Új év, új kaland, új élet

Elég húzós volt az idei év. Főleg a nyári hónapok. A végére tényleg elfáradtam. De megérte. Meglett az eredménye. Sikerült a manuálterápiás vizsga írásbeli és gyakorlati része is. :D Valamint a halkan beszélő, nem artikuláló és a szavak végét elhallgató orvos kérdéseire is sikeresen tudtam válaszolni az elméleti vizsgán. Most már csak a beadandóm eredményére várok, hogy végre a papírt is megkapjam arról, hogy manuálterapeuta lettem. Azért megnyugtató érzés ülni és várni. Sokkal jobb, mint görcsösen tanulni.:P Persze azért mindennap visszatartom kicsit a levegőt, mikor megnyitom a postafiókom, hogy hátha ma lesz benne az eredményt közölő email. De eddig sajnos semmi. Nem dolgoznak valami gyorsan a tanulmányi központban....

Utoljára (talán) az államvizsga előtt voltam annyira ideges, mint a manuálterápiás vizsga gyakorlati része előtt. Itt tényleg mindent kellett tudni, és minden szóba kerülhetett. Az izomeredés, -tapadás, és a szalagok, inak csak a legalapabb része a tudásnak. Persze ezt már ezerszer megtanultuk előtte, de azért mindig van mit finomítani rajta.:) A perifériás idegrendszert azonban újra kellett tanulni, sokkal részletesebben. Ez egy elég nagy falat volt. És a központi idegrendszer működésének egy részét is újra fel kellett eleveníteni. És persze ehhez jött hozzá egy teljesen új koncepció, gondolkodásmód, nagyadag elméleti tudással. És természetesen rengeteg új technika, ahol pontosan meghatározott a beteg és a kezelő helyzete, valamint hogy a terapeuta melyik keze hova kerül, hogy melyik ujjal melyik csont elmozdulását kell éreznie. És ezeket bizony nagyon komolyan veszik. Ha rosszul teszed oda a kezed, mínusz pont jár.

A fentiek függvényében érthető, hogy a vizsga előtt mindenki olyan okosnak érezte magát, mint azelőtt még soha. (Mint az érettséginél, csak remélem ebből a tudásból azért több marad majd meg.:P) És ha belegondolunk, hogy ez itt, Németországban, ahhoz kell, hogy manuálterápiára kiállított recepteket is elláthassunk és ezzel kb 1-1,5 Euroval többet keressünk kezelésenként, akkor azért felmerül a kérdés, hogy mire is tanul az ember 2-3 évet ennyire keményen, fizet ki kb.4650 Eurot a tanfolyamra és használja fel a szabadsága egy részét. Megéri mindez azt a 1-1,5 Eurot? Azért itt sem tökéletes a rendszer.... Persze az egésznek a valódi értelme az, hogy jobb szakemberek leszünk általa. Hála a Maitland koncepciónak sokkal gyorsabban tudunk eljutni az alapproblémához, és sokkal hatékonyabban, célzottabban tudjuk kezelni azt. Ezen pedig mindenki csak nyer. Mi effektívebben kezelünk, a betegek pedig legközelebb is hozzánk jönnek.

Szó szerint így éreztem magam a sikeres vizsga után (stolz=büszke) (A Stolz a környék legjobb cukrászdája, ennyit megérdemeltem a sok stressz után.)

A kolléganőkkel is koccintottunk egyet a sikeres vizsgára

A gyakorlati vizsga utáni hétvégén még három napig a CRAFTA képzés alapkurzusának utolsó etapján vettem részt. Azért, hogy ne essek ki a gyakorlatból, itt is volt egy rövid írásbeli vizsga. Ezt az akadályt is sikeresen vettem, és gyűjtöttem pár pontot a nagy vizsgára, hogyha esetleg úgy döntenék, hogy tovább folytatom a CRAFTA képzést. Ki tudja. Lehet, hogy egyszer. Valamikor. A jövőben. Jó sokára, megint lesz kedvem tanulni.:)

Azért egy ilyet mindig jól esik kézben tartani :)

A CRAFTA a Cranio Facial Therapy Academy rövidítése. Egy szuper képzés. Csak ajánlani tudom. Nagyon érdekes, izgalmas, tele új ismeretekkel, új területekkel, amit általa megtanulunk kezelni. Itt kint főleg a fogorvosok által kiállított receptek kezelésénél alkalmazzuk. A képzés első része magában foglalta többek között az állkapocsízület széleskörű vizsgálatát, az ott található izmok vizsgálatát és Triggerpontjainak megismerését, a nyelv izomerőmérését, helyzetének meghatározását, funkciójának felmérését és természetesen mindezek kezelését. A második részben a koponyacsontokkal foglalkoztunk, azokat kezeltük. A harmadik rész pedig a fej perifériás idegrendszerének, vagyis a 12 agyidegnek a vizsgálatát és azoknak kezelési lehetőségeit foglalta magában. Nagyon érdekes, de nagyon intenzív is volt mind a három rész. Szép lassan majd feldolgozom a sok infót, és bevetem a kezelések során.:)

Lehet tippelni, melyik agyideget teszteljük épp :P

Sokatok kérdésére pedig csak annyit tudok mondani, hogy idén már nem tervezek több tanfolyamon részt venni.:P Most kicsit fellélegzek. Pihenek. Élvezem, hogy van újra szabadidőm. Hagyom leülepedni az eddig megszerzett tudást. Próbálom beépíteni az új infókat a kezeléseimbe. Aztán majd meglátjuk mit hoz a jövő....:) Hiszen tudjuk, a jó pap holtig tanul. Hát még a gyógytornász....;)

Az elmúlt kilenc hétben volt nálunk egy gyakorlaton lévő, első éves gyógytornászhallgató. Eddig még nem volt nálunk ilyen. Egészen új tapasztalat volt mindenkinek. Főleg nekem, mert mindenféle megkérdezés, megbeszélés nélkül, közölte a főnök, hogy én fogom patronálni őt a kilenc hét alatt. Mondtam neki, hogy fogalmam sincs, hogy hogyan megy itt a képzés, mit kéne tudnia, mit szabad már kezelnie, mit nem és egyáltalán, hogy mit kéne, lehetne tőle elvárni egy év után. Mire a válasz: "Du schaffst es schon." (Meg fogod oldani.) Mindig ez a válasz, hogyha valamiről nincs kedve hosszabban diszkuráni, vagy, ha ő sem igazán tudja, hogy mit kéne még mondania.

Szóval belecsöppentem egy olyan szituációba, amire egyáltalán nem vágytam. A legjobban az zavart, hogy a főnök tartotta jó ötletnek, hogy legyen nálunk gyakornok, minket meg sem kérdezett róla. Oké, legyen ez az ő döntése mint főnök. De szerintem arról már megkérdezhetett volna minket, hogy szeretnénk-e egy gyakornokot terelgetni, oktatni. Főleg, hogy ilyenről eddig egyáltalán nem volt szó, és nincs is benne a munkaszerződésünkben, hogy oktatnunk is kéne. Emiatt úgy gondolom, hogy illet volna kikérnie a véleményünket. Vagy neki kellett volna törődnie a gyakornokkal.

Kilenc hét (mondhatni) szenvedés után eljött a gyakornok kiértékelésének ideje. Kérdezte a főnök a véleményem, én elmondtam. Erre az volt a reakciója, hogy ne legyek ennyire szigorú vele. Szerintem, ha kicsit több időt töltött volna a gyakornokkal, akkor ő is egyetértett volna velem. Főleg, hogy én nem csak a saját, de a kolléganők álláspontját is képviseltem. És mindezt visszafogottan tártam elé. A legszebb az egészben történetben az volt, hogy amikor hárman, a főnökkel és a gyakornokkal leültünk kiértékelni az elmúlt heteket, olyan dolgokat mondott a főnök kritikaként a gyakornoknak, amit tényleg nem lehet elvárni egy év elméleti tanulás után, az első gyakorlati helyen. Őszintén, szívesen megkérdeztem volna, hogy most akkor ki is a szigorú.

Voltak azért a plusz munka mellett szép pillanatai is az elmúlt heteknek. A gyakornokunk bevallotta, hogy nekünk (főleg nekem) köszönhetően rájött arra, hogy miért érdemes megtanulni az anatómiát, és hogy igenis az izmok eredése és tapadása megtanulható. Valamint azt is elmondta, hogy a gyakorlat előtt már gondolkodott arról, hogy abbahagyja a képzést, de most új lendületet kapott és bármennyire is nehéz az első pár év, végigfogja csinálni a képzést, mert látja, hogy mi a jövőkép. Azt hiszem akkor azért jól csináltunk/csináltam valamit.:)

Most hétfőtől négy hétig egy második képzési évében lévő gyakornokunk van. Ő teljes ellentéte az előzőnek. Sokkal érdeklődőbb, sokkal motiváltabb, sokkal jobb a kiállása. És több mindent tud már egyedül kezelni, ami segítség nekünk. De azért még olyan sokat nem láttam tőle, majd meglátjuk a hetek alatt, hogy mit tud nyújtani. Igyekszem majd nem túl szigorú lenni a következő értékelésnél....

A plusz munka, az oktatás, a gyakornok idejének beosztása mellett, azért van pozitív hozadéka is a gyakornokok képzésének. Az ember jobban átgondolja, hogy éppen mit hogyan kezel, hiszen a kezelés végén meg kell tudni indokolnia, ha rákérdez a gyakornok, hogy mit miért csinált. Hiszen az "ez a technika általában beválik", szakmailag nem annyira kielégítő válasz. Úgyhogy kicsit mi is koncentráltabbak vagyunk, ha éppen megfigyelnek minket. És ennek is van pozitív hatása. Kicsit kikerül az ember a napi rutinból és nem csak okosítja a gyakornokot, de maga is okosodik, ha mindig kétszer átgondol minden lépést, és mindent elmagyaráz a kezelés közben/után. Sőt, néha még otthon is utána néz dolgoknak, hogy másnap szakmailag teljesen felkészülten álljon a gyakornok és annak kérdései elé.

Úgy látszik, hogy amikor éppen nem keresem a kihívásokat, azok akkor is megtalálnak. De lehet, hogy ennek még hasznát veszem valamikor. Egy biztos, hogy nálunk a rendelőben a főnöknek hála sosem lesz unalmas a munka, mert mindig vannak új ötletei, amikkel "boldogít" minket. De azt hiszem, ettől fejlődünk mindannyian. Néha kicsit húzzuk a szánkat, de ez legalább összetart minket kollégákat.:) Ez is egy módja a csapatépítésnek.:P

1, Szabadtéri mozi

Idén is sikerült egyszer eljutnom a waiblingeni szabadtéri moziba. Egy német filmet néztünk meg a kolléganőmmel és a férjével. A Mein Blind Date mit dem Leben egy kamasz fiúról szól, aki a középiskola befejezése előtt majdnem teljesen megvakul. A sikeres érettségi után hiába küldi el a jelentkezését több hotelhez, senki sem akarja vakként foglalkoztatni. Neki pedig ez a nagy álma kiskora óta. Így végülis egy nagyváros híres hoteljének küldi el a jelentkezését úgy, hogy kihagyja belőle a fogyatékosságára vonatkozó részt. A húga segítségével megtanulja, hogy hogyan kell tartania a fejét, hány lépést kell megtennie az ajtótól a recepcióig és hogy nyújtsa először ő a kezét a beszélgetés végén, hogy senkinek ne tűnjön fel, hogy igazából szinte semmit nem lát. Sikeresen veszi ezt az első akadályt, kap egy helyet a gyakornokok között. A nehézségek innen csak fokozódnak. A gyakornokokat körforgásban képzik ki a különböző területeken: a konyhán, a recepción, a szobákban, a bárban és az étteremben. Persze közben jönnek bonyodalmak, családi drámák, és szerelem is. Minden, ami egy nagy játékfilmhez kell. A vége pedig természetesen happy end. Viszont mi a kolléganővel tudtuk értékelni a dolgot, mert sok igazságot tartalmazott a film még akkor is, ha humoros formában mutatta be mindezt. Többször eszünkbe jutott a látássérült kolléganőnk. Ő harminc százalékot lát csak. Egészen jól eligazodik a világban, de azért vannak tipikus helyzetek, amikor (még akkor is, ha nem mindig vallja be) nehézséget okoz neki a fogyatékossága.

Megérdemelt koktél egy nehéz, vizsgázós hét péntek estéjén

Bizony, a szabadtéri moziban szünet is van

2, Naplementenézés a teraszról

Nagyon szeretem, hogy itt sokáig világos van. Körülbelül egy órával tovább, mint otthon. És az is csodálatos, hogy a naplementét a teraszon élvezhetem. Remélem, sokáig tartanak még  hosszú nyári éjszakák.

(Kommentár nélkül;) )

3, DVD nézés egy esős estén

Az időjárás nem tette lehetővé, hogy a szabadtéri moziban nézzem meg a Willkommen bei den Hartmanns-t. Ez a német film egy tipikus német családról szól, akik befogadnak magukhoz egy afrikai bevándorlót. Eleve a német család minden tagja egy nagyon tipikus modernkori élethelyeztet jelenít meg. A sebész főorvos Apuka szépészeti beavatkozásokkal valamint az osztály és a rezidens orvosok kézben tartásával harcol az öregedés és a nyugdíjazás ellen. Az Anyuka nyugalmazott pedagógus és hirtelen felindulásból, illetve az otthoni nagy magány leküzdésére, szeretne valamit tenni a menekültekért. A Fiú nagyon menő ügyvéd, aki épp Ázsiában igyekszik megkötni élete nagy üzletét, miközben semmi ideje sem marad a fiára. Az Unoka az idő nagy részét a nagyszüleinél tölti, míg édesapja a napi 24 órából 28-at dolgozik, főleg külföldön, édesanyja pedig Mallorcán éli az életét új párjával. A még hajadon harminc körüli Lány éppen készül lediplomázni pszichológiából, remélve, hogy annyi próbálkozás után végre megtalálta a neki való szakmát és önmagát. Szóval mindenkinek megvan a maga problémája és mindenki csak azzal foglalkozik, amikor is az Anyuka befogadja a családba az Afrikából érkezett menekültet. A vígjáték azért rávilágít a menekülthelyzet nehézségeire az általa felvetett kérdésekre és a német társadalom reakciójára. Érdekes volt látni, hogy humorral, mégis őszintén tudnak erről a nem egyszerű témáról filmet készíteni a németek. Kikarikatúrázva önmagukat és a reakcióikat.

4, Babysitting

Dóriék házassági évfordulóján volt szerencsém Levire vigyázni, amíg a szülei vacsizni mentek. Leviből élőben nem sokat láttam, mert pont lefektették, mikor megérkeztem. De a modern kamerás babyfonnak köszönhetően jól nyomon tudtam követni, hogy mikor fordult jobbról balra, és mikor ült fel félálomban, hogy aztán a másik irányba eldőlve tovább aludjon.:)

Gergő gondoskodott róla, hogy ne csak a gyereknek legyen mit innia :)

Idén "nagyon" rákészültem a céges csapatépítő hétvégére. Olyannyira, hogy az utazás reggelén tudtam meg, igaz, hogy szeptemberben a kollégák nagy része megszavazta, hogy Ausztriába megyünk majd a hegyekbe, ehhez képest Németországban maradtunk és egy völgyben volt a szállás. (Mondjuk azért elég közel voltunk az osztrák határhoz, átláttunk Ausztriába.) A két évvel ezelőtti budapesti túra megszervezése után én idén úgy voltam vele, hogy nem én szervezem, megyek ahova visznek, és kész.:)

A hétvége előtt csütörtökig dolgoztunk, ami önmagában még nem lett volna olyan nagyon fárasztó. De már indulás előtt egész héten mindenki arról beszélt a rendelőben, hogy ki kivel nem hajlandó egy autóban ülni az út során, ki nem eszik spagettit vacsorára, ki kivel hajlandó aludni, kié legyen az egyágyas szoba és hogy ki az aki nem akarja, hogy a másik rendelő is velünk jöjjön és nem akarja, hogy közös programok legyenek, hanem mindenki csinálja azt amihez kedve van. Még jó, hogy csapatépíteni megyünk. Végülis a legjobb megoldás, ha napközben mindenki azt csinálja, amihez kedve van, aztán pedig egymás melletti szobákban alszunk..... Egy szó mint száz, nekem nagyjából addigra már elegem volt a csapatépítő hétvégéből, amikor még el sem kezdődött.

Pénteken délelőtt leutaztunk Allgäuba. Majd ebéd után elmentünk a Skywalkra. Ez egy fák tetejére épített "ösvény", amin végigsétálva lehet élvezni a kilátást a Bodenseere. Az ösvény végén pedig kalandpark jellegű akadályokon küzdöttük le magunkat a földre.

Allgäu

Skywalk

A messzeségben a Bodensee

A kis kirándulás után a bevásárlás volt a következő programpont. A szervezők valamiért azt gondolták, hogy elég, ha ott vásárolunk minek vegyük meg egy nappal előtte a dolgokat. De nem én szerveztem, nem szóltam semmit. Végülis a vacsorafőzésen kívül egyéb programpontunk nem volt az estére.

Egy egész házat béreltünk a hétvégére, 17 főre mondjuk jó is volt. A kertben tudtunk vacsorázni, utána pedig tábortüzet gyújtani. Viszont a teljes ellátást nekünk kellett megoldani. Reggelit, ebédet, vacsorát mi csináltuk. És még az ágyneműt is mi vittük, hogy olcsóbb legyen a dolog.

Szállás

Szombaton szép nyugodtan megreggeliztünk, csináltunk pár szendvicset ebédre. Utána kicsit pinpingoztunk, van aki fürdött a mellettünk csordogáló patakban.

Délelőtti séta

Patak a kert végében

Délben elindultunk a délutáni programra. A csapat nagy része a canyoningot választotta. Páran pedig raftingolni indultak. A canyoning szuper volt. Ez volt a hétvége fénypontja. Nagyon jó csoportvezetőt kaptunk. Mindig mindent szuperül elmagyarázott a csajszi. Mindig megmutatta, hogy honnan kell elugrani és hova kell érkezni. Nagy élmény volt 5-6 méterről leugrani a vízesésbe, illetve lecsúszni a köveken a vízesés mellett. Volt három olyan szakasz is, ahol kötélen engedett le minket, és voltak nem olyan magas ugrások is, illetve olyan ugrások, ahol oda kellett figyelni, mert kb. egy méteres vízbe ugrottunk. De mindig kaptunk elég információt ahhoz, hogy minden ugrást biztonságosan tudjunk kivitelezni. Szuper volt ez a délután! Én bármikor szívesen elmennék egy újabb túrára.;) A főnöknőm szerint megtaláltam az új kedvenc sportomat.;) Tényleg mindenkinek csak ajánlani tudom! Egy fontos dolog van csak, nem szabad gondolkodni, hanem ugrani kell.:P

Canyoning

(Kaptunk a szervezőktől vízálló kamerát, hogy fotózhassunk a túrán. Valamilyen különleges okból kifolyólag azonban állítólag eltűnt az SD-kártya a képeinkkel. Minden más csoport képe fent van a cég honlapján, csak mieink hiányoznak.:( Szerencsére volt három kolléga, akik csak túrázni jöttek és ők is csináltak képeket, ahol éppen láttak minket a partról.)

A hazaúton beugrottunk egy sajtboltba. Majd este szakadó esőben grilleztünk. A kaja nagyon jó lett. Kár, hogy nem tudtuk kint leülni enni. És a tábortűz is elmaradt. Így odabent beszélgettünk, illetve játszottunk egy eredetileg gyerekeknek szóló, ám felnőttek lefoglalására is igen alkalmas játékkal. Loopin Louie a neve és remekül fejleszti a finommotorikát és a reakcióidőt. Természetesen, aki veszített, az ivott.

Vasárnap reggel megreggeliztünk, rendbe raktuk a konyhát és a kertet, összepakoltunk és haza indultunk. Szóba került, hogy csinálunk még aznap valamit, de aztán abból semmi nem lett. Mindenkinek csak egy vágya volt, hogy minél előbb hazaérjen. Ez vágülis több órás dugóban állás után, vasárnap kora este sikerült is nekünk. Szeretem a német autópályákat. Itt mindig építkeznek valahol és mindig dugó van.

Összegzés: a canyoning szuper volt, a többi felejtős. Rá kellett jönnöm, hogy vannak nagyon antiszociális kollégák, akik nem képesek alkalmazkodni senkihez. Csak azt nem tudom, hogy az ilyen minek jön el. Maradna otthon és hagyná, hogy legalább a többiek jól érezzék magukat....

Az elmúlt időszakban Budapestre szegeződött a vizes sportok rajongóinak szeme. És nem véletlenül. Magyarország remekül rendezte meg a 17. FINA Világbajnokságot. (Tudom persze, hogy sok kritikát kapott a VB körüli építkezés, szervezés, stb. De én bízom benne, hogy tudjuk utána jóra használni a megépített, illetve felújított uszodákat.)

Ha visszagondolok arra, hogy milyen érzés volt három éve a budapesti vízilabda EB-n illetve, 2006-ban az úszó EB-n a magyaroknak szurkolni, és látom a jelenlegi képeket a neten, el tudom képzelni, hogy milyen hangulat lehet a medence partján, illetve a szurkolói központokban. Kicsit fáj a szívem azért, hogy nem lehetek én is ott....

Azért persze a laptop előtt és a tanulás mellett nagyon szurkoltam én is a mieinknek. Főleg a vízilabdázóinknak és az úszóinknak. Két héten keresztül én is lázban égtem minden minket érintő vízilabda meccs alkalmával, ahogyan ti is otthon. Az itteniek pedig nem értették, hogy miért. Valahogy itt az úszósport és a vízilabda sem kap akkora érdeklődést. Mondjuk igazán szép eredményeket nem is tudtak felmutatni a német sportolók a világbajnokságon. Éppen ezért én elmagyaráztam a kollégáknak, hogy nálunk ez olyan, mint náluk a foci. Mi ezekben a sportágakban vagyunk igazán jók: gyűjtjük az érmeket a különböző világversenyeken, szép eredményeket érünk el a medencében.

Éppen a fentiek miatt kicsit azért fáj, hogy nem sok magyar sportoló állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Valószínűleg túl nagy volt a nyomás. Otthon, hazai közönség előtt teljesíteni. De persze így is nagyon büszkék vagyunk a sportolóinkra! Csak sajnálom, hogy a fiaink nem egy győzelemmel zárták a világbajnoki szereplésüket Budapesten. De persze az ezüst érem is szépen csillog! Szép volt fiúk!:) És drukkolunk ma délután is, hogy a jelenlegi érmeink száma még gyarapodjon egy kicsit!;)

#aszurkolobennedvan #hajramagyarok #avizosszekot #finabudapest2017

Ui: Kedden sikeresen túljutottam az írásbeli vizsgán. Folyt. köv. szeptemberben a gyakorlati vizsgával...

Variációk egy témára: (még jó, hogy a nők jók multitaskingban :P)

A betegeskedés és a tanfolyamok után, most van egy "szabad" hétvégém. Azért nem teljesen szabad, mert tanulni kellene, és egy beadandót is meg kéne írni. De azért ki is kell mozdulni néha kicsit.

Pénteken este hétig kellett dolgozzak, de utána találkoztunk a kolléganőkkel és elmentünk a waiblingeni Altstadtfestre (belvárosi fesztiválra) kicsit kiengedni a gőzt egy húzós hét után.;) Ez egy minden minden évben egyszer megrendezésre kerülő három napos esemény. Az egész belvárosban standok vannak felállítva, ahol különböző ételeket, italokat lehet kapni. Illetve van egy csomó színpad is van, ahol mindenki megtalálhatja a saját ízlésének megfelelő zenét. A fiataloknak a Rems mentén a parkban van egy külön rész modern zenével, hatalmas bulival. Azoknak pedig, akik valami különlegesre vágynak ott van a Mittelaltermarkt, vagyis a középköri vársár. Vannak ott állatok, lehet kapni enni-innivalót, a színpadon előadóművészek és zenészek is szórakoztatják a kisebbeket és nagyobbakat, valamint a piacon rengetegféle kézműves dolgot árulnak a középkori viseletbe öltözött árusok. Szóval van minden ízlésnek megfelelő program, csak győzzön az ember válogatni.:)

Középkori vásár (a képet az internetről töltöttem le.)

Mi a héten a kollégákkal spontán döntöttük el, hogy péntek este kicsit kinézünk oda. Végül a kollégák 75%-a el is jött. Jó volt együtt tölteni egy kis időt a munkahelyen kívül is. Főleg, hogy van most egy gyakorlaton lévő gyógytornász hallgató nálunk, aki most van túl az első éves képzésén. Úgyhogy volt beszéd témánk bőven.;) Munkaidőben úgyse nagyon tudunk beszélgetni. Alig látjuk egymást, főleg, hogy teljesen más az időbeosztásunk, amikor az egyikünk kezd, a másikunk már majdnem végzett..... Ritkák azok a pillanatok, amikor köszönésen kívül kicsit hosszabb beszélgetésre is jut időnk.

Piactér a tömeggel (kép az internetről)

Kollégákkal

Az Altstadtfestnek minden évben remek hangulata van. Csak az időjárás nem mindig kegyes az eseményhez. Tavaly hazafelé például nagyon eláztunk. Tegnap este is esett egy kicsit. Szerencsére a nagy felhőszakadás elkerült minket.

Ma végre Ellen kolléganőmmel együtt reggeliztünk. Már régóta terveztük ezt, csak valahogy eddig mindig le kellett mondani. Aztán meg ő volt szabin, én meg tanfolyamon, szóval nem volt olyan egyszerű összeegyeztetni egy sima reggelit. De most sikerült.:)

Forrócsoki, speciálisan tálalva :)

Szalvéta a reggelizőhelyen :D

Utána shoppingltunk egyet a Pflanzen-Köllében. Eze gy növényeket, virágokat és dekort árusító üzlet. Rengeteg szép virágot és párnát, mécsest láttunk a teraszunkra. Azért visszafogtuk magunkat és nem vettük meg az egész áruházat. Én csak egy szép fehér leandert vettem a teraszra. Remélem, hogy megfelel majd neki, az itteni éghajlat.:)

Pünkösdhétfő utáni kedden sikerült a bejárati ajtóm előtt minden különösebb ok nélkül ráesnem a bal térdemre, és közben meghúzni pár szalagot a lábfejemen. Mivel a tavalyi jobb oldali bokaszalag szakadásom még igen csak erős élményként él bennem, ezért egyből gyorsan felpattantam és gondoltam, ha rá tudok állni a lábamra, akkor nagy gond nem lehet. Rá is tudtam állni. Szuper, gondoltam, akkor minden rendben van. A térdemen a gatya nem szakadt ki, de egy jó nagy seb azért keletkezett alatta. Azt gyorsan leápoltam (fertőtlenítőszer, ragtapasz), majd felpattantam a biciklimre és eltekertem a munkahelyemre. Szokványosan ledolgoztam az egész napot, majd este hazakerekeztem. Annyit érzetem csak, hogy a térdemen a seb sajog kicsit, és hogy a térdem fáj. Jól bedagadt estére. A lábfejem viszont egészen jól volt. Lefekvés előtt jött az újabb sebkezelés, térd és lábfej jegelése. Aztán pedig a megérdemelt pihenés.

Szerda reggel, mikor felkeltem, már éreztem, hogy azért még sincs minden rendben a lábfejemmel. Elég nehezen tudtam ráállni a bal lábamra. Így hát befásliztam, hogy stabilizáljam, bevettem egy Ibuprofent és elment dolgozni. Volt a rendelőben két betegem, azokat megkezeltem. Utána viszont ki kellett volna mennem az öregek otthonába. Itt jött el a pillanat, amikor mondtam a recepciósunknak, hogy mondja le a betegeket, mert nem tudok ráállni a lábamra, és így nem tudok tovább dolgozni.

Elmentem a háziorvoshoz, mert ki kellett íratni magamat betegszabira, és mert az ortopédiára körülbelül hetek múlvára kaptam volna időpontot. Gondoltam, ha tovább küld az ortopédiára, akkor csak odatelefonál és akkor adnak azonnal időpontot. Megnézte a doki a lábfejem, megnyomogatta, és megállapította, hogy szerinte nem törött el semmi. (Eddig azért én is eljutottam a diagnózisban.) Továbbküldeni nem akart, így felírt egy csomag Ibut, meg egy homeopátiás szert izomhúzódásra és kiírt a hét végéig szabira.

Otthon szorgalmasan jegeltem a lábamat, hol fentebb (térd), hol lentebb (lábfej), ápolgattam a sebet a térdemen a fertőtlenítőszerrel, borogattam a térdem és a lábfejem egy természetes gyulladáscsökkentő készítménnyel. És kiültem a teraszra tanulni. Egész hasznosan töltöttem a hirtelen jött szabadságot.

(A gyengébb idegzetűek kedvéért csak ragtapasszal teszem fel a képet)

Ilyenkor jó, hogy tudok tapelni :P

A következő héten, ahogyan számítottam is rá, jött egy levél a begetbiztosítómtól. Ebben egy sorban kifejezték sajnálatukat a betegséggel kapcsolatban, illetve jobbulást kívántak. A következő bekezdés pedig már arról szólt, hogy töltsem ki a mellékelt papíron található kérdéseket, lehet ugyanis, hogy másik biztosítótársaságra tudják ráterhelni a költségeket. Németországban bizony ezeket a dolgokat nagyon szigorúan veszik és természetesen próbálják a biztosítók azonnal valaki másra terhelni a kezelések összes költségét. Ilyen lenne például, ha baleset következménye lett volna a sérülés, és más okozta volna a balesetet; vagy ha munkába menet történt volna a baleset, akkor a munkahely biztosítójának kéne fizetnie; illetve, ha mondjuk este az utcán egy kiégett lámpa (közvilágítás hiánya) miatt történik baleset, akkor a városra lehetne terhelni a költségeket, és így tovább. Itt mindenki minden ellen be van biztosítva. Van egy úgynevezett felelősségbiztosítás, amit mindenki fizet, mert ha én mondjuk véletlenül valami kárt okozok másnak, akkor ezt ez a biztosításom fedezi. Azért a helyzet még nem annyira durva itt, mint Amerikában, ahol mindenki minden miatt perel, de azért mindenképpen megéri megkötni a fentebb említett biztosítást. Illetve foglalkozástól függően érdemes biztosítást kötni arra az esetre, ha az ember munkaképtelenné válna (pl orvosként, gyógytornászként vagy ergoterapeutaként szerez egy olyan kézsérülést, aminek következtében nem tud tovább dolgozni a szakmájában). És végzettségtől függően érdemes esetleg arra az esetre is biztosítást kötni, hogyha beperelik akkor legalább az ügyvéd költségét állja a biztosító, vagy adott esetben, ha kártérítés kell fizetni akkor azt is.

Két hétre a fent említett baleset után sikerült egy mandulagyulladást összeszednem. Elég durva volt, alig bírtam nyelni az első napokban, annyira be voltak durranva a manduláim... Ráadásul az első nap a fejem is úgy fájt, hogy még a fájdalomcsillapító sem segített. Ezért végül a jégzselét tettem a tarkómra és azzal hűtöttem a begyulladt nyirokcsomókat is. Az legalább segített valamennyit. Most már sokkal jobban vagyok. Az antibiotikumot azért szednem kell még. De holnap ismét dolgozom. Ez az június nem annyira volt az én hónapom.:S Szerencsére már csak pár nap van belőle. Azt megpróbálom mindenféle újabb betegségek nélkül kihúzni.

Ez már lassan reggelinek is elég lenne.....

Az ember életében bizonyos szakaszok periodikusan ismétlődnek. Hát nálam is egy ilyen szakasz van most. Ismét tanulok. De úgy igazából. Mert rengeteg az anyag. És mindez idegen nyelven van. És hiába tanultam meg annakidején mindent latinul, ha a németeknek mindenre van német szavuk és előszeretettel használják is a latin szavak helyett. Mondhatom, hogy leírhatatlan érzés az idegrendszer szerkezetét és működését német nyelven megtanulni. Tényleg nem tudom szavakba foglalni ezt a "csodát", ki kell próbálnotok nektek is.:)

A Magyarországon töltött igencsak intenzív egy hét után, egészen más életforma várt itt. Réka már csak nagykövetként emlegetett otthon, mert szerinte még oda is könnyebb időpontot kapni, mint velem egy találkozót egyeztetni.... Ezek után itt vártak rám a jegyzetek, könyvek, videók, e-learning és egyéb csodák, hogy felkészüljek a nyáron esedékes vizsgámra. Elég nagy volt a kontraszt. Először jól kialudtam magam az első héten. (Kipihentem a nyaralást, ahogy mondani szoktam.) Utána pedig belevetettem magam manuálterápia és egy új életforma rejtelmeibe.

Eltartott pár napig, mire újra belejöttem a rendszeres tanulásba. Még általános iskolában volt egy könyvünk, a Tanuljunk meg tanulni, vagy valami hasonló címre hallgatott, ha jól emlékszem. Azt gondolom, hogy ez tényleg így van. Meg kell tanulni, hogy akkor megint le kell ülni az anyaghoz. Mennyi anyagot lehet egyszerre megtanulni, mikor kell a szünetet beiktatni. Hiszen néha kicsit fel kell állni, kinyújtózkodni. A fontosabb dolgokat ki kell írni. Minden anyagrészt párszor át kell ismételni. A szövegkiemelővel kihúzott részeket újra el kell olvasni. A cetlikre kiírt kulcsszavakat újra el kell ismételni. Vannak már régen bevált praktikáim és bevetettem pár újat is. (Utóbbiak eredményéről majd később tudok beszámolni.) Hiszen idegen nyelven tanulni egészen új kihívás, az anyanyelven való tanuláshoz képest. Ehhez kellett egy kicsit új rendszer, új trükkök, új tanulási szokások kialakítása.

Én nem tudom, hogy mások ezt hogy csinálják, de munka, háztartás, sport és egy kicsi kikapcsolódás mellett nem annyira könnyű időt szakítani a tanulásra is. Persze, tudom én, hogy mindenkinek arra van ideje, amire akarja, hogy jusson. De azért kellett hozzá pár nap, hogy átalakítsam a napi rutint, és beépítsem a rendszeres tanulást a hétköznapjaimba. Azóta nagyjából minden szabadidőmet tanulással töltöm. És most tényleg csak olyan kajákat főzök, ami hamar megvan. Legalább erre sem megy el sok idő.:) (De nem kell megijedni, nem fagyasztott és félkész ételeket vásárolok. Friss alapanyagokból készítem az egyszerű, de gyors fogásokat.)

A múltkor a Bobath-tanfolyam kapcsán írtam már, hogy nem elég az anyag tartalmát megtanulni, a szavakat is meg kell tanulnom hozzá. Ez most hatványozottan igaz. A laptop vagy a telefon mindig a kezem ügyében van, hogy szótárazni tudjak. Szerencsére a fontos szavak sokszor ismétlődnek, így előbb-utóbb csak megragadnak a fejemben. (Legalábbis ezzel próbálom nyugtatni magam.:P) Viszont az az igazság, hogy sokkal tovább tart feldolgozni egy oldalt a német könyvből, mintha az az anyanyelvemen lenne írva. És érzésem szerint nem is marad meg a fejemben ugyanannyi mennyiségű anyag az olvasás után, mintha magyarul lenne. Ráadásul sokkal koncentráltabban kell olvassak. Minden szónak valódi jelentése van, és csúnyán félre lehet érteni egy mondatot, ha nem figyelek oda, vagy rosszul értelmezek egy szót. A jegyzetből egyszerűbb tanulni, mert az ahogy sejteti a neve is, csak jegyzet. Vagyis nem mondatok vannak benne, hanem kulcsszavak, felsorolások, példák, egyszerű mondatszerkezettel. A könyv viszont összetett, választékos mondatokkal dolgozik. Nagyon igényes darab és elég jól van minden elmagyarázva benne, de azért mégiscsak egy színvonalas irományról beszélünk, amit koncentráció hiányában nem érdemes olvasgatni, úgyse marad meg belőle semmi. (Ezt tapasztalatból mondom.:P)

Igyekszem azért ebből a nagy tanulásból is kihozni valami pozitívat. (Mármint a tudáson kívül, amit (remélhetőleg) megszerzek.) Ha az időjárás engedi a teraszon ülve tanulok és barnulok. Legalább idén lesz egy kis színem a nyáron. És végre nem én leszek Hófehérke.;) Valamint azt is nagyon élvezem, hogy olyan háromnegyed tízig még kint lehet ülni este, mert világos van. Na, most akkor megyek is, és kihasználom az utolsó fél órát a teraszon, hogy tovább okosodjak, mielőtt beköszönt a naplemente.

Így kicsit könnyebb elviselni a tanulás fáradalmait ;)

Egy darabig még nem fogok unatkozni....

Új dekor a szobám falán (remélem hatásos lesz)

Április utolsó hetében, ahogyan tudjátok is, újra otthon voltam egy hetet. Nektek nála ismét rengeteg élménnyel gazdagodtam és feltöltődtem a következő időszakra.:)

Azt hittem ez most egy nyugodt, pihenős hét lesz. Hát, döntsétek el ti, hogy mi lett belőle.:P

Nyaralás on

Szombaton a maratoni születésnap-ünneplő sorozat következő állomásaként egy szuper estét tölthettem Veletek. Köszönöm mindenkinek, aki eljött és velem együtt ünnepelt! Köszönöm szépen a sok csodás ajándékot és a meglepetéstortát! Eszternek és Verának külön hála a szervezésért! Felejthetetlen marad ez az este.;)

Kedvencem, hmmm, nyammi.....:D

Csak két részletben sikerült, és Timik sajnos lemaradtak a képről :(

Vasárnap családi nap volt. Sikerült majdnem mindenkinek összejönnie. (Azért ez nálunk nem kis feladat.:P) Jó volt kicsit otthon lenni. És jó volt a nyugi is és a társasozás is.

Hétfőn délelőtt, családom nagy örömére, kiszelektáltam egy csomó ETK-s jegyzetet. Majd elmentem útlevelet csináltatni. Egész gyorsan ment az ügyintézés az önkormányzatnál. A kérdés már csak az volt, hogy megérkezik-e a héten. Délután Mónival találkoztam. Jó volt kicsit beszélgetni! Utána pedig Sacival kávéztunk egyet az Espresso Embassyban. Majd egy rövid shoppingolás után, hazafelé vettük az irányt. Este Lauval és Sacival átmentünk a pályára, ahol régen hetente többször róttam a köröket. Ők lelkesen futottak, én pedig gyalogoltam és lebonyolítottam pár telefont. Kellemeset a hasznossal.:)

Kedden korán indult a nap. Réka fél nyolcra meghívott reggelizni. A csajok tanácsára nem 9-es busszal, hanem kötött pályás tömegközlekedési eszközökkel (értsd villamos, metró) próbáltam megközelíteni a Múzeum körutat. A metróig nem is volt semmi gond, ott azonban olyan történt, amit még sosem éltem át. Egy húsz év körüli lány ült a síneken... Állítólag megakarta nézni, hogy jön-e a metró és leszédült a sínekre. Szerencsére azért egész gyorsan jött a segítség. Ennyit arról, hogy a metrónál nem történhet semmi. (Pedig ez nem is az a vonal volt, ahol ki szoktak gyulladni a kocsik). Azért kis késéssel megérkeztem Rékához, aki remek reggelivel várt.És tudunk legalább beszélgetni kicsit.

Utána Nórinál jártam, akit még az ETK-ról ismerek. Jó volt újra találkozni, megismerni a kislányát.:)

A következő programpont ebéd volt Henivel. Legalább megismertem a munkahelyét, amiről már annyit mesélt. És megkaptam a máltai nyaralásunk képeit. Olyan jó volt visszanézni őket. Hú, de mennék megint nyaralni valamerre!;)

Délután Enikő munkahelyét néztem meg. Utána, hamár úgyis a közelben voltunk, sétáltunk egyet a várban. Annyira szépen felújították a Várkert Bazárt, jártam már itt azóta, de még mindig lenyűgöz. Este egy Enikő által választott étteremben vacsoráztunk az óbudai Amfiