Új év, új kaland, új élet

Asszimiláció 2 is lehetett volna a cím, ugyanis azok után, hogy részt vettem a Frühlingsfesten, most esténként nagyon szorítok, hogy melyik foci csapat nyerjen éppen, sőt azért is, hogy pontosan hány góllal. Nem kell megijedni, nem lettem azért akkora foci fun, mint a németek. Hihetetlen, hogy mit művelnek. Nálunk a rendelőbe beszerzett a főnök két plazma tévét, hogy legyen miről meccset nézni, ha esetleg valakinek eszébe jönne edzeni, gyógytornára jönni a focimeccs idejében. Azért nem sokan vannak az érdeklődök. Aztán tele van aggatva német zászlókkal, meg ilyen nyakba való szurkolói kellékkel az edzőtermi részünk és a recepció környéke. Számomra a legsokkolóbb mégis az volt, mikor mondat a főnök, hogy aki a németek meccsét nézni akarja, szóljon előre, nem kell dolgoznia, majd ledolgozza túlóraként. Ezt azért nem gondoltam volna. Az még oké, hogy a betegeknek a figyelmét föl kellett hívni, hogy tudja-e, hogy akkor meccs van és biztos jönni akar, de hogy én ezért hamarabb hazamenjek és utána túlórázzak....

Azonban csak azért, mert itt mindenki megőrül a fociért, értsd minden második autón van valamilyen zászló, vagy a visszapillantón vagy az ablakra erősítve, szóval ezért még nem szurkolnék senkinek, hiába van ennek itt ekkora nagy kultusza. A kollégám, aki a másik rendelő főnöke, kitalálta, hogy tippeljünk. Beregisztrált mindenkit emailcímmel egy oldalra, ahol tippelni lehet a meccsek végeredményére és látjuk, hogy mi egymás között hányadikok vagyunk. Itt vált a dolog számomra is izgalmassá és élvezhetővé.:) Mert ez így már poén. Múlt szombaton pont ehhez a  kollégámhoz voltunk meghívva grillezni, és lakást avatni. (Állítólag másféle éve lakik már benne...:)) Volt három előétel, két főétel és egy desszert. Minden grillezve. Egy ilyen maratoni vacsora mellett jól jött bizony, hogy közben két teljes focimeccset végignéztünk. Tényleg pont mire a másodiknak vége lett, addigra jutottunk el a desszertig.:)

A lelkesedésem valószínűleg azért is nagy jelenleg a foci iránt, mert volt olyan mikor én voltam  az összetett lista élén. Jelenleg a (szerintem/számomra) előkelő negyedik helyet tudhatom magaménak. Ahhoz képest, hogy eddig maximum a döntőt néztem meg a foci EB-k illetve VB-k során, véleményem szerint nem rossz eredmény.:)

Tegnap este, az egész heti manuálterápiás tanfolyam után, én meccsnézés helyett inkább futni mentem. Itt, rögtön mellettem a mezők között és nyaraló házak mellett jól lehet kocogni. Senki nem volt kint, pedig sokan szoktak mozgolódni az utakon errefelé. Aztán egyszer csak megjelentek a kutyasétáltatók, a futók, a biciklisek és nordic-walkingosok. Abban a pillanatban, hogy vége lett a meccsnek, megjelentek előbújtak az emberek. Hihetetlen. És utána még vagy egy óráig újra és újra lehetett hallani, ahogy dudálnak a kocsikkal. Igazi nemzeti sport itt a foci. A csapat a pályán küzd, a lakosság pedig hihetetlen energiákkal szurkol a tévék és kivetítők előtt. Mindenki kiveszi a részét. Ha játszik a csapat, nincs munka, nincs sport, semmi egyéb, nézni kell a tizenegyet és szurkolni. Szép lenne, ha mi is így szurkolnánk mondjuk a vízilabdás srácainkért, vagy a kéziseinkért.:)

 Szűz kéz........:P

Visszapillantó

Zászlók

Itt, Németország egyes tartományaiban, a júl. 19.-e ünnepnap volt. A Pünkösd utáni 10 nap (vagyis mindig csütörtök) az úgynevezett Fronleichnam (Krisztus testének az ünnepe). 20.-ra már hetekkel korábban szabit kértem, mert szerettem volna eljutni Timiék esküvőjére. A terv azonban végülis sajnos meghiúsult.:( Viszont ezúton is szeretnék Nektek nagyon sok boldogságot kívánni a közös életetek kezdetén!!!!:)

