Új év, új kaland, új élet

Ez az alliteráció jellemzi leginkább a mosatni időszakot az életemben. Az összes májusi hétvégém teljes mértékben be van táblázva. És a hétvégékhez jött még egy szabadnap, Christi Himmelfahrt. Magyarul Krisztus mennybemenetele. Ez a húsvéti ünnepkör 40. napja, vagyis Húsvét vasárnapja utáni 39. nap. Éppen ezért mindig csütörtökre esik. Milyen jó lenne, ha ismernék itt a hosszú hétvége valódi fogalmát és megadnák szabadnapnak a pénteket is..... Persze azért nagyon örültünk a szabadnapnak így is. Egy jó kis kerti partival ki is élveztük a szabadnap és az időjárás adta lehetőségeket. Természetesen az előtte lévő három napon sokkal melegebb volt és sokkal többet láttuk a napot. Dórival reggel kilenckor még kimentünk futni, akkor még hétágra sütött a nap és meleg volt. A buli egy magyar családnál volt és dél után kezdődött. Addigra megjelentek a felhők és szép lassan elbújt a nap mögöttük.:( Azért a buli így is jól sikerült. Egész sokan összejöttünk az itteni, kinti csapatból.

Május első hétvégéjéről már írtam nektek. Most akkor tartsuk a kronológiai sorrendet, következzen a második hétvége. Természetesen ennek a hétvégének a programja is jó sűrűre sikeredett. Pénteken éjszaka sütöttem egy tortát, mert tudtam, hogy szombaton képtelen lennék olyan korán kelni, hogy elkészüljön a torta. Így is szombathoz képest korán felkeltem és útnak indultam Stuttgartba. Venni akartam pár dolgot, és a nagyobb választék miatt inkább egyből menetem Stuttgartba és nem álltam neki Waiblingenben nézelődni. A legfontosabb volt, hogy a következő hétvégére beszerezzem az ajándékokat. A mosatni hétvégén ugyanis a svájci családot látogattam meg. De erről majd külön írok.;)

Éppen időben végeztem a shoppingolással, beszereztem mindent, ami nagyon fontos volt. Ezután mennek kellett tovább, ugyanis Maitlandet gyakoroltunk a hétvégén. Szombaton abban a rendelőben voltunk, ahol a cseh Marta dolgozik. Megengedte a főnöke, hogy bemenjünk, úgysincsenek nyitva szombaton. Az elektromos ágy nagy segítségünkre volt. Ráadásul most jött még egy új lány a mostani tanfolyamról és így még hatékonyabbak voltunk. Kettőkor találkoztunk és fél tíz után jól elfáradva jöttünk el a rendelőből. De megérte a sok erőfeszítés. Rengeteg dolgot átvettünk. Utána mindannyian Martáéknál aludtunk, hogy másnap még tudjunk gyakorolni. Az ottalvás miatt vittem nekik a tortát. Meg azért is, mert két hete volt az esküvőjük.

Vasárnap miután fel tudtunk kelni, gyakoroltunk még egy kicsit. Azért az ébredést nem kapkodtuk el. Előző éjszaka kettőig boroztunk és beszélgettünk. A maitlandezés után pedig várt még ránk egy kirándulás. Marta férje ugyanis siklóernyőzni tanul és mindenképp el akart menni siklani a hétvégén. Szombatra végülis rossz időt mondtak. De vasárnap már nem volt borús és szeles, lehetett menni. Marta szeretett volna vele menni, de nem akart egyedül üldögélni. Ezért megnézték, hogy mi van a közelben, ami érdekes lehet. Találtak is valamit. Nem is akármit. A Burg Hohenzollernt. Mivel Marta tudja, hogy szeretem a kastélyokat, várakat, megkérdezte, hogy nem mennék-e vele. Én meg mondtam, hogy persze, menjünk. Igaz, nagyon régen már jártam ott. De jó volt újra megnézni, bebarangolni a várat. Az egyetlen negatívum az volt, hogy itt május második vasárnapja anyák napja. (Apák napja pedig Chritsi Himmelfahrtkor van és ünneplik is rendesen.) Természetesen a várban hatalmas anyák napi ünnepséget rendeztek. A gyerekeknek volt kézművessarok, bábelőadás,és hasonló programok, a felnőtteknek koncertek. És mindezek függvényében rengeteg ember. Erre nem készültünk, eszünkbe sem jutott, hogy ekkora programot rendeznek odafent. Azért így is nagy élmény volt a kastély. A jó oldala az volt a speciális napnak, hogy nem volt idegenvezetés, nyitva voltak a termek és mindenki addig nézelődhetett, ameddig szeretett volna. A hátránya pedig ugyanaz volt. Nem volt idegenvezetés. Szerencsére pár teremben voltak felügyelő személyek, akik meséltek pár dolgot a termekről, szobákról és a családról, akiknek a tulajdonában van a mai napig a vár. Ez ugyanis egy privát vár és a kastélyban a látogatható szobákon kívül van a családnak is be van rendezve egy külön lakrész. De ez itt nem egydülálló. Németországban még mindig sok gróf és hercegi család van, birtokkal és kastélyokkal, várakkal. Ez egy ilyen világ itt.:)

Szerettünk volna egy jó közös képet Martaval szép háttér előtt. De sikerült megint valami igazi "fotográfust" felkérnünk a feladatra. A cipőnk orrától kezdve minden benne volt a képben csak a háttér nem. Igazából otthon is fotózkodhattunk volna. Én már le sem állok elmagyarázni egy ilyen embernek, hogy esetleg szép lenne, ha látszódna valami a várból is a képen. Főleg, hogy Marta mondta neki az elején, hogy a másik oldalra állunk, mert ott szebb a háttér. Hát ennyit erről. És mire találtunk valakit, akinek sikerült jobb képet csinálni Marta telefonjával, addigra lemerültek az elemeim.... Murphy.:) Majd igyekszem megszerezni azért az egyetlen jobbnak mondható közös képünket. Addig is lentebb találtok pár képet a várról. Jó szórakozást hozzá!;)

Érzek én azért valami csavart abban, hogy a munkát egy szabadnappal ünnepeljük. De mindentől függetlenül, nagyon jól van ez így! :) Hiszen, mikor nem örül az ember lánya egy potya szabadnapnak. Hát még, hogyha ez éppen péntekre esik. Éppen ezért már nagyon vártam ezt a három napos hétvégét. Főleg, mivel vendégeket vártam Belgiumból. Csütörtökön a munkanap végén már alig bírtam kivárni, hogy hét óra legyen és én indulhassak haza. Én nem utaztam sehova, de legalább annyira felpörögve éreztem magam.:)

Marika és Julien pénteken reggel érkezetek. Egy közös reggeli és gyors programegyeztetés után nekivágtunk a nagy világnak. Sajnos most igazuk lett a meteorológusoknak és a héten jellemző tűző napsütés után péntekre megérkezett az eső. Nem is akárhogyan. Szakadt egész nap. Más választásunk nem lévén, esernyővel vágtunk neki Tübingen még esőben is igazán impozáns belvárosának. A városháza előtt készültek bográcsos kajával és zenekar is volt megünnepelni a május elsejét. Az egyetlen dolog, ami hiányzott, az az érdeklődő tömeg volt... Majd jövőre!;) Mi azért hősiesen bebarangoltuk az egyébként nagyon hangulatos kisvárost, megnéztük a templomot, aminek a tornyába is felmásztunk, fölmentünk a várba, sétáltunk a kis utcákban, megcsodáltuk a házakat. Utána pedig beültünk egy hangulatos helyre kicsit felmelegedni. Sajnos nem csak esett az eső, de nagyon le is hűlt az idő.:S

Tübingen "madártávlatból"

Ázott verebek.....

