinben szeretne élni. Sőt még egy részletet is előadott nekem a Csárdás királynőből németül. Ezalatt a másik néni a Rékát szórakoztatta. Éljenek a nagymamák, akik három perc alatt minden infót megosztanak veled. Ha kéred, ha nem; az nekik már mindegy. Még jó, hogy a munkámból adódóan már edzett vagyok az ilyen szituációkban.

Hirsau látnivalója a 11. századi háromhajós román kori bazilika és a mellette álló kolostor romjai. Akkoriban itt volt Németország legnagyobb temploma és kolostora. A kolostor fontos szerepet töltött be a katolikus egyházat megújító cluny reformokban is. 1556-ban a reformáció következtében a kolostorból egy evangélikus iskola lett. Majd a württembergi hercegek 1586-1592 egy háromszárnyas reneszánsz kastélyt építettek a kolostor mellé. 1692-ben a pflazi örökösödési háborúnak áldozatul esett mind a templom, mind a kolostor, mind pedig a kastély. Felgyújtották az összes épületet, majd pedig a megmaradt romok köveit felhasználták más épületek építéséhez. Ennek a rombolásnak 1808-ban vetett véget a württembergi király rendelete.

A vonattól pár perc séta után odaértünk a renovált katolikus templomhoz és a romokhoz. A bejáratnál sikerült "leráznunk" a két nénit. Mi ugyanis először beültünk egy kávéra és sütire a helyi kicsi kávézóba. Itt sikerült egy eléggé sajátos, nagyon minimál esküvőbe belebotlanunk. De azért pont maradt nekünk is még hely odabent. És Réka legnagyobb megdöbbenésére, Hirsauban, "az Isten háta mögött", egy  közel 2200 lakosú eldugott, kis német településen Daubner-szintű málnatortát szolgáltak fel neki. Vannak még csodák az életben.:)

A kávézás után, megnéztük a romokat és a restaurált kis templomot. Közben kicsit  elkezdett szemerkélni az eső. De így is nagyon szép volt a látvány. Egyszerű, de szép. És ha belegondolunk, hogy több mint 900 éve ott vannak azok a kövek, hogy mi mindent tudtak már akkor is az emberek, és micsoda épületeket hoztak létre; akkor hat ránk igazán a hely. Hihetetlen, hogy milyen eldugott kincsek vannak akár egy apró kis településen is.

A kastély romja szerintem nagyon hasonlít a heidelbergi kastély reneszánsz részének a romjaihoz.

A kis restaurált templom érdekessége volt, hogy interaktívan volt berendezve. Vagyis különböző "feladatokat" találtunk benne. Például valamit elgyászolni és egy könnycsepp szimbólumaként egy kis követ egy vízzel teli üvegtálba lehetett helyezni. Vagy egy listára összegyűjteni, hogy miért vagyunk hálásak. Egy másik papírra pedig rá lehetett írni, hogy kitől kéne bocsánatot kérni vagy miért kéne megbocsátanunk. Nagyon tetszett, hogy mindenki a saját maga hitéhez mérten tudott bekapcsolódni a "feladatokba". Sőt akkor is elgondolkodtatóak voltak az állomások, hogyha valaki egyáltalán nem hívő. Érdekes volt beleolvasni egy kihelyezett könyvbe, hogy ki miért hálás, miért örül, hogy itt lehetett. Sokakat megszólított a hely.

Az eső ellenére is nagyon fotóztunk.:)

Hirsau, az eldugott német kisváros

Szombat este megmutattam Rékának egy pár német tévéműsort, amin ő csak ámult és bámult.;) (De ezekről egyszer majd külön is írok.) Majd egy rövid időre lefeküdtünk aludni, hogy pár óra alvás után a hajnalra rendelt taxihoz felkeljünk. Rékának ugyanis mennie kellett az igen csak korai géphez, mivel a Laudamotion sajnos áttette a délutáni indulást, hajnal hatra...:(

Réka, jó volt ez a pár nap együtt! Jó volt új dolgokat felfedezni a környéken!:)

Idén olyat csináltam, amit eddig még sosem. Repülőre ültem a születésnapomon és elutaztam egy hosszú hétvégére. Az utazás apropója a Maitland tanfolyam volt, illetve, hogy megbeszéltük Ellennel, hogy idén is elutazunk valahova. Én pedig összekötöttem a kellemeset a hasznossal. Tervezni tudni kell.:)

Indulás :)

Pénteken egy röpke egy órás repülőút után megérkeztünk Hamburgba. Relatíve gyorsan sikerült elfoglalnunk a szállást is, így elég sok időnk maradt városnézésre.

Szép időnk lesz.:)

A Berliner Tor megállónál ez fogadott minket.

A várossal való ismerkedést a ma már Hamburg jelképeként emlegetett, nemrég elkészült, Elbphilharmonie-nál kezdtük. Ez egy koncerthelyszín, ami valójában két hatalmas hangversenyteremnek, egy kilátóterasznak, valamint egy szállodának, lakásoknak, és éttermeknek helyet adó hatalmas épületkomplexum. A kilátóteraszról szép kilátás nyílik az Elbára, a Landungsbrücke-re, a musical komplexumokra és a dokkokra, ahol lepakolják a hatalmas teherhajók szállítmányait.Elbphilharmonie

Kilátás az Elbphilharmonieból

Lego-kocka alakú ülőalkalmatosságok :)

Utunkat az Elbphilharmonie közvetlen közelében lévő Speicherstadtban (raktárváros) folytattuk. Régen vámraktárak voltak itt, ma már csak kevés házban tárolnak különböző szállítmányokat, főleg szőnyegeket. A házak egyik oldalán csatornák vannak a hajóknak, a másik oldalon pedig utak a szállítóautóknak. Nekem nagyon tetszett a Speicherstadt atmoszférája, a szűk utcák, a házak egyszerűsége, a kis kanálisok. Ha valaki Hamburgban jár, mindenképpen menjen el oda!;)

Délután betértünk a Meßmer teaházba, ahol rengeteg nagyon jó illatú tea közül választhattunk. Jó volt kicsit leülni és élvezni a fehér porcelánból szürcsölgetett ízes nedűt.