Visszamondani már nem akartam a pénteket a főnöknél, és jó is, hogy nem tettem, mert sikerült erre a négy napra időpontot egyeztetni a svájci családdal. Három éve már, hogy nem láttam őket, és öt éve, hogy hazamentem tőlük Svájcból. Nagy izgalommal vártam, hogy milyen lesz a találkozás a családdal és, hogy milyen lesz újra Svájcban. Hiszen egy évig éltem ott, rengeteg szép emléket őrzök róla. Kicsit olyan volt mint haza menni:)

Nagyon jól sikerült a négy nap, amit náluk töltöttem. A gyerekek (és a szülők is) nagy szeretettel fogadtak, mintha csak tegnap találkoztunk volna utoljára.;) Minden olyan ismerős volt, mintha otthon lennék, nem csak náluk a házban, hanem már Konstanzban, ahol átszálltam a buszról a vontra. Aztán a jól ismert svájci vonatok (óh, mennyit utaztam velük....:)), majd a vasút állomás Frauenfelden. És utána Stettfurt, ahol a családnál laktam. Ismerős környékek, házak, emberek....:D

A gyerekeknek csütörtökön és pénteken még iskola, óvoda, valamint hoki edzés volt, ezért olyan nagyon sok időt nem tudtunk együtt tölteni. Szombaton a két nagyobb gyerek az apukával focibajnokságra ment, a mi pedig az anyukával és a két kicsivel a hegyekbe. Boboztunk egyet, majd felmentünk 1663m magasra, a Kronbergre, ahol az ebéd mellől megcsodáltuk a Säntist. Már amikor épp nem a felhők mögött rejtőzködött. Szép időben a ház teraszáról, Stettfurtból egészen el lehetett látni a Säntisig. Csodás látvány volt most is.:)

Fura volt belegondolni, mikor kimenetem hozzájuk a legnagyobb gyerek fél évvel volt idősebb, mint most a legkisebb (aki akkor még az anyukája pocakjában volt). Rohan az idő. Csináltunk is egy fotót a gyerekekkel a ház előtt a padon, mint öt évvel ezelőtt az utolsó este, mielőtt felültem a Budapestre tartó vonatra.

Nagyszerű négy nap volt, kikapcsolt, feltöltött.:) Az egyetlen fura dolog az volt hétfőn, hogy miért beszél mindenki Hochdeutsch-ot. Hamar meg lehet szokni a Schwiezerdütsch-öt.:P

Vártak rám :D (A bejárati ajtón és a szobám ajtaján is volt egy.:))

Irány a felhők:)

Kilátás 1

Kilátás 2

Säntis a felhők mögött

Felhők között :)

Készül a kép a blogra :P

Tipikus Svájc :)

Ezt több dolog is bizonyítja: az emberek jobb színvonalon élnek; nyugodtabban öregszenek meg; az itteni 80 évesek úgy néznek ki, mint az otthoni 60-asok; jobbak az autók az utakon; jobban öltözködnek az emberek; nagyobb figyelem jut az egészséges életmódra; egzotikus helyekre járnak nyaralni az itteniek; a 25 éves kolléganőm csak heti 35 órában dolgozik, mert nem akarja túlhajszolni magát (legfeljebb kicsit később megy nyugdíjba saját bevallása szerint); német az anyanyelv errefelé..... És még lehetne hosszasan sorolni. De most nem teszem.

Emlékszem, mikor hat évvel ezelőtt ilyentájt a svájci utazást tervezgettem, sokan meséltetek nekem rémtörténeteket au-pairekről, és sokan mondtátok, hogy "hű, azok a svájci hegyek" (akkor még nem értettem, miről van szó, most már tudom.:P). És a sok történet és jókívánság között hangzott el az a mondat Vera szájából, hogy Svájc Nyugaton van, tehát ott később megy le a nap és tovább van világos. (Őszintén, csak odaérve értettem meg, hogy mit is jelent ez a mondat.) És most megint élvezem ennek a mondatnak az igazságtartalmát. Mert itt is később megy le a nap, legalább egy órával később.:) Mikor negyed 11-kor elkezdtem írni ezt a bejegyzést, még lehetett narancssárga és világoskék foltokat látni az ablakból messze az égen, ott ahol a nap nyugodni szokott. Olyan jó érzés este kilenc előtt teljes világosságban hazaérni a munkából. Csak oda kell figyelni a lefekvéssel, mert este 10-kor még mindig elboldogul az ember lámpa nélkül a lakásban és ez olyan érzés, mintha még csak nyolc óra lenne. Pedig sajnos nem....:S (Persze lehetne mondani, hogy reggel tovább van sötét, de én nem kelek olyan korán.;) Fél hétkor pedig már bőven világos van.)