Kedvenc utcám :)

Legalább szép színesek vagyunk az elengedhetetlen ernyőkkel :P

Folyópart, még így, esősen is szeretem...;)

Szombaton már kegyesebb volt hozzánk az időjárás. Szükségünk is volt rá, mert nagyobb túrát terveztünk. Mielőtt nekivágtunk volna a hosszú útnak, megreggeliztünk Waiblingenben egy pékségben és tettünk egy kisebb sétát jelenlegi otthonom óvárosi részében. Waiblingen kicsi város, de annál hangulatosabb belvárossal, régi városfallal és csodás Fachwerkhäuserekkel (favázas falazású faluház) rendelkezik.

Egy nyugodt szombati reggeli remek társasággal

Szombati piac háttérben pedig a híres, tipikus Fachwerkhäuserek (színes gerendások :P)

Városfal egy része

Első célpontunk egy erőd romja volt, amit Marika egy katalógusban szúrt ki. Gondolom azért, mert a képen jó idő van és az erőd mögött kirajzolódnak Svájc csodás hegyei, lábuknál a Bodeni-tóval. Minket egy kicsit másmilyen égbolt, ezáltal másmilyen kilátás fogadott. De így is nagy élmény volt a hatalmas erőd, mely Németország legnagyobbja, a maga kilenc hektáros területével. És természetesen, a prospektus szerint, itt található az ország legszebb kilátása is. Tiszta időben, teszem hozzá én.:)

Bizony, egészen odáig felmásztunk

Azért volt pár felhő az égen

A nagy széltől kicsit bemozdult a kamera, de ez a kép így is annyira jó :)

És egy éles kép is

Színes :P

Elég lesz a képekből, menjünk tovább.......:P

A romtúrától jól megéheztünk, ezért Konstanz felé vettük az irányt. Egyrészt, hogy együnk valamit, másrészt, hogy közelről is megcsodáljuk a Bodeni-tavat. Nem gondoltam volna, hogy szombaton nem találni parkolóhelyet Konstanzban. Teljesen tele volt az egész város. Azóta felvilágosítottak a betegeim, hogy ezen ne csodálkozzak, és főleg hosszú hétvégén nem érdemes Konstanz közelébe menni. Hát, ezt is megtanultuk. Azért a tó így is lenyűgöző volt, a kaja is nagyon jó volt, a pincérnő pedig (természetesen) magyar volt.:) De hát, hol nem botlik honfitársába az ember? Konstanzban sétálgatva ismét megállapítottam, hogy tudnék élni abban a városban. Ott a tó, látszódnak Svájc hegyei, jókat lehet sétálni a belvárosban, át lehet ugrani Svájcba, és hétköznap gondolom sokkal nyugisabb.:)

Virágok a tóparton 1

Virágok a tóparton 2

Kedvenc fáim és a tó

Nem lehet rossz a tó közepén nyugiban....:)

Éhesek voltunk :P

Prosit!

Konstanz után még megnéztük Reichenaut. Reichenau a Bodeni-tó legnagyobb szigete Németországban. Már csak az ide vezető út miatt is érdemes ellátogatni ide. Hosszú, keskeny út, melyet két oldalról hatalmas fák őriznek. Az ember szinte érzi, hogy ez az út egy különös világba vezet.:) A sziget felkerült pár éve az UNESCO listájára. Található itt többek között egy bencés kolostor, melyet 724-ben alapítottak. Nagyon csendes környék, jókat lehet sétálni errefelé a tóparton. Mi a séta után betévedtünk még egy templom kápolnájába is, ahol éppen vecsernye (esti imádság) volt.

Kolostor

Igen, azok saláták. Annyira jól néznek ki :)

Tópart 1

Tópart 2

Az autóhoz visszafelé vezető úton elkapott minket sajnos az eső. Azonban ez sem tudta kedvünket szegni, mi bizony megnéztük, hogy milyen is az éjszakai élet Waiblingenben. A koktélok nagyon finomak voltak.:)

Egészségünkre!

Jelentem, van olyan, aki még nálam is több fotót készít.:) Köszi a szuper képeket Marika!;) Jó, hogy itt voltatok, nézzetek be máskor is! Persze ez mindenkire érvényes, aki erre jár.:P Kitől rettegjek?:P

Kedveseim, a hosszú blogtalan hetek nem azért voltak, mert nem lett volna miről írnom. Épp ellenkezőleg. Annyi minden történt az elmúlt két hónapban, hogy nem jutottam hozzá a blogoláshoz. Igyekszem most majd mindent pótolni.

Vegyük akkor fel a fonalat és térjünk vissza az évértékelő után a mindennapokhoz. Azokhoz a mindennapokhoz, amikhez bizony télen igen csak hozzátartozik a betegség is. Sajnos. Főleg az influenzás időszakban, mikor napi 20-24 embert megkezelek, ezen kívül még egy csomóval találkozok a váróban, a fitnesz részlegen és az öregek otthonában. Ez utóbbi a kedvencem, mert itt még az sem várható el szegény demens páciensektől, hogy ne köhögjenek pont az arcomba.... Igen, jól sejtitek, nem ezért választottam ezt a szakmát. És nyilán az én immunrendszerem már ellenállóbb, mint mondjuk az irodában dolgozóké, de azért az enyém sem bír el mindent. Ez idén februárban, márciusban sajnos beigazolódott. Legalább három hetet szenvedtem végig úgy, hogy minden reggel azt hittem ma jól vagyok, majd estére kiderült, hogy mégsem. Aztán előlről az egész. Csütörtökön meg azt mondod, hogy már csak két nap, és azt az ember már összeszorított fogakkal is kibírja. Utána pedig jöhet a húsleves és a szobafogság a hétvégén. Micsoda program.:S A legjobban mégis azt sajnáltam, hogy a Maitland tanfolyam előtti szombaton nem tudtam elmenni egy futóversenyre, amire a főnök benevezett minket. Öten futottunk volna a rendelőből. Három gyógytornász kolléga 5km-t, a főnök, az egyik, recepciós és pedig 10km-t. Először a főnök betegedett le a héten, aztán szombaton én is úgy keltem, hogy folyik az orrom, nem kapok levegőt, fáj a tüdőm.... És vagy tíz fokot esett a hőmérséklet péntekhez képest. Ezek ellenére (azt hiszem) még elmentem volna, a Mailtand miatt azonban inkább lemondtam a futást. Féltem, hogyha beteg leszek nem tudom tovább csinálni a tanfolyamot. És jól döntöttem, mert hétfőn reggel sem voltam még teljesen jól. Pár óra múlva kiderült, hogy a két oktató sem. Szép kis hétnek néztünk elébe. De aztán szerdára mindenki rendbe jött. A futást sajnáltam nagyon. Végre megint tesztelhettem volna a határaim. És különben is mindig olyan jó hangulatuk van ezeknek a futásoknak. Valamint itt kint még nem voltam, gondoltam most kipróbáljuk. De ezek szerint majd jövőre....