Tea és a "szülinapi tortám"

A városnézést a Landungsbrücke-nél folytattuk, ami közel 700 méter hosszan húzódik az Elba mentén és a város egyik tömegközlekedési csomópontja. Régebben innen indultak többek között az Amerikába tartó kivándorlók tömegeit szállító hajók, ma már csak a helgolandi komp és a városi hajójáratok állnak meg itt. Itt található az Alter Elbtunnel (régi Elba-alagút) is, melyet 1907-1911 között építettek, hogy megkönnyítsék a Steinwerderbe átjárók életét. Az alagút egyik járata ma is látogatható gyalogosan vagy biciklivel.

Alter Elbtunnel

A nap zárásaként St. Pauli felé vettük az irányt. Itt egy vezetésen vettünk részt, ahol megismerkedtünk Hamburg talán legismertebb városrészének, az éjszakai élet színterének, múltjával és jelenjével. A helyről azt hiszem sok mindent elmond, hogy már az útikönyv is jelezte, hogy a híres Davidwache-val szemben lévő Burger Kingben a mosdóban csak alig van valami neon fény, hogy ne járjanak oda a függők belőni magukat... Mondjuk, mikor Ellen kérdezte, hogy nálam is rossz volt-e a lámpa, legalább tudtam, hogy miért nem volt fény. Egyébként egész más szemmel nézi az ember az éjszakai forgatagot, ha kicsit megismeri az egész hely történetét, és hogy milyen "szabályok" szerint élnek az ottaniak.

A hazaúton belefutottunk a Hamburger Domnál (hamburgi "Oktoberfest") még egy tűzijátékba is. Szép lezárása volt az eseménydús születésnapomnak.

Szombaton reggel megreggeliztünk a városban, majd, lányok lévén, kicsit shoppingoltunk. A Bonprix üzletében egészen futurisztikus élményben volt részünk. Kaptunk egy okostelefonszerű kütyüt a kezünkbe, amivel be tudtuk olvasni az adott ruhadarab QR-kódját és kiválasztani a megfelelő méretet. A termékek kiválasztása után kis várakozást követően megkaptuk a próbafülke számát, ahol bekészítve vártak minket a felpróbálni kívánt ruhadarabok. A nem megfelelő méretet is könnyen lehetett orvosolni, csak kérni kellett egy másikat és máris nyílt a próbafülke egyik fala és ott is volt az új méret. Nem tudom, hogy elfog-e terjedni ez a modell és ha igen, mikor, de elég vicces élmény volt. Én végül nem találtam semmit, de legalább Ellennek vettünk cipőt és hátizsákot.

Reggelink helyszíne, egy kisebb bevásárlóközpont

Délben egy kávékóstoláson vettünk részt a raktárvárosban egy kávézóban, ahol maguk pörkölik a kávét. Az internetes leírás jobban hangzott, mint amilyen a program volt. Sajnos. Túl sokat beszélt a nagyon lelkes úriember a kávé történetéről, és túl kevés idő maradt a kóstolásra és a kávéfőzési lehetőségek megismerésére. Holott ez lett volna a témája a kurzusnak... Azért utána az Elba túlpartján egy másik kávépörkölő helyen ittunk egy szuper eszpresszót a ragyogó napsütésben.:) Valamikor a teherhajóknak köszönhetően renget kávépörkölő üzem volt Hamburgban. Aztán az ipari kávépörkölés megjelenésével ezeknek a száma több százról 5-6-ra csökkent. Most pedig van egy új hullám és ismét egyre több kisebb kávépörkölő jelenik meg  a városban.

Kávékóstolás French Pressből

Napsütés, képeslapírás, és egy remek eszpresszó

Délután felmentünk a város legnevezetesebb, a Szent Mihály templom tornyába, ahonnan a Hamburgban nem éppen szokványos, tiszta, napsütéses időnek köszönhetően csodás kilátásban volt részünk.

A délután többi részét a belvárosban töltöttük. Eljutottunk a Binnenalsterig, ami az Alster folyó kiboltosulása. Olyan mit egy hatalmas tó és csodás homlokzatú házak veszik körül minden irányból.

A nap végén megnéztük még a méltán híres városházát is. Ez is egy csodás épület.

Vasárnap hajnalban, egy tűzriadó után, elindultunk a kötelező turista programra, megnézni a híres Fischmarktot (halpiac). Ez csak vasárnaponként van nyitva. A nevével ellentétben nem csak halat vagy halas ételeket, de gyümölcsöt, tésztát, csokoládét és növényeket is lehet ott kapni. Méghozzá előre összekészített hatalmas kiszerelésben. A gyümölcsöket kosárban árulják és nagyjából tíz kiló, ami benne van. A növényeket, virágokat is összecsomagolják és lehet rá alkudni is. A száraz tésztákat is hatalmas szatyrokban kínálják. A helyiek itt szerzik be a hétre való élelmiszer adagjukat. A régi piaci épületben pedig reggel nyolckor is megállás nélkül dübörög a rockzene. A színpadon a banda, előttük pedig a Reeberbahnról érkezett bulizók, akik itt folytatják a partit, (a korai óra ellenére) sört isznak és egy-egy halas zsemlével próbálják felszívatni az alkoholt. Eléggé egyedi látvány. Szegény épület szerintem többet érdemelne. De ilyet biztosan nem lehet látni máshol. Ez is hozzátartozik Hamburg látnivalóihoz.

Egyszer volt tűzriadónk vasárnap reggel hétkor, egyszer pedig hétfőn este tízkor. Jó, hogy több nem volt, mert lehet, hogy már nem is reagáltam volna a sziréna szóra....

Felkelőnap fényében

Tésztaárus a piacon (Sajnos több képet nem találtam a piacról.)

