Új év, új kaland, új élet

Eltűntem egy kis időre innen az internetről, de azért ettől még zajlik errefelé is az élet.:) A mosatni hétvége nagyon jóra sikeredett, így gondoltam megosztom veletek is a friss élményeket.

Szombaton napközben a házimunkák mellett (mosás, ebédfőzés, takarítás) még futni is volt időm. Az időjárás előrejelzés szerint esnie kellett volna, de ehelyett sütött a nap. Ráadásul 10 fok körül volt a hőmérséklet, így gondoltam kihasználom a lehetőséget. A táv eleje kicsit nehezen ment, de aztán annyira belelendültem, hogy 12,5 km lett a végeredmény. Nagyon jól esett futni, teljesen kikapcsolt.:) És a harmadik kilométer után olyan könnyen ment az egész, nem kellett erőlködnöm, csak vittek a lábaim. Ez az a sport, amit sose tudok megunni. A legjobb az egészben, hogy utána sokkal energikusabbnak érzem magam, mint előtte.:D Csak lassan muszáj lesz új számokat találjak aláfestésnek, mert a régieket már kívülről fújom....:P

A szombat estét egy villányi borkóstoló tette emlékezetessé. Kilenc igazán finom bort kóstoltunk végig a stuttgarti Magyar Intézetben egy itt élő hobbiborász jóvoltából. És a borokhoz felszolgált harapni való is nagyon bőséges és finom volt. A hangulat pedig adott volt. Egy pár pohár bor után mindenki föloldódott.....:P

Tudjátok, hogy nem vagyok igazán vörösboros, de azt kell mondjam, hogy ezek tényleg jó borok voltak. Az Il Primo Frizante nagyon ízlett, és a Csányi pincészet Nap Cuvéeje is jó volt. A vörösek közül a legjobban azonban a Principium a Tiffántól fogott meg. Lassan át fogok pártolni a vörösborra. Lassan, nagyon lassan.:)

Kicsit életlen, de a lényeg rajta van.:)

Vasárnap délután volt olyan szerencsénk, hogy a délelőtti esőzés után ismét kisütött a nap. Gyorsan ki is használtuk a lehetőséget és a magyar mise után felmentünk a Stuttgart mellett található Grabkapelle auf dem Württemberghez. A környék tele van szőlődombokkal, amik az év ezen szakában csodás színekben pompáztak. A kilátás miatt mindenképp megérte meglátogatni a helyet. Még úgy is, hogy bemenni nem tudtunk, mert november 1-je óta zárva tart. A csajok szerint belül egyébként nem olyan nagy szám, a SchlossCard pedig márciusig még érvényes, így az is lehet, hogy egyszer bejutok majd.

A háttérben Stuttgart

Grabkapelle

Ősz

Színes szőlődombok

Igaz, hogy itt kicsit másképp esnek a nemzeti ünnepek, mint Magyarországon, de azért itt is jut egy szabadnap októberre. Október 3-a az egyetlen német nemzeti ünnep. Nincsenek úgy elkényeztetve, mint mi a három nemzeti ünnepünkkel. Azért így is örültünk neki, nagyon is.:) Én annyira, hogy már előző este elhagytam az országot.:P

Mielőtt még a hétvégéről mesélnék, essen pár szó a nemzeti ünnepről. Október 3-a a német egység napja (Tag der Deutschen Einheit), az 1990-es német újraegyesítésnek állít emléket, amikor a Német Demokratikus Köztársaság hivatalosan is egyesült a Német Szövetségi Köztársasággal. A nap hivatalosan nem magának az újraegyesülésnek, hanem a német nép egységének állít emléket (ez a törekvés a 19. századra nyúlik vissza).

Sok időt nem töltöttem itthon. Vasárnap este megérkeztem Rómából, majd hétfőtől csütörtökig dolgoztam, mellette pedig próbáltam kimosni mindent, kikúrálni a megfázást, amit valószínűleg a hazaúton szedtem össze, felkészülni a belgiumi látnivalókból és amennyire lehetséges kipihenni magam. A mosást, gyógyulást sikerült teljes mértékben kivitelezni, a látnivalókból is nagyjából felkészültem, az alvást azonban nem sikerült kipipálni a "to do list"-en. Majd legközelebb. Végülis aludni akkor is lehet, mikor nincs nemzeti ünnep.:)

Dóri volt olyan rendes, hogy kivitt a buszhoz csütörtökön munka után. Éjszaka utaztam Brüsszelbe, remélve, hogy tudok majd egy kicsit aludni a buszon. Ez be is jött,m egész sokat aludtam vagy 5 órát.;) Lassan hozzászokom a buszon való alváshoz. Régebben egyáltalán nem ment, de most már egyre inkább belejövök. (Néztem repcsit is Brüsszelbe, de olyan hülye időpontokban közlekedett, hogy inkább a busznál maradtam.)

A busz Stuttgártból egy órás késéssel indult, de Brüsszelbe kb. 20 perces késéssel érkeztünk. Én beültem egy kávézóba reggel fél hétkor és ittam egy jó cappuccinot, ettem hozzá egy pain au chocolat és vártam, hogy Marika megérkezzen a vonattal és együtt fedezzük fel Brüsszelt.

Reggel indultunk az ébredező városban. Különleges élmény volt látni, ahogy a belvárosban takarítják az éttermek az előttük lévő utca részt, majd kikerülnek a szőnyegek, székek, asztalok, végül a terítékek, kagylók, rákok és megtelnek az utcák turistákkal. Emlékszem Prágában is mennyire más volt, amikor mi már várost néztünk Enikővel, mikor a többi turista még csak ébredezett. Nagyon más pl. a Károly-híd turisták és árusok nélkül... Aki korán kel...;)

Brüsszel belvárosa nagyon tetszett nekem. Kis utcák, aranyos csokoládé boltok, csodás épületek a főtéren. Íme képekben:

Brüsszeli városháza

Szent Hubertus Királyi Geléria

Grand Place, a Főtér részlete

A Manneken Pis,  nagyon híres, csak tudnám miért....;)

És az előző kép párja, Jeanneke Pis; erre is tuti nagy szükség van.....

A szuvenírek speciális alfaja :)

Délelőtti sörözés, ez volt az első belga söröm, de nem az utolsó.....;) Lőrinc, Marci büszkék lennétek rám, annyi sört ittam a három nap alatt :P

Szent Mihály székesegyház

Királyi palota('m) előtt

Brüsszel részlet

Íme az elkészült utcák, már csak az éhes turisták hiányoznak

Belga nemzeti ételek 1 - sültkrumpli

Szombaton Brüggebe utaztunk. Régi vágyam vált valóra ezzel. Nagy köszönet innen is Marikának és Juliennek, hogy lehetővé tették az utazást! A város még sokkal szebb volt, mint a képeken! Az biztos, hogy a top 10-es listámra felkerült.:) Nekem való kis utcák, takaros házak, speciális építészet, apró boltok, kis gyalogos hidak, csatorna, színek, illatok, hangulat..... Fantasztikus élmény volt az a pár óra, amit ott töltöttünk. És sokkal nagyobb a város, sokkal több kis zuga van, mint amennyit elképzeltem előtte. Szóval lenyűgözött a hely. Bármikor szívesen visszamennék (a rengeteg turista ellenére is).:D

Brügge híres házai

A templom oldalában, a fém henger egy férfi mosdó........ Érnek még meglepetések mindenfelé

Csodás vendéglátóimmal :)

Belga nemzeti ételek 2 - gofri

Belga nemzeti ételek 3 - kagyló, ebédre

Ne aggódjatok, csak ideiglenesen cseréltem le a Vespat.:P

Délután Mouscronban részt vettünk a városi ünnepen. Megadták a módját az itteniek. Volt felvonulás, toronymászás, vetélkedő, cukorkadobálás.