A betegséghez visszatérve még egyetlen gondolat. Itt mindenki választhat magának háziorvost, nincsenek körzetek kijelölve, mint otthon. Mivel én eddig nem voltam beteg, nincs is háziorvosom. Februárban gondoltam, ha nem tudom magam alternatív gyógymódokkal kikúrálni itthon, akkor muszáj lesz dokihoz menni. Eddig okés is volt a dolog. A gond csak az, hogy ilyenkor minden orvosi rendelőben azt mondják, hogy influenza szezon van, nincs időpontjuk új betegnek. Egy hónap múlva körülbelül jöhetek... Szuper.... Na, akkor elhatároztam, hogy egy nyugisabb periódusban majd mindenképpen kerítek magamnak egy háziorvost. Még folyamatban van a dolog. De meglesz!;) (A B-terv egy magyar háziorvos lett volna, aki Kernenben rendel, ahol én is dolgozom. Ő azért biztos fogadott volna. Szerencsére azonban nem kellett tesztelnem a rugalmasságát.) És még egy érdekesség ehhez a gondolatmenethez. Ha eljutsz betegen az orvoshoz, ő ad neked egy igazolást, hogy beteg vagy és ráírja, hogy meddig vagy kiírva betegszabira. Ezek után te nem mehetsz haza lázasan, fáradtan, kikészülve pihenni. Nem, te ezzel a cetliivel elmész a munkahelyedre odaadod a főnöködnek. Így ő tudja, hogy meddig leszel előreláthatólag beteg. Ez szuper. Csak nem értem miért kell az eredeti cetlinek aznap eljutnia a főnökhöz. Miért nem lehet faxolni, elmondani telefonon mit írt rá a doki. Fura egy megoldás. Legalábbis szerintem.

Folytassuk akkor a Maitlanddal, hamár így szóba jött fentebb. Ez már a kettes szint. Két oktatóval és, ha jól emlékszem, 23 okosodni vágyó gyógytornásszal. Az először kis tíz fős csapatunkból hatan vagyunk ott. Volt előttünk kb. három-négy hónappal egy kurzus, ahonnan nagyon sokan vannak. És van egy-két olyan is, aki régebben kezdte, de csak most folytatja. A hangulat ugyanolyan jó, mint előtte volt. Azért persze kicsit össze kellett rázódjunk az első napokban, meg kellet ismerjük kicsit egymást. A vizsgát leszámítva már nagyon várom a következő hetet júniusban.;)

Húsvétkor nagyon jó volt pár napot otthon tölteni. Sajnos nem sok minden fért bele. A családon volt most a hangsúly. De ilyennek is kell lennie. Illetve én is úgy éreztem nyugalomra van szükségem. Tavaly Húsvétkor rengeteg programot terveztem be. Nagyon szuper volt az is, de most kellett, hogy kicsit több és nyugodtabb idő jusson mindenre, mindenkire. Hogy ne kelljen állandóan az órát nézni, mint a munkahelyen.... Így egy egész napot szaunázással és relaxálással töltöttünk Anyuval. Nagyon jólesett. És betekerhettem magam fürdőlepedővel.:) Plusz pont a Lukács Fürdőnek érte!;)

Az elmúlt időszakba néha azért a tanfolyam, betegség, otthoni húsvétolás mellett nagy örömömre belefért egy pár egynapos kiruccanás is. De azokról majd külön-külön bővebben is írok. És teszek fel képeket is hozzá természetesen.:D

Zárásképpen pedig Nemes Nagy Ágnest kell idézzem: "Ne féljetek, visszatérek,/ s folytatom a bölcsességet." :P

(Valaki felismerte az idézett sorokat? ;))

Igaz január elején volt egy éve, hogy fizikailag megérkeztem ide Németországba, a virtuális térben azonban (hála a Vodafonnak...) csak ma, február 23-án van egy éve annak, hogy nyomon követhetitek kalandjaimat, mindennapjaimat, örömeimet és bánataimat, avagy kinti életem. Ezen apropóból gondoltam összegzem az eddigi tapasztalataimat a külföldön léttel kapcsolatban.

Persze rengeteg dologról lehetne írni, és sok dolog szóba is került már az eddigi 29 blogbejegyzésemben. Most azonban egy olyan oldalát szeretném megmutatni a "kivándorlásnak", ami talán nem tűnik elsőre olyan egyértelműnek. Legalábbis nekem egyáltalán nem volt ennyire egyértelmű, amíg át nem éltem. És örülök neki, hogy részem lehetett benne.

1 év. 12 hónap. 365 nap. Leírva nagyon soknak tűnik. Így visszatekintve azonban, mintha csak pár hete lett volna, hogy ideköltöztem. Persze ezalatt a "pár hét" alatt nagyon sok mindent megéltem. Volt részem sok örömben, élményben, boldogságban, aggódásban, felismerésben, önismeretben, bánatban, nehézségben, sikerben és néha kudarcban is. Persze, mondhatnátok, ezt az ember mind-mind átéli otthon is. Igen, ezzel én is tisztában vagyok. A tény azonban, hogy én mindezt külföldön élhettem meg ad valami pluszt mellé. Itt átértékelődnek a dolgok.

A külföldi élet lehetőséget teremt (és néha meg is követeli), hogy az ember lánya szakmailag fejlődjön, érettebbé és komolyabbá váljon. Mindeközben azonban egyre nyitottabb, befogadóbb, megértőbb és érdeklődőbb lesz az ember a világgal, önmagával és másokkal kapcsolatban is.

Talán feltűnt nektek, hogy a blogon főleg csak pozitív dolgokról, élményekről, tapasztalatokról írok. Ez nem jelenti azt, hogy itt "kolbászból van a kerítés". Sőt! Itt is meg kell dolgozni a sikerért, a boldogságért, az örömért, az elégedettségért. Talán bizonyos szempontból külföldiként többszörösen is, mint otthon. Ez csak annyit jelent, hogy én egyszerűen nem szívesen (nem könnyen?) beszélek a negatívumokról, nehézségekről. Főleg nem ennyi ember előtt. De ettől még ezek nagyon is léteznek. Én azonban igyekszem nem rájuk koncentrálni, nem róluk akarok ezen az oldalon megemlékezni. Pedig gondolkoztam már olyan bejegyzésen, ami ezekről a nehézségekről, buktatókról, a "sötét" oldalról szólna. Talán, majd egyszer..... Egyelőre legyen elég annyi, hogy nem minden nap egyszerű messze lenni a szeretteinktől, barátainktól, az ismerős utcáktól, helyektől, attól a közegtől, ahol maradéktalanul megértem az anyanyelvemen hozzám szólókat és nekem sem kell állandóan a szavakat keresgélnem, hogy kifejezzem magam. De ezek azok a nehézségek, amik megerősítenek, átformálnak, erősebbé és magabiztosabbá tesznek engem. És mindezek eltörpülnek mindamellett a sok pozitívum mellett, amit itt megtapasztalhatok, ha nyitott vagyok rá. A továbbiakban pedig inkább az utóbbiakról írnék. Hiszen, ahogy fentebb említettem, igyekszem a pozitív dolgokra fókuszálni, a jót meglátni és nem a rosszat. Ez az életfilozófiám, ha lehet ilyet mondani. És ha meg is látom a rosszat, akkor sem beszélek róla (sokat). Legfeljebb pár embernek, akikről tudom, hogy feltöltenek, erőt öntenek belém a nehéz pillanatokban. Köszönöm, hogy vagytok nekem!:)

Hiszem azt, és Svájc óta tapasztaltból is mondhatom, hogy egy országot, népet nem lehet megismerni egy hét, egy hónap alatt. Ehhez hosszabb időt kell eltölteni egy helyen és a részesévé kell válni az ottani életnek. Ki kell használni a lehetőségeket: be kell járni a környéket, meg kell ismerni a hagyományokat, fel kell fedezni az ottani ízeket, fel kell keresni a helyi látnivalókat és beszélgetni kell az ott élő emberekkel. Az elején az új környezet megismerése, bebarangolása egy kicsit olyan, mint egy hosszú, véget nem érő vakáció. Főleg nekem, aki imádok új városokat, helyeket, kastélyokat és várakat felfedezni. Persze hétköznap dolgozik az ember, de ha hétvégén utazás következik, az kicsit olyan, mintha külföldön nyaralnék. Pedig mondhatni, hogy otthon vagyok. A nyaralás élményt  az is csak erősíti, hogyha vendégek vannak nálam, és velük indulunk útnak valami új felé. Ez is egy olyan érdekes érzés, amit az ember csak külföldön tapasztalhat meg. Mikor kezd elmosódni az "otthon" fogalma. De persze a valódi otthon még mindig Magyarország, Budapest. És az is marad. Most legalábbis nehezen tudom elképzelni, hogy valaha is másképp érezzek.