Szóval sok jó dolgot fel lehet sorolni a Nyugatról (és persze sok rosszat is), de az, hogy este sokáig világos van biztos, hogy hiányozni fog majd, ha újra Magyarországon leszek. Addig is igyekszem miden (világos) percét kiélvezni a Nyugatnak.:)

Nagyon szeretem ezeket a "potya" szabadnapokat, főleg, ha péntekre vagy hétfőre esnek. Ahogy ez most is volt.:) Mindig jól jön plusz egy nap, amikor az ember kipiheni a hétvége fáradalmait, sportol egy kicsit, pótol valamennyit a krónikus alváshiányból, kifekszik a teraszra és élvezi a napsütést.... Lehetne még sorolni bőven, de most nem folytatom inkább az előtte lévő két napról írok.

Szombaton 20-as évek partyba voltam hivatalos. A bulit szervező Dóri nagyon megadta a módját, volt a tapétától kezdve, a papírból kivágott fekete-fehér zenészeken keresztül, az autentikus zenéig és a projektorral kivetített némafilmig minden. Nagyon jó hangulatot varázsolt!:) Összesen voltunk kb 19-en és mindenki beöltözött!;) Szuper volt!;) Réka, én felavattam végre a csodafejdíszt, remélem tudod, miről beszélek. (Eddig nem igazán volt ehhez hasonló esemény, ahol ezt megtehettem volna). És gyöngysorom is volt, amit pár hete Stuttgartban szereztem be, amikor is egyik vasárnap épp nagy bolhapiac volt a város központjában. (És még Zsolnay és Herendi porcelán is fellelhető volt ott.)

Nyaklánc portyán

(A buliról sajnos még nem sikerült képeket szerezni, de majd pótlom. Megéri kivárni.:P)

Megérkezett az első kép.:)

Vasárnap pedig, hogy kipihenjük a buli fáradalmait, elmentünk a Kulinarischer Weinwegre. Két része van annak a településnek, ahol dolgozom és a szőlődombok, ahol a bort kóstoltuk, pont a másik részben vannak. (Én Rommelshausenben dolgozom és Stettenben volt a borfesztivál). Sikerült azért így is két betegemmel összefutni. Meg kellett, hogy állapítsam, hogy finomak az itteni fehérborok. Persze nem érnek a magyarok nyomába, de egyáltalán nem rosszak. Sőt.:) Persze lehet, hogy csak azért ízlett, mert negyven fok volt és jólesett a folyadék...:P

Szőlőhegy

:)

Boristennel (Dóri szerint kell egy ilyen kép a blogra:D)

Szeretem a továbbképzéseket. Mindig van benne egy két új gondolat, másféle szemlélet, másféle megközelítése egy adott problémának. Ilyenkor felnyílik az ember szeme, hogy "jé, tényleg, így is lehet"; vagy hogy "ezt is tanultuk, de már rég nem is jutott eszembe". És a legfontosabb gondolat: "ezt tuti kipróbálom jövő héten a betegen". Azaz reszkessenek a betegeim, rajtuk fogok próbálkozni egész következő héten, mindenféle új módszerekkel, trükkökkel, technikákkal, gyakorlatokkal.:) Hiszen frissen kell beültetni a tudást a mindennapi gyakorlatba. Akkor biztosan nem vész el, csak átalakul, automatizálódik.:)

Elvileg KGG, azaz Krankengymnastik am Gerät (=gyógytorna gépeken) tanfolyamnak volt meghirdetve az elmúlt négy nap. Gyakorlatilag nagyon sok okos, figyelemfelkeltő, megfontolandó, újszerű dologról beszélt az előadó, csak a gépeket hanyagolta el. Igaz, a tanfolyam lényege az lett volna, hogy a gépekről beszéljünk, arról, hogy hogyan, mikor, mire, mennyire súllyal, stb. használjuk őket. Ehelyett szegények csak úgy meg lettek néha említve, hogy hamár erről szól a tanfolyam, akkor lehet a gépeken is csinálni egy-két gyakorlatot. A 10-12 gépből kettőt használtunk.... Nem sok, legalábbis szerintem.

