Április második hetében Réka látogatott meg négy napra.
A szerda estét itthon töltöttük. Rékának volt ideje megérkezni, lepakolni. Aznap én is sokáig dolgoztam, szóval jó volt végre hazaérni.
Csütörtökön Waiblingenben találkoztunk munka után. Elmentünk moziba. Igazi matiné előadás volt délután hatkor. Rajtunk kívül csak pár nyugdíjas ült be a korai kezdésű filmre.:) A Monsieur Claude und seine Töchter második részét néztük meg. Magyarul Bazi nagy francia lagzik volt a címe az első résznek. Ez is olyan volt, mint sok másik filmnél, ha csinálnak egy második részt, az már nem tudja felülírni, vagy utolérni az elsőt. Főleg, hogy erről a sztoriról, szerintem, nagyon nehéz még egy bőrt lehúzni. De azért jó volt ezer év után újra beülni egy moziba.:) És jól szórakoztunk a filmen, sikerült kicsit kikapcsolódni.
Pénteken Stuttgartban találkoztunk munka után. És egy kicsit vásárolgattunk. Réka is mondta, és én is rájöttem, hogy Németországban valóban tök jó üzletek vannak. Tényleg minőségi dolgokat lehet kapni egészen elérhető áron, és nagyon színes a kínálat. Szeretek Stuttgartban nézelődni, vásárolgatni.
Szombaton Tübingen felé vettük az irányt, de aztán egy éles kanyarral Rottenburg am Neckarban kötöttünk ki. Réka mindig mondta, hogy nézzünk meg nyugodtan valami olyat, amit még én sem láttam. Így végül is tényleg ez történt. Sajnos az idő nem volt valami szép, kicsit lógott az eső lába. De azért így is hangulatos volt Rottenburg belvárosa, és a szombati piac (amit éppen lebontottak).
A délutánt a Neckar mentén kacskaringozó vonatúttal kezdtük, majd megérkeztünk Hirsauba. Ez egy kis település a Fekete-erdőben. Annyira kicsi, hogy amikor leszálltunk a vonatról, két néni, akik addig velünk szemben utaztak, meg is szólítottak minket, hogy honnan jöttünk és egyáltalán mit csinálunk itt. Aztán három perc alatt megtudtam az egyiküktől, hogy a Berlinben élő unokájának a vőlegénye Budapesten él és egy színházban rendezi a színpadot, tologatja a díszleteket. Valamint, hogy a néni is repül Budapestre ősszel, mert akkor lesz az esküvő. És a budapesti fiú utána majd Berlinben szeretne élni. Sőt még egy részletet is előadott nekem a Csárdás királynőből németül. Ezalatt a másik néni a Rékát szórakoztatta. Éljenek a nagymamák, akik három perc alatt minden infót megosztanak veled. Ha kéred, ha nem; az nekik már mindegy. Még jó, hogy a munkámból adódóan már edzett vagyok az ilyen szituációkban.
Hirsau látnivalója a 11. századi háromhajós román kori bazilika és a mellette álló kolostor romjai. Akkoriban itt volt Németország legnagyobb temploma és kolostora. A kolostor fontos szerepet töltött be a katolikus egyházat megújító cluny reformokban is. 1556-ban a reformáció következtében a kolostorból egy evangélikus iskola lett. Majd a württembergi hercegek 1586-1592 egy háromszárnyas reneszánsz kastélyt építettek a kolostor mellé. 1692-ben a pflazi örökösödési háborúnak áldozatul esett mind a templom, mind a kolostor, mind pedig a kastély. Felgyújtották az összes épületet, majd pedig a megmaradt romok köveit felhasználták más épületek építéséhez. Ennek a rombolásnak 1808-ban vetett véget a württembergi király rendelete.
A vonattól pár perc séta után odaértünk a renovált katolikus templomhoz és a romokhoz. A bejáratnál sikerült "leráznunk" a két nénit. Mi ugyanis először beültünk egy kávéra és sütire a helyi kicsi kávézóba. Itt sikerült egy eléggé sajátos, nagyon minimál esküvőbe belebotlanunk. De azért pont maradt nekünk is még hely odabent. És Réka legnagyobb megdöbbenésére, Hirsauban, "az Isten háta mögött", egy közel 2200 lakosú eldugott, kis német településen Daubner-szintű málnatortát szolgáltak fel neki. Vannak még csodák az életben.:)
A kávézás után, megnéztük a romokat és a restaurált kis templomot. Közben kicsit elkezdett szemerkélni az eső. De így is nagyon szép volt a látvány. Egyszerű, de szép. És ha belegondolunk, hogy több mint 900 éve ott vannak azok a kövek, hogy mi mindent tudtak már akkor is az emberek, és micsoda épületeket hoztak létre; akkor hat ránk igazán a hely. Hihetetlen, hogy milyen eldugott kincsek vannak akár egy apró kis településen is.
A kastély romja szerintem nagyon hasonlít a heidelbergi kastély reneszánsz részének a romjaihoz.
A kis restaurált templom érdekessége volt, hogy interaktívan volt berendezve. Vagyis különböző "feladatokat" találtunk benne. Például valamit elgyászolni és egy könnycsepp szimbólumaként egy kis követ egy vízzel teli üvegtálba lehetett helyezni. Vagy egy listára összegyűjteni, hogy miért vagyunk hálásak. Egy másik papírra pedig rá lehetett írni, hogy kitől kéne bocsánatot kérni vagy miért kéne megbocsátanunk. Nagyon tetszett, hogy mindenki a saját maga hitéhez mérten tudott bekapcsolódni a "feladatokba". Sőt akkor is elgondolkodtatóak voltak az állomások, hogyha valaki egyáltalán nem hívő. Érdekes volt beleolvasni egy kihelyezett könyvbe, hogy ki miért hálás, miért örül, hogy itt lehetett. Sokakat megszólított a hely.
Az eső ellenére is nagyon fotóztunk.:)
Hirsau, az eldugott német kisváros
Szombat este megmutattam Rékának egy pár német tévéműsort, amin ő csak ámult és bámult.;) (De ezekről egyszer majd külön is írok.) Majd egy rövid időre lefeküdtünk aludni, hogy pár óra alvás után a hajnalra rendelt taxihoz felkeljünk. Rékának ugyanis mennie kellett az igen csak korai géphez, mivel a Laudamotion sajnos áttette a délutáni indulást, hajnal hatra...:(
Réka, jó volt ez a pár nap együtt! Jó volt új dolgokat felfedezni a környéken!:)