A délelőttöt a Miniatur Wunderlandban töltöttük. Ez a világ jelenleg legnagyobb terepasztala, és még nincs kész. 15400m hosszú síneken közel 1040 vonat köröz, és mellettük 280 mozgó autó teszi még érdekesebbé a látványt. 15 percenként váltját egymást a nappali és az éjszakai fények. A kiállítás 9 különböző témát dolgoz fel, mint például Hamburg, Skandinávia, Svájc, Amerika, Olaszország. Hihetetlen, hogy milyen aprólékosan vannak kidolgozva a részletek. Kicsiknek és nagyoknak is szuper szórakozás.

Pillanatképek

Irányítószoba

A következő programpunktunk egy brunch volt. A Miniatur Wunderland mellett található Speicherstadt Kafferösterei-ban remekül lehet vasárnaponként reggelizni. Csak ki kell várni az igencsak hosszú sort a kávéért, mert az sajnos nincs benne a svédasztalos kínálatban.

A brunch után hajóztunk egy kicsit az Elbán.

Délután Ellen kérésére megnéztük a Reeberbahn környékét nappali fényben is, utána pedig egy nagy séta végállomásaként eljutottunk a Planten un Blomen parkba. Hamburg, szerintem legnagyobb, parkjába. A csodás időnek köszönhetően igen csak tele volt a park. Hazafelé még vetettünk egy pillantást az Außenalsterre. (Ez egy még sokkal nagyobb kiboltosulása az Alsternek, mint a Binnenalster.)

Außenalster

Este Ellen elment a reptérre, haza kellett utazni, én pedig felfedeztem még a városháza környékén lévő kis csatornákat. Olyan volt a város ezen pontja kicsit mint Amszterdam. Egyébként nagyon sok arca van Hamburgnak. Itt tényleg mindenki találhat magának való elfoglaltságot. Rengeteg múzeum van. (Gondolom, hogy ez nem függ össze feltétlenül a rossz időjárással, de Ellen már többször volt Hamburgban és mondta, hogy eddig csomószor kellett beltéri programot szervezniük, mert olyan rossz volt az idő.) Aztán itt vannak igazán otthon a musicalek. Rengeteg turista jön csak miattuk is ide. Állandó musicalként fut nagyon régóta az Oroszlánkirály. De persze van sok más színházi program is, a rengeteg színház egyikében biztos mindenki megtalálja a neki való darabot. Aztán van lehetőség az Elbán, a Binnen- vagy az Außenalsteren hajózni. Felfedezni a város többféle arcát. A régi házakat a kanálisok mentén, vagy a modern HafenCityt, ahol üvegpaloták és újkori lakóházak várják a turistákat. Nem mondom, hogy a legzöldebb város, de azért van pár park is. És persze azért az éjszakai életről se feledkezzünk meg, ami szintén rengeteg turistát vonz a városba. Egyszer mindenképpen érdemes eljönni ide. Mint tudjuk miden európai nagyváros egyforma: folyó, hidak, domb, vár/palota és nagyjából ennyi. Hamburg azért az Elbának, a teherhajóknak, a város történetének és földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően azért kicsit tényleg más.

Hétfőtől péntekig a Maitland tanfolyam Level 2b kurzusán vettünk részt a főnökömmel. Sokat tanultunk az egy hét alatt. A manipuláció és az instabilitás volt a két főtéma. Mind a kettő nagyon érdekes és hasznos a hétköznapi munkában. Szerencsénkre egy olyan oktatót kaptunk, akinek csak úgy ittuk a szavait. Remek volt a stílusa, és rengeteg tudás húzódott meg még a viccesen előadott sztorijai mögött is. Hálás vagyok, hogy tőle tanulhattunk. Sajnos sokszor előfordul, hogy nem olyan jó az oktató, mint amire az ember számít, de ez a mostani felülírta minden várakozásinkat. Az eddig megismert oktatók szintjét vártuk, de ez a hét messze túlszárnyalta az eddigieket.

Jól elfáradva, mind az egy heti tanfolyamtól, mind pedig a közel nyolc órás autózástól, péntek este érkeztünk haza. Jó volt, hogy volt egy hétvégém kicsit kipihenni magam mielőtt az újabb hét elindult volna. Jó, hogy volt lehetőségem felfedezni egy új várost, és ismét valami újat tanulni, hogy még jobb legyek a szakmámban. Mint mondtam, összekötöttem a kellemeset a hasznossal. Vagy a hasznosat a kellemessel? Nem is tudom.:)

Március első felében Lőrinc látogatott meg egy hétvégére. Nagy bánatunkra (főleg, az enyémre persze, khmmm) a VfB Stuttgart épp idegenben játszott, így egyéb program után kellett néznünk.

Szombaton Heidelbergre esett a választás, ahol egy belvárosi séta után megnéztük a várkastélyt kívülről, majd felmentünk a filozófusok sétányához.

Először Enkiővel jártam Heidelbergben, majdnem napra pontosan öt évvel ezelőtt. És bizony a sikló akkor sem működött. Most az éves karbantartást végezték rajta, akkoriban már nem emlékszem, hogy miért nem járt, de gyanítható, hogy hasonlóak voltak az okok. És bizony akkor sem volt túl szép időnk, kicsit talán esett is az eső, mint most. Hiába mondnom mindig Lőrincnek, hogy az angol időjárást nem kell magával hoznia...:) Mégis minden negatívumot leszámítva (borús idő, "sosem" közlekedő sikló) Heidelberg egy nagyon kis helyes városka. Itt található Németország legrégebbi egyeteme, ami többek között az általános orvostudományi karáról ismert otthon. A várkasélyból csodás kilátás nyílik az óvárosra és a mellette folyó Neckarra. A főutcán szombaton mindig nagy élet van. Egy igazi élmény a régi házak között sétálni. A város jelképeként is szolgáló Szentlélek templom érdekessége pedig, hogy több mint kétszáz évik egy fallal volt elválasztva; a főhajó protestáns volt, a kórus katolikus. A városban tett látogatás után estére megfáradva, jó sok kilométerrel a lábunkban térünk haza.

