Új év, új kaland, új élet

Ez a hét most kicsit nyugodtabbnak indult, mint amilyen lenni szokott. Persze azért a nyugodt egy relatív fogalom. Egyelőre még messze vagyok attól, hogy egy hétig ülök a napon és olvasgatom a könyveket egy jó kávé mellett.:P

Idén sikerült Anya szülinapjára hazaérnem. Ezért hétfőn hajózni voltunk a Dunán. Sikerült kiválasztanunk a leghidegebb napot. De azért így is jó volt a hajóút. A Rómairól mentünk le a Kopaszi-gátig. Egész különleges perspektívából lehet így megcsodálni a Parlamentet, a budai várat, a Várkert Bazárt és a Dunán átívelő sok hidat. Még mindig (vagyis egyre inkább) szép hely ez a Budapest.:)

Délután Annáéknál jártam. Jó volt újra kicsit beszélgetni. Megvitatni a magyarországi és a németországi élet különbségeit, előnyeit, hátrányait.

Este pedig Anyával elmentünk a margitszigeti zenélő szökőkúthoz. Nagy meglepetésemre a szokásos program után volt egy újfajta technika, a vízsugárra vetítettek képeket. Érdekes volt nagyon.

Kedden Marciéknál jártam és megismerkedtem kéthetes unokaöcsémmel. Illetve kaptam egy nagyon felelősségteljes, de megtisztelő feladatot.:) Köszönöm a bizalmat! Szerencsére az idő már kicsit melegebb volt, mint hétfőn, így még egy nagy séta is belefért a közeli parkban.

Szerdán napközben wellness program volt. Anyával a Rudas fürdőben voltunk. Nagyon megszerettem ezt a fürdőt az utóbbi időben. Hét elején, napközben nincs tele, főleg csak turisták vannak. Szuper a kilátás a panoráma teraszról és medencéből, és remek a szauna. Ez volt a nyugodt nap.

Kávézás wellness közben

Este a gimis csajokkal találkoztunk. Jó volt kicsit újra összeülni és nem csak skype-on keresztül csatlakozni a találkozóhoz. Eszter remek vacsorát készített nekünk, az idő pedig csak úgy rohant, még az utolsó metrót is lekéstük.:)

Csütörtökön délelőtt nagy gondolkodás és szakemberrel való egyeztetés után, végre megvettem életem első tükörreflexes fényképezőgépét. Egy nagyon szuper kis Canon gépet. Egyelőre olyan, mint a telefonom, okosabb mint én. De igyekszem felzárkózni.:P

Délben Lauval találkoztam és együtt ebédeltünk. Kis keresgélés után csak találtunk egy helyet, ami szimpatikus volt. Jó volt kicsit leülni. És egy kis időt együtt tölteni.

Délutánra Timivel volt megbeszélve találkozóm. Egy jó kávé mellett kivágtuk az összes Glamouros kupont, hogy utána könnyebb legyen felhasználni őket. Egy szuper délutánt töltöttünk együtt, jól kibeszélve a magyar és a német egészségügyet.;)

Pénteken Sacával együtt reggeliztünk. Meglepő, hogy mennyire felújították a Marczibányi tér felé vezető utat. Sétálóutca lett a helyén, szuper kávézókkal. Nagyon hangulatos lett a környék.

Délelőtt Marikával találkoztam, aki pont szintén otthon volt Budapesten. Elég jól jött ki a dolog, hogy pont egyszerre voltunk otthon. Vele pedig a francia és a német egészségügyet, fizioterápiát hasonlítottuk össze. Azért persze másról is volt szó. És természetesen nem maradhatott ki a kávénk sem a Cafe Freiben.;)

Délután még pár dolgot el kellett intéznem. Unatkozásra azért most sem maradt idő.:)

Este a Lányoknál voltam. Megnéztem az új albérletüket. Saci és Lau nagyon finom lasagnét készített nekem. Filmet is akartunk nézni, de odáig végül nem jutottunk el. Másnap reggel pedig mind a négyen együtt reggeliztünk csajok. Ilyen is régen volt már. Meg kell majd ismételjük valamikor!

Szombat délelőtt azért kellett a csajos shoppingolós program is. De csak röviden. Egyrészt mert tömeg volt, másrészt pedig programom volt délután.

Délután Enikővel találkoztunk. Először egy cuki kis cukrászdába mentünk, amit a neten találtam pár hónapja. Tényleg remekül volt berendezve a hely, a személyzet nagyon barátságos volt. A süteményválaszték szuper volt. Még mindenmentes sütis is volt Enikőnek. Ezek után tényleg nem érettem, egy magára látványosan nagyon is adó hely, miért készíti a bécsi kávét kinyomós tejszínhabból. Nem értem miért nem tudnak rendesen felvert habtejszínt rátenni a kávéra. A múltkor már máshol is megjártam a bécsi kávéval. Azt hiszem, egy darabig nem fogok vele kísérletezni. Vagy előre rákérdezek a tejszínhabra.

A cukrászda után sétáltunk egyet a Várkert Bazárban és a várban, majd megittunk egy pohár bort a Lánchíd lábánál. Végül pedig átmentünk Pestre az előre lefoglalt étterembe. Mivel Étterem Hét volt éppen, így már hetekkel előre kiválasztottuk az éttermet, egy olasz helyet a Parlament közelében. A pincér nagyon udvarias volt. Az adagok kicsit kicsik, de nagyon ízletesek. A hely főnökének a stílusa azonban borzasztó volt. Velünk nem beszélt közvetlenül, de amit hallottunk tőle az szörnyű volt. Főleg, hogy egy kellemes estét szerettünk volna eltölteni, örültünk, hogy tudtunk megint találkozni. Kicsit kellemetlenül érintett minket, hogy az egyébként 11-ig nyitva tartó helyen, fél tízkor már az összes többi asztalt megterítették másnapra, jó, hogy nem söpörtek körbe minket is, és a főnök fennhangon ecsetelte, hogy be akartak még jönni vacsorázni, de elküldte őket, hogy nincs már kajájuk, mert Étterem Hét van. Hát, az biztos, hogy remekül bemutatták, hogy hogyan kell viselkedni, ha azt akarod, hogy a vendég soha többet ne jöjjön hozzád. (Mondjuk azt nem tudom, hogy abban mi az üzlet neki, ha többi senki se jön hozzá....)

Vasárnap egy kicsit ismét nyugodtabb nap volt. Anyával és Apával együtt ebédeltünk. Aztán Lau is átugrott még. Majd csomagolás következett.

Este a Germanwings persze megint késett. Szerencsémre azonban Gergő bevállalta, hogy elhoz a reptérről. Így éjjel fél egy után már otthon is volt. Hétfőn pedig reggel nyolckor mosolyogva fogadtam az első betegemet.:P

Ui: A képeket elnézve azt hiszem, legközelebb gasztroblogot indítok.:D

Az elmúlt bejegyzésekben sokat olvashattatok arról, hogy mennyire jó volt a barcelonai nyaralás. Eddig azonban azt még nem említettem, hogy egy bakteriális fertőzésnek hála antibiotikummal, fájdalomcsillapítóval, köptetővel és orrcseppel felszerelkezve indultam neki a várva várt nyaralásnak.