A külföldi élet szerintem remek lehetőség többek között arra is, hogy jobban megismerjük magunkat. Ez egy valódi találkozás önmagunkkal. Rájövünk, hogyan reagálunk helyzetekre, hogyan boldogulunk egyedül a nagyvilágban, mik az erősségeink, miben kellene még fejlődnünk, mi is az, ami valójában fontos nekünk. Igazi szembesülés önmagunkkal, erősségeinkkel, gyengeségeinkkel, határainkkal. Nekem ez egy nagyon pozitív élmény volt (ismét). Rádöbbentem, hogyha a helyzet megkívánja sokkal erősebb, sokoldalúbb, kreatívabb, kitartóbb, magabiztosabb, rugalmasabb vagyok, mint azt gondoltam volna. Ez a típusú felismerés, megerősítés mindig jól jön az embernek.:) Persze jól esik az embernek, mikor az 1000 km-re lévő családtagok, barátok biztatják, hogy meg tudja csinálni ezt vagy azt. De egészen más, ha mi magunk jövünk rá, hogy igenis képesek vagyunk erre vagy arra. Különleges érzés megélni, hogy mik az erősségeink és, hogy képesek vagyunk kilépni a komfort zónánkból, hogy át tudjuk lépni a saját határainkat. Lehet, hogy azok nem is igazi határok, csak mi képzeljük őket annak? A lényeg azonban azt hiszem annak a megtapasztalása, hogy milyen érzés leküzdeni ezeket a (képzelt) határokat. Nagyon jó.:) Főleg nekem, akinek sosincs elég önbizalma, még akkor sem, hogyha kívülről sokszor úgy tűnik, hogy milyen magabiztos vagyok. Szóval, próbáljátok ki ti is! Csak épülni lehet belőle.;)

Van egy német mondás, amire én még Svájcban találtam rá. Akkor éppen az aktuális lelkiállapotom miatt nagyon szíven ütött. „Erst die Fremde lehrt uns, was wir an der Heimat haben.” (Theodor Fontane) Magyarul nagyjából annyit tesz, hogy csak külföldön jövünk rá arra, valójában mi mindenünk volt meg otthon. Akkor nagyon találónak éreztem ezt a mondatot. És most is annak tartom. Egyből eszembe jutott, tavaly február környékén, amikor kicsit hasonlóan éreztem magam, mint annak idején Svájcban. Sok mindenre volt jó az az egy év Svájcban. Többek közözött segített abban, hogy tudjam, a kezdeti nehézségek elmúlnak, minden megváltozik, ha az ember megszokja az új környezetet, ha megtalálja a napi ritmusát, ha otthonosabban érzi magát a lakásában, ha barátokra lel. Ehhez azonban időre van szükség. Ezt nem lehet siettetni, ide el kell jutni egy (néha igen hosszúnak tűnő) úton. És persze közben zakatolnak a kérdések az ember fejében a jövőről, az életről. Azonban csodák csodájára érkeznek a válaszok, szépen lassan. Kialakul egy új élet, itt, "idegenben". Az új élet kialakulásával párhuzamosan tapasztalja meg csak igazán az ember, hogy mi minden volt az övé otthon, Magyarországon. Mindez azonban nem azért jó, mert honvágyat érzek és fáj ezeknek a hiánya (ami persze néha igaz), hanem azért, mert sokkal jobban megbecsülöm ezeket a dolgokat, mikor (egyelőre csak) szabadságon otthon vagyok. Remélem, ha egyszer újra otthon élek majd, akkor is tudom majd értékelni ezeket a csodákat. Mindenesetre igyekezni fogok!;) Nektek pedig azt tanácsolom, hogy próbáljátok meg felfedezni ezeket a dolgokat, majd tudatosítani és végül megbecsülni őket. Egész más színben fognak feltűnni a mindennapok. Én például, mikor már tudtam, hogy költözöm és a szabadságaim alatt is, mindig megcsodáltam a dunai hidakat, a parlamentet és a várat, valahányszor átvillamosoztam a Margit-hídon. És feldobta a napomat, hogy egy ilyen szép városban lehetek.;) Szóval, hajrá, tessék keresgélni!:)

Sok mindenről lehetne még írni. A magyar és a német nemzetek szokásai közötti különbségeket már szóba hoztam párszor (lásd előző bejegyzés például). A szakmáról és az itteni lehetőségekről is esett már szó, de tudnék még bőven mit hozzáfűzni. Vagy egyszer biztos kivesézem majd az itteni emberek mentalitását, világnézetét, életvitelét. Ma azonban inkább ezeket az általam megélt, kívülről nem annyira látványos, fényképmentes élményeket szerettem volna megosztani veletek. Láthatjátok, hogy megtaláltam a helyem, nem bántam meg a döntésem, koncentrálok a lehetőségekre. A többit meg majd meglátjuk. Egy év múlva beszámolok arról is.:)

Nem egészen úgy terveztem a hétvégét, ahogy végülis alakult. Szerettem volna végre csavarogni valamerre, vagy futni megint egy jó nagyot (múlt héten szombaton és vasárnap is sikerült, és annyira jól esett), vagy csak élvezni egyszerűen, hogy szombat van és szabad vagyok. Ehhez képest már csütörtök este éreztem, hogy valami nincs rendben, a pénteket még tisztességesen ledolgoztam, de estefelé egyre jobban éreztem, hogy bujkál bennem valami. Így a mai program húsleves főzésből, citromos tea iszogatásból literszámra, mosásból, kis takarításból (csak módjával!:P), netezésből, pihenésből és blogolásból áll.

Holnapra be lett tervezve, hogy a cseh lánnyal, Martával, megint maitlendezünk kicsit. Át akarjuk nézni, amit az utolsó héten tanultunk. Majd még meglátom, hogy mire lesz erőm, kedvem holnap.

Most, hogy megemlítettem Martát, rá is térnék arra, amiről ma írni szerettem volna. Akkoriban, mikor januárban nagyban tanultunk minden hétvégén a Maitlandra, mondta, hogy szokott Bad Cannstattban usziba járni. Ráadásul van ott egy csomó szauna. Egyik hétvégén vittem is magammal úszós cuccot, hogyha időben végzünk, akkor elmegyünk lazítani kicsit. Hát, sajnos erre akkor nem maradt időnk. A hét elején a mínuszokban bevillant, hogy kéne menni usziba, mert a futásból így nem sok lesz. Fel is hívtam Martát, hogy tervezik-e ezen a héten is, hogy szerdán mennek usziba. Mondta, hogy igen, persze. Remek, akkor menjünk együtt. Annyit mesélt már a helyről, nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen lesz. Azt már előre sejtettem, hogy jó helynek kell lennie, mert én nem tudtam az uszoda nevét, de a kolléganőm egyből mondta, hogy az a "Leuze" lesz, ha Cannstattba megyünk.

Szerdán este fél nyolckor találkoztunk is a Leuzeban. És még így is volt bőven időnk bent lenni, mivel aznap 23 óráig vannak nyitva. Igaz nem minden részleg, van amelyik csak 21-ig, de a szaunák 23-ig. És nekem ez volt a lényeg. Szauna.:) Végre.