Szentháromság templom

Valaki épp gyönyörűen zongorázott

Egy a sok-sok régi csodálatos üvegablakból...

...és egy a modern ablakok közül. A megfelelő jelzőt még keresem erre...

Impozáns régi templombelső és egy modern kiállítás, aminek a lényegét és templomi létjogosultságát nem sikerült egészen megértenem.

Mi és a várkastély. Valakik nagyon szerettek volna közös egy fotót itt, ezért felajánlották, hogy csinálnak nekünk egyet és cserébe mi is csináljunk nekik. Kicsit komplikált módja a "légyszi készíts nekünk egy fotót"-nak, de legalább nekünk is lett egy közös képünk.

Várkastély

Kilátás a várkastélytól

És a látkép a folyó túlpartjáról.

Tavaszodik

Délután végre kicsit kisütött a nap.:)

Heidelberg esti fényei (Az éjszakai fotózást még azért kicsit gyakorolnom kell.)

Vasárnap kicsit komótosabbra vettük az indulást. Az időjárás sajnos aznap sem tűnt túl kegyesnek hozzánk. Először Fellbachba mentünk át, hogy együnk egy jó sütit a Stolz cukrászdában. Utána pedig Stuttgart felé vettük az irányt. Örömünkre elvonultak az esőfelhők, egészen kitisztult az ég, így a tv-tornyot választottuk úti célként. Az örömünk azonban nem tartott sokáig, a hegyre fölérve kiderült, hogy a tiszta égbolt az igen erős szélnek köszönhető, emiatt viszont le kellett zárni a kilátóteraszt. (Két nappal később megtudtam egy betegemtől, hogy olyan 130 km/h széllökések voltak aznap, ekkorákat még nem is nagyon mértek arra.) A délután többi részét Stuttgartban töltöttük sétálva, beszélgetve.

Jó volt ez a pár nap, jó, hogy jöttél, Lőrinc!

Ha valaki Németországban a farsangról, karneválról beszél, akkor előbb-utóbb szóba kerül Köln és az ottani farsangi karnevál. Ez ugyanis a leghíresebb az országban. Hamvazó szerdát megelőző kedden jobb, ha senki nem szeretne ügyet intézni vagy bevásárolni Kölnben, mert minden zárva van. Mindenki karneválozik.

A régi munkahelyen nálunk is többször megkérdezték a betegek, hogy dolgozunk-e kedden délután. Pedig errefelé azért nem szokás bezárni a karnevál miatt. Kisebb felvonulások és helyi szokások azért itt is vannak. Bad Cannstattban például a nagyböjt kezdete előtti csütörtökön van a legnagyobb buli a belvárosban, Stuttgartban pedig kedden délután van egy nagyobb felvonulás. A kisebb városokban is mindig van egy-egy felvonulás, ahol a helyi és a környező települések karneváli egyesületei (Fasnachtsverein) felvonulnak.

A németekre jellemző szervezettséggel történik az egész felvonulás. A sort egy rendőrautó vezeti fel. Utána jönnek a felvonulók. A különböző egyesületek zenészei, beöltözött emberei, konfettit, cukrokat, csokikat dobálva a gyerekeknek. Nem sokkal az utolsó felvonulók után pedig megjelenik a takarítóbrigád. És pár perc múlva már minden újra rendezett és tiszta. Ebben azért nagyon jók a németek. Őszintén, ilyen téren, van tőlük mit tanulni.

Idén, Ellen, invitálására én is megnéztem a waiblingeni felvonulás egy részét. Nekem kicsit vontatott volt a dolog, túl sok volt a szünet a felvonulók között. De különben jó volt. A leginkább a svájci farsangi ünnepségekre emlékeztetett. Ott láttam ilyesmit először. Szerintem egy szép hagyomány, amit tényleg mindig be lehet illeszteni az aktuális korba.

Ha valakit részletesebben is érdekel a dolog, itt található videó a felvonulásról:

Ui: Nyilván megvan annak is a hagyománya, hogy miért vesznek fel ilyen ronda maszkokat, de ezt még nem sikerült kiderítenem.

Szinte el sem hiszem, hogy eltelt öt év. Néha sokkal kevesebbnek tűnik. Néha pedig pont annyinak, mint amennyi. De azért nagyon gyorsan elszaladtak az elmúlt hetek, hónapok.

Sok minden változott az elmúlt egy évben. Munkahelyet váltottam. Ez önmagában nem tűnik olyan nagy váltásnak, mégis nagyon sok új dolgot tapasztaltam meg ezáltal. Elkezdtem az elővárosból, Waiblingenből, a városba ingázni, a tömött buszon, S-Bahnon. Megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor órákig nem jár az S-Bahn és a waiblingeni vasútállomáson várakozó több száz (több ezer?) ember között már egy gombostűt sem lehet leejteni a földre. Vagy hogy mennyire nem tudnak az emberek tömegközlekedni. Ilyesmit először Londonban éltem meg. Szó szerint mindenki átesik mindenkin, senki sem állna arrébb, vagy várna egy kicsit. Mindenki siet és mindenkinek csak ő maga a fontos. Arról nem is beszélve, hogy nem értik az emberek, hogyha az ajtó előtt állnak a peronon és nem hagynak leszállni minket, attól még nem fognak tudni gyorsabban felszállni.... Szerencsére azért akad ellenpélda is. A múltkor futottam az S-Bahnhoz és egy másik, a peronon a következő szerelvényre várakozó utas látva, hogy futok, rányomott az ajtónyitógombra. Így még én is fel tudtam szállni. Különben mire odaértem volna, már nem tudtam volna kinyitni az ajtót. Szóval azért van még remény.