Indulás előtti héten már éreztem, hogy nem miden oké. Kicsit meg voltam fázva. Illetve szerda délután olyan fáradt voltam, hogy amint hazaértem a melóból, egyből lefeküdtem aludni. De mindvégig bíztam benne, hogy vasárnapra minden rendben lesz. Sajnos nem így lett. Pénteken napközben már alig kaptam levegőt, éreztem, hogy a tüdőmmel nincs minden rendben. Azért annyira nem volt súlyos a helyzet, hogy egyébként is orvoshoz menjek, de gondolván a várnapi repülésre és a következő heti nyaralásra, mégiscsak kértem egy időpontot a háziorvoshoz délutánra.

A háziorvosi rendelőben, ahova járok, négy orvos rendel. Most sikerült a negyedikhez is eljutnom. Bárcsak ne lett volna ekkora szerencsém... Kezdjük ott, hogy időponttal is több mint egy órát kellett várnom. De ez még nem lett volna semmi, ezt elnéztem volna nekik. Viszont, amikor elmondtam az orvosnak, hogy mi a bajom, belenézett a fülembe is. Ezt mondjuk akkor sem feltétlenül értettem, de mindegy is, a lényeg, hogy tök hülye kérdéseket tett fel, mire mondtam neki, hogy műtve van a dobhártyám. Erre csak annyit állapított meg, hogy akkor lehet, hogy az egy műtéti heg. Hát, nem lehet, hanem biztos. Aztán még a hasamat is mindenképpen megakarta vizsgálni. Ezt sem egészen értettem, hogy ha nem kapok levegőt, akkor miért a hasamat vizsgálja. Mondjuk utána elmondta, hogy mit akart megnézni, de ezt talán előtte is mondhatta volna, akkor nem kerekedtek volna ki úgy a szemeim.... Végül annyit mondott, hogy csinálunk egy gyorstesztet vérből, hogy megállapítsa, hogy kell-e antibiotikum. Illetve egy légzésfunkciós vizsgálatot is.

A laborban kiderült, hogy a gyorsteszt 8 Euroba kerül. Nem a világ vége, ki lehet fizetni. Csak elég furának tartom, hogyha nem fizetem ki, akkor hazaküld, és ha mondjuk másnap még rosszabbul vagyok, akkor mehetek az ügyletre, mert hétvége van... Illetve szerintem, ha nem tud dönteni, akkor ennek bele kérne férnie az alapellátásba, hiszen azért ez nem egy maláriaelleni védőoltás. Na, mindegy, szükség volt rá, megcsináltuk, kifizettem.

A légzésfunkciós tesztet pedig végig egy monitor előtt ülve végeztette el velem az asszisztens. Még jó, hogy mi annak idején azt tanultuk, hogy ne lássa a beteg, hogy mit fúj, különben fals lesz az eredmény. De nekik biztos erre is lett volna magyarázatuk, én azonban nem kérdeztem rá. Viszont legalább arra rájöttem, hogy valószínűleg azért nem kapok levegőt, mert nem fújom ki rendesen azt, ami már bent van és több nem fér a tüdőmbe. Szakmai ártalom, hogy valamit én is le tudok olvasni a görbékről.:)

A labor után újabb várakozás következett. Aztán végre ismét felbukkant az orvos. Gondoltam most bemegyünk a kezelőbe és akkor megbeszéljük az eredményeket. Ehelyett ott, a folyosó közepén, a labor előtt, közölte, hogy tényleg kell antibiotikum és beszéljem meg az asszisztenssel, hogy hány napra kell kiírnia betegnek. Ennyi. És már el is viharzott. Én meg ledöbbenve álltam ott. Nem is tudtam kérdezni, egyáltalán szóhoz se tudtam jutni. Ez minden volt csak nem nyugat-európai szintű ellátás...

Elől az ablaknál a kezembe nyomott az asszisztens egy receptet, rajta egy fájdalomcsillapítóval és egy köptetővel. Kérdeztem tőle, hogy ebből akkor melyik az antibiotikum, erre mondta, hogy ne értetlenkedjek ott van rajta az is. Én meg mondtam, hogy vagy én nem látok rendesen vagy nincs ott semmilyen antibiotikum. Kiderült, hogy tényleg nem volt. Mondta, hogy utánanéz. Majd akart adni egy igazolást, amin egészen következő hét péntekig betegszabadságra lettem volna kiírva, mondtam, hogy az nem jó, mert én akkor szabadságon vagyok, szóval nekem csak mára kell igazolás a betegszabiról. Erre még jobban felhúzta magát, hogy mit problémázom ezen is... (Mondjuk csak annyit, hogy itt nagyon szigorúan veszik, hogy a betegszabi alatt nem mehetsz sehova, mert ha bárki meglát, akkor bizony a munkádat is elveszítheted....)

Végül csak megkaptam az egynapos igazolást, a receptet az antibiotikumra, és az orrcseppre, és az inhalátorra, valamint még egy köptetőre. Még jó, hogy ebből csak az antibiotikumot említette a doki.

A patikában aztán kértem a patikust, hogy magyarázza el, hogy mi mire való, mert a doki nem mondott semmit, az asszisztens pedig szintén nem volt magyarázós kedvében. Legalább a patikus kedves volt, elmondta, melyik gyógyszer mire van, és mikor kell bevennem őket.

A hétvégén, az indulásig próbáltam pihenni. A repülőre orrcseppel, inhalátorral és torokcukorkával felszerelkezve szálltam fel. A többi gyógyszer pedig a bőröndben lapult. Szerencsére hétfő volt az utolsó nap, amikor még valamit érzetem a betegségből. Utána már száz százalékosan tudtam élvezni a nyaralást. Nagyon remélem azonban, hogy most egy darabig nem kell a háziorvoshoz mennem. de ha igen, tudom, hogy kihez nem akarok időpontot kapni.

Mindenre felkészülve....:S

Elérkezett az utolsó nap is (sajnos). Ezért gondoltuk megadjuk a módját az utolsó reggelnek. Pakolás után kimentünk a tengerpartra. Ott sétáltunk egyet az ébredező város tövében a hullámzó tenger mellett a napsütésben. Majd beültünk a homokos parton reggelizni. El tudnám viselni a tűző napot az arcomon, a tenger látványát, és a spanyol villásreggelit minden hétvégén.;)

Felhőkarcolók és üres tengerpart:

Helyi szabadtéri fitneszterem (este is nagy élet volt itt):

Utolsó szelfi Barcelonában:

Reggeli: (Élni tudni kell.:P)

A reggeli után a szállás felé vettük az irányt. A terv szerint útközben még be ugrottunk (volna) a Placa Catalunyán a boltba szuvenír csempét venni. Le is szálltunk a metróról, hogy a turisztikai központnál lévő szuvenír boltot megközelítsük. A metróból kijőve, már a lépcsősor alján felfigyeltünk a hangzavarra, illetve a tömegre, ami a lépcsőn feljőve várt minket. Ekkor még nagyon bátrak voltunk, és nekivágtunk az ellenszélben (értsd: tömeggel szemben) a házak mellett, hogy közelebb kerüljünk a bolthoz. A tömeg azonban egyre csak nőtt, és nőtt. Mire elértünk egy teret, ahol a metró másik oldalának a kijárata volt, megbeszéltük, hogy visszamegyünk a metróba és egyből hazamegyünk inkább csempevásárlás helyett. Őszintén szólva, életemben nem örültem még úgy egy metrót jelző táblának és a metrólejárat látványának, mint akkor ott. Az örömöm azonban hamar tanácstalanságba csapott át. A metrólejárat ugyanis le volt zárva. (Valószínűleg mi az utolsók között voltunk, akik még leszállhattak a metróról.) Na, ekkor kezdtem el kicsit gondolkozni azon, hogyha nem jutunk ki innen, akkor bizony lekéssük a repülőt....