Este pedig elkocsikáztunk a szomszédos Turnaiba forrócsokizni, mert Marika szerint a főteret mindenképpen meg kellett nézzem. És igaza lett, éjszakai fényekben tényleg látnom kellett.:)

A vasárnap már nyugisabb volt. Voltunk misén, utána sétáltunk a parkban. Majd nyugodtan megebédeltünk, finom belga specialitásokat: kagylót és különböző halakból készült főételt. Majd kiültünk napozni, ejtőzni a kertbe, mert nagyon jó idő volt. És ami a legjobb volt, kinézve a kertből láttunk egy nagy mező, a mező túl oldalán pedig Franciaországot.

Parkban - khmmm, ilyen játszótér nekem is kéne :)

Csiga(!), amit a nagymama külön nekem csinált, és finom volt nagyon :P

Azért a hazaút Brüsszelből tartogatott némi izgalmat. Időben ott voltunk megint, ahol kellett. A busz, ami Düsseldorfba vitt természetesen késett. Én tudtam, hogy 50 percem van átszállni, ezért az elején nem aggódtam, de lassan egyre nyugtalanabb lettem. Végül fél órás késéssel indultunk Brüsszelből. A legszebb az volt, mikor le szerettem volna ülni a helyemre, és mondta az ott ülő úriember, hogy az ő jegye is oda szól. Csodás. Sokan voltak a buszon, de szerencsére még találtam máshol szabad ülőhelyet. Sokáig azonban nem tudtam nyugodtan ülni, mert kb. fél óra út után kiállt a sofőr egy benzinkútnál. Amikor nem a tankoló helyek felé vette az irányt, már gyanús volt a dolog, mert mosdó volt a buszon, így amiatt nem állhattunk meg. Jól sejtettem, hogy nincs minden rendben. Bemondta a sofőr, hogy mivel Brüsszelben nem tudta megtartani a kötelező szünetét, így most kb. negyven percet állunk. Hát ekkor már tényleg nem voltam nyugodt. Nekem éjszaka 11 előtt 10 perccel indult a másik buszom Düsseldorfból Stuttgartba, és hétfőn nyolckor már munkában kellett lennem, ezért fogalmam sem volt, hogy mi lesz, ha lekésem a buszt. Reménykedtem, hogy találok majd vonatot. Végül a következő megállót érdeklődés hiányában (értsd nem volt se le-, se felszálló) kihagytuk, de azért az utolsó 15-20 km-re sofőrt cseréltünk. Ki érti miért? A lényeg, hogy egy órás késéssel megérkeztünk, 10 perccel a másik buszom indulása után. A busz azonban csodák csodájára még ott volt. (Én megpróbáltam utolérni telefonon a másik busztársaságot, mert tudtam, hogy Düsseldorfból megy a busz, így abban nem bízhattam, hogy késik kicsit onnan, ahonnan jön, de persze senki sem vette fel a telefont....) Utólag kiderült, hogy azért nem indult még el a busz, mert egy a saját busztársaságuk Londonból jövő, szintén késésben levő buszára várt. Nagy kő esett le a szívemről, hogy elértem.... Végre fél órás késéssel elindultunk, majd Kölnben bevártunk még egy csatlakozást, ezután kiderült, hogy még Frankfurtban van egy leszálló utas, ahol elvileg menetrendszerint nem is lett volna megálló(!). Én próbáltam aludni, de egy idő után azon idegeskedtem, hogy beérünk-e úgy a stuttgarti reptérre, ahol a buszmegálló van, hogy én S-Bahnnal odaérek majd nyolcra dolgozni. Végül közel 20 perces késéssel megérkeztünk hajnalban a reptérre, ahonnan elvonatoztam Waiblingenig. Végülis majdnem 20 percet itthon voltam, leraktam a csomagom, átöltöztem és mentem dolgozni.:) Nem volt semmi az út. Voltak pillanatok, mikor nem sokat tettem volna arra, hogy én reggel nyolckor munkaruhában mosolyogva fogom fogadni az aznapi első beteget. De csak összejött a dolog.:) És elég jól bírtam a napot, nem is voltam fáradtabb, mint máskor, délután még mostam, főztem és bevásároltam is. Azért utána a következő éjszaka aludtam vagy közel 10 órát.:)

Ahogy ígértem, most jönnek a képek.:)

1. nap: ismerkedés a várossal

Lateráni Szent János bazilika

Bazilika kerengője

Utca túloldalán:)

Nagyon szeretem, ahogy az olaszok építkeznek

Mozaik egy turisták által kevésbé látogatott templomban

Véletlenül betévedtünk egy szalézi templomba

Caravaggio képe

Piazza del Popolo

Kedvenc (esti) kilátóhelyünk - lentről

Spanyol lépcső és egy "pár" turista

2. nap: ókori Róma és Trastevere

Kolosszeum feketén-fehéren:)

Kolosszeum színesen

Kilátás a Kolosszeumból

Constantinus diadalíve a Kolosszeum szomszédságában

Palatinus

Kilátás a Palatinusról. Lemerült a fényképezőgépem, de sebaj, megoldottam telefonnal a dolgot.:) Ez a mai világ és technika...:P Nagyon megszerettem ezt az üzemmódot a fényképező alkamazásban.:)

Forum Romanum - Vesta-szüzek temploma

Viktor Emánuel emlékmű

Tiberis-szigeti ebéd - cappucino+panini+útikönyv ;)

Piazza Santa Maria Trastevere városrészben, csodás kis házak között lehet itt sétálgatni

Pizza, amiből tetszés szerinti szeletet vágnak neked, ollóval(!!!), lemérik és grammra kell fizetni

Parkolok és mehetünk várost nézni :) (És hogy hozzáöltöztem:P)

Trevi kút, ahogy kevesen látták és kevesen jártak benne, pontonhíddal felújítás alatt

3. nap: Szent Péter bazilika kupolája, tengerpart, Ostia Antica, Róma by nightSzent Péter bazilika kupolája (a szöveg feletti íven sétáltunk, mikor fölfelé igyekeztünk)

Látvány a párkányról fölfelé menet közben

Vatikán és Róma

A Bernini tervezte Szent Péter tér, a kilátás megérte azt az 551 lépcsőt, amit megmásztunk miatta

Szent Péter bazilika nappali fényben

Tengerpart, sajnos a nap elég hamar eltűnt a felhők mögött, így nem sok időnk maradt barnulni...:(

Ostia Antica, avagy a római Pompei;) (kicsit kisebb, kicsit kevesebb a látnivaló, kicsit több a toldozás-foldozás a romokon, de az övék:P)

Ostia Antica 2

Angyalváréjszaka

Tevere éjszakai fényben

Szent Péter tér és bazilika éjjel

4. nap: hosszú séta a belvárosban templomokkal és kávéval fűszerezve, majd finom vacsi a TrastevrébenAngyalvár és Róma egyetlen gyalogos hídja (ez is eggyel több mint Budapesten.....:()

Néhány kép a belvárosról:

Piazza Navona

Pantheon

Tudtak festeni az elődeink:) (Loyolai Szent Ignác templom)

Felüdülés a sok barokk, giccses templom után, Santa Maria di Cosmedin templom (előtte található az Igazság szája)

Felkészülni, vigyázz, kész, rajt.... (az igazán szemfülesek nem látszódnak a fotón, mert ők kicsit feljebb a zebrán álltak....)