A Leuze egy nagy komplexum. Vannak kinti és benti, hideg, meleg és még melegebb medencéi, étterem és egy egész szauna világ. És ez tényleg egy külön világ. Én csak egy részét láttam, de volt a száraz meleg (100 fok) és finn (90 fok) szaunáktól kezdve, a piros fénnyel megvilágított kevésbé meleg (50-60 fok) szaunákon és különböző gőzkabinokon át, a panoráma szaunáig minden. A panoráma szauna az épület tetején van és állítólag szép a kilátás a Neckarra folyóra onnan. Időhiányában ezt személyesen nem tudom megerősíteni. A szauna világ részét képezik még továbbá különböző hőfokú medencék, melyek a lehűlést szolgálják, valamint az úgynevezett pihenő szobák, csinos, kényelmes heverőágyakkal. Minden adott, hogy az embernek igazi wellness élményben legyen része. Nagy tér, választék a sokféle szaunák és gyógyvizű medencék közül, rengeteg zuhany, pihenő szobák, panoráma, felöntések a szaunában. Az egyetlen furcsaság, hamár az ember Magyarországon nőtt fel és ott is szocializálódott, hogy itt bizony, ha belépsz a szaunavilágba, le kell dobnod a textilt. Vagyis ebben a kis zárt világban mindenki fürdőruha nélkül közlekedik. A szemérmesebbek betekerik magukat a törölközőjükkel, a többiek csak a vállukra csapják a törcsit és úgy közlekednek, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Nekik mondjuk biztos az is. Nekem, aki azért ehhez nem annyira vagyok szokva, kevésbé volt természetes a dolog. Mondjuk mondták már előre, hogy a szaunában mindenki meztelen. De gondoltam én, mindenki, vagy aki szégyenlősebb betekeri magát a törcsivel, aztán kész. Arra sem számítottam, hogy ekkora hatalmas területű rész az, ami csak a szaunázóké, külön medencével, zuhanyokkal, napágyakkal. Gondoltam van pár szauna és ennyi az egész.

Sok időm nem volt felkészülni arra ami bent várt, ahogy beléptünk ugyanis a szaunavilágba, mondta Marta, hogy akkor a fürdőruhát itt kell levenni. Az ajtónál volt csomó akasztó töröközőnek, cuccoknak és fürdőruháknak. Innen már látszott, hogy ezt itt igen komolyan veszik, egymás mellett lógtak ugyanis a fürdőruhák és fürdőnadrágok a fogasokon. Aztán elindultunk befelé és egyből egy csomó meztelen férfi jött szembe, vállukon lazán lógott a törölközőjük és tartottak az egyik szaunából a másikba. Innen már nem volt többé kérdés, hogy hogyan is működnek itt a dolgok. Bent a szaunába, azok is, akiknek addig a derekára volt csavarva a törölköző, leveszik, leterítik szépen hosszában, aztán gondosan úgy ülnek le rá, hogy a talpuk is rajta legyen. Az elején nem tudtam, hogy mitől érzem magam inkább zavarban, ha én vagyok az egyetlen, aki be van tekerve a törölközőjébe, vagy ha én is csak úgy leterítem a törcsit és anyaszült meztelenül üldögélek egy vadidegen mellett.... Habár azt kell mondjam a vadidegenek sokkal kevésbé zavarnak, mint az ismerősök. Martának a párja is jött, és hoztak még egy szlovák srácot is magukkal. Velük azért már furább volt összefutni a szaunában....

Egy szauna szeánszon is részt vettünk. Nagyon nagy élmény volt, nagyon jól csinálta a pasi. Volt felömtés eukaliptuszos illóolajjal, törölközővel bűvészkedés, és hó is került a kályhára. Az elején egyáltalán nem volt olyan meleg a szauna, de felöntés után a törölközővel sikerült a szauna mesternek igencsak felforrósítania a hangulatot. Egy ilyenen minden nap részt kellene venni. Jót tenne az immunrendszernek, a bőrnek és a lelkemnek is. Főleg ezekben a hideg hónapokban.:)

Amíg a szeánszra vártunk, és én szoktam ezt a számomra újfajta szaunázást, eszembe jutott egy betegem, akivel körülbelül egy éve beszélgettünk a szaunákról. Mondta, hogy Budapest után állítólag Bad Cannstattban van a legtöbb gyógyfürdő és hogy milyen jó gyógyvíz van Cannstattban. Majd kérdezte, hogy tudom-e, hogy miben más  magyar és a német szauna. Hát, szerintem mindegyikben meleg van, és különben is finn szaunáról hallottam már, de híres német szaunáról nem annyira. Ezeket azért nem osztattam meg vele, inkább töredelmesen bevallottam, hogy nem igazán értem, hogy mire gondol. Na, ekkor jött a felvilágosítás, hogy a magyar szaunában fürdőruhában van az ember, a németben pedig fürdőruha nélkül. Mondtam neki, hogy ilyen nálunk csak akkor fordul elő, ha nem koedukált a szauna, vagy ha mondjuk női nap van az uszodában. Habár szerintem nálunk sokan akkor is inkább törülközőbe, lepedőbe tekerve ülnek be. De ilyenen még sosem voltam otthon, tehát nem tudok nyilatkozni róla, hogy hogyan is működik ez valójában.

Akármennyire is szokatlan volt ez a szaunázási szokás, maga a hely nagyon tetszett. Sikerült két órára kikapcsolni, feltöltődni.:) Már az idejét sem tudom, mikor szaunáztam újra és már annyira hiányzott. Mindent összevetve azt hiszem, jövök én még ide. Biztos nem minden héten, de egyszer-egyszer ráveszem majd magam. Ugyanis vagy így bevállalom a dolgot, vagy ki kell várni egy olyan speciális napot, amikor beengednek fürdőruhában a szaunában, vagy amikor mondjuk csak nőknek tartanak szauna estet. Ezek az alkalmak pedig elég ritkák.

Egy mondat erejéig pedig visszatérnék még a címre. Tudom, hogy nem csak a németek szaunáznak meztelenül. A finnek is így szaunáznak például. és még vannak egyéb országok is. Csak a merev németektől ez nekem elég szokatlan. Minden másban kimértek, adnak a látszatra, távolságtartók, főleg az itteni svábok, de az nem okoz gondot nekik, hogy meztelenül ücsörögjenek a szaunában, vagy utána befeküdjenek meztelenül egy pihenő szobába, aminek mellesleg nagy üveg ablakai és ajtajai vannak. (Arra nem jöttem rá, hogy milyen célt szolgál a nagy üveg felület, csak tippjeim lennének....;D) Azt hiszem, hogy ez egy megfejthetetlen talány marad nekem. De valószínűleg a titok abban rejlik, hogy ők ebben nőttek fel, nekik ez a természetes. Éppen ezért például a fitnesszben is mindenki meztelenül izzad a edzés után a szaunában. Mondjuk ez lehet, hogy jó motiváció az edzéshez.:P

A sok tanulás mellett azért maradt idő egy kis kikapcsolódásra is. Rám is fért.:D

Múlt hét szombaton a stuttgarti Magyar Kulturális Intézetben voltunk borkóstolón heten a baráti társaságból. Most a szekszárdi borok voltak terítéken. Ismét nagyon finom borokat próbálhattunk ki. Volt két fehér, egy rosé, és hat vörös. Lassan tényleg megszeretem a vörösborokat. A borokhoz tálalt sajtok, húsok, pékáruk, gyümölcsök is mind nagyon ízletesek voltak. A hangulat pedig, nem meglepő módon, óráról órára egyre jobb lett. Mi ültünk a jó melegben, egy pohár finom borral a kezünkben, előttünk aszalt gyümölcsök és magvak az asztalon, kint pedig nagy pelyhekben hullott a hó. Kell ennél jobb szombat este?;)

Íme a borsor, hogy fájjon a szívetek.....:)

Tegnap este a Magyar Bál volt a terítéken, ráadásul éppen a negyvenedik. Ez már igen nagy hagyomány itt. Több ezer ember jön ilyenkor össze, messzebbről is eljönnek a kint élő magyarok erre az eseményre. A bál felépítése, az ételek, az italok pont olyanok voltak, mint tavaly. Sőt még a hó is hullott, mint tavaly. Szóval sok újdonsággal nem szolgált a dolog. Azért eltöltöttünk egy kellemes estét barátokkal, megnéztük az egyik pár néptánc fellépését. Végülis ezért már megérte elmenni. És azért is, mert ez egy jótékonysági bál, a bevételt felajánlják különböző szervezetek javára.