A spanyolok segítőkészek, de nem igazán beszélnek angolul. Végülis sikerült valakit találnunk, aki tudott angolul és megvitatta az egész családjával, hogy a térről, melyik irányba is induljunk el, hogy kijussunk a tömegből. Szegények, először azt hitték, hogy a tüntetéstől ijedtünk meg, de mondtuk, hogy mi csak a repülő miatt aggódunk...

Pár perc "séta", értsd tömegen átverekedés után sikerült végre egy olyan részre jutunk, ahol már kicsit szellősebben voltak a tüntetők. És találtunk egy rendőrt is, akit szó szerint megrohamoztunk. Odafutottunk hozzá, mire azt hitte, hogy nagy baj van, de őt is megnyugtattuk, hogy csak a repülőnk miatt sietünk, más baj nincs. Mondjuk azt nem igazán tudta megmondani, hogy hány metró megálló van lezárva. Mivel tudtuk, hogy onnan ahol éppen tartózkodtunk, gyalog (tüntetők nélkül) durván 50 percre volt a szállás, ezért a legközelebbi metrómegállót céloztuk meg. Szerencsére egyébként is irányba esett.

A metrólejáratnak most már kicsit mérsékeltebben örültünk, de mikor megláttuk, hogy nyitva van, már kezdtük újra elhinni, hogy ma még eljutunk a reptérre. Mondjuk azt még nem tudtuk, hogy esetleg nálunk a szállás közelében is tüntetnek-e valahol. Izgalomban tehát nem volt hiány hazaúton.

Szerencsére a szállás környékén nem volt tüntetés, a metrók, és vonatok is jártak a reptér felé. Így teljesen időben odaértünk a reptérre. A csomagjainkat végül saját magunk adtuk fel a self check-in pultnál, és nagyon bíztunk benne, hogy nem csak mi, de a bőröndjeink is megérkeznek Budapestre.:)

Repülünk:

Hál' Isten, mind mi, mind a bőröndjeink épségben landoltunk Budapesten. Egy csodás hetet tölthettünk Barcelonában. Rengeteg élménnyel gazdagodtunk. Megismertük a várost, megnéztük a látnivalókat, finomakat ettünk, ittunk, láttuk a Barcelona függetlenségéért folytatott harcot, és azok tüntetését, akik nem akarnak elszakadni Spanyolországtól (mai délelőtti kalandunk). Nagy élmény volt. Hihetetlen kaland. Szuper nyaralás. Jó társasággal.:)

Mindenki, aki igazán ismer, tudja, hogy nem vagyok annak a híve, hogy ugyanoda sokszor visszamenjek, mert szerintem rengeteg látnivaló van a világon. Szeretek mindig új helyeket megismerni, új városokat felfedezni. Barcelonába azonban még egyszer biztos visszafogok menni. Van még mit felfedezni. Éppen ezért "Viszontlátásra", mert jövök még.:) És nektek is csak azt tudom tanácsolni, hogy egyszer mindenképpen menjetek el oda. Ez a város egy csoda és mindenki megtalálja benne az érdeklődésének megfelelő programot. Szóval, irány Barcelona! Utazásra fel!;)

Reggel nekivágtunk a közel 50km-es vonatozásnak, hogy eljussunk a Montserrat hegyre. A hegyen egy bencés kolostor működik, és itt található a híres Fekete Madonna, melyet a legenda szerint Lukács evangélista faragta ki és Szent Péter hozta a sziklák közé.

Ismét úton, most a hegyekbe tartunk:

A hegyre fogaskerekűvel (vagy drótkötélpályán) lehet felmenni a kolostorig, onnan pedig két sikló visz tovább. Az egyik felfelé, a hegytetőre. Mi erre mentünk először. A hegy legmagasabb pontja 1236 méter. Nagy sétákat lehet tenni odafent. Nekünk sajnos csak egy kisebbre volt időnk és arra, hogy gyönyörködjünk a kilátásban. Csodaszép látvány tárult fent a szemünk elé.

Visszatérve a siklóval, egyéb átszálltunk a másik siklóra, ami lefele vitt minket. Itt egy negyed órás séta után elértük a barlangot, ahol a legenda szerint megtalálták az ölében a megkoronázott Jézust tartó Madonna szobrát.

A kápolna felé vezető úton:

Kápolna:

A maradék időnkben megnéztük a bazilikát, ahol a szobrot őrzik. A bazilika mind kívülről, mind belülről nagyon szép volt. Díszes volt, de igazából mégsem volt giccses.

A kolostornál található egy hatalmas múzeum is olyan festő képeivel, mint például Picasso. Ide mi idő hiányában sajnos nem jutottunk be. De kár lett volna azt az időt, amit a hegyen töltöttünk képek nézegetésére fordítani, mikor a természetet csodálhattuk meg.

A Montserratról lejőve a Montjuic hegy lábánál leszálltunk a metróról. Megnéztük a kilátást az ott található bevásárló központ tetejéről. A bevásárlóközpont érdekessége, hogy régen egy aréna volt, és kívülről még mindig hasonlít egy arénára. (Nem úgy mint a mi Aréna Plázánk.) Az utolsó előtti szinten egy fitnesz terem van, és kint a szabad ég alatt van körbe egy rekortán futópálya. Szóval az építész tényleg bele adott apait-anyait és valami szuper dolgot alkotott.:)

Innen felsétáltunk a Montjuic hegyre. Egy hatalmas többsávos út vezet a hegy lábáig, ahonnan két lépcsősor visz tovább a Museu National d'Art de Catalunya (katalán művészetek nemzeti múzeuma). A hegyen rengeteg látnivaló található. Mi sötétedés előtt sétáltunk még egyet. Megnéztük a Görög Színházat, ahol nyáron a szabad ég alatt tartanak előadásokat, elsétáltunk a Fundaació Joan Miró mellett (már kívülről is érdekesen nézett ki), és megnéztük a '92-es olimpiai stadiont is.

Sötétedés után, este kilenckor életre kelt a Museu National d'Art de Catalunya előtti lépcsősor és a Font Mágica, a hegy lábánál található szökőkút. Fentről zúdult le a megvilágított víz, mint egy teraszos vízesés, egészen a szökőkútig. A szökőkút pedig nem csak fényekben pompázott, de zene is társult a műsorhoz. (Olyasmi ez mint  Margit -szigeten a zenélőkút, csak hogy őszinte legyek, itt impozánsabb a környezet és sokkal több a turista.)

Csodás lezárása volt ez a program a mai napnak és egyáltalán a Barcelonában töltött hétnek. Kihagyhatatlan program, kötelező mindenkinek, aki Barcelonában jár!:) Mind a Montserrat, mint pedig a Montjuic. (Rengeteg a turista mind két helyen, még így szezon után is, de ez ne vegye el a kedveteket, mert nagyon szép dolgokat fogtok látni, kár lenne kihagyni.)

Pénteken ismét megpróbálkoztunk eljutni Andorrába. Megint hajnalban keltünk, de most már metróval érkeztünk az utazási irodához. Onnan ismét pontosan reggel hétkor indultunk neki az előttünk álló útnak. Szerencsére ma már tüntetésről, sztrájkról és útlezárásról szó sem volt.