Hangulatos (és finom) olasz vacsi

5 nap: látogatás a Szent Kallixtusz katakombákban és Áronnál, falakon kívül Szent Pál bazilika, borozás a teraszonCsoportkép

Katakombák bejárata mellett (sajnos bent nem lehetett fotózni)

Falakon kívüli Szent Pál:

Hatalmas belső tér, fent körben a pápák arcképei, már nincs sok hely a falakon I. Ferenc pápa mellett...

Kerengő :)

Kolosszeum kívülről

Kolosszeum részlet

Terasz, bor, sajt, olívabogyó, sós rágcsa, jó társaság, nagy beszélgetés....;)

6. nap: Orvieto, egy igazi kis olasz városka egy hegy tetején, Rómától mindössze egy órányira

A város nevezetessége, a dóm

Csíkos, mint Marseille-ben a templom

Esti fények

Vacsi napsütésben a főtéren:

7.nap: Szent Péter bazilika, Vatikán és, ami eddig kimaradtSzent Péter tér

Eddig ér az esztergomi bazilika hajója, a Szent Péteré pedig jóval tovább tart

Pietá

Svájci gárdista

Napsütés, Vatikán, nyugalom :)

Utolsó vacsora a belvárosban. Egészségünkre!;) Szép és eseménydús volt a hetünk.:)

Hétfő óta elbontották a kordont, és megindult a szökőkút is

Utolsó éjszakai városnézés

Hazautazás:Utolsó reggeliUtolsó cappucino 

Repülésre és minden egyéb, velejáró kalandra készen

Repülés:

Nem véletlen, hogy olyan sok filmrendezőt ihletett meg az örök város. Itt találkozik a jelen a múlttal, csodálatos díszletet kínálva fotókhoz, filmekhez, élményekhez, kalandokhoz. Igyekeztünk az itt töltött egy hét alatt a lehető legtöbbet megnézni a városból úgy, hogy közben legyen idő nyugodt kávézásra, nyári napsugarak kiélvezésére, turistamentes kis utcák megcsodálására.

Ha a Róma szót meghalljuk, sok minden eszünkbe jut: Vatikán, pápa, Itália, Kolosszeum, Audrey Hepburn és Gregory Peck, pizza, fagyi, Spanyol-lépcső, Trevi-kút, Szent Péter tér és még hosszan lehetne sorolni. Nekem is ilyesmik kavarogtak a fejemben örömömben, mikor végre realizálódott, hogy idén összejön a római vakáció. Azóta azonban a tömeg, a kosz, a dugó és az olasz vezetési stílus is csatlakozott a fenti felsoroláshoz. Félreértés ne essék, szuper volt a nyaralás. A valóság azonban mindig árnyaltabb képet mutat, mint amit az ember előre elképzel. Nekem alapjáraton nincs bajom a tömeggel, ha az emberek az betartják az alapvető viselkedési normákat. Azért a metróban például már Budapesten is mindig nehezményeztem, ha valaki nem bírta megvárni, amíg leszállnak az utasok, és ő már rögtön az ajtó kinyitása után elkezdte a beszállást átesve az összes többi emberen, akik szerettek volna leszállni. Sose fogom megérteni, hogy ez miért jó. Hát, be kell lássam, hogy Budapesten még a jó a helyzet Rómához képest. Azt még valahogy lenyelem, hogy az emberek nem tudnak tömegközlekedni, de azt nem igazán tudtam hova tenni, mikor az Szent Péter téren álltunk sorba, hogy bejussunk a bazilikába és többek között egy apáca is úgy érezte, hogy a legjobb megoldás, ha nem sétál el a sor végéig, hanem oldalról beáll a sorba, épp elénk. Nagyon vissza kellett fogjam magam, hogy se neki, se a másik két hölgynek, akik előttünk kettővel oldalaztak be a sorba, ne hívjam fel a figyelmüket arra, hogy a sor vége merre is található, és hogy mi is azért várunk itt, hogy bejussunk a bazilikába. Nem tehetek róla, de ilyenkor előjön belőlem a népnevelő énem, ahogy otthon a metróban is. Lehet, hogy úgy csinálnak, mintha nem hallanák, de hátha elgondolkoznak azon, amit hallanak. Végül nem szóltam semmit, inkább a megcsodáltam a teret és örültem neki, hogy nyaralok és van annyi idő, hogy ők még előttem bejussanak.

A másik számomra érthetetlen dolog, hogy Róma tele van turistákkal, idén szeptember 1.-je óta 3,5 Euró idegenforgalmi adót szednek mindenkitől minden egyes éjszaka után. Ehhez képest koszos a város, sötétek a metrómegállók és még a nagyobb látványosságok jegypénztárában (lásd Ostia Antica) sem beszélnek angolul. Kicsit úgy éreztem magam, mint Franciaországban, ha szeretnél valamit megérdeklődni, tanulj meg franciául vagy ne kérdezz. Mondjuk a Vatikán munkatársai a Szent Péter téren is csak olaszul beszéltek. (Erre majd még visszatérek.) Én azért azt gondolnám, hogy egy a turisták által ennyire közkedvelt városban elvárható lenne a helyi látványosságok dolgozóinak minimális angoltudása, az utcák tisztán tartása, a metrómegállók kivilágítása... Főleg a fent említett idegenforgalmi adó fényében. Mi végülis arra jutottunk, hogy még így is annyi turista jön ide, hogy nincsenek rászorulva az olaszok, hogy ilyen "apróságokkal" is foglalkozzanak. Szépen megélnek abból, amit az őseik évezredekkel és évszázadokkal ezelőtt felépítettek. Néha renoválnak egy kicsit, mindenre ráfogható, hogy ez a rom is egy látványosság és ők rá is fogják. Tulajdonképpen ez is egy okos megoldás. Ők nem voltak akkora átjáróház a történelem során, mint mi. És most ebből profitálnak, nem is kicsit.

A legjobban az tetszett nekem a tömegközlekedésben, hogy a táblákon csak a busz/villamos járatszáma és útvonala volt rajta, illetve, hogy például reggel 5:00-től éjszaka 23:30-ig közlekedik az adott járat. Menetrendet azonban sehol sem lehetett találni csak a végállomásokon. Azonban az is kiderült, hogy ott is felesleges, mert nem tartják be a sofőrök. A többi megállóban meg azért felesleges, mert úgyis a dugótól függ, hogy mikor ér oda a busz. Teljesen semmit mondó és hasztalan lenne menetrendeket kifüggeszteni egy ilyen városban, ahol állandóan dugó van. És persze itt is úgy közlekednek az autók, mint Nápolyban. Ha két sáv van felfestve, három autó gond nélkül elfér egymás mellett, de lehet, hogy négy is.... Hihetetlen. Szerintem, akim itt tanul meg vezetni, mindenhol megállja a helyét. Habár, lehet, hogy furcsa neki a többi európai nagyváros, ahol a sofőrök figyelembe veszik a felfestéseket, közlekedési táblákat... Az elején mindig azt hittem, mikor zöldre váltott az autósok lámpája, hogy motoros felvonulás van.;) Nem vagyok hozzászokva ennyi motoroshoz. Azonban látva  adugókat és a szűk utcákat a belvárosban hamar beláttam, hogy a legjobb közlekedési eszköz a motor. És azt is, hogy miért olyan közkedvelt a Smart itt.:) Szerintem az összes mini autót ide gyártották.