A tanfolyamot nekem leginkább a papír miatt kellett elvégeznem, mert van egy csomó gépünk a rendelőben, de kevés olyan terapeutánk van, akinek a nevével elszámolható a kezelés. Ugyanis csak az vihet KGG-t, akinek van róla papírja. Legalábbis elvileg, mert én már ezelőtt is csináltam ilyet szükség törvényt bont alapon.:) Örültem volna neki, ha több tippet kapok a gépekhez, mert sokan jönnek hozzánk ilyen recepttel. De ezek szerint marad a gyakorlat teszi a mestert elv, és majd valahogy kikupálódom a kezelések során.:)

Kár, hogy otthon egyáltalán nincsenek ilyen gépek. Van egy pár, amivel rengeteg dolgot lehet csinálni, csomó izmot megmozgatni, erősíteni, ízületet mobilizálni, stb. Nagyon hasznosak lennének. De mi még messze vagyunk ettől. Meg attól is, ahogy itt a fizioterapeutaképző iskola fel van szerelve. Rengeteg eszközük van, hatalmas szőnyeggel borított tornaterem, külön terem, ahol a gépek vannak, futópad és ezek a speciális KGG gépek, sőt mész mászófal is volt.:) Ehhez képest nálunk még mindig "a magyar gyógytornász kreatív, azzal dolgozik, amit talán" elv érvényesül. Persze az is nagyon jó, hogy állandóan ébren tartjuk a kreativitásunkat, de egy kicsit több eszköz azért nem lenne rossz otthon sem.

Egy nagyon hihetetlen dolog volt még a tanfolyamon. Képzeljétek, meg van szabva, hogy milyen magasnak és hány négyzetméternek kell lennie a helyiségnek, ahova az ember a KGG gépeket beállítja. Elő van írva az is, hogy mik az alap gépek. Alapcsomag nélkül nem kap a rendelő engedélyt, hogy KGG-t csináljon. A gépeknek legalább egy méterre kell lenniük egymástól és, ha az alapcsomagnál több gépet állítanának be, akkor minden gépnél plusz 6 négyzetméterrel kell számolni. Hihetetlen. De ezt itt tényleg ellenőrzik, különben nincs engedély. És elvileg, ha valaki valamit szabálytalanul csinál, bezáratják az egész rendelőt. Nem semmi.

Mindent összevetve nagyon sok érdekes dolgot hallottam, igaz nem arról, amire fel voltam készülve, de így is jó volt. Kell, hogy néha az ember más megvilágításból is lásson dolgokat. Azt hiszem a mi szakmánkban tényleg elengedhetetlen a továbbképzés. Mondjuk nekem erre van belső késztetésem is. Érdekel a szakma, érdekelnek az újítások, az új kutatások, a különböző technikák, vagyis minden, amitől jobb szakember lehetek. Még akkor is, ha nagyon lefáraszt négy olyan nap, amikor mindent kétszer kell megérteni. Egyszer lefordítja az ember magában a németet magyarra, majd értelmezi a szakmai dolgokat. A talus előre fordul és hátrafelé csúszik, a m. biceps brachii caput longum kaudalizálja a humerusfejet, stb. Kell egy pár pillanat, hogy mindent átláss, mg akkor is, ha olyan dolgokról van szó, amiket már megtanultál. De sikerült, nem maradtak bennem kérdések. Egész jól értettem mindent.:) Nagyon örültem neki. Belegondolva egész hihetetlen dolog.:) Egy szóval: geschafft. Jöhet a következő!:P

Jegyzet és első német tanusítvány.:)

Már majdnem egy hónapja, hogy a főnök átutazta fél Németországot és elhozta nekünk (nekem) a Volkswagen gyárból a zsírúj Up!-ot. Azóta barátkozunk a kocsival.... Egyre jobban ismerjük egymást, de azért még elvagyunk akkor is, ha napokig nem találkozunk.;)

Szerencsére/Sajnos a munkavégzéshez, ahogyan azt már korábban is írtam, nélkülözhetetlen az autó. Ami persze nem rossz, végre lesz tapasztalatom, használom a jogsit, ha már van, stb. És hogy nagyon őszinte legyek, de ezt csak halkan mondom, egy-egy gyenge pillanatomban még élvezem is a vezetést.;) Csak sajnos egyelőre ebből kevesebb van, mint abból mikor azon aggódom, hogy éppen ki akar nekem jönni szemből. Pedig szerintem nincs nagy igényem. Én csak egy sávot szeretnék, amiben mehetek nyugodtan előre anélkül, hogy vki az én sávomban parkol és nekem kell kikerülni őt, vagy anélkül, hogy a másik sávban parkol valaki és az őt kikerülő autó jön szembe velem. Itt a kisebb városokban ugyanis az a szokás, hogy a két sávos út egyik oldalán lehet parkolni (teljes kocsi az úttesten). Így a végén egész jó kis szlalompályák alakulnak ki délután öt-hat felé, mikor kezednek a hazaérkezők leparkolni.