Zeneakadémia reggel:

Úton:

Bagába érve mi kihagytuk a városnézést és a reggelizés mellett döntöttünk. Elvégre is, kedden elég időnk volt megismerni a települést... Vettünk is egy finom croissant a pékségben, majd átsétáltunk vele a kávézóba. Igen, ezt itt, mint kiderült, így szokták. Az idegenvezetőknek ugyanis feltűnt, ahogy a téren a pékség és a kávézó között állunk és hezitálunk, hogy akkor most hova is menjünk, együnk-e vagy inkább igyunk-e először. (Kint túl hideg volt ahhoz, hogy ott fogyasszunk el mindent). Erre mondta az idegenvezető, hogy természetesen menjünk először a pékhez, vegyünk ott valamit, majd fogyasszuk el a kávézóban egy forró ital mellett. Szokatlannak tűnt a szitu, de senki nem szólt érte. Úgy tűnik, ezt itt tényleg így szokták.

Reggeli:

A keddi idegenvezetőnk egy nagyon udvarias, nem túl sokat beszélő, a lényeget elmondó harminc körüli férfi volt. A mostani egy negyvenöt körüli, nem olyan mértéktartó és kevésbé diplomatikus, viszont annál inkább lokálpatrióta katalán férfi volt. Olyan volt mintha megnyomták volna nála a "start" gombot. Egy órán keresztül ecsetelte, hogy a rendőrség mennyire erőszakos volt a szavazásra várakozó, sorban álló nyolcvan éves nagymamákkal. És hogy a katalánok már az ókori rómaiak előtt is ott voltak, ahol ma, és ő nekik saját nyelvük, saját kultúrájuk van. Azt is megtudtuk tőle, hogy az ő családja 300 évre visszavezethetően katalán, minden felmenője innen származik. És hogy Spanyolországban (állítása szerint) 60%-os a munkanélküliség. 17 autonóm közössége van az országnak, és ehhez képest mégis az adók aránytalanul nagy részét a katalánok fizetik, mert csak ők dolgoznak. Arra is kitért  többször is, hogy lassan kezd olyanná válni a helyzet mint a Franco-diktatúra idején a XX. század közepén, amikoris nagyon sok katalán meghalt a származása miatt. Illetve nem győzte elégszer hangsúlyozni, hogy ez egy legális szavazás volt, ezt Európai Unió is megmondta és felszólította a spanyol királyt is, hogy fogadja el az eredményt. Nem tudom mit tett volna ez EU Trianon idején.... Érdekes volt megélni, hogy mennyire különbözőek még a katalánok is ebben a kérdésben. Az egyikük elvégzi a munkáját, ha kell beszél a kérdésről, de nem túl sokat és azt is diplomatikusan teszi. És nem ért mindennel egyet, ami aktuálisan ott történik. A másikuk szinte örül, ha felmerül egy kérdés ezzel kapcsolatban és Ádámnál-Évánál elkezdi az egész kérdést boncolgatni, megspékelve a saját családi drámájával. Azért nekem érdekesnek tűnik az a mentalitás, ami szerint kiírtunk egy népszavazást, az emberek 40%-a elment szavazni, 92% igennel szavazott,  és akkor ezt mindenki fogadja el hivatalos népszavazásnak, hivatalos eredménynek és tegye lehetővé, hogy az történjen, amit mi akarunk. Ezek szerint bárki kiírhatna népszavazást, ha szeretne és mindenkinek tolerálnia kéne az eredményt..... Érdekes irányt venne így a politika, szerintem. Szóval végighallgattuk, amit az egész jelenlegi helyzetről, és az ókorról, a középkorról, valamint az elmúlt évszázadról, nem kis hazaszeretettel megfűszerezve mesélt az idegenvezetőnk,és igyekeztünk nem kérdezni, nem rávilágítani azokra a pontokra, amik számunkra nem annyira érthetőek és türtőztettük magunkat attól is, hogy elkezdjünk neki Trianonról és a mi drámánkról beszélni. Hiszen szerinte annak idején a spanyol örökösödési háború végén kényszerítették őket, hogy írják alá a békét, de azért ők azt másként képzelték, és itt az ideje, hogy újra függetlenek legyenek. Azért számomra az is egy nagy kérdés, hogy vajon tényleg olyan jó lenne nekik a függetlenség, mint ahogyan azt ők elképzelik. Majd meglátjuk mit hoznak a következő napok, hónapok, évek.

Bagá után Franciaország felé vettük az irányt. A Pireneusok között haladva jutottunk el a kis franci városig, Ax les Thermesig.Megnéztük a kis város főutcáját és főterét. Sétáltunk egyet a város közepén álló termálvizes "medencébe". (A település a termálvízéről híres.) A víz a különböző szinteken egyre melegebb lett. Olyannyira, hogy az utolsóban szinte égett a lábunk. Kifelé menet pedig hidegnek éreztük még az első medencét is, amit befelé menet először meg kellett szokjunk, hogy egyáltalán tovább tudjunk menni. Érdekes kis élmény volt. Ezután egy rövid szabadidő következett, majd pedig Andorra felé vettük az irányt.

A hegyek között egyre magasabbra kapaszkodva elértük Andorra határát. A határ előtt az idegenvezető közölte, hogy akkor ő most begyűjti az útleveleket. Itt egy kicsit lefagytunk Henivel. Nálunk ugyanis nem volt útlevél. EU-s polgárokként személyivel utaztunk Spanyolországba. És ezt a kérdést hétfőn éjszakai, a keddi út előtt is megtárgyaltuk már egyszer. Én már annak idején, mikor lefoglaltuk az utat, megnéztem, és úgy találtam, hogy személyivel is beengednek Andorrába. Aztán hétfőn éjszaka még egyszer legugliztuk a biztonság kedvéért. Veszélyes dolog ez, hogy az EU-n, illetve a schengeni határokon belül személyivel is lehet utazni, mert az ember elfelejti, hogy esetleg az útlevélre is szüksége lehet. De a lényeg, hogy mi 100%-ig biztosak voltunk benne, hogy beengednek személyivel. Mondtuk is az idegenvezetőnek, hogy nálunk nincsen útlevél. Erre ő csak mutatta a kezével a szája előtt, hogy "pszzt", nem szólunk róla senkinek. Majd leszállt a többiek útlevelével és bement a vámosokhoz. Mi pedig egymásra néztünk Henivel, beszélni is alig tudtunk és jól leizzadtunk azalatt az öt perc alatt, amíg bent volt. Mikor (végre) visszatért, a busz pedig egyszerűen elindult Andorrába, akkor elmondta, hogy csak azért szedte be az útleveleket, hogy mindenki kapjon bele pecsétet, mert Andorrának olyan szép virágos pecsétje van, aminek mindenkinek az útlevélben szerepelnie kell, mert ez olyan szép emlék. Hát nekünk is emlékezetes marad, de nem feltétlenül szép emlék... (Ja, és igen, persze, hogy elég nekünk EU-s állampolgároknak a személyi. Nem mintha bárki kérte volna.)

Andorrában megálltunk egy hegyen, ahonnan lehetett látni a francia, a spanyol és persze az andorrai hegyeket. Télen nagyon sokan mennek Andorrába, tele van síparadicsomokkal. Rengeteg sípályát, felvonót és hotelt láttunk az úton, amikor is keresztül buszoztunk az országon a főváros, Andorra la Vella felé. Ekkora sikerült befejeznie a katalán témát az idegenvezetőnek és áttért a ÁFA-mentes vásárlás témakörére, valamint arra, hogy miből is élnek az andorraiak, ha nem fizetnek adót, és éppen ezért miért is olyan nehéz andorrai állampolgárságot kapni. A lényeg, hogyha odaviszel egy nagy céget, akkor a cégben egy andorraiak bizonyos mértékig tulajdonosnak kell lennie, hogy megkapja a cég az adómentességet. Ebből élnek az andorraiak. És bizony nem elég az állampolgársághoz az, ha csak az egyik szülőd andorrai, mind a kettőnek andorrainak kell lennie az állampolgársághoz. Az ÁFA-mentes vásárolgatás pedig csak 10000 Euro/főig engedélyezett. És ezt a határon nagyon szigorúan nézik. Vagyis bejutni nem nehéz az országba, kifelé azonban komolyabb ellenőrzések vannak.