A fentieket leszámítva csodás egy város Róma. Nagyon szeretem az építkezési stílusukat: a szűk utcákat, a mediterrán házakat nagy tetőteraszokkal. Hihetetlen mennyiségű látnivaló található egymás szomszédságában. Jó volt megtapasztalni az olasz életstílust, hogy este mindenki kint ül a kis éttermekben, hogy sokáig nyitva vannak az üzletek és még tovább a templomok. Templomból van itt bőven, minden utcában legalább kettő. És bizony az olaszok este negyed tízkor is beugranak egy gyors imára, aztán folytatják az útjukat. Lüktet, él az egész város, főleg este felé.:)

Ennyit az "általános" élményekről, ezután már a képek jönnek, ígérem.;)

Eljött végre ez a pillanat is. A jól megérdemelt szabi hete. Végre egy kis utazás, egy kis kikapcsolódás, egy kis kultúra, egy kis szórakozás, pár gombóc finom fagyi, pár szelet ízletes pizza, napfény, Itália.;) Évek óta szerettem volna Rómába eljutni és a szabi előtti utolsó hétig nagyon gyorsan elrohant az idő, az utolsó hét azonban olyan volt, mint gyerekkoromban: számoltam a napokat, hogy mennyi van még hátra, alig bírtam kivárni, hogy szombat legyen.:) De aztán végre eljött a nagy nap.

Pár óra alvás után,m szombaton hajnalban keltem és esőben indultam a stuttgarti vonatállomásra, hogy vasúttal eljussak a frankfurti repülőtérre. Mivel nem egészen tudtam, hogy hogyan is néz ki a dolog a vonattal, ezért indulás előtt egy órával kint voltam az állomáson. A Lufthansán keresztül foglaltam az utat és úgy volt megadva, hogy Frankfurtig vonat visz, onnan pedig repülök, csak a becsekkolás rész nem volt egészen egyértelmű a tájékoztatón, ezért indultam időben.

A vonatút eleje, úgy kb. 20 perc kellemesen telt. Utána megálltunk egy állomáson a középső sínpáron, vagyis mellettünk csak sínek voltak, peron nem. Ez már gyanús volt. Egyrészt, mert nem kellett volna megállni, másrészt pedig, mert úgy álltunk meg, hogy se le, se felszállni nem lehetett. Be is mondta a mozdonyvezető, hogy kis türelmet kér. Pár perc múlva jött az újabb hír, hogy úgy néz ki elütöttünk egy állatot, kis türelmet kérnek. Újabb 20 percre rá közölték, hogy egy vaddisznót ütöttünk el, úgy néz ki nem tudunk továbbmenni, de a mozdonyvezető még egyszer felméri, hogy mekkora a kár. Majd ismét 20 perc múlva tájékoztattak minket, hogy nem tudunk továbbmenni, nagyon lassan visszatolatunk Stuttgartba és onnan mehetünk majd a következő vonattal Frankfurtba. A mi kocsinkban mindenki a reptérre ment, nekünk volt fenntartva és volt velünk egy Lufthansa utaskísérő is. Megpróbáltam megtalálni őt és megkérdezni, hogy mi is  a helyzet, ha az ember tuti lekési a repülőjétt, mert hiába volt közel két órám átszállni, Stuttgartból két óra késéssel indultunk a következő vonattal... Szóval biztos volt,m hogy lekésem a repülőt. Persze a jóember nem volt sehol. Ezért felhívtam a Lufthansát, ahol a telefonban készségesen közölte a hölgy, hogy akkor ő most azonnal átfoglalja a jegyet a következő gépre, ami három órával az eredeti gép után indult. Éljen van másik gép és van hely is rajta!;) Azért, aki mellett például Mexikóba akart repülni, nem volt ilyen szerencsés. Mondta, hogy négy nap múlva megy a következő repülő.... Kis idő múlva a Lufthansa embere is előkerült és jelezte, hogy szólt a késés miatt, aki lekési a gépét, annak automatikusan átfoglalják a jegyét a Lufthansánál.

A második vonat szerencsére minden gond nélkül elindult és meg is érkezett Frankfurtba. És mivel IC volt és helyjegyes, azért mi az első osztályon utazhattunk. Ennyi azért járt nekünk.:) Azért azon elgondolkoztam az úton, hogy lehet, hogy nem szabadna vonattal reptérre mennem...? Legalábbis nem mindig sül el egészen jól a dolog....

Péntek este megcsináltam az online chek-int, de a csomagot fel kellett adjam, ezért beálltam szépen a sorba Frankfurtban. Először nem találta a hölgy az átfoglalt jegyet, na akkor kicsit ideges lettem, de aztán előkerült valahonnan a számítógépből. Innentől már nagyon nyugodtan vártam, hogy elinduljon a gép végre.

Mikor Annáékat tájékoztattam a vaddisznóról, először azt hitték viccelek. Szép is lett volna, de sajnos nem így volt. Mivel az eredeti terv szerint egy órával utánuk érkeztem volna meg Rómába, ezért ők megvártak volna a reptéren és együtt mentünk volna a szállásra. Hát, ezt a tervet keresztül húzta a vaddisznó... Mondtam nekik, hogy ne várjanak meg, hanem menjenek be, én pedig majd megvárom Enikőt a reptéren (két órával később érkezett) és bemegyünk együtt. Az egyetlen szépséghiba csak annyi volt, hogy a shuttle-busz jegyemet Annáék nyomtatták ki nekem és náluk is volt, hiszen együtt használtuk volna. Én ezért a Lufthansánál kinyomtattattam még egyszer a jegyet a reptéren. Mint utólag kiderült Annáék pedig leadták nekem Rómában a reptéren, úgyhogy két példányom is lett belőle.

Rómában már a repcsiből kiszállva megcsapott a meleg levegő. Végre!;) Meleg, napfény, nyár.:P Míg vártam Enikőre, gyorsan átöltöztem a mosdóban, mert volt vagy 20 fok különbség a stuttgarti és a római időjárás között.

Este együtt indultunk Enikővel Rómába. Meg is találtuk a buszt, amire át kellett szállnunk. Volt benne elektromos kijelező, de csak azt írta ki, hogy merrefelé megy a busz, azt nem mutatta, hogy melyik megálló jön. Se baj, gondoltuk, megkérjük a sofőrt, hogy szóljon mikor kell leszállni. Mondta, hogy jó. Majd szólt is az egyik megállónál, hogy most. Remek, le is szálltunk és próbáltunk eligazodni. Kicsit gyanús volt, mikor realizáltuk, hogy épp egy börtön mellett vagyunk, az valahogy nem volt a térképen..... Na, nem baj, elindultunk, amerre sejtettük a jó irányt. De végül jobbnak láttuk megkérdezni valakitől, hogy merre is kéne menni, hiszen sötét is is késő is volt már (fél 10 körül). Fiataloknál próbálkoztunk, hátha beszélnek angolul. Hát nem.... De készségesen előkapta az egyikük a telefonját és megnézte a google térképen, hogy hova is szeretnénk eljutni, majd megmutatta merre induljunk. A másik lány pedig próbált kis angol útbaigazítást adni, mutatta, hogy menjünk abba az irányba és ha elértük a.... itt jött volna a közlekedési lámpa szó angolul, de sajnos ezt nem tudta. Viszont kivágta magát a helyzetből elég frappánsan. Szóval, ha odaértünk: "you know, top and go, stop and go...";) Cuki volt nagyon.:) El is indultunk hát a "stop and go" irányába, mentünk is pár megállót visszafelé, de még mindig nem voltunk rajta a térképen (szó szerint!) és bevándorlók lakta környéken voltunk, valamint valaki már a taxis szolgálatatit is felajánlotta, így arra jutottunk, hogy felszállunk a visszafelé. A buszkörjárat volt és hihetetlen "szerencsénkre" az előző sofőr jött éppen vissza. Meglátott minket a megállóban és inkább gázt adott fékezés helyett. Kedves... Szerencsére egy pakisztáni kinézetű férfi is fel akart szállni a buszra és az ő integetésére végül megállt. Majd mondta, hogy sajnálja, és rögtön utána eszébe jutott, hogy rossz helyen tett le minket. Másodszorra már sikerült a jó megállónál szólnia.

