Eljött végre ez a pillanat is. A jól megérdemelt szabi hete. Végre egy kis utazás, egy kis kikapcsolódás, egy kis kultúra, egy kis szórakozás, pár gombóc finom fagyi, pár szelet ízletes pizza, napfény, Itália.;) Évek óta szerettem volna Rómába eljutni és a szabi előtti utolsó hétig nagyon gyorsan elrohant az idő, az utolsó hét azonban olyan volt, mint gyerekkoromban: számoltam a napokat, hogy mennyi van még hátra, alig bírtam kivárni, hogy szombat legyen.:) De aztán végre eljött a nagy nap.
Pár óra alvás után,m szombaton hajnalban keltem és esőben indultam a stuttgarti vonatállomásra, hogy vasúttal eljussak a frankfurti repülőtérre. Mivel nem egészen tudtam, hogy hogyan is néz ki a dolog a vonattal, ezért indulás előtt egy órával kint voltam az állomáson. A Lufthansán keresztül foglaltam az utat és úgy volt megadva, hogy Frankfurtig vonat visz, onnan pedig repülök, csak a becsekkolás rész nem volt egészen egyértelmű a tájékoztatón, ezért indultam időben.
A vonatút eleje, úgy kb. 20 perc kellemesen telt. Utána megálltunk egy állomáson a középső sínpáron, vagyis mellettünk csak sínek voltak, peron nem. Ez már gyanús volt. Egyrészt, mert nem kellett volna megállni, másrészt pedig, mert úgy álltunk meg, hogy se le, se felszállni nem lehetett. Be is mondta a mozdonyvezető, hogy kis türelmet kér. Pár perc múlva jött az újabb hír, hogy úgy néz ki elütöttünk egy állatot, kis türelmet kérnek. Újabb 20 percre rá közölték, hogy egy vaddisznót ütöttünk el, úgy néz ki nem tudunk továbbmenni, de a mozdonyvezető még egyszer felméri, hogy mekkora a kár. Majd ismét 20 perc múlva tájékoztattak minket, hogy nem tudunk továbbmenni, nagyon lassan visszatolatunk Stuttgartba és onnan mehetünk majd a következő vonattal Frankfurtba. A mi kocsinkban mindenki a reptérre ment, nekünk volt fenntartva és volt velünk egy Lufthansa utaskísérő is. Megpróbáltam megtalálni őt és megkérdezni, hogy mi is a helyzet, ha az ember tuti lekési a repülőjétt, mert hiába volt közel két órám átszállni, Stuttgartból két óra késéssel indultunk a következő vonattal... Szóval biztos volt,m hogy lekésem a repülőt. Persze a jóember nem volt sehol. Ezért felhívtam a Lufthansát, ahol a telefonban készségesen közölte a hölgy, hogy akkor ő most azonnal átfoglalja a jegyet a következő gépre, ami három órával az eredeti gép után indult. Éljen van másik gép és van hely is rajta!;) Azért, aki mellett például Mexikóba akart repülni, nem volt ilyen szerencsés. Mondta, hogy négy nap múlva megy a következő repülő.... Kis idő múlva a Lufthansa embere is előkerült és jelezte, hogy szólt a késés miatt, aki lekési a gépét, annak automatikusan átfoglalják a jegyét a Lufthansánál.
A második vonat szerencsére minden gond nélkül elindult és meg is érkezett Frankfurtba. És mivel IC volt és helyjegyes, azért mi az első osztályon utazhattunk. Ennyi azért járt nekünk.:) Azért azon elgondolkoztam az úton, hogy lehet, hogy nem szabadna vonattal reptérre mennem...? Legalábbis nem mindig sül el egészen jól a dolog....
Péntek este megcsináltam az online chek-int, de a csomagot fel kellett adjam, ezért beálltam szépen a sorba Frankfurtban. Először nem találta a hölgy az átfoglalt jegyet, na akkor kicsit ideges lettem, de aztán előkerült valahonnan a számítógépből. Innentől már nagyon nyugodtan vártam, hogy elinduljon a gép végre.