Persze azért sokkal jobb ezzel a kicsi kocsival furikázni, mint a nagy VW Tourannal. Főleg, hogy most még nincs rendelőreklám a Praxis-autón (a Touranon volt). Így utólag nehezebb beazonosítani engem.:) Azért így is van már olyan beteg, aki tudja, hogy én vezetem a kocsit. Nem hiába, kis város ez, és a betegek mindent kifigyelnek.:) Mindig mondják, hogy mikor merre láttak biciklivel vagy épp kocsival....:)

Szóval még igencsak ellentétes érzelmek vannak bennem a kocsival kapcsolatban. Mert szeretnék én vezetni, ha nem kéne mindig az órát nézni, hogy most vajon időben vagyok-e még, vagy sem a beosztáshoz képest. Ugyanis az órát is, meg a táblákat is (sok az egyirányú utca) figyelni és jó parkolóhelyet találni pillanatok alatt, hogy nehogy megcsússzak, hát még nem olyan könnyű feladat. Azért, mikor az idősek otthonából hazajövök a kocsival és mindegy, hogy mikor érek ide, akkor az tök jó. Azt most már élvezem.:) Az első kicsit stresszes volt, hogy vajon megtalálom-e a jó utat, de mára belejöttem.

Egy dolog azért hiányzik, ami jobb volt a Touranban. Olyan jól, flottul lehetett vele elindulni, egész más volt, mint ez a picike. Ilyenkor visszasírom azt a nagy batár kocsit. Pedig pár hónapja nem gondoltam, hogy hiányozni fog. De hát általában csak utólag tudjuk értékelni a dolgokat.;)

A lényeg, hogy barátkozunk. Én és az autó. És úgy néz ki, alakul a dolog. Lesz ebből még jó kapcsolat. Egyszer.

És akkor íme a kocsi:

Avagy: Oktoberfest tavasszal Stuttgartban. Mondjuk én még nem voltam Oktoberfesten, de az itteniek így próbálták pár hete körülírni nekem, külföldi kollégának, hogy miről is van szó, hova is kéne velük tartanom. Én meg (hisz ismertek jól ;)) mentem velük. Hiszen nem baj az, ha új dolgokat lát az ember.

Maga a Fest egy nagy téren van, amit csak erre tartanak fent Cannstattban. Illetve ezen kívül van még itt egy úgynevezett Volksfest szeptemberben és karácsonyi vásár, ha jól emlékszem (ebben a harmadikban nem vagyok tuti biztos). A lényeg az, hogy a főnököm szerint a Frühlingsfest olyan, mint a Volksfest, csak egy kicsit kisebb. A Volksfest pedig az Oktoberfest után a legnagyobb Fest a világon. Először elbizonytalanodott, hogy a világon vagy csak Németországban, de aztán hamar meggyőzte magát, hogy a világon.;) Egyébként olyan az egész Fest, mint egy hatalmas május 1.-i ünnepség és egy óriási vidámpark keveréke gigantikus sátrakkal megspékelve, melyekben zene szól, folyik a sör és az emberek a sörpadokon táncolnak. Szóval kint a szabad ég alatt vannak bódék, ahol célba lőni lehet, vannak amelyekben kaját árulnak, van egy csomó elvarázsolt kastély, hullámvasút, egy óriáskerék, dodzsem, meg minden, ami egy vidámparkhoz tartozik. A sátrakba, ha az ember nem foglalt előre asztalt (vagy nincs egy kollégája, aki ezt megtette helyette:P) és nem kapott karszalagot, akkor állítólag nagyon nehéz bejutni. És ez így lehet, mert mondták a biztonsági őrök a bejáratnál, hogy fel a kezekkel, akin van karszalag az bemehet.:) Hatékonyak voltak nagyon.;)