Ehhez a kalandhoz képest már csak kisebb megpróbáltatásnak számított, mikor megérkezvén a szállásra fél 11 magasságában, Annáék mondták, hogy a lakás tulajdonosa, akitől a szobát béreljük, kérte, hogy mindenképp hívjam fel, ha megérkeztünk. Ez még nem is lett volna önmagában nagy dolog, de utána azt is mondták, hogy nem beszél csak olaszul. Éljen! Nagy köszönet Tominak azért, hogy összerakott nekem egy olasz mondatot arról, hogy megérkeztünk és másnap reggel nyolckor a reggelinél rendezzük az anyagiakat. Először ki kellett, hogy nevessem magam, mire sikerült olyan állapotba kerülni, hogy fel tudjam hívni szegény 70 körüli nénit. El is mondtam neki a leírt és betanított szöveget. Addig nem is volt baj, de utána mondott rá valamit. Na, a gondok itt kezdődtek, mert én erre már csak "non parlo italiano"-val tudtam reagálni. Aztán valahogy csak lezártuk a beszélgetést.;)

Ezek után igazán jól esett egy nagy adag eredeti olasz fagyi a szálláshoz közeli szuper fagyizóban.:)

A visszaút következő vasárnap szerencsére kevésbé volt eseménydús. Mondtam Enikőnek, hogy időben indulunk a reptérre, mert ki tudja milyen állat ugrik elénk, mikor robban le a shuttle-busz, mekorra dugó van az autópályán, stb. Persze minden ment, mint a karikacsapás, szóval dekkolhattunk a reptéren. De ez már csak így szokott lenni.

Frankfurtban  azért, hogy mégse legyen minden egészen zökkenőmentes, landolás után közölte a pilóta, hogy kicsit várnunk kell, mert nem számítottak ránk a reptéren. Mit tehettünk volna mást, illedelmesen megvártuk, míg kerítettek létrát az ajtókhoz és buszokat, amikkel elszállítottak minket az épületekhez. Ezek után már csak a csomagom megtalálása okozott kisebb kalandot. Rómában a feladásnál közölte a hölgy, hogy a busznál lesz a csomag. Mondtam, hogy én vonattal megyek tovább. Ő állította, hogy busszal, de én ragaszkodtam a vonathoz. Kiderült, hogy nekem van igazam. Nem baj, mondta, akkor a vonatnál lesz. Az nem volt egészen egyértelmű sajnos, hogy Frankfurtban vagy Stuttgartban. Ráadásul a címkén, amit a csomagfeladáshoz adnak, úgy volt feltüntetve, hogy Stuttgart a z úticél Frankfurton át. Frankfurtban kiderült, hogy ott kapom meg a csomagot a reptére. Ezek a németek azonban nagyon cselesek. Azokat a csomagokat, amik mennek tovább, csak vonattal egy külön csomagátvevő helyen kell átvenni. Nem adják ki együtt a többi csomaggal. Állítólag azért, mert Stuttgartban nincsen vám, így ott nem is tudnák megvizsgálni és elvámolni sem lehetne semmit. De azt nem értem, hogy miért kell a többitől elkülöníteni. Majd egyszer lehet, hogy megtudom ezt is. És, ami még nagyon tetszett az a csomagokat kiszállító figura volt. Lepakolta az erre a célra elkülönített területre a csomagot. Odamentem érte és el akartam hozni. Erre kérte tőlem a cetlimet hozzá. Soha sehol nem kérték még. Rómába sem, jött a csomag, megfogtad és vitetted. Gyakorlatilag, amelyik tetszett. Persze, megmutattam neki a cetlit, erre ő megnyugodott. Ezek után jött a legjobb rész, befejezte a csomagok lepakolását és elment. Mindent ott hagyott, mindenki azt vitt el, amit akart. Nem értem, miért volt muszáj leellenőriznie nálam, hogy enyém-e a csomag, ha a többit úgyis otthagyja....

Nemsokára jön a folytatás, az hogy mi is történt a két repülés között. Rengeteg szépet láttunk, nagyon megérte az utazás.:) És lesz sok-sok kép is, ígérem. De, hisz ismertek; ha utazok, fotózom.:P

Immáron nyolc hónapja, hogy az itteni rendelőben dolgozom. Lassacskán sikerül összebarátkoznom az itteni számítógépes rendszerünkkel. Már majdnem mindent meg tudok csinálni vele. Időpontok törlése, áthelyezése, számlanyomtatás, új recept bevitele, fitnesz termékek eladásáról szóló nyugta kiállítása, info beírása, stb. Ez nem hangszik mind bonyolult műveletnek és nem is mind az. Az alapdolgokat megmutatták a legelején, a többit pedig mindig utólag kérdeztem meg, mikor kiderült, hogy mi minden van még, amit nem tudok a rendszerrel megcsinálni, mert azért az a pár órás gyorstalpaló nem volt egészen minden részletre kiterjedő.... És akkor most finoman fogalmaztam.:)

Már nem megyek mindennap gyomorgörccsel dolgozni, rutinosnak érzem a napi teendőket is. És egészen megszoktam, hogy a sűrű napokon akár 20 kezelésem is van egy nap. Főleg akkor pörgős a dolog, ha egymás után csak 20 perces gyógytorna vagy manuálterápiás kezeléseim vannak. 20 perc alatt érdeklődni a beteg állapotáról, felmérni az aktuális panaszokat, kezelni, gyakorlatot adni otthonra, válaszolni a kérdéseire és meghallhatni az egyéb sirámokat nem mindig egyszerű. De ahogy itt mondják: "Übung macht den Meister" (vagyis "gyakorlat teszi a mestert"). És én gyakorlok rendesen. A legjobb, amikor a két kezelés között még úgynevezett Fangot is kell csinálni. Ki kell készíteni a pakolást, amire a beteg ráfekszik. És ha ehhez még jön egy elektroterápiás kezelés vagy egy ultrahangos kezelés beállítása, akkor aztán tényleg levegőt venni sincs idő két beteg között. Ez általában csak ebéd időben ilyen sűrű, mert egyébként a Fangot és az elektrot, ultrahangot a recepciósok megcsinálják, ami azért nagy segítség.

Szeretem, amikor nyiroködémát kell kezelni, főleg, ha 45 vagy 60 perces a kezelés. Az mindig nyugis, nem kell sokat gondolkodni, csak kezelni.:) Főleg akkor jó, ha jófej a beteg és lehet vele beszélgetni. Néma csöndben azért elég béna 45 percig kezelni valakit....:S De mindenkinek mások az igényei, és ezeket tiszteletben kell tartani. A másik kezeléstípus, ami szintén relatíve nyugodt és van ideje az embernek, az a KGG, azaz gyógytorna a gépeken. Az is az első alkalom kivételével 60 perc (az első csak 30). Ilyenkor általában 2-3 beteg van a gépeken. Az ember mutat egy gyakorlatot, ő szorgalmasan csinálják, aztán jön a következő gép. Ilyenkor van egy kis idő fellélegezni.:)

Összességében azt mondhatom, hogy változatos a munka és ebből kifolyólag izgalmas is. Néha vannak igazi kihívások, például, amikor jön a beteg, hogy az alkar (radius diszt. vég) törésre nem kapot sem rögzítőt, sem gipszet, azt mondták a kórházban, hogy kímélje, pihentesse és most tapet szeretne rá. Azért ilyet még a főnök se nagyon hallott. Nincs ellátva rendesen a törés, és most tapeljük meg? Azért valahogy megoldottuk a dolgot.:) De mindent összevetve élvezem, amit csinálok.;) Szerintem ez a legfontosabb, hogy az ember ne fásuljon bele a munkájába, hanem legyen benne kihívás és találja meg, ami örömet szerez benne.