Négy és fél évig egy német kisvárosban dolgoztam. A betegeink leginkább németek voltak, vagy nagyon régóta ott élő külföldiek, akik beszélték a nyelvet. És a nagyátlag elég jól szituált volt. A kisvárosi, nyugodt, "kertes házas" életet élték és a nagyvárosba jártak be dolgozni. Ehhez képest a mostaniak között sok a bevándorló, akik közül sokan évek, évtizedek múltával is alig beszélik a német nyelvet. Ezt soha nem fogom megérteni. Értem én persze, hogyha minden munkatárssal lehet például görögül beszélni és van görög orvos és bolt is, akkor azért egyszerűbb az élet, de mindig adódhatnak olyan dolgok, amiket például egy hivatalban németül kell elintézni. Mondjuk ugyanannyira nem értem például azt a spanyol betegemet sem, aki hat-hét éve él Németországban, angolul dolgozik és alig töri a német nyelvet, mert a baráti társaságban is csak angolul beszélnek. Én nem tudnám elképzelni, hogy nem tudom magam megértetni az általam választott ország nyelvén a boltban, a patikában, a hivatalokban, vagy hogy nem értem, hogy mit mondanak be a hangosbemondón például a pályaudvaron. Számomra egyszerűen elképzelhetetlen úgy élni egy országban, hogy nem beszélem a nyelvüket. Szerintem a nyelv hiányában nem is lehet megismerni egy ország kultúráját. Mondjuk, ezek az emberek nem is nagyon akarják megismerni azt a kultúrát, amiben élnek. (Ez is érthetetlen számomra, de erről majd máskor írok bővebben.)

Az új munka "hozománya", hogy több szabadságom van és hogy nem dolgozom már este hétig, nyolcig, maximum csak hatig, valamint pénteken háromkor leteszem a lantot. Azaz kiegyensúlyozottabbak a hétköznapjaim, kicsit több rendszeresség van bennük, mint amikor egyik nap délben, másik nap pedig fél négykor volt ebédszünetem. Így azért sok olyan dologra jut időm, ami előtte egyszerűen már nem fért bele a hétköznapokba.

Minden nehézségét leszámítva, azért jót tett nekem ez a munkahelyváltás. Sok mindent másként látok azóta. Azt gondolom, az ember minden tapasztalat által csak bölcsebb lesz. És azért igyekszem hinni abban is, hogy semmi sem történik véletlenül, még akkor sem, ha néha csak később jövünk rá, hogy mire is volt jó az adott szituáció, miért is kellett azokat a döntéseket éppen úgy meghoznunk. Az első hónapokban nem láttam ezt az egészet ennyire tisztán, nehezek voltak az első hetek, de mostanra látom, hogy mit is nyertem ezzel az egésszel.

Öt év. 60 hosszú hónap a maga örömeivel, bánataival, nehézségeivel. Azt hiszem, hogy sokat formáltak rajtam. Magabiztosabbá, erősebbé, céltudatosabbá, nyitottabbá, és érzékenyebbé tettek.

Ebben az ötödik évben végleg eltűnt a "rózsaszín köd". Hiszen az elején, amellett, hogy az egy nagyon nehéz időszak is, látszatra sok minden szebb, jobb külföldön. Jobban működik az egészségügyi rendszer, sokkal egyszerűbb munkát kapni, a munkáltató támogatja a továbbtanulást, több a szabadnap, jobb a fizetés, rendezettebbek a körülmények. De egy idő után már látja az ember az árnyalatokat is, és azt is, hogy nem minden rózsaszín, vannak egyéb színek is. Az olyan jól működő egészségügyi rendszernek azért itt is vannak buktatói, a munkáltató céljai sem mindig azonosak a mi céljainkkal, a szomszéd hosszú hónapok (évek?) után először az orvosi rendelőben mutatkozik be, mert épp, teljesen véletlenül, hozzá sikerült időpontot kapnom a radiológián (addig a nevét sem tudtam és azt sem, hogy mivel foglalkozik) vagy hogy az emberek szelektíven gyűjtik a szemetet, de a kartondobozokat már képtelenek laposra hajtogatni, egyben dobják a kukába, stb.... Apróságok ezek, de ettől lesz a minden hiper-szuperből, egyszerű hétköznapi valóság, küzdős mindennapokkal, dolgos hetekkel, kolbász helyett vasból való kerítéssel.

Sok mindenre választ kellett találjak magamban az elmúlt évben. Sok kérdés zakatolt bennem, de azért nem vesztettem szem elől a célt. A célt, miszerint szeretnék újra otthon dolgozni. Azon a szakmai színvonalon, amin itt. Szeretnék újra otthon élni. És szeretném hinni, hogy ez lehetséges. A témával kapcsolatban olvastam egy cikket (https://wmn.hu/elet/31737-menni-vagy-maradni-maradni-vagy-menni-egy-kulfoldon-dolgozo-magyar-no-vallomasa), aminek minden szava nagyon igaz. Egytől egyig. Pontos helyzetjelentés. És azt hiszem, ezt igazán csak az értheti, aki élt már külföldön és találkozott ezzel a dilemmával. Természetesen mindenkinek más a válasza erre a kérdésre, aszerint, hogy mi a prioritás az életében. De előbb-utóbb meg kell találni a választ, hogy tovább tudjunk lépni.

Az én válaszom már megszületett. Igaz, kicsit most még elnapolódik a dolog, egy tanfolyam miatt. De ennek a válasznak a fényében igyekszem ezt a következő évet kialakítani, és minden percét kiélvezni.;)

Február első hétvégéjét, egy esküvő kapcsán, Budapesten töltöttem. Igaz, hogy nem régen voltam otthon, de nagyon vártam már ezt a hétvégét. Hosszú volt a január, hideg és sötét, jót tett egy kis környezetváltozás.

Péntek este Heniék vártak a reptéren. És gyönyörű kézzel készített tábla fogadott.:) Jó volt kicsit beszélgetni a hazaúton. Sajnos ennél hosszabb találkozás az otthon töltött idő rövidsége miatt nem fért bele. De nagyon jó volt találkozni! Köszönöm a meglepit, Heni!:)

Szombaton reggel együtt reggeliztünk Anyáékkal, Lauval és Sacival. Az meglepi volt, hogy a lányok is jöttek. Ez amolyan családi szokás már nálunk szombat reggelente, ha otthon vagyok. Egy jó kávé és egy lazacos bagel a Zsigmond téren.:)

Lau volt olyan drága, hogy azontúl, hogy elhozta a hajgöndörítőt (így több ajándék csoki fért a bőröndömbe :P), hanem még be is göndörítette a hajam. Örültem neki nagyon, mert ha én csinálom a végére mindig leszakadnak a karjaim. Túl sok hajam van....