A fent említettek miatt La Vella olyan mint egy nagy bevásárlóközpont a hegyek között. A legnagyobb márkák találhatók meg itt és várják azt a sok vásárlót, akik a környező országokból jönnek ide egy kis shoppingolásra. Mondjuk érdekes, hogy még így is tartanak ebédszünetet. Ezért napközben pár órára a kisebb boltok bezárnak.

Andorra után, egy másik úton érkeztünk meg újra Barcelonába, kicsit megismerve így a spanyol vidéket is. És a Montserratot is sikerült látnunk a buszból, ahova majd holnap megyünk.

Este egy, a kolléganőm által ajánlott szuper helyen vacsoráztunk. Központi helyen volt, ár-érték arányban kimagasló, a kiszolgálás is gyors volt, pedig tele volt a hely. És nagyon sok volt a helyi is, ami azt jelzi, hogy tényleg egy jó étterem. A tapas szuper volt. És a sangria is. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Főleg a zöld sült paprikát. Hmmm.:)

A remek kis vacsi után majdnem hazáig gyalogoltunk a kivilágított városon keresztül. Jó kis emlék a fényárban úszó Barcelona.

Csütörtökön elérkezett a nap, amikor nem csak kívülről, de végre belülről is megcsodálhattam Gaudi fő művét, a Sagrada Familiát. Természetesen a Güell Parkot sem hagyhattuk ki a mai repertoárból.

De kezdjünk mindent az elején. Mivel csak 11 órára kaptunk jegyet elővételben a templomba, így volt időnk egy nyugodt villásreggelire. Nem is igazán tudnék elképzelni jobb programot, mint egy kiadós reggeli a napsütésben a Sagrada Familia mellett. Ezzel bizony már meg is kezdtük a hangolódást a következő programpontra.;)

A templomba a beléptetés pont a másik oldalon volt, mint ahol mi reggeliztünk, ezért reggeli után kényelmesen körbesétáltuk Barcelona leghíresebb látnivalóját. Az épület kívülről is hatalmasnak tűnt. Hát még belülről..... A beléptetőkapuk akadályait sikeresen vettük. Nekem mindent ki kellett pakolnom a táskámból, hogy a biztonsági őr meggyőződhessen róla, hogy csak olyan dolog van nálam, amit be vihetek a templomba. Számomra csak utólag derült ki, hogy majdnem a legmagasabb fokú terrorfenyegetettség alatt áll a Sagrada Familia, ezért voltak ennyire szigorúak a belépésnél. Hát mint tudjuk, jobb félni, mint megijedni.

Évek óta szeretettem volna eljutni ide. Évek óta szerettem volna látni Barcelonát, de kifejezetten ezt, a Sagrada Familiát. Minden más csak másodlagos volt. Hallottam már több élménybeszámolót, láttam már több fényképet, de arra mégsem voltam teljesen felkészülve, ami ott várt. Hihetetlen élmény volt belépni a templomba. Megcsodálni a színeket. Azt a mestermunkát, amit Gaudi létrehozott. Egyszerűen leírhatatlan az élmény. Annyira megfogott a templom hangulata. Egyszerű volt, de mégis csodás. Egyszínű, de mégis színes. És mindig más színben pompázott, attól függően, hogy honnan jött a fény, ami az ablakokon át a fehér oszlopokat megfestette. Bent voltunk egy térben és mégis olyan volt, mintha kint lettünk volna. Egyszerűen lélegzetelállító volt. Van egy mondás, amely szerint az élet nem olyan pillanatokból áll, amikor lélegzünk, hanem olyanokból, amikor eláll a lélegzetünk. ( "Das Leben besteht nicht aus Momenten in denen wir atmen, sondern aus denen die uns den Atem rauben.") Annyira igaz ez a mondás. Azt gondolom, hogy azt az élményt ott, a Sagrada Familiában soha nem fogom elfelejteni.

Van az, amikor az ember nagyon készül valamire és aztán negatívan csalódik. Talán mert a sok pozitív ajánlás, lelkes ember kapcsán túl sokat vár el. És van az, amikor nem vár el semmit, vagy nem olyan nagyon sokat és akkor pedig pozitívan csalódik. Ez most olyan volt, hogy volt nagy elvárás, Gaudi mégis megugrotta.:) Viccet félretéve, az elvárásokat is überelte az élmény. Örülök, hogy láthattam ezt a remekművet.

A képek (szerintem) önmagukért beszélnek:

A toronyban is jártunk:

A természet ihlette meg Gaudit:

Ahogyan az lenni szokott a turistalátványosságoknál, a Sagrada Familiát inkább lehetett egy múzeumhoz, mint egy templomhoz hasonlítani. Az emberek össze-vissza közlekedtek az audio guide-okkal, vadul szelfiztek és fotóztak. Persze tudom, hogy ez egy nehéz téma, és nyilván, ha egy hívő ember egy templomot meglátogat, akkor attól még ő is turistának számít és nagyon hasonlóan viselkedik, de az embertömegben, hangzavarban valahogy elveszik a templom csendje, meghitt jellege. Hiába próbálnak az oltár előtt egy elkerített részt fenntartani az imádkozóknak, elmélkedőknek, ha melletted folyamatosan rohangálnak a turisták, elég nehéz az elcsendesedés......

A Sagrada Familia után a Güell Park felé vettük az irányt. A park bejáratától nem messze található a Gaudi Experience, ahol egy 4D-s filmet néztünk meg Gaudi munkásságáról, illetve az interaktív tárlaton lehetett ismerkedni a mester munkáival. Egyik kolléganőm ajánlotta a helyet, aki jó kiismeri magát Barcelonában. Szerinte jobban megéri erre kiadni a pénzt, mint a Güell Parkra. Mi egy órával később azért megtudtuk, hogy szerintünk ez éppen fordítva van. De azért érdekes volt egyben látni Gaudi munkáit.

Mivel, amikor terveztük ezt a napot, és interneten megvettük a jegyeket, nem annyira tudtuk belőni a távolságot, illetve azt sem tudtuk, hogy pontosan mennyi időre lesz szükségünk egy-egy programnál, ezért inkább kicsivel több idővel számoltunk mindig. Így esett, hogy fél órával a mi időpontunk előtt értünk a Güell Parkhoz. Gondoltuk, hátha beengednek minket előtt. Sajnos nem így lett. Viszont sikerült egy érdekes beszélgetést elcsípnünk. Mi ötre értünk oda, minden fél órában volt beengedés, minden beengedés alkalmával 400 látogató mehetett be és nyolcig volt nyitva a park. (Nyugi nem lesz belőle matek példa....:P) Az érdekesség az, hogy aznapra már egyáltalán nem volt jegy. Iszonyú mennyiségű turista van Barcelonában. Még úgy is, hogy mi nem a főszezonban voltunk.