Kaptunk pár hete új Praxis-pólókat a főnöktől. Mindenkinek rajta van a neve. És szerencsére 5 darabot rendelt, így egy héten csak egyszer kell mosni őket.;) A főnök ragaszkodott a fehér pólókhoz, ami nem lenne baj, ha nem lennének olyan átlátszóak. Főleg kettő az ötből. A másik három galléros, azok egy fokkal jobbak. Mi kértük, hogy ne fehér legyen, de szerinte az egészségügy színe a fehér. Az igaz is valamennyire, de ez egy rendelő, nem egy kórház. És a rendelő színe meg piros, mint a pólón a felirat. Lehetett volna piros/bordó a póló és fehér a felírat. De hát ő másképp döntött.... És falra is kikerültek az új képek, amiket pár hónapja csinált egy fotós. Így most mindenki ott mosolyog a folyosón. Szerintem ahhoz képest, hogy profi volt  fotó, nem lettek olyan jók a képek. Az én arcom nagyon fehér, fakó és a hajam teteje le van vágva.... De a többieknél is vannak furcsaságok, nem a kép közepén vannak, furán el van fordulva a kép, stb. Többet vártam volna tőle. A csoportképünk lett az egyetlen jó kép.

Új pólóink

Jó érzés volt úgy visszajönni a Maitland tanfolyamról, hogy a pihenő helységünkben egy doboz bonbon várt az egyik betegtől. És az is jó érzés volt, mikor több beteg is mondta a tanfolyam előtti héten, hogy akkor ő a jövő hétre nem kér időpontot, ha én nem vagyok, ő nem szeretne máshoz menni. Vagy amikor a beteg azt mondja, hogy régebben nem élvezte a gyógytornát, de amióta én járok hozzá, azóta igen és várja már előre az alkalmakat. Ezek a mondatok, amik azért meghozzák az ember kedvét a munkához.;)

A második hétvége is elég mozgalmasra sikeredett.:) A korán kelés most sem került el minket. A szombati napon először Schwetzingen felé vettük az irányt. A kastély belsejét szeptember végétől teljesen le fogják zárni, és legalább két évig renoválni fogják, így még pont időben jöttünk. Azt hiszem így is már csak egy emeletet lehetett megnézni a kettőből. Ez azonban semmit nem vont le az élményből, mert bár szépek voltak a szobák és a kápolna, de az igazi látnivaló a kastélyon kívül várt minket. Hatalmas kastélypark gyönyörűen beültetve virágokkal, formára vágott növényekkel, szökőkutakkal, tóval, kerti lakkal, fürdővel. Fantasztikus volt! További is maradtunk, mint terveztük, mert annyi volt a látnivaló, hogy nem fért volna bele egy órába. Eddig ez volt a legimpozánsabb kastélypark.:) Nem csoda, hogy több esküvői fotózást is tartottak délelőtt a parkban.;) Rengeteg gyönyörű képet készítettünk, jöjjön belőlük néhány ízelítőnek.:)

A nap következő állomása Mannheim volt. Az ottani kastély nem egy nagy szám. A II. világháborúban majdnem teljesen lerombolták és csak annyit restauráltak belőle, amit tényleg originál meg tudtak csinálni. Azokat a részeket, amelyikről nem volt kép vagy feljegyzés, meghagyták sima felér falaknak. Szóval az előző kastély után igazán nem volt nagy látnivaló, de azért megnéztük ezt is. Hamár benne van Schloss Cardban.;) És találkoztunk Sophieval, aki Mannheim mellett lakik és együtt csináljuk a Maitland kurzust. Egyszer szóba került, hogy el akarok menni Mannheimba és mondta, hogy akkor mindenképp találkozzunk. Keresett is előtte, hogy akkor mikor is jövünk.:) A kastély után Sophie megmutatta a belvárost, a víztornyot, ami szerintem a város egyetlen látnivalója. Át kellett vágnunk magunkat egy jó nagy tömegen, mert éppen melegfelvonulást tartottak és a kastély volt a célja a menetnek....:S

KastélyVíztoronySzökőkút

A nap utolsó állomása Heidelberg volt. Én már jártam ott, sajnos nem túl jó időben. Sári is volt már, de Launak mindenképp meg akarta mutatni. Mindenképp át kellett szálljunk Heidelbergen, így gyorsan felszaladtunk még a várkastélyhoz. Gyönyörű volt az idő és a panoráma is. Kicsit féltem, hogy nem fogunk tudni bemenni a várkastélyba, de az udvar még nyitva volt és olyan későn értünk oda, hogy belépőt sem kértek. Maga a várkastély belülről pedig tényleg nem nagy szám. Szóval gyakorlatilag mindent láttunk, amit érdemes. Visszafelé végigsétáltunk a főutcán is. Enikő, figyeld a képeket, ilyen is lehet!;)

Kilátás a várkastélyból

Várkastély részlet 1

Várkastély részlet 2

Várkastély részlet 3

Főutca

Persze mondanom sem kell, hogy késő éjjel értünk megint haza. Csajok még pakolásztak, én meg a másnapi programot állítottam össze. Aztán gyorsan lefeküdtünk aludni.

Vasárnap szintén korán, de nem annyira hajnalban keltünk Megreggeliztünk még utoljára közösen nyugodtan, aztán útnak indultunk csomagostul, mert délután egyből mentünk a buszhoz, a lányok ugyanis indultak haza. A napot Ludwigsburgban töltöttük a a Residenzschlossban és a Schloss Favoriteban. Szerencsére nagyon közel volt egymáshoz a két kastély. Gyalog 10 percnyire. És az s szerencse volt, hogy a Residenzschlossban hatalmas csomagmegőrző szekrények voltak, kicsit csodálkoztam is, hogy még a szeme sem rebbent a kasszában ülő hölgynek, amikor meglátta a bőröndöt és a sok táskát. Elmondta, hogy merre van a csomagmegőrző és kész. Aztán, mikor odaértünk, megértettem, hogy miért volt olyan nyugodt. Simán befértünk egy szekrénybe.:) Gondolom rengeteg látogatójuk jön, mivel ez a legnagyobb barokk kastély Európában. Érdekesség volt még, hogy az idegenvezető egy erdélyi magyar lány volt. Valamint, hogy igen csak tempós volt az idegenvezetés, de így is másfél órát voltunk bent. Belülről ez volt eddig a legszebb, a legimpozánsabb kastély az össze közül. Hatalmas termek, szobák tetőtől talpig berendezve, renoválva. Hihetetlen volt, fantasztikus. Csak kicsit gyorsnak találtam néha a tempót.... Sajnos a színház volt az egyetlen, amit nem láthattunk, mert épp filmet forgattak benne. nem baj, majd megnézzük a filmet.:P

Elég sok mindent láttunk azon a két hétvégén, amikor Saci és Lau nálam járt. Miután kiválasztottuk az úticélokat és megszületett a napi lebontásuk is, nem volt más dolgunk csak gyorsan ágyba bújni péntek este, mert másnap reggel ötkor csörgött az óra...... Azt, hogy nem igazán jósoltak szép időt, nem annyira vettük figyelembe. És igazunk lett, mert a végén minden nap nagyon jó idő volt, napsütés. Még akkor is, ha délelőtt esett egy kicsit.