A délutáni program pedig Marikáék esküvője volt. Azt kell mondjam, hogy a lagzi helyszínét imádtam. Mind a helyszín, mind pedig a díszítés olyan stílusú volt, amit én nagyon szeretek. Szuperül nézett ki! Az esküvő alkalmából jó volt találkozni volt évfolyamtársakkal. Érdekes, hogy kit merre sodort az élet az elmúlt nyolc évben. Ki él külföldön, ki milyen tanfolyamokat végzett, ki hol dolgozott/dolgozik és miben szerzett tapasztalatot. Egyszerűen órákig tudunk a szakmánkról beszélgetni. És egy-egy ilyen találkozás alkalmával mindig rájövünk, hogy tök jó lenne többször találkozni és tapasztalatot cserélni, elbeszélgetni. Aztán persze mindig máshogy alakul...Nagyon sok boldogságot Nektek, Marika és Julien!

A vasárnap családi nap volt. Anya meglepi közös ebédet szervezett. Köszönet érte! Jó, hogy mindenki el tudott jönni! Ritkák az ilyen pillanatok, éppen ezért is olyan értékesek.

A hétfői szaunázást, Enikővel ebédelést és ügyintézést sajnos felülírta az éjszaka jelentkező kellemetlen meglepetés, a gyomorrontás. Valószínűleg az esküvőn sikerült elkapnom valamit. Délben még úgy gondoltam, hogy esélytelen lesz este repülni, de délután négyre sikerült annyira összekapnom magam, hogy egy gyors pakolás (ilyen rekord idő alatt még sosem pakoltam be a bőröndöt), átöltözés, minimális sminkelés után sikerült időben elindulni a reptérre. Végül is sikerült hétfőn este hazajutnom. Azért a keddet még itthon töltöttem és lábadoztam. Szerdától pedig újra indultak a megszokott dolgos hétköznapok.Az Eurowings fel volt készülve az érkezésemre. (Szerencsére végül is nem kellett használnom a zacskót.)

Szeretem a decembert. Még akkor is, ha hideg, ha sötét, és ha néha nyirkos. Szeretem, mert tele van várakozással, készülődéssel, szeretettel.

Egyértelműen túlzásnak tartom, amit a kereskedelem a karácsonyi ünnepkörrel művel. Nem igazán értem, hogy miért kell már októberben, sőt elvetemültebb boltokban akár már szeptemberben karácsonyi dekorációt, mézeskalácsot és társaikat árusítani. De kifejezetten szépnek tartom, mikor advent kezdetére az itteniek feldíszítik az ablakokat és a házakat. Gyönyörűek a kivilágítások, segítik a hangolódást az ünnepre.

Én, bevallom őszintén, a külső dekorációban nem jeleskedem annyira. Azért az egyik ablakba én is kihelyeztem egy fényfüzérrel díszített karácsonyfát. A benti dekoráció azonban már nálam is nagyobb hangsúlyt kap. Még a bejárati ajtómra is szoktam tenni egy-két díszt. Természetesen nem maradhat el az adventi koszorú és az egyéb mécsesek sem.:)Az ezüsttel megrajzolt mécsest Drezdában vettem még. Szerettem volna valami szép szuvenírt, ami nem csak egy plusz tárgy, hanem használható is. Nekem nagyon tetszik.:)

Ezt a dekor karácsonyfát Lauval közösen szereztük be. Gyanítom, hogy eredetileg nem erre lett tervezve, és én sem így akartam dekorálni, de idő hiányában és egy hirtelen ötlettől vezérelve új értelmet adtam a fának. Hiába, a képeslap mániám itt is megmutatkozik.;) (Remélem jövőre majd azért elkészülők a díszekkel, amiket megálmodtam a fára.)

Mikuláskor megpróbáltuk a rendelőt is kicsit feldobni. És a német csokoládégyártók is igyekeztek megragadni az alkalmat és a maradék (húsvéti) nyulakat kiárusítani.

Természetesen a karácsonyi hangolódás egyik legfontosabb programpontjaként nem maradhatott el idén sem a karácsonyi üdvötlőlapok sajátkezű elkészítése. Szeretem az ilyen kicsit begubózós, hangulatvilágításos, karácsonyi zenés, készülődős, alkotós estéket. Kikapcsolnak és feltöltenek.

És persze az egyéb saját készítésű dekorációk, meglepetések megalkotása is teljesen kikapcsol.

A karácsonyi készületben idén sem maradhatott ki a Ritter Sport csokoládégyár boltjának a meglátogatása Waldenbuchban. Ez is szinte már hagyomány nálam, hogy mindig vigyek nektek egy kis "hazait". (Idén kb. 3 kg csokoládéval a bőröndömben érkeztem haza.:P)

A németeknél nagy hagyománya van a karácsonyi vásároknak. Minden kisebb településnek külön karácsonyi vására van. És persze ott vannak a környéken híresebb karácsonyi vásárok is. A stuttgarti, az esslingeni a középkori vásárral, a ludwigsburgi és a schorndorfi.

Az adventben Ellennel idén Tübingenbe is eljutottunk a csokoládé vásárra. Tübingen egy nagyon szép kisváros, így karácsonyra feldíszítve pedig még szebb volt.

A karácsonyi vásárok megjelenése is segít a hangolódásban. A waiblingeni karácsonyi vásárban már hagyomány a magyar barátokkal, hogy eszünk egy kis hazait; lángost és kürtőskalácsot.:) De hogy mindenki megnyugodjon, a német barátokkal azért ettünk egy kis helyi Wurst-ot is.