Természetesen, ahogy itt lenni szokott, hétvégente esik az eső, ez most szombaton sem volt másképp. Így tehát kint nem sok időt töltöttünk, de annál többet aztán a sátorban. Hat és fél órát voltunk bent.... Az elején megettük a fél csirkét, ami benne volt az árban, amit az asztalért fizettünk, meg rendeltünk inni. Háromszor 1 liter sör is benne volt az árban. Én, és a kolléganők többsége, azért maradtam a jó kis Radlernél.:) Hiszen nagy sörivó hírében állok... De a bulihoz nagyon jó volt a Radler.:) Ja, és szerintetek milyen nemzetiségű volt a pincér, aki a mi két asztalunkat kiszolgálta? Hát, igen, persze, hogy magyar. Az est fénypontja, akkor jött el, amikor valamelyik kolléga kitalálta, hogy nekünk is táncolni kéne. Mivel a sörasztalok és padok olyan szorosan vannak lerakva, hogy alig lehet elférni egy-egy pad, illetve pad és asztal között így a pad szolgált tánctérként.:) Meg mondom őszintén, hogy ennyit egy padon sem táncoltam még....:P Kb. egy-egy óra erejéig volt élőzene, aztán meg egy kis pihi. Szerencsére nem csak sváb dalokat játszottak, hanem előkerült a Summer of 69-tól kezdve Pitbull Timber című dalán át a Flashdance-ig minden. De így legalább minden korosztálynak volt egy-két szám.:) Egyébként minden kolléga eljött, még a takarítónők is. Tök jó, hogy mindenki ilyen lelkes itt. Főleg, hogy a legfiatalabb és legidősebb kolléga között majdnem 30 év korkülönbség van, de ez senki sem akadályozott a buliban.:) Azért a buli végére egy pár kolléga elég mosolygósra itta magát. Együtt mentünk S-Bahnnal egy együtt is jöttünk el (ami szerintem tök jó). A legszebb az volt, mikor hazafelé mondta a főnök felesége, hogy oké, hogy ők hazamennek biciklivel az S-Bahntól, de abban nem biztos, hogy a férjének (=főnök) is menni fog.:D Azért ma bejött dolgozni, úgyhogy vhogy csak hazavitték.:) A másik nagy mondata pedig az volt estének, mikor az egyik kolléga kifejtette, hogy ő azért egyszál ingben jött, annak ellenére, hogy hideg van és esik, mert a sátorban meleg van, hazafelé meg már úgyis mindegy, hogy mi van rajtad.......;)

És akkor jöjjenek a képek....:)

Szombati menü :)

Hangulat-mindenki Dirndlben illetve Lederhoseban:)

Integrálódom :P

De csak azért, mert ünnepnap, munkaszüneti nap.:) Mindig jól jön egy-két szabad nap a hétvégéken kívül is. Sajnos azt a jó kis magyar szokást nem ismerik a németek, hogy ha egy munkaszüneti nap keddre vagy csütörtökre esik, akkor illik hozzá csapni a hétfőt illetve a pénteket. Szóval hosszú hétvégében sajnos nem volt részem, de azért így is jó volt a csütörtöki napot munka nélkül tölteni. Azért viszont az is igaz, hogy munkaszüneti napok számában viszont előttünk járnak egy kicsit a németek. Főleg, ami a katolikus ünnepnapokat illeti, ezért volt pl. nagypéntek is szünnap itt. Viszont nekik csak egy nemzeti ünnepük van (okt.3.) a mi hármunkkal szemben. És ami még ebben a témában érdekes az az, hogy itt tartományonként változnak a munkaszüneti napok (is). Ez olyan mintha nálunk Vas megyében egész más napokon lenne munkaszünet (és iskola szünet), mint mondjuk Békésben.

Az idő sajnos eléggé elromlott az elmúlt napokban. Hideg van és időről időre dörög az ég és jön a zápor, zivatar, ömlik az eső.....:S Persze tudom én, hogy szüksége van a földnek a csapadékra, de miért nem tud éjszaka esni? Vagy legalább munkaidőben? Mert esőben hazamenni nem akkora buli....:S

Május 1-jén azonban szerencsénk volt az időjárással. Egy vízesésnél jártunk. Csodálatos idő és ennek örömére rengeteg ember volt. Mondjuk egy vízesés meglátogatásánál nem baj, ha előtte pár napig esik az eső.:) Így gyönyörű látvány tárult elénk. A parkolótól egy patak mentén lehet megközelíteni a legnagyobb vízesést. (A kisebbek sajnos most kimaradtak.) Ahogy egyre közelebb ér az ember, úgy tűnik elő egyszer csak a fák lombja mögül a hatalmas vízesés teteje. 37m-t hull alá a víz, hogy utána kisebb szerpentin jelegű kacskaringós útján továbbfolyva elérje a patakot.