És a mai nap sem csak a pihenésről szólt. Nem volt olyan egyszerű felkelni, de azért csak sikerült. A hétvégén (péntek-vasárnap) volt ugyanis itt Stuttgartban a Physiotherapie Messe. Magyarul nevezzük gyógytornász kiállításnak. Egy csarnokban volt megrendezve a repülőtérnél. Ilyet otthon nem nagyon találni. Az egész arról szól, hogy kijönnek a különböző cégek kiállítani, illetve vannak workshopok és szakmai előadások. A kiállítók között voltak olyan cégek, akik mindenféle eszközöket árulnak egy rendelő felszereléséhez (kezelőágy, gépek a az úgynevezett KGG terápiához), aztán ott voltak még a legkülönbözőbb és legkorszerűbb terápiás eszközöket kínáló cégek (labdák, gurigák, különböző tapek, stb.), valamint reprezentálták magukat a különböző továbbképzéseket, tanfolyamokat tartó cégek, a szakirodalommal (újságok, könyvek, elektronikusan elérhető gyakorlatgyűjtemény) foglalkozó cégek, és a rendelők számítógépes rendszerével foglalkozó cégek is. Ezen felül voltak előadások több témában is, a rendelőnyitástól egészen a szakmai tartalmú témákig minden. Bemutattak például olyan számítógépes rendszert, ami megkönnyíti a dokumentációt, beszéltek a receptek elszámolásáról (ez itt mindig téma, nagyon bonyolult és enélkül nem jut a pénzéhez a rendelő), de szó volt a rendelő felszereléséről is, vagy például a már említett KGG-ről. Én egy előadásra tudtam beülni, de az nagyon érdekes volt. Pont a héten tanultuk a tanfolyamon az állkapocs ízület kezelését és ez az előadás is erről szólt. Az egész programban az a jó, hogy ki lehet próbálni a legújabb eszközöket, módszereket, lehet tájékozódni, hogy mik a szakmai újdonságok, milyen továbbtanulási lehetőségek vannak, sőt állásajánlatokat is kaphat az ember. Ez tényleg egy egésznapos program. Nekem sajnos csak pár óra jutott belőle idén. Mivel még sosem voltam, így csak elmondások alapján alakítottam ki egy képet, hogy mi is vár majd rám. Azért gondoltam, nem árt, ha megnézem.Jövőre is kijövök majd, de akkor hagyok rá elég időt, hogy minden újdonságot felfedezzek magamnak. És ez csak egy regionális Messe volt, itt Baden-Württembergben, nem is országos. Nem is tudom az mekkora lenne.... A gyógytornászok mellett azért jelen voltak az ergoterapeuták, a logopédusok és a masszőrök is. Itt tényleg együtt dolgoznak a különböző szakmák képviselői, illetve vannak olyan feladatok, melyekben átfedések mutatkoznak a különböző szakmák között.

A kiállítással egy időben volt még  egy különteremben egy kongresszus is, ahol szintén előadások voltak. Ennek az egyik előadását a szédülésről én már csütörtökön meghallgathattam. A tanfolyami oktatónk volt ugyanis a pénteki előadó és gondolta leteszteli rajtunk az előadását. Jó volt, örülök, hogy rajtunk akarta gyakorolni.:)

Hihetetlen, hogy itt mekkora presztízse van ennek a szakmának. Az itteniek felismerték, hogy sokkal hatékonyabb, ha a prevencióra több pénzt költenek, hiszen sokkal olcsóbb pár gyógytorna alkalmat kifizetni, mint a műtéti költségeket, a betegszabadságot, és a postoperatív (műtét utáni) gyógytornát, kezeléseket. Végső soron az itteni betegbiztosítók célja is az, hogy pénzt spóroljanak. Mindezek mellett nagy hangsúlyt fektetnek még a sportolók gyógytornájára is, nagyon profi, széleskörűen képzett fizioterapeuták foglalkoznak velük. És folyamatosan fejlődésben van a szakma. Látnak benne potenciált a cégek. Mindig fejlesztenek valamit a már meglévő eszközökön, gépeken, vagy éppen egészen új dolgokat dobnak a piacra. Sok a cég, nagy a kínálat, igazi versenyhelyzet van. Ettől lesz ennyire színvonalas minden. Mindenki a legjobbat akarja kihozni magából, az alkalmazottaiból, a rendelőjéből. Lenne mit tanulnia az otthoni szakmának ebből. Ez azonban sajnos egy nehéz és bonyolult dolog. Hiába léptünk rá már mi is azzal a pár magánrendelővel otthon egy ehhez hasonló útra, még nagyon messze van az, hogy a szakmánk az egészségügyben a valódi helyére kerülhessen. És sajnos ennél is messzebb van, hogy nekünk is legyenek ilyen lehetőségeink, eszközeink, továbbképzéseink, mint itt kint. Viszont ezért is jó látni, hogy hova lehet fejlődni, mik a lehetőségek külföldön, mit érdemes kitűzni célként, és milyen úton lehet oda eljutni. Nem csak a jó pap tanul holtig, de a jó gyógytornász is.:)

Ez csak egy a sokféle terápiás lehetőség közül, amit a kiállításon ki lehetett próbálni

A héten, egészen pontosan tegnap, sikeresen levizsgáztam a Maitland tanfolyam első részén (Level 1).:) Éppen ezért gondoltam végre írok erről is egy kicsit, mivel többen kérdeztétek, hogy mi is az a dolog, amit most tanulok. Mielőtt nagyon belemélyednék a módszer bemutatásába, írok még pár sort az elmúlt időszakról.

Január elején visszaérkeztem ide. Másnap kezdődött a munka és jöttek a mindennapok. Illetve nem is annyira megszokott napok voltak, mert munka után bizony tanulni kellett. Őszintén szólva nehéz volt újra rávenni magam, hogy minden nap leüljek a könyv, jegyzet, videó anyag fölé és próbáljak valamit elsajátítani az akkor végtelennek tűnő tanulnivalóból. A végén azért egész belejöttem. De nagyon fárasztó pár hét volt ez. Munka, háztartás, és egyéb intézni valók mellett nem egyszerű a tanulásra koncentrálni. A tanulást nagyban segítette, hogy hétvégente elmentem egy másik gyógytornászhoz, aki Stuttgartban lakik és van egy felállíthatós kezelőágya, amin tudtunk gyakorolni. A dolog érdekessége, hogy ő Csehországból költözött ide, úgyhogy néha együtt küzdöttünk meg a számunkra értelmezhetetlen német szavakkal.:) Mivel a manuálterápia igazi lényege, nem az elmélet, hanem a gyakorlat és elég nagy volt az anyag, így szükségünk is volt a három végiggyakorolt hétvégére. Ezt egyébként egyedül lehetetlen megtanulni. És az is nagy szerencse, hogy a tanárok készítettek oktató videókat a kurzusokhoz, mert nagyon pontosan kell tudni, hogy mikor hol áll a terapeuta, hogy tartja a kezét és milyen irányban mozgatja az adott ízületet. De ahogyan az elején is írtam, sikerült elég sok mindent elsajátítani, hiszen átmentem a vizsgán.:)