A stuttgarti karácsonyi vásárt mindig nagy érdeklődés övezi. Még Svájcból is rengetegen jönnek. Ennek megfelelően mindig tele van, alig lehet haladni a sorok között. A vásár évről-évre ugyanolyan, mégis hozzátartozik a karácsonyi hangolódásomhoz, hogy legalább egyszer sétáljak egy kicsit a standjai között.

Idén valahogy még az Altes Schlossba is bekeveredtem, ahol éppen karácsonyi koncertet adott a szomszédos katolikus templom kórusa. Akkor ott valahogy teljesen úgy éreztem, hogy megérkezett a karácsonyi hangulatom. Nagyon szép volt.

Stuttgart "főterén", a Schlossplatzon idén felállították a város különböző jelképeit fényfüzérekkel megvilágítva. Egészen különleges élmény volt a parkban sétálni, ahogy mindenfelé villództak a fények.

Vannak bizonyos sütemények, amiket mindig csak karácsonykor készítek. Ilyen például a vaníliás kifli. Idén is sikerült egy nagyobb adagot megsütnöm belőle. És mivel a magyar barátokkal Mikulás-partyt tartottunk így, sütöttem mellé még egy csokitortát és pér muffint is. Amolyan biztos, ami biztos alapon.:P Otthon pedig többek között moszkauert és szintén vaníliás kiflit sütöttünk Sacival. Olyan jó egyszerűen nem az órát nézni, csak belefeledkezni a sütésbe a konyhában. Egyszerűen csak élvezni az alkotás örömét, és előre örülni, hogy hogyan fogják fogadni a sütiket a többiek.(Németül nem tudóknak: Auf die Plätze, fertig, los.=Vigyázz, kész, rajt! Plätzchen=karácsonyi sütemény)

Számomra az ajándékcsomagolás is a hangolódás fontos része. Addigra az ember szerencsére már letudta az ajándékvásárlás okozta stresszt, így megkönnyebbülten pakolhatja a csomagolópapírba a különböző meglepetéseket. És tudom én, hogy környezetvédelem, és hogy úgyis csak pár percig tart az egész és utána letépik az ajándékról a papírt, nekem azonban jól esik, ha szépen van becsomagolva az ajándék, amit a kezemből kiadok. A bennem lévő perfekcionistának fontos, hogy minden tökéletes legyen. És ehhez a szép csomagolás is hozzátartozik. Ezzel is emelve az ünnep fényét. Én a csomagolás közben is arra az illetőre gondolok, akinek az ajándékát éppen papírba rejtem, és próbálom őneki minél szebbé varázsolni a csomagot.

Íme az idei csomagolások dizájnja:

A fentiek összessége tölti ki a decemberi napjaimat. Na és persze az ajándékvásárlás stressze. Mondjuk én képes vagyok a nyár közepén is karácsonyi ajándékot venni, ha akkor látok meg valamit. Úgyhogy idén a karácsonyi készülődést a pincében kezdtem. És nem csak azért, mert felhoztam a karácsonyi dekort, hanem mert előhalásztam az évközben már megvásárolt ajándékokat. Azt kell mondjam, hogy ez a rendszer nagyban lecsökkenti a karácsony előtti hetekre jellemző boltba járások és (igencsak remélem) a haszontalan ajándékok számát is.

A sok előkészület, várakozás és maratoni bőröndpakolás után végre mindig eljön a várva várt pillanat, a hazautazás. A stuttgartiak igyekeznek mindig kicsit a repteret is kidekorálni.

Otthon, nektek is hála, rengeteg sok szép pillanatban volt részem. Ismét nagyon jó volt, hogy sikerült hosszabb-rövidebb időt együtt tölteni veletek. Színházba, uszodába, reggelizni menni. Vagy csak egyszerűen leülni és meghallgatni a másikat. Időt szakítani egymásra. Azt hiszem, hogy ez a legnagyobb ajándék karácsonykor. Az az idő, amit együtt tudunk tölteni. A legszebb pillanatok, amikor kicsit megáll az idő, és nem a rohanásé, a szervezésé, az ajándékvásárlásé, stb a főszerep, hanem a miénk.Altatási projekt: pipa. (Keresztfiammal.)

Azt is megtanultam idén karácsonykor, hogy az ember tervezhet, akár hetekkel jó előre, az élet sokszor felülírja a programokat, terveket. De ezt is el kell tudni engedni. Örülni kell annak, ami megadatik, ami összejön és nem azon keseregni, hogy nem így volt tervezve. Egyszerűen csak megélni a pillanatot úgy, ahogy van, akkor is, ha az éppen kicsit "tökéletlen". Hiszen utólag már úgyis csak az számít, amit átéltünk, és nem az, hogy mit terveztünk. Vagyis az elengedés a kulcsa a boldog ünnepeknek.

A sok szép élmény helyszíne. Az otthon fényei. Fényárban úszó Budapest.

De ha nem sikerülne az elengedés a németeknek erre is van egy megoldásuk::D :D :D

December 31.-én sikerült még egy utolsó családi reggelit összehozni. Csak, hogy jól induljon az óév utolsó napja.:)

Idén december utolsó napján este repültem haza. Sajátos élmény volt este nyolckor a repülőgép ablakából a petárda fényekben villódzó várostól elbúcsúzni. Szerencsére egy darab felhő sem volt az égen, így csodás volt a látvány, csak ezt sajnos a telefonnal készített kép nem tudja annyira szépen visszaadni.

Újra itthon.

Az óév utolsó 50 percét már a saját lakásomban töltöttem. Majd éjfélkor megcsodáltam a szomszéd karácsonyfáját a teraszon és a városban fellőtt petárdákat. Utána pedig végre a saját ágyamba alhattam megint.

Január elsejére nálunk is megérkezett a hó és a nagy hideg. De remek volt Ellennel bruncholni a kihalt városban. Jól indult ez az év is!:)

November közepén Laura ugrott ki hozzám egy hétre. Amíg én a rendelőben, addig ő nálam otthon dolgozott. Néha azért irigylem ezt a "home office"-t. Habár nehezen tudnám elképzelni, hogy skype-on keresztül kezelek.... (És abban sem vagyok egészen biztos, hogy nekem való lenne az otthonról való munka. De ezt most inkább nem boncolgatom tovább.)