Sajnos a fényképezőgép elemei lemerültek, de gondoltam megoldom telefonnal a dolgot. Modern világ ez.:) Lett is pár igazán jó kép, habár eddig nem nagyon használtam fényképezésre a telefont. Majd belejövök ebbe is egyszer.;) Az egyetlen szépséghiba, hogy lett egy pár kép, ami nagyon jól néz ki, de túl nagy is, így nem tudtam feltölteni ide.:( Azért ízelítőnek találtam párat a kisebb méretű képek között is.:) Íme:

Uracher Wasserfall

Lentről (a fenti kép sajnos túl nagy volt....:()

"Úton a patak felé..."

A vízesés után egy újabb Schlosscard pipa következett. Sajnos elég felejthető volt a kastély. De Bad Urach főtere, házai és a vízesés kárpótolt minket a zord és kicsit modern, kicsit kiállításos, kicsit egészen másra használt kastély belsőért, ami egyáltalán nem volt élvezhető. Adtak audio guide-ot is, ami szintén borzasztó rosszul volt megcsinálva. Élvezhetetlen, sőt hallgathatatlan volt. Pedig én szeretem az audio guide-okat, de ezt letettem... A kastélyban egyetlen szép szoba volt, a legutolsó. De legalább oda érdemes volt bemenni.;) A vízesést és a városkát jószívvel ajánlom mindenkinek, de kastélyt inkább hagyja ki, aki erre jár. (És ezt én mondom, aki imád kastélyokba járni.)

Bad Urach

A templom viszont szép volt.

A cím két dologra is utal. Egyrészt, hogy újra itt vagyok Németországban pár otthon töltött nap után, másrészt pedig, hogy újra írok a blogra, hiszen sokan jogosan hiányoltátok, hogy elmaradtam kicsit.

Vegyük akkor fel a fonalat. Miután Enikő elment és sikerült beszerezni pár új bútort darabot, végre volt hova bepakolni a cuccokat.:) Így most már tényleg rend van és csak egy doboz árválkodik az előszobában, ami tele van kidobni való kartonnal, de a kukába sajnos csak kisebb mennyiség fér bele.... Így ez még eltart majd egy darabig, mire elfogy az összes karton. (Az utcán elhelyezett papírgyűjtő hatalmas konténerekbe pedig csak újságpapírt szabad dobni, kartont nem. Ki érti ezt....? De erről majd máskor.)

Április elején választottunk. Mivel, akinek Magyarországi állandó lakcíme van, az csak személyesen szavazhatott, ezért Münchent vettük célba. Németországban ugyanis két helyen lehetett szavazni személyesen, Münchenben és Berlinben. De összekötve a kellemeset a hasznossal eltöltöttünk egy egész hétvégét Münchenben. Szombaton bejártuk a várost, vasárnap pedig Dachauban voltunk. A szavazásról még annyit, hogy április 6.-án kedden, kézhez kaptam a levelet, hogy 4.-én vasárnap Münchenben szavazhatok.... Még jó, hogy kaptam emailt is megerősítésnek a hivataltól.

Toronyból 1

Rathaus

Toronyból 2

Englischer Garten-Saci kedvéért :)

:)

 Réka, emlékszel? (Ez is az Englischer Garten...)

Még mielőtt hazautaztam volna húsvétra, sikerült egy másik kastélyt is meglátogatni a Schlosscarddal. Ez a kastély nincs messze Annáéktól, és amennyire kicsi, annyira szép a belseje. (Persze bent nem lehetett fotózni...:S)

Többen mondtátok már, hogy valószínűleg rossz korban születtem, mert nagyon tetszenek ezek a kastélyok. Lehet, hogy igazatok van.;)

Schloss Solitude

:)

Kiszolgáló épületek (ma is laknak bennük)

Kicsit eltűntem az elmúlt időben, de most újra írok.:)

Sok minden történt mióta utoljára jelentkeztem. Enikő nálam töltött 10 napot. És Annáékkal nem csak ő érkezett, hanem rengeteg csomag is.:) Egyre több dolog van a kis lakásban. (Majd teszek fel képeket a lakásról is, de előtte kipakolom a dobozokat.;))

Enikővel sok helyre eljutottunk. Jó kis programokat sikerült kitalálnunk. Voltunk reggelizni egy helyi kávézóban, ahol szuper péksütiket adnak. Aztán sétáltunk a városban, meg vásároltunk pár létszükséges dolgot. Filmeztünk, boroztunk, beszélgettünk, jókat vacsiztunk. És kihasználtuk a hétvégét, amennyire csak lehetett.