Mikor Annáékat tájékoztattam a vaddisznóról, először azt hitték viccelek. Szép is lett volna, de sajnos nem így volt. Mivel az eredeti terv szerint egy órával utánuk érkeztem volna meg Rómába, ezért ők megvártak volna a reptéren és együtt mentünk volna a szállásra. Hát, ezt a tervet keresztül húzta a vaddisznó... Mondtam nekik, hogy ne várjanak meg, hanem menjenek be, én pedig majd megvárom Enikőt a reptéren (két órával később érkezett) és bemegyünk együtt. Az egyetlen szépséghiba csak annyi volt, hogy a shuttle-busz jegyemet Annáék nyomtatták ki nekem és náluk is volt, hiszen együtt használtuk volna. Én ezért a Lufthansánál kinyomtattattam még egyszer a jegyet a reptéren. Mint utólag kiderült Annáék pedig leadták nekem Rómában a reptéren, úgyhogy két példányom is lett belőle.
Rómában már a repcsiből kiszállva megcsapott a meleg levegő. Végre!;) Meleg, napfény, nyár.:P Míg vártam Enikőre, gyorsan átöltöztem a mosdóban, mert volt vagy 20 fok különbség a stuttgarti és a római időjárás között.
Este együtt indultunk Enikővel Rómába. Meg is találtuk a buszt, amire át kellett szállnunk. Volt benne elektromos kijelező, de csak azt írta ki, hogy merrefelé megy a busz, azt nem mutatta, hogy melyik megálló jön. Se baj, gondoltuk, megkérjük a sofőrt, hogy szóljon mikor kell leszállni. Mondta, hogy jó. Majd szólt is az egyik megállónál, hogy most. Remek, le is szálltunk és próbáltunk eligazodni. Kicsit gyanús volt, mikor realizáltuk, hogy épp egy börtön mellett vagyunk, az valahogy nem volt a térképen..... Na, nem baj, elindultunk, amerre sejtettük a jó irányt. De végül jobbnak láttuk megkérdezni valakitől, hogy merre is kéne menni, hiszen sötét is is késő is volt már (fél 10 körül). Fiataloknál próbálkoztunk, hátha beszélnek angolul. Hát nem.... De készségesen előkapta az egyikük a telefonját és megnézte a google térképen, hogy hova is szeretnénk eljutni, majd megmutatta merre induljunk. A másik lány pedig próbált kis angol útbaigazítást adni, mutatta, hogy menjünk abba az irányba és ha elértük a.... itt jött volna a közlekedési lámpa szó angolul, de sajnos ezt nem tudta. Viszont kivágta magát a helyzetből elég frappánsan. Szóval, ha odaértünk: "you know, top and go, stop and go...";) Cuki volt nagyon.:) El is indultunk hát a "stop and go" irányába, mentünk is pár megállót visszafelé, de még mindig nem voltunk rajta a térképen (szó szerint!) és bevándorlók lakta környéken voltunk, valamint valaki már a taxis szolgálatatit is felajánlotta, így arra jutottunk, hogy felszállunk a visszafelé. A buszkörjárat volt és hihetetlen "szerencsénkre" az előző sofőr jött éppen vissza. Meglátott minket a megállóban és inkább gázt adott fékezés helyett. Kedves... Szerencsére egy pakisztáni kinézetű férfi is fel akart szállni a buszra és az ő integetésére végül megállt. Majd mondta, hogy sajnálja, és rögtön utána eszébe jutott, hogy rossz helyen tett le minket. Másodszorra már sikerült a jó megállónál szólnia.