Jó volt újra egy kis időt együtt tölteni. Kötetlenül beszélgetni. Filmezni. Borozni. Egy kicsit lassítani a hétköznapok rohanásában. Nem túl sokat tervezni, csak csinálni, amihez éppen kedvünk van.

Lau volt már nálam többször is, így most a kultúra helyett a kulináris vonal felé terelődött a hangsúly. De néha ez is kell.;)

Egy kis "hazai" meglepi Lautól: (Még egyszer nagyon köszi!)

Herrenberg:

Glühweinfest:

Vasárnapi villásreggeli:

Délutáni kávé sütivel:

Az utolsó közös esténket nagy hidegben a stuttgarti állatkertben, a Wilhelmában töltöttük. Megnéztük az úgynevezett Christmas Gardent. Egy több mint 2 km-es kijelölt szakasz mentén kivilágították az állatkert bizonyos részeit. Volt hozzá zene, és fényjáték is. Nagyon szépen megcsinálták. És mivel idén először volt ilyen Stuttgartban és pár napja nyílt csak meg, így szerencsére nem tolongtak tömegek odabent. Jó volt valami újat látni, érdekes volt a koncepció, csodaszép a kivitelezés. Kicsit tartottunk tőle, hogy milyen lesz, de nagyon pozitívan csalódtunk. Nekem örök emlék marad. És végre lett egy kis karácsonyi hangulatom.:) (Ja, és ha mindig ilyen lenne, gyakrabban járnék állatkertbe.;))

Reméljük, minden vágyunk teljesül jövőre. De legalábbis az az egy mindenképp, amit felakasztottunk a karácsonyi kívánságfára.;)

(Sajnos fényképezőgépet nem vittem, a telefonos fotók minősége pedig nem mindig lett a legjobb.:()

Jó, hogy jöttél Lau! Jó volt ezt a pár napot együtt tölteni.:)

Kihasználva a november 1.-i szabadnapot, a november 2.-át kivettem szabinak, hogy elutazhassunk volt kolléganőmmel, Ellennel, Drezdába egy hosszú hétvégére.

Drezda egy csodás város. Érdekessége, hogy a második világháború alatt teljesen lebombázott várost a híres Semperoperen (operaház) kívül csak Németország újraegyesítése (1990) után kezdték el újra felépíteni. Amikor ott jártunk, éppen a régi hidat újították fel. Így a belváros egy részénél hatalmas építkezés fogadott minket. A többi része azonban a "régi" városrésznek egészen szépen lett restaurálva. Újra felépítették többek között a kastélyt, és a Frauenkirchét is. A kastélynak a belső rekonstruálása még nem fejeződött be teljesen. Egy része, ami már készen van, azonban látogatható is, az nagyon szép volt.

Drezda leginkább a Zwinger múzeumról és az operaházáról híres. A legfontosabb tények az operaházról (az idegenvezetőt idézve), hogy kétszer leégett és egyszer elöntötte az árvíz. Ez utóbbit kicsit nehéz volt elképzelni, mert az Elba még sosem volt olyan alacsonyan, mint látogatásunkkor az idei száraz nyárnak köszönhetően. Azért a gyors kezdés után részletesebb betekintést is nyerhettünk az operaház történetébe és restaurálásának érdekességeibe. Az idegenvezetés végén csak azt sajnáltuk, hogy nem vettünk előre jegyet valamelyik előadásra, mert igen csak kedvet kaptunk, a nagyszínpadot elnézve, beülni egy darabra. És sajnos már nem voltak jegyek olyan helyre, ahonnan látni is lehetett volna valamit. Az pedig egy balettnál azért nem hátrány. De majd talán egyszer lesz rá még lehetőség.:)

Első délután csak a lemenőnap fényében, illetve esti kivilágításban láttuk a várost. Másnap reggel a napfénynél azonban megállapítottuk, hogy nekünk sokkal jobban tetszik az esti fényekben pompázó belváros.

Egy kis szabadtéri programot is beiktattunk a városlátogatásba. Szombaton elvonatoztunk a Sächsische Schweizba (Szász Svájc), az Elba mellett elterülő csodálatos homokkőhegységbe. Ott sétáltunk egy nagyot az őszi színekben pompázó erdőben, majd a túra végén megcsodáltuk a sziklákat és az impozáns Basteibrückét (kőhíd).

Jó volt kicsit (újra) kimozdulni otthonról. Megismerni egy új várost. Volt ebben a négy napban minden; városnézés, kultúra, shoppingolás, beszélgetés, túrázás, természet és sok-sok séta.

Nagyon élveztem ebben az impozáns városban a fotózást. Főleg az őszi fények miatt. Érdekes egyébként, hogy bárki kaparintja meg a fényképezőgépemet pár kép erejére, mindig azt mondja utána, hogy most már érti, hogy miért is szeretek annyira nagyon fotózni. Valamiért egészen különleges élmény ezzel a géppel képeket készíteni, és ez egyből mindenkit megbabonáz.:)

Na, de akkor jöjjenek a képek.

Zwinger

Belváros

"Kiszáradt" Elba és belváros

Frauenkirche

Kastély kívülről és a belső udvara

Semperoper

Dresden Neustadt

Goldener Reiter

Pfunds Molkerei (Drezda legszebb üzlete, tejet és sajtot árulnak benne.)

Kunsthofpassage

Staudengarten

Szász Svájc

Palais Grosser Garten

Shoppingtúránk szrezeményei

Drezdai "szuvenírem", mert egy értelmes, használható szuvenír mindenhonnan kell:)

Gyógytornászok egymás között; persze, hogy futócipőt vásároltunk.

Az utolsó képet pedig csak az érdekesség kedvéért osztom meg veletek. A nemrég felújított drezdai kastély mosdójában fotóztam. Ennél többet pedig nem tudok hozzátenni, mert azóta is azon gondolkodom, hogy ezt tényleg ki kellett-e tenni....