A Güell Parknak két része van. Egy hatalmas nyilvános, és egy kisebb lekerített. A belépős részben találhatóak a mozaikokkal kirakott padok, egy oszlopcsarnok és a híres színes gyík. Persze, hogy a padok kívülről is látszanak, de én csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy ne hagyja ki a fizetős részt sem, ha arra jár, mert megéri a belépőt megvenni. Sokkal többet lát az ember bentről, és egészen más élményben lesz része. Hihetetlen, hogy mekkora felület van kirakva mozaikkal. Csodálatos, ahogyan minden meg van komponálva, minden passzol mindennel, de mégis minden motívum egyedi. Persze itt is rengeteg ember volt, így kicsit nehéz volt élvezni a látnivalókat, de a tömeghez hozzá kell szokni Barcelonában.

A "főrész", fizetős rész után még sötétedésig sétáltunk egyet a nyilvános részen is. Nagyon tetszett nekem a hatalmas, rendben tartott, gondozott park. El tudnám képzelni, hogy esténként ott sétálgatnék. Csodás a kilátás a városra, tengerre.

Kívül:

Belül:

Nagyon szeretem az olyan városokat, ahol van zöldfelület, hatalmas park. Főleg, ha olyan a kilátás onnan, mint a Güell Parkból. Ezek mellett Barcelonának van tengerpartja. Ez engem sokáig hidegen hagyott, mostanában azonban azt gondolom, hogy sétálgatni a tengerparton, vagy csak kiülni inni valamit, azért nem rossz a látvány....:) És a hegyek is elérhető távolságban vannak a városból. Valamint az óváros kacskaringós utcái, régi házai, kicsi kávézói is igen csábítóak. Csütörtökre eljutottam odáig, hogyha magyarul vagy németül beszélnének Barcelonában, egyből odaköltöznék.:D

Ezzel a mai nappal nagyjából kivégeztük a kötelező látnivalókat és Gaudi leghíresebb alkotásainak is a végére értünk. Sűrű nap volt, sok látnivalóval. De eddig ez volt számomra a legemlékezetesebb. Várom, hogy mit hoz még a következő két és fél nap.;)

A hét közepére eljutottunk oda, hogy valóban meghódítsuk Barcelonát. Vagyis, hogy bebarangoljuk a belvárost. Sajnos az idő nem volt annyira szép délelőtt. Azonban a beborult ég sem tudott otthon tartani minket. Mi nekivágtunk a belvárosnak.

Először (kívülről) a Zeneakadémiát néztük meg.

Majd a belváros közepén álló hatalmas katedrálisba mentünk. Még a tetőre is feljutottunk. Igaz ide lifttel lehetett felszáguldani és nem kellett a csigalépcsőkön gyalogolni, mint ahogyan az egyébként lenni szokott. Nagy szerencsénkre, akkor esett az eső, amikor a katedrálisban voltunk.

Mi jók vagyunk rajta, a háttér kevésbé. A szelfizést még gyakoroljuk.:)Katedrális kerengője pálmafákkal

Az utunkat az apró utcácskák bejárásával folytattuk. Majd a helyiek tanácsára, beültünk egy tapasra az egyik kis utca hangulatos éttermébe.

Ebéd után folyattuk a kanyargó, szűk utcák felfedezését. Nekem nagyon kedvelt városom, Aix-en-Provence jutott eszembe a magas házakról, szűk utcácskákról, az építkezési stílusról. Órákig el tudtam volna még sétálgatni a kis utcákban, vagy ücsörögni valamelyik tér kis kávézójában.

A belváros után megnéztük a mellette lévő parkot is. Nagyon szeretem az olyan városokat, ahol hatalmas zöldfelületetek, parkok találhatók. És bizony ez is meg van Barcelonában.

A régi piac épülete

A város közepén

A park után még kávéztunk egyet egy hangulatos téren. Majd megnéztük a városrész másik híres templomát.

A belváros bejárása kicsit tovább tartott, mint terveztük. De megérte sok időt szánni rá. Végre nem volt időpontra belépőjegyünk sehova sem, a busz sem indult tovább, így tudtunk menni a saját tempónkban. Annyira jól esett egy ilyen nap. Csak mi, a saját tempónk, és arra szánunk időt, amire valóban szeretnénk.

A délután hátralevő részét a tengerparton töltöttük. Sajnos csak a lábunkat tudtuk bedugni a vízbe. Nem volt olyan meleg, hogy fürödjünk is. Főleg, hogy én még antibiotikumot szedtem, nem akarta kockáztatni egy esetleges visszaesést a betegséggel. De így is szuper érzés volt a tenger mellett lenni, beszívni a sós levegőt, sétálni a homokban, elnézni a nagy messzeségbe.

A naplementét még megvártuk a parton. Utána pedig beültünk egy étterembe vacsizni.

Szuper nap volt ez. Bármikor megismételném.:)

Mai nap mottója: "Ember tervez, Isten végez."

A helyi BKV sztrájkjának köszönhetően egy kellemes 55 perces sétával indítottuk a napot hajnalban. 6:45-re ugyanis már ott kellett lennünk az irodánál, ahonnan a buszunk indult a "Három ország egy nap alatt" túrára. A terv szerint egy vidéki kis spanyol város, egy termálvízéről híres francia városka és Andorra fővárosa szerepelt a látnivalók között.

Reggel pontosan hétkor el is indult a buszunk Barcelonából Bagá felé. Az út elején az idegenvezetőnk gyorsan, tényszerűen elmondta, hogy ma igazából általános sztrájk van Katalóniában. Vagyis nem csak a BKV sztrájkol, hanem mindenki. Ez minket ma annyiban érinthet, hogy ha Bagában is sztrájkolnak az emberek, akkor nem fogunk tudni ott reggelizni. De biztosan találunk majd másik megoldást. Ezzel le is zárta a sztrájkolós és politikai témákat. Szerinte nem azért voltunk ott, hogy ilyenekről beszélgessünk, hanem hogy élvezzük a túrát, a szép tájak és városok látványát.

Már a Bagába vezető úton belefutottunk egy autópálya kapuba, ahol nem engedtek át minket, így azt kikerülve, kisebb kitérővel tértünk rá az autópályára. Bagában valóban zárva volt minden. (Értsd: egy kávézó, egy étterem, egy pékség, egy élelmiszerüzlet. Ennyivel rendelkezik a település.) Így reggelizni nem volt lehetőség. De azért tettünk egy kört az óvárosban, megnéztük a főteret, a templomot és meghallgattuk Bagá, illetve Katalónia történetét az idegenvezetőnktől.

Bagá érdekessége, hogy a városban nem sokan laknak, de rengetek, főleg újépítésű ingatlan található ott. Az elmúlt száz évben a síelésnek köszönhetően felvirágzott a környék. A gazdagabb barcelonaiaknak vannak itt nyaralójuk, melyeket nyáron túrázáshoz, télen pedig síeléshez használnak.

Bagából folytattuk az utunkat Franciaország felé. Egészen simán ment minden körülbelül negyed óráig, akkor ugyanis jött a következő kapu. A kapun még átengedtek minket, de jelezték, hogy pár száz méter múlva nem fogunk tudni továbbmenni, mert a helyiek lezárták az utat és senkit sem engednek át. Az idegenvezetőnk megpróbálta, az ő szavaival élve, a sármját elővenni és elmagyarázni az embereknek, hogy mi Franciaországba szeretnénk menni. Sajnos nem járt sikerrel. Mondták, hogy nem engednek át minket, de ha át is engednének a következő falunál jönne a következő lezárás. Itt derült ki számunkra, hogy nem csak általános sztrájk van Katalóniában, de útlezárás is. A helyiek egyrészt a vasárnapi szavazásokkor a rendőrök által elkövetett erőszak ellen tiltakoztak, másrészt pedig meg akarták mutatni, hogy milyen az, ha leáll a gyártás a régióban és, ha se ki se be nem engednek senkit és semmit. Azt a mai napig nem értjük, hogy miért kellett ehhez a tartományon belül is miden utat lezárni. Lehet, hogy gondolták, jobb ha biztosra mennek.:P

Az útelzárás másik oldalán volt egy benzinkút. Ők nem sztrájkoltak. Lehet, hogy azért, hogy kiszolgálják a sztrájkolókat. Vagy nem tudom. Az idegenvezetőnk átvezetett minket a sztrájkoló és a függetlenség szót az éppen az úttestre festő tömegen, majd jelezte, hogy mindenki azt választ reggelire, amit szeretne, a számlát pedig ő állja.