Ehhez a kalandhoz képest már csak kisebb megpróbáltatásnak számított, mikor megérkezvén a szállásra fél 11 magasságában, Annáék mondták, hogy a lakás tulajdonosa, akitől a szobát béreljük, kérte, hogy mindenképp hívjam fel, ha megérkeztünk. Ez még nem is lett volna önmagában nagy dolog, de utána azt is mondták, hogy nem beszél csak olaszul. Éljen! Nagy köszönet Tominak azért, hogy összerakott nekem egy olasz mondatot arról, hogy megérkeztünk és másnap reggel nyolckor a reggelinél rendezzük az anyagiakat. Először ki kellett, hogy nevessem magam, mire sikerült olyan állapotba kerülni, hogy fel tudjam hívni szegény 70 körüli nénit. El is mondtam neki a leírt és betanított szöveget. Addig nem is volt baj, de utána mondott rá valamit. Na, a gondok itt kezdődtek, mert én erre már csak "non parlo italiano"-val tudtam reagálni. Aztán valahogy csak lezártuk a beszélgetést.;)
Ezek után igazán jól esett egy nagy adag eredeti olasz fagyi a szálláshoz közeli szuper fagyizóban.:)
A visszaút következő vasárnap szerencsére kevésbé volt eseménydús. Mondtam Enikőnek, hogy időben indulunk a reptérre, mert ki tudja milyen állat ugrik elénk, mikor robban le a shuttle-busz, mekorra dugó van az autópályán, stb. Persze minden ment, mint a karikacsapás, szóval dekkolhattunk a reptéren. De ez már csak így szokott lenni.
Frankfurtban azért, hogy mégse legyen minden egészen zökkenőmentes, landolás után közölte a pilóta, hogy kicsit várnunk kell, mert nem számítottak ránk a reptéren. Mit tehettünk volna mást, illedelmesen megvártuk, míg kerítettek létrát az ajtókhoz és buszokat, amikkel elszállítottak minket az épületekhez. Ezek után már csak a csomagom megtalálása okozott kisebb kalandot. Rómában a feladásnál közölte a hölgy, hogy a busznál lesz a csomag. Mondtam, hogy én vonattal megyek tovább. Ő állította, hogy busszal, de én ragaszkodtam a vonathoz. Kiderült, hogy nekem van igazam. Nem baj, mondta, akkor a vonatnál lesz. Az nem volt egészen egyértelmű sajnos, hogy Frankfurtban vagy Stuttgartban. Ráadásul a címkén, amit a csomagfeladáshoz adnak, úgy volt feltüntetve, hogy Stuttgart a z úticél Frankfurton át. Frankfurtban kiderült, hogy ott kapom meg a csomagot a reptére. Ezek a németek azonban nagyon cselesek. Azokat a csomagokat, amik mennek tovább, csak vonattal egy külön csomagátvevő helyen kell átvenni. Nem adják ki együtt a többi csomaggal. Állítólag azért, mert Stuttgartban nincsen vám, így ott nem is tudnák megvizsgálni és elvámolni sem lehetne semmit. De azt nem értem, hogy miért kell a többitől elkülöníteni. Majd egyszer lehet, hogy megtudom ezt is. És, ami még nagyon tetszett az a csomagokat kiszállító figura volt. Lepakolta az erre a célra elkülönített területre a csomagot. Odamentem érte és el akartam hozni. Erre kérte tőlem a cetlimet hozzá. Soha sehol nem kérték még. Rómába sem, jött a csomag, megfogtad és vitetted. Gyakorlatilag, amelyik tetszett. Persze, megmutattam neki a cetlit, erre ő megnyugodott. Ezek után jött a legjobb rész, befejezte a csomagok lepakolását és elment. Mindent ott hagyott, mindenki azt vitt el, amit akart. Nem értem, miért volt muszáj leellenőriznie nálam, hogy enyém-e a csomag, ha a többit úgyis otthagyja....
Nemsokára jön a folytatás, az hogy mi is történt a két repülés között. Rengeteg szépet láttunk, nagyon megérte az utazás.:) És lesz sok-sok kép is, ígérem. De, hisz ismertek; ha utazok, fotózom.:P