Nagyon szuper kis csapatunk volt ebben a négy hétben (júli, aug., okt., jan.) a kurzuson. Csak tízen voltunk, ami nem szokványos. Anyagi okokból nem szoktat ilyen kis létszámú csoportnak elindítani tanfolyamot. A héten érezni lehetett, hogy tényleg mindenki feloldódott, jó volt nagyon a hangulat a vizsgadrukk ellenére is. Az oktató is nagyon jó volt, mind szakmailag, mind emberileg. Nagy szerencsénk volt vele. Kedden volt az egyik lány szülinapja, ezért este elmentünk négyen a csoportból és az oktató vacsorázni együtt. Nagyon jó olasz étteremben voltunk, ízletes volt az étel és finomak a borok. Jó kis este volt. Aztán csütörtökön a vizsga után tízből nyolcan még elmentünk ünnepelni egyet. A héten azért sikerült legalább kicsit kimozdulni is a tanfolyam és tanulás mellett.:)

Márciusban jön a Level 2A. Két hét lesz, júniusban a második. Akkor is lesz egy vizsga. Ha az a vizsga is sikerül, akkor lehet menni Level 2B-re. De ha nem sikerül, szerencsére akkor sincs nagy gond. Az első tanfolyami naptól számítva min. 2 évet kell várni, hogy az ember letehesse a vizsgát és elmondhassa magáról, hogy manuálterapeuta. A nagy vizsga előtt el kell végezni a Level 1 és Level 2A kurzusokat, valamint itt, Németországban még egy úgynevezett vizsgatanfolyamot is, ami négy napos. Csak ezután lehet vizsgázni. Akkor is lehet nagy vizsgára menni, ha a 2A kurzuson nem sikerült a vizsga, csak addig nem lehet megcsinálni a 2B-t. De ha sikerül a nagy vizsga, utána lehet menni a 2B-re. Nem egyszerű a felépítése a dolognak, nekem is eltartott egy darabig, amíg a részinformációkból összeállt a kép. Jobb később, mint soha.;)

És akkor jöjjön pár mondat magáról a Maitland manuálterápiáról:

"A manuálterápia egy fizioterápiás vizsgálati és kezelési módszer, amely fájdalomproblémák, izületi, izom, és idegi problémák megoldására nyújt segítséget. A Maitland manuálterápia kifejlesztése az 50-es évekhez, Geoffrey D. Maitland, (ausztrál) nevéhez fűződik. Az angloausztrál koncepció egy páciens központú, klinikai bizonyítékokon alapuló módszer, mely az ideg- izom-, és ízületi-rendszer teljes körű vizsgálatát és kezelését foglalja magában. Az átfogó fizikális vizsgálat a probléma analizálására, a tünetek forrásának felkutatására, illetve a forrás kialakulásának okára irányul. A fájdalmat okozó mozdulatkor, illetve helyzetben megkülönböztető tesztekkel találjuk meg a problémát előidéző struktúrát. A vizsgálat tükrében így specifikusan a rendellenesség okát tudjuk kezelni. A módszer specifikuma a sajátos gondolkodásmód, mely az elméleti megalapozottság és a klinikai érvelés átjárható kettős rendszerén alapszik. Fontos jellemzője továbbá a folyamatos kommunikáció, újratesztelés, újragondolás, az aktuális tünetekhez való alkalmazkodás; a tesztelés, illetve kezelés következtében kialakult állapotra való reagálás. A manuális fogások alkalmazásával a sérülések, gyulladások, degeneratív elváltozások következtében kialakult fájdalom, illetve ízületi mozgás beszűkülés, korlátozottság csökkentése, helyreállítása válik lehetővé. Az idegmobilizáló technikák használatával a korlátozott idegi elmozdulás, a gyulladások, letapadások, nyomásos állapotok miatti akadályozott idegi működés javítása idézhető elő. A cél az izom-, ideg-, és ízületi- rendszer funkciójának optimalizálása, a minél gyorsabb funkcionális rehabilitáció megkezdése. A kezelés során a páciens tüneteinek mértékéhez, súlyosságához adaptáljuk a kivitelezett fogások erősségét, a végzett technika ismétlésszámát. Az egyes technikák alkalmazása után újratesztelést végzünk, így szubjektív és objektív visszajelzést kapunk, mely befolyásolja a kezelés további menetét."

Ezt a bejegyzést még decemberben írtam hazafelé menet. Aztán valahogy sosem sikerült feltennem ide. De most végre van rá időm.:) Nem túl időszerű, de remélem annál izgalmasabb.;)

Az elmúlt napok elég eseménydúsak voltak. Főleg a sok mézeskalács sütés és ajándékbeszerzés . De azért belefért még múlt vasárnap a moszkauer sütés, Dóriéknál egy nagyon finom vacsi, utána pedig egy adventi koncert a waiblingeni zenekar előadásában. Csütörtök este pedig Annáék új lakásában került sok egy jóhangulatú estére. Ennyi történés mellett bármennyire is szerettem volna, nem jutott időm megírni az élményeimet az itteni karácsonyi vásárokkal kapcsolatban. De most a több mint 12 órás buszúton lesz rá alkalmam.:)

Két hete vasárnap elmentünk Annával az esslingeni karácsonyi vásárra. Nagyon sok betegem mondta, hogy azt mindenképp meg kell nézni, mert nagyon szép és különleges. A stuttgartit már volt szerencsém többször is látni, nálunk waiblingenben csak nagyon picike van, főleg forralt boros és kajás bódékkal. Végülis tehát az esslingeni mellett döntöttünk, és nem bántuk meg. A hagyományos karácsonyi vásár a főtéren nem nagy, de pont elég. Mindig csodálkoztam például Stuttgartban vagy Bécsben, miért is jó az, hogy hatalmas a vásár, de ismétlődik az áru? Nekem kicsit varázsát veszti, mikorra hatodszorra látok ugyanolyan dolgokat áruló bódékat. Ilyen szempontból az esslingeni tehát tökéletes, nem ismétlődik semmi, élvezetes a bódék között mászkálni és ámulni. Persze inkább csak nézelődtünk, mint vásároltunk. Az igazi szépségét a vásárnak az Esslingen főterén lévő régi, nagyon szép stílusban épült házak adták. Ezektől vált sokkal hangulatosabbá, mint a stuttgarti a modern házak között….

Az igazi különlegessége az esslingeni vásárnak azonban az, hogy a „normál”, megszokott vásár mellett található egy középkori vásár is. Középkori ételekkel, ruhákkal, ékszerekkel, játékokkal, gyertyaöntő műhellyel, íjászkodással, lengőtekével, és tallérokkal Euro helyett. És csak gyertyák világítanak. Tényleg nagyon különleges. Visszaérve a másik vásárra, csak az tűnt fel, hogy ott mennyivel világosabb van.:)

A vásárazás végén még igazi magyar kürtőskalácsot is találtunk. Természetesen egyből beálltunk a kígyózó sorba. Nem hiába, a hazai ízek nem csak minket csalogattak oda, a németeknek is nagyon ízlett a magyar specialitás.:) Mondhatni nincs vásár kürtőskalács nélkül. Még akkor sem, ha az ember éppen Németországban él.:P

Adventi naptár Esslingenben

Német karácsonyi vásárok védjegye

Világítás a középkori vásáron

Középkori vásár bejárata

Készül a moszkauer

Idei üdvözlőkártyák

Lassan tele a bőrönd a hazaútra :)

Bizony, bármennyire is hihetetlen lassan közeledik a karácsony. (Néha úgy érzem, hogy nem is annyira lassan...) Az üzletekben már több mint egy hónapja megjelentek a különböző mézeskalácsok és helyi karácsonyi specialitások, a kirakatokat több hete karácsonyfák, fényfüzérek, gömbök, csillagok díszítik, az utcában a házak is fénylenek már a sok-sok izzótól. Szóval bármerre járok szembesülök vele, hogy nemsokára újra karácsony lesz. Mindezek ellenére nehezen hangolódom idén. Eddig egészen meleg volt, csak kb egy hete hűlt le az idő. November utolsó szombatján még pulcsiban lehetett futni menni, annyira jó idő volt. Igaz, hogy nem szeretem a hideget, de a karácsonyhoz hozzátartozik. Ahogy az is hozzátartozik, hogy korán esteledik. N, ezzel sajnos itt sincs hiány.:S Eljött a pillanat, amikor sötétben indulok dolgozni és sötétben is jövök haza. Annak azért örülök, hogy (egyelőre) nem kell havas, csúszós utakon vezetnem.