Reggeli után, más megoldás hiányában, visszaindultunk Barcelonába. Egészen Bagáig jutottunk. Ott ugyanis a város után ismét egy útlezárásba futottunk bele. Úgy tűnt, hogy a város délelőtt még inkább szorgosan alvó lakói, most átmentek szorgosan sztrájkolóba. Jobban mondva, szorgosan útlezáróba. Az idegenvezetőnk hiába mondta, hogy mi csak szeretnénk visszamenni Barcelonába. Meggyőzhetetlenek voltak. Így esett, hogy egy kicsi városkában ragadtunk két útzár között. Élelem nélkül. És minden bolt zárva volt. Mindez 11:45-kor történt. A sztrájkolók azonban biztosítottak róla, hogy 17 órakor megnyitják az utakat. Szuper! Addig már csak öt óra volt hátra....

Az idegenvezetőnk sűrű elnézéskérések közepette, két óra szabadidőt adott nekünk. Mondta, hogy miden egyéb túrájukat lemondták aznapra, mert tudták, hogy például a Sagrada Familia is zárva lesz és nem fognak működni a fogaskerekűk a Montserraton. Este még nagy tanácskozást tartottak a What's App csoportjukban és arra jutottak, hogy ez az egyetlen túra, ami ma el tud indulni. Végülis az indulással nem is volt gond...

A két óra bőven elég volt ahhoz, hogy Bagá minden szegletét megtekintsük. Csináltunk pár képet, élveztük a napsütést.

Majd 14 órára visszamentünk a buszhoz. Az idegenvezető pár perccel később érkezett és egy autóból szállt ki. Kiderült, hogy talált valakit, aki megpróbált segíteni az útkeresésben, de csak olyan utakat találtak, ahol a húsz fős busz már nem férne el, vagy pedig csak a szomszéd városig jutnánk és ott várna ránk a következő útlezárás. Ekkorra világossá vált, hogy nincs kiút innen. Csak ötkor tudunk majd visszaindulni Barcelonába. Cserébe azonban a jóakaratú idegen meghívott minket ebédre az öregek otthonába. (Két busszal voltunk, plusz az idegenvezetők és sofőrök. Ez kb 40 embert jelentett!) Így esett, hogy a bagái idősek otthonában kaptunk egy háromfogásos ebédet borral és üdítőkkel. Jó volt megtapasztalni, hogy a segítség mindig a nem várt helyekről érkezik. És bizony van összefogás az emberekben.

Ismerős kép, mintha csak nálunk lett volna az öregek otthonában :P

Szerencsére a csoport is nagyon jól vette a különösre sikeredett nap megpróbáltatásait. Mindenki kulturáltan tűrte a várakozás hosszú perceit, és azt is, hogy nem egészen abban volt részünk, amire befizettünk.

Ötkor megnyitották az utakat, mi pedig végre száguldottunk Barcelona felé. Hatkor azonban mindenki a városháza előtt sztrájkolt tovább. Így esélytelen lett volna, hogy a busz ott tegyen le minket, ahol felvett. Az utazási iroda ugyanis elég közel van Placa de Catalunyához, ahol az esti tüntetés zajlott. Az idegenvezetőnknek azonban erre is volt megoldása. Mindenkitől megkérdezte, hogy hol lakik. Kitalálta az útvonalat, megállókat hozott létre, és igyekeztek mindenkit, a szállásához lehető legközelebb letenni. Azt kell mondjam, hogy az idegenvezető szuperül helytállt. Próbált mindenből valami pozitívat kihozni. Harcolt azért, hogy a történtek ellenére jól éreztük magunkat. A végén még azt is megtudtuk tőle, hogy miért oktogon szerűek a kereszteződések az Eixample városrészben, ami a 19. század közepén épült. A kerületet egymásra merőleges, széles sugárutak rácsos elrendezése jellemzi. Az oktogonforma pedig azon kívül, hogy jól néz ki, több fényt enged a házak közé, jobb az utcák szellőzése is, és régen a villamosoknak is egyszerűbb volt bevenni a kanyarokat, ha nem 90 fokos szögben kellett fordulniuk. (Ma már inkább buszok járnak arra.)

Volt egy "kis" dugó a tüntetések és az amiatt lezárt utak miatt

Számomra igazi meglepetés volt, ahogyan az idegenvezetőnk és az utazási iroda kezelte a helyzetet. Az idegenvezető jelezte a visszaúton, hogy természetesen vagy visszatérítik a teljes részvételi díjunkat, vagy pedig a szabad helyek és a mi szabadidőnk függvényében egy másik napon részt vehetünk újra a túrán. Mi az utóbbi variáció mellett döntöttünk és péntekre foglaltunk két helyet. Remélve, hogy a nap végén tényleg eljutunk Andorrába.:)

Este gyorsan megterveztük a másnapot. Séta a belvárosban, utána pedig tengerpart. Majd kimerülten, de sok élménnyel gazdagodva dőltünk be az ágyunkba, hogy kicsit kipihenjük ezt az igazán eseménydúsra sikeredett napot.

Azt hiszem, néha nem csak elmegy mellettünk a történelem, és nem csak tévé híradóiból halljuk, hogy mi történik a nagyvilágban, hanem mi is valóban részesei leszünk. Ki tudja (még ma sem biztos semmi sem), hogy egyszer valóban függetlenek lesznek-e a katalánok. De mi elmondhatjuk majd, hogy ott voltunk, amikor szavaztak és akkor is, amikor sztrájkoltak. Láttuk az összefogást, a demonstrációt, ahogyan küzdöttek a céljaikért. Ez a nap, igaz nem ugyanazon okokból, valóban örök emlék marad nekik is, nekünk is.

Hétfőn reggel nekiindultunk, hogy felfedezzük Barcelonát. Az első látnivalónk a Casa Milà (másik nevén La Pedrera (Kőbánya)) volt. Itt megkezdtük az ismerkedést Gaudi művészetével. A ház Roger Segimon de Milà, gazdag textilgyáros megrendelésére készült. Ahogyan az azonban lenni szokott, az akkori kor nem értette meg a nagy művészt, így "csúnya" háznak becézték a mester művét.

A házban a mai napig laknak, és irodák is találhatók itt, de ennek ellenére az udvar, a padlástér, a tető és egy berendezett lakás megtekinthető. Érdekes volt felfedezni, hogyan vitte bele Gaudi a természetet az építészetébe. Jobban mondva, hogyan inspirálta őt a természet, hogy valami újat hozzon létre az építészetben.

A második állomás a Casa Batlló volt. Itt még inkább szembetűnő volt a természet dominanciája Gaudi építészetére. Az egész házat a víz "uralta". Gaudi itt egy már meglévő lakóépületnek adott teljesen új formát. Nem csak kívülről, de belülről is teljesen új arcot kapott a ház. Gaudi minden részletet, még a bútorzatot is aprólékosan megtervezte.