Az első szombaton a Bodeni-tó felé vettük az irányt. Sári mindenképp szerette volna látni. Végülis három ország (Ausztria, Németország, Svájc) határolja, Közép-Európa harmadik legnagyobb tava (a Balaton és a Genfi-tó után) és nagyon szép természeti jelenség tiszta, napos időben. Egy élmény sétálni a partján. Főleg a német oldalon és csodálni onnan az Alpok északi lábát a tó túloldalán.

Napindítóként a Kloster und Schloss Salemben jártunk. Mikor odaértünk még esett az eső, de szerencsére, mire a szabadban elkezdődött az idegenvezetés addigra elállt. És mire végeztünk a templommal és a kastéllyal, már nem a nap is sütött.:) Maga a kastély nem egy nagy látványosság, a parkja viszont nagyon szép. A hely érdekessége, hogy jelenleg egy magániskola (internátus) is működik benne, ahova 160 országból érkeznek diákok és a szülők 2500-3000 Eurot fizetnek havonta tandíjként.

Salemből Meersburgba utaztunk, ahol a Neues Schlossban jártunk. A tó Bodeni-tó partján fekszik, egy dombon. Csodás volt a kilátás. És a kastélyban is volt pár valóban nagyon szépen berendezett szoba.Neues SchlossAltes Schloss&Bodensee

A Bodeni-tó partján az utolsó állomásunk a Friedrichshafen volt. Itt mindenképp át kellett, hogy szálljunk. Szerencsére maradt idő kimenni kicsit a tópartra, ahol épp valami nagy vásári forgatag volt. Azért áttörtük magunkat a tömegen, hogy közelről is szemügyre vehessük a tavat. És Sári is elégedetten szállt fel utána a hazafelé induló vonatra.:)

Nem szóltak, hogy napszemcsis kép lesz....

A nap végén nem messze Waiblingetől egy szőlőhegyen jártunk. Ez így még nem lenne olyan izgi önmagában. Az tette érdekessé a helyet, hogy kivonultak a helyi borászatok, felhúztak egy nagy kivetítő open-air cinema-hoz és megvilágították alulról színes fényekkel, illetve az út mellett színes lámpákkal és lámpafüzérekkel a hegyet. Valamint volt élőzene, tűzzsonglőrök, tűzijáték. Találóan a Leuchtender Weinberg névre keresztelték a programot. Nagyon nagy élmény volt, szép lezárása a napnak.

A vasárnap is elég mozgalmasra sikeredett. Azért tovább aludtunk, mint szombaton.:) A nap úticélja a Rastatt volt. Először a Residenzschlosst néztük meg itt, majd átmentünk a várostól kicsit távolabb fekvő Schloss Favoritebe. Ez gyakorlatilag a Residenzschlossban uralkodók nyári lakja, vadászkastélya volt. Porzellanschlossnak is hívják. Nagyon találó név, tényleg olyan volt, mint egy ékszerdoboz. Kívül-belül csodálatos. Jó választás volt csajok, megérte megnézni.:) Csak ajánlani tudom mindenkinek.

Residenzschloss Rastatt előlről

Residenzschloss Rastatt hátulró

Residenzschloss Rastatt belülről

Schloss Favorite Rastatt 1

Schloss Favorite Rastatt 2

Schloss Favorite Rastatt 3

Schloss Favorite Rastatt 4

Az este a levezetés pedig a waiblingeni Open-air Kino volt. A svéd sikerkönyvből készült filmet néztük meg, melynek címe A 100 éves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt. A címe már enged következtetni a tartalomra is.... De nagyon jó volt, jót szórakoztunk. Szerencsére németül volt a film és nem angolul német felirattal.;)

Én másnap reggel nyolckor hulla fáradtan kezdtem a meló helyen. A csajok meg kipihenték magukat.:)

Folyt. köv.....

Elöljáróban néhány szó magáról a Glacier Expressről. Ez Svájc leghíresebb vasútvonala. Zermattból közlekedik St. Moritzba vagy Davosba. A vonat a szó szoros értelmében nem expressz, mert a hegyek miatt csak lassan tud haladni. Ezzel azonban kiérdemelte a világ leglassabb expressze címet. A teljes távot a vonat kb. hét és fél óra alatt teszi meg, ez alatt áthalad 291 hídon és 91 alagúton. A vonat út egyes szakasza az UNESCO világörökség része. A vonaton speciálisan kialakított kocsik közlekednek. A kocsik teteje úgy van kiképezve, hogy ülve is meg lehessen csodálni a hegyeket, vagyis üveglapok vannak berakva a tetőbe.

Glacier Express - ezzel szerettem volna utazni

Erre a vonat útra indultunk Henivel és Annáékkal július 27.-én. Illetve pontosabban csak egy szakaszára. Churból vonatoztunk St. Moritzig. Mivel ez az egész szakaszhoz képest ez rövidnek számít, így az igazi Glacier Express kocsikra nem adnak el jegyet. Ezen okból kifolyólag sajnos, csak a Rhätische Bahn kocsijaival utazhattunk. (Graubünden kantonban ugyanis magán vasúttársaság üzemelteti a vonatokat.) Azért persze az élmény így is ugyanaz volt. Főleg, hogy sajnos az elején még kicsit ködös volt minden, ezért a hegyek tetejét akkor se láttuk volna, ha a másik kocsiban ülünk.... Azonban, ha azt hozzátesszük, hogy a Bodeni-tó partján még szakadt az eső, ahhoz képest egész jó idő volt már Churban. És Engadin kantonabn, St. Moritzban már a nap is sütött.:)

Rhätische Bahn - végül ilyennel utaztunk

Tényleg gyönyörű helyeken közlekedik a vonat és hihetetlen magasságokba kapaszkodik fel szerpentineken. A hidak pedig egyszerűen lenyűgözőek.:) Azért a vonatból fotózást még gyakorolni kell... Hiszen igaz, hogy nem közlekedik eszeveszett gyorsasággal a vonat, de azért mindig becsúszott egy-egy fa a képbe.:( Azért így is lett egy-két használható(bb) kép.:)

(Nem a legjobb minőség, de a lényeg látszik rajta.)

A rétorománt itt még mindig használják.:) Ez Svájc negyedik hivatalos nyelve, a német, francia és olasz mellett.

A vonat út után eltöltöttünk St. Moritzban egy pár órát. Gyönyörű falu egy tó partján. Már akkor is lenyűgözött, mikor öt évvel ezelőtt itt jártam. Akkor azonban kocsival érkeztem és este felé vonatoztam haza sötétben, így pont lemaradtam a csodás látnivalóról. De most bepótoltam.:) Visszatérve a falura, tele van drága szállodákkal, kiadó nyaralókkal és méregdrága üzletekkel, mint pl. Luis Vuitton, Gucci, Michel Kors, stb. Főleg gazdagok járnak ide pihenni, shoppingolni, síelni. És a japán turisták. Tele volt velük minden...

St. Moritzi "ferdetorony". Komolyan ferde.