Ha már karácsony, akkor bizony céges parti. Igen, igen kicsit korán van még, de a mi karácsonyi céges bulink (Weihnachtsfeier) november 28-án volt, azért mindenki részt tudjon venni rajta. A végén sajnos önhibáján kívül így is távol maradt két kolléga. Az egyiknek aznap lett beteg a gyereke (a férje pedig szolgálatban volt), a másiknak pedig kórházba került a férje.... Így végülis 14-en indultunk Stuttgartba ünnepelni. Először elmentünk a karácsonyi vásárra, ahol koccintottunk egy bögre forralt borra. Jól is esett a hidegben.:)

Én már voltam többször a stuttgarti karácsonyi vásáron, de most valahogy szebbnek tűnt, mint eddig. Igaz csak a központi részen voltunk, a Hauptbahnhoftól begyalogoltunk oda, ahol a korcsolya pálya és a kajás-forralt boros bódék vannak. Ez azt jelenti, hogy azon a részen, ahol a vásáros bódék vannak nem jártunk. Én azonban már tavaly is kifejtettem a családnak, hogy szerintem azóta is azokat a dolgokat árulják a karácsonyi vásáron, amit mi 10-12 éve nem vettünk meg, amikor kint karácsonyoztunk. De úgy néz ki, hogy mások se nagyon vásárolnak.:) De, a viccet félre téve, persze, hogy sokan vásárolgatnak itt kint, de attól még a választék majdnem ugyanaz. Viszont a Schlossplatzon (ahol a körbemenő kisvonat és a Pavilon van) áll most egy gyönyörű nagy karácsonyfa és az épülat hatalmas oszlopait és beborították fényfüzérrel. Nagyon szépen néz ki.:) Na, ott kicsit megérintett a karácsonyi hangulat.

A karácsonyi vásár után egy afrikai étterem felé vettük az irányt. Nem egészen értettem, hogy miért volt a főnöknek olyan fontos, hogy mindenképpen igyunk a kajálás előtt egy bögre forralt bort a vásáron, de ő volt az ötletgazda és ő állta a cehet, mi meg csak mentünk. Azért kicsit viccesnek éreztem, hogy az étterem felé gyalogolva kiderült, van olyan kolléga, aki több éve nem volt bent Stuttgartban. Persze sok mindent lehet kapni mondjuk nálam Waiblingenben is, ahol ők laknak Stettenben ott mondjuk nincs annyi üzlet, de közel van Esslingen. Ettől függetlenül kezdtem magam furán érezni, mikor nekem kellett megmondanom, hogy melyik kijáraton kell kimenni az S-Bahnnál és, hol kell elkanyarodni, hogy a Staatsgeleriehez érjünk. Azért a főnök megnyugodva nyugtázta, hogy nem lesz itt baj Budapesten, hamár Stuttgartban is ilyen jól kiigazodom és határozottan vezetem őket.:)

Az étterem nagyon kis pici volt és mint utólag kiderült még az a kolléga sem volt benne, aki lefoglalta a helyet mondván, hogy milyen jó lesz nekünk. Az önmagában nem lett volna baj, hogy kicsi, de azt nem találtam túl barátságosnak, hogy tele volt asztalokkal és székekkel így elég szűkös volt. Aki leült az kimenni nem igazán tudott... Több asztalt toltak össze nekünk, de csak úgy sikeredett megoldani, hogy az utolsó asztal le volt választva egy oszloppal. Mi meg gondoltuk ne üljön már két ember külön, ezért még jobban összehúztuk magunkat, hogy mindenki elférjen az asztaloknál.

A főnök és az éttermet kinéző kolléga végül arra jutottak, hogy nagy többszemélyes tálakat rendelünk, amin sok különböző étel van, így mindenki talál majd kedvére és fogára valót. Nagyon jól néztek ki a hatalmas tálak, amiket kihoztak. Elvileg három emberre voltak kitalálva, de négyen is simán jóllaktak volna róla. Volt rajta csípős marha, csirke, spenót, kevés saláta, paradicsom, pár szem krumpli, valami lencseféle, az egész alatt pedig egy palacsintánál jóval vastagabb, de ahhoz hasonlítható köret. És persze volt pár egzotikus fogás is, kaptunk zebra, strucc és krokodil húst. A krokodil fehér húsú, olyasmi mint a szárnyasok, kinézetre és ízre is. Habár a kolléganőm szerint halízű, én inkább semlegesnek éreztem. A strucc inkább vörös húsú, ízre pedig a marhára emlékeztet. A zebra igencsak vörös húsú, jó rágós (ínas) volt, az íze pedig hasonlított a máj ízére. Érdekes volt megkóstolni őket. De ha nagyon őszinte vagyok, nem tudom, hogy tényleg azt szolgálták fel, amit mondtak.... Habár, ha abból indulunk ki, hogy milyen sokára hozták ki az ételt, akkor lehet, hogy tényleg exotikus dolgokat kaptunk. A  felszolgálási időbe simán belefért volna  a vadászat, megnyúzás, előkészítés és sütés is. Majdnem egy órát vártunk.

Mindent összevetve nem volt rossz az este. De nem lenne igényem minden héten elmenni velük valahova. Ilyenkor is érzi az ember, hogy ők olyan németek. Nem tudnak igazán nyitni, csak egy-ketten, de ők is inkább csak egymás felé. Ott volt még a magyar takarítónő is a másik rendelőből. Ő szegény nem beszél olyan jól németül, ezért mi inkább magyarul beszéltünk. De így esély sem nagyon volta többiekkel beszélgetést kezdeményezni. Meg persze, amiatt sem volt ideális a dolog, hogy be voltunk szorítva a helyünkre....:S

Egy számomra érdekes dolog még így zárszó helyett. Szóba került szerdán bent a rendelőben, hogy nekem milyen bérletem van, és hogy kell-e nekem jegy. Mondtam a kolléganőnek, aki intézte ezeket, hogy milyen jegy kell nekem. Mire mondta, hogyha én veszem meg, akkor adjam majd oda a főnöknek, mert az S-Bahn jegyet is ő fizeti. Azért ezen, őszintén szólva, meglepődtem. Eszembe sem jutott, hogy a jegyet is ő állja.

Most már ezen is túl vagyunk. Új élmény, új tapasztalat.

Múlt vasárnap összeálltunk hárman lányok, hogy alkotunk valamit a konyhában. A terv és az időpont változott párszor, de a lelkesedés ennek ellenére nem csökkent. Mind hárman nagyon szeretünk sütni. Én személy szerint sokkal jobban szeretek sütni, mint főzni. A sütés teljesen kikapcsol.:) Pláne, ha a remekművet díszíteni is kell a végén. Azért természetesen minden alaklom függő, van amikor én is nagyon örülök, hogyha csak össze kell keverni a tésztát és bedobni a sütőbe.;)

Vasárnap végül négy és fél óra alatt háromféle sütit dobtunk össze. Az idő csak úgy röpült. A sütitk nem csak szépek, de finomak is lettek. A hangulat pedig egyszerűen nagyszerű volt. És hétfőn a kollégák is örömmel fogadták a magammal vitt kóstolót.:P

Sajnos illatos-ízes fotót nem tudok feltenni, így meg kell elégednetek a látvánnyal.:)

Komoly alkotás zajlik :)