Nekem ez a ház jobban tetszett, mint az első. Színesebb, érdekesebb, lenyűgözőbb volt. Azonban ebből is csak egy részt lehetett megnézni, mert ebben is laknak a mai napig is.

Ebéd után a híres és ma már sajnos hírhedt, La Rambla felé vettük az irányt. Előtte még megálltunk a Placa de Catalunyanál. Itt van ugyanis a turisztikai iroda, ahol a szombatra a Montserratra lefoglalt fonatjegyeinket tudtuk átvenni. Illetve tudtuk volna, ha nem közölte volna a hölgy a pult másik oldalán, hogy a fogaskerekűk egészen október 13.-ig sztrájkolnak és nem járnak. Aznap október 2.-t írtunk... Mondjuk azt mondta, hogy még változhat a helyzet, de nem valószínű. És tájékoztatott arról is, ha még nem tudtuk volna (honnan tudtuk volna??), hogy másnap csak reggel 6:30-9:00-ig illetve este 17:30-19:00-ig lesz tömegközlekedés, mert sztrájk lesz. Ez nem hangzott valami jól, de nem hagytuk, hogy letörjön minket. Jó hangulatban folytattuk a város felfedezését.

Mielőtt a rákanyarodtunk volna a La Ramblára beugrottunk a Media Marktba. Muszáj volt sajnos. Tegnap indulás előtt leellenőriztem a fényképezőgépem. Az elemek fel voltak töltve. De meglepetésként ért, hogy kiírta a gép, a kártya írásvédett. Na, ezt már ismerem, gondoltam magamban. Van a kártya oldalán egy pöcök azt kell le- vagy felhúzni és akkor nem lesz írásvédett. Kivettem a kártyát, és ekkor jött a második meglepetés. Nincs meg a pöcök.... Ez bizony lehetetlenné tette, hogy feloldjam az írásvédettséget. Még volt egy kis időm, gondoltam megnézem, mit ír az internet. Végül találtam egy használható tippet: ragasszam le celluxszal a kártya oldalát a pöcök helyén. Ez működött.:) Lőttem is egy fotót, biztos, ami biztos. A gond csak az volt, hogy ma reggelre sajnos elvesztette tartását a cellux. Így kénytelen voltam egy napra lemondani a fotózásról és egy új SD-kártyát venni. Szerencsére ez egy nagyvárosban nem olyan nagy kihívás. (Ezért sem lettek mindig olyan jó minőségűek a mai képek, mert csak telefonnal tudtam fotózni.)

A La Rambla egy hatalmas sétáló utca. Tele boltokkal két oldalt, illetve bódékkal a közepén, ahol mindenféle fajtájú és mennyiségű szuvenír megtalálható. És persze sok-sok egyéb dolog is. Például fagyi.:)

A La Rambla közvetlen szomszédságában található Barcelona híres piaca a Mercado de la Boqueria. A piac a katalán főváros legnagyobbja, igen látványos, megéri körbesétálni még akkor is, ha nem akarunk venni semmit. Egzotikus gyümölcsök, halak és tengeri herkentyűk nyersen és frissen elkészítve, nassolni való magvak, édesség, különböző fajtájú olajok, hogy csak egy párat említsek, várják a helyieket és az érdeklődő turistákat.

A La Rambla egészen a tengerig nyúlik, ahol Kolumbusz 60 méteres szobra ágaskodik. A szobrot 1888-ban az első spanyol Világkiállítás alkalmából emelték, Kolumbusz Kristóf első amerikai útjának tiszteletére.

A sétálóutca és egy fáradt nap végén megpillantani a tengert felért egy új adrenalinlökettel. Elfelejtve, hogy azért kicsit fáradtak a lábaink, boldogan sétáltunk a vitorlások mellett és élveztük a tenger illatát.

Este komoly tervet készítettünk, hogy hogyan is jutunk el reggel 6:45-re a találkozóhelyre, ahonnan az andorrai kirándulás indul. A tömegközlekedés hiányában a lábainkra hagyatkoztunk. (Nem tudtuk, hogy tényleg mindenki sztrájkol, ezért abban sem voltunk biztosak, hogy nem lesznek-e tele az utcák autókkal, így a taxira sem mertünk hagyatkozni.) De erről majd a következő részben részletesebben is beszámolok.;)

Kissé betegen, de annál nagyobb várakozással keltem útra két hete vasárnap, hogy végre eljuthassak Barcelonába. Régi vágyam vált valóra, mikor a Katalónia fővárosába tartó repülőre végre felültem.

Két óra repülés, egy új légitársaság kipróbálása (Vueling) és némi alvás után, csak tovább fokozta a várakozásomat, mikor megláttam az ablakból a tengert és éreztem, hogy elkezdjük a landolást. Most már tényleg mindjárt megérkezünk. Nagyon izgi volt.

Heni a reptéren várt, és az őshonos barcelonaiakat megszégyenítő helyismerettel kalauzolt el a szállásig. (Pedig ő is aznap járt életében először a katalán fővárosban.)

A metróból kilépve megpillantani Gaudi legnagyobb művét, a Sagrada Familiát, leírhatatlan érzés volt. Azt éreztem, hogy na végre. Olyan régóta szerettem volna már látni az építészet ezen csodáját, és most ez megadatott nekem. Ott helyben, bőröndökkel megpakolva, de annál nagyobb örömmel a szívemben elkészült az első, bocsánat a második kötelező szelfink is.:) Az elsőt a reptéren lőttük, az volt a jajdeörülünkhogyittvagyunk-mindenkiépségbenmegérkezett-anyukákatmegnyugató szelfi.:P

A Sagrada Familiától fel kellett sétálnunk egy nyílegyes utcán a szállásunkig. Útközben két helyen is láttuk, ahogy a katalánok sorban állnak a szavazóurnák előtt. Aznap volt ugyanis a szavazás Katalónia függetlenségéről. Az utak le voltak zárva ugyan az autók elől, de mindenki békés volt. Szavazók és rendőrök is. Mi semmit nem tapasztaltunk abból a brutalitásból, amit a nagy hírügynökségek a világ vezető televízióiban az esti hírekben közvetítettek. Volt egy kisebb, szolidabb ünneplés, mikor már lehetett tudni a részeredményeket. De mindenki normálisan, emberhez méltóan viselkedett. Éppen ezért akkor mi még nem is sejtettük, hogy mennyi mindenre lesz még hatással az a vasárnap a nyaralásunk során. Mi csak örültünk a viszontlátásnak, annak, hogy Barcelonában vagyunk, az előttünk álló hétnek, a sok betervezett programnak, a közösen töltött időnek, a nyaralásnak.

Este kicsit átbeszéltük a másnapi programot, kikészítettük az interneten előre megvásárolt jegyeket, átlapoztuk az útikönyveket, majd várakozásokkal teli lefeküdtünk. Én alig bírtam kivárni, hogy reggel legyen és, hogy elinduljunk végre felfedezni a várost.:)

Közeledünk, tenger a láthatáron.:)

Az a bizonyos szelfi. Kicsit fáradtan, kicsit világos lett, de minden és mindenki rajta van.:D

Lezárt utca, tömeg, várakozás.

A lépcsőház. De hogyan is jutunk itt fel a bőröndökkel....???? Még jó, hogy nem jött senki sem lefelé... (A lépcsőház igen csak szűk volt, de cserébe jó magasak voltak a lépcsőfokok.:P)