St. Moritz Dorf

St. Moritz+St. Moritzersee

Kedvenc templomtornyom

Pont valami nagy fesztivál volt St. Moritzban. A sétáló utcán asztalok voltak végig, és színpadok zenészekkel, valamint nagy tömeg. Azért a híres Engandiner Nusstorte-t kipróbáltuk. Még mindig olyan finom, mint öt éve volt.:)

Visszafelé a busz a Julierpass, vagyis a Julier-hágó felé ment. A Julierpass Graubünden kantonban található Alpok-hágó, 2284 m magasan. A hágó magasságában fut a Rajna és a Duna közötti európai vízválasztóvonal. Most csak áthaladtunk rajta, de öt éve azért itt kiszálltunk pár percre a kocsiból. Valahol van is egy fotóm róla.:) A hágóra természetesen nem autópálya visz fel és lefelé sem az jön, kicsi falukon vezet keresztül az út. Néha a falukban egy sávossá szűkül össze az út a házak között. Nem semmi látvány busszal lejönni onnan.:P

Este kb. éjfélre értünk haza, és hulla fáradtan dőltünk be az ágyba. Másnap persze nyolckor már a munka volt. Így is nagyon megérte azonban az út. Csodás helyeken jártunk, nagy élmény volt.;)

Elég sűrű pár heten vagyok túl. Igyekszem szép lassan mindenről beszámolni.;)

Most kezdem, akkor onnan, ahol legutóbb abbahagytam. Vagyis a focinál. Mire a döntőre vasárnap este sor került, addigra én már Budapesten voltam, túl egy kicsit izgalmasra sikeredett buszúton, egy esküvőn, egy shoppingoláson egy és egy baráti találkozón. Mi minden belefér két napba.:) Szóval, vasárnap este Magyarországról szurkoltam a németeknek, és a meccs vége után először éreztem azt, hogy holnap reggel igazán bemennék dolgozni. Kíváncsi lettem volna a kollégákra és a kinti hangulatra. Erről sajnos lemaradtam, viszont a harmadik helyet megszereztem a tippelős játékban.:)

A kicsit több, mint egy hetem nagyon sűrű, tartalmas, intenzív volt. Nagyon élveztem otthon lenni veletek, köszönöm a sok szuper programot. Jó volt hosszasan beszélgetni régi barátokkal, kint ülni éjszaka a rakparton, kedvenc pezsgőmet inni, találkozni az exkollégákkal, szurkolni a magyar lányoknak a vízilabda EB-n, kimenni a Rómaira, "turistáskodni" Budapesten, megcsodálni az éjszakai kilátást a várból, együtt lenni a családdal, a kipróbálni Rooftop Cinemát, meghatódni az esküvőkön és bulizni a lagzikon, valamint élvezni a remek időjárást, a sok-sok napsütést, a meleget.:)

Íme néhány fotó a ízelítőül.;)

Itthon :)

Turista :P

Narancssárga óriás hold (sajnos a képminősége nem a legjobb....)

Egyszer még sokat ér majd ez a zászló....:D

Szurkolunk 1

Szurkolunk 2

Szurkolunk 3

Zenélő kút

Örök kedvenc, kötelező program - Fellini Római :)

Esküvőn jártunk :)

Gyógytornászok egymás között

Az otthon töltött nyolc nap csodás volt. Az utazás hagy némi kivetni valót. A hazaútra vittem a laptopom, hogy útközben befejezzem az elkezdett fotókönyvem szerkesztését. Késett majdnem egy órát a busz, de szerencsére még az eső előtt elindultunk. Én rögtön előkaptam a laptopot és munkának láttam. Kb. háromnegyed órája mehettünk, mikor kiállt a busz egy parkolóba. Gondoltam biztos pisi szünet. A sofőrök leszálltak, mire lenéztem a laptopból két pisztolyos vámügyőr állt mellettem (rögtön a sofőrök mögött ültem) és kérték a személyim, valamint  a jegyem. Sosem értettem idáig, hogy a jegyen kívül azt a másik papírt, amire rá van írva, hogy nem jegy, minek kell kinyomtatni. Hát most megtudtam, hogyha ellenőriznek meg tudjam mutatni, hogy van jegyem és lássák hol szálltam fel. Végigmentek az egész buszon, majd közölték egymás között, hogy van pár delikvensük. Én nem is értettem, hogy miről van szó. Mondjuk tőlem semmit nem kérdeztek, de mellettem/mögöttem faggatóztak, hogy hány napig voltak el, mit csináltak, stb.... Aztán elsőként a mögöttem ülő csajszit szedték elő, le kellett szállnia az összes cuccal, ki kellett venni a csomagját lentről, majd kesztyűben szépen mindent átkutatott az egyik ürge odalent, míg a buszon őrködött. És az utána gy ment még vagy két órán keresztül, kb. 12-15 embert ellenőriztek. Semmit nem találtak, így utána mehettünk tovább. Időközben kiderült, hogy a busz nem Mannheimből jött, ahogy egyébként szokott, hanem Amszterdamból. Így érthető volt az egy órás késés és az ellenőrzés is. Valószínűleg fülest kaptak. Mondjuk, ha előbb tudom, hogy miért kutakodnak, az nem lett volna rossz... De a lényeg, hogy kicsit kevesebb mint egy órás késéssel végülis másnap megérkeztünk Budapestre és odaértem Nóriék esküvőjére.:) Még egyszer gratulálok nektek innen is és nagyon sok boldogságot kívánok!!!;)

A visszaút sem volt egészen zökkenőmentes. Heni kijött velem, mert volt épp szabija. Nem is volt gond egészen Bécs utánig, ahol valamiért másik útvonalra tereltek minket, mint amin mennünk kellett volna. Ez még nem lett volna baj. De akkor egyszer csak valami nagyon kicsi település vasútállomásán bemondták, hogy kicsit várni kell a tovább indulással. Végülis a vonat kényelmes volt, volt konnektor is a laptopnak, meg filmünk, szóval nem igazán aggódtunk. Legalábbis addig nem, amíg be nem mondták, hogy a vonat nem tud tovább menni és várjunk a további információkért. Na, ekkor kezdtem aggódni, mert ha a sínekkel van gond, akkor rengeteg idő, mire buszokat küldenek... Kis idő múlva tájékoztattak minket, hogy jönni fog egy másik vonat, amire át kell szálljunk, az elvisz Salzburgig, ott majd újra át kell szálljunk. Így hát szedtük a csomagjainkat és átszálltunk. Közben segítettünk egy kb. 16 éves kislánynak, aki Budapestről a testvérével indult útnak, de anyukánál maradtak a vonatjegyek(!), majd egy okos néni tanácsára az egyikük leszállt Bécsben jegyet venni, de persze nem ért vissza  a vonatra (kb. 20 percet álltunk ott). Szegényke így egyedül maradt jegy nélkül az összes csomaggal. A szülők közben elindultak Bécsbe a másik gyerekért..... És persze szegény nem beszélt semmilyen nyelven..... Átszállás után Salzburgig oké volt minden. Ott már a vonaton bemondták, hogy hányas vágányról indul a másik vonat és, hogy nem csak Münchenig megy, hanem egészen Stuttgartig. Éljen! Az egyetlen apró probléma csak az volt, hogy kb. -2 percünk volt átszállni. Szerencsére megvárt minket a csatlakozás és csak a peron túloldalára kellett átmenni, nem kellett lemenni, fölmenni, vágányt keresni. A kocsiban, ahova sikerült felszállni és helyet is találtunk nem működött a légkondi. De minden elismerésem a vasúttársaságé, 10 perc múlva jött a kalauz és osztott vizet mindenkinek.:) Kicsit megkésve, kicsit kalandosan, de végülis épségben megérkeztünk vasárnap este. Beléptünk a lakásba és abban a pillanatban leszakadt az ég.... A gondviselés mellék állt.:)