És akkor mielőtt kitérnék a hétvégére visszakanyarodnék a címhez. Itt a környéken, Baden-Württembergben rengeteg kastély és vár van.:) És mint tudjátok, egyik kedvenc hobbim kastélyba járni. Főleg a berendezett kastélyokat, várakat szeretem, amiből itt rengeteg van.;) Szerintem az itteniek minden második nagyobb dombra építettek vmit.:) Szóval, ezért érzem úgy hogy megérkeztem, van itt nekem való látnivaló bőven. És egy szuper Schlosscardot is találtam, amivel 24 itteni kastélyt lehet meglátogatni egy éven belül. És ezt az itt élő ismerősök nem is tudták.... Nekem kellett ideköltözni, hogy felvilágosítsam őket erről.:)

De most vissza a hétvégéhez. Egész héten gyönyörű idő volt,de persze szombatra elromlott és esett az eső.....:( Azért mi elmentünk Heidelberge. Lenyűgöző egy város. Pici, de annál hangulatosabb a belvárosa, na és a kastély is fantasztikus. Nekünk a városról (házak, kastély, híd) és az időjárásról is Prága jutott eszünkbe. Az már csak hab volt a tortán, hogy  a fogaskerekűt épp felújították és nem járt, pont mint Prágában két éve. Üldöz minket a sors ezek szerint. De ettől függetlenül nagyon élveztük a napot. A főutca remek, és gyalogosoknak van, ami nálam plusz pont. Aztán a a kastélyban beszereztem a Schlosscardot, ami szintén jópont volt nálam. Szép volt a kastély nagyon és pont mikor a legjobban esett, akkor volt az idegenvezetés. Szóval azért egész jól jött ki a dolog a körülményekhez képest.... Angol idegenvezetésre mentünk, ahol az idegenvezető igyekezett mindenkivel a saját nyelvén beszélni, szóval volt benne angol,olasz, francia, spanyol, német és néha egy-egy magyar szó. A baj csak az volt, hogy nem mindig tudtuk, hogy mikor kell figyelni...:) A nap végére kitisztult az idő, így jó kilátás nyílt a kastélyra a filozófus sétányról. És készült egy-két ködnél nélküli fotó is. Végül pedig este megnéztük a kivilágított Stuttgartot.

Tavaszi virágok, Schloss Heidelberg.Alte Brücke, HeidelbergHeidelberg

A vasárnap is bővelkedett programokban. Reggel hatkor én már a vacsit főztem, hogy mire hazaérünk kész legyen. (Soha nem csináltam még ilyet, de gyakran nem is fogok). Aztán Lichtenstein felé vettük az irányt. Honauból kapaszkodtunk fel gyalog a Schloss Lichtensteinhez. Ez Baden-Würrtttembergben van, mielőtt bárki azt hinné, hogy kitettük a lábunkat az országból. Azt írta a prospektus, hogy 20 perc alatt fel lehet érni a hegytetőre. A bácsi, akitől megkérdeztem, hogy hol találjuk az erdei utat, (mivel legnagyobb meglepetésemre nem volt kitáblázva az út, csak az erdőben) azt mondta, hogy 40-45 perc mire felérünk. És kedvesen aggódott a cipőm miatt is, hogy szerinte nem ahhoz a meredek, keskeny úthoz van. De jól bírta a strapát.:) És megérte az "időmérő edzés", ahogy feljutottunk. Merthogy az időnk ki volt számolva, és nem egészen tudtuk, hogy mennyi idő alatt érünk fel és le. De megérte a kilátás és a kastély a sétát. És nagyon felkészültek voltak a odafent, mindenféle túraútvonalról voltak kinyomtatott térképek a hölgynél a kastélyban, egyből adott is kettőt belőle. Sőt, még magyar leírás is volt a kastélyhoz.:)

Schloss Lichtenstein :)

Úton a kastélyból

Délután ittunk egy kávét Tübingenben, majd tovább buszoztunk Bebenhausenbe, ahol egy szép kastély és egy régi, kerengős (imádom), ciszterci kolostor található. Itt csatlakoztak hozzánk Annáék is.:) Megérte megnézni, nagyon szép volt mindkettő. És szuper volt az idegenvezetés a kastélyban. Este Annáék eljöttek vacsizni, majd hulla fáradtan dőltünk be az ágyba. És én mentem hétfőn hajnalban dolgozni.... Visszatértek a hétköznapok. És a napsütés is. Vasárnap délután előbújt kicsit a nap, de egyébként nem volt jó idő. Bezzeg hétfőn reggel, negyed nyolckor már sütött a nap.... Ilyen az élet.

Kloster Bebenhausen

Kisütött a nap :)

Enikővel

Együtt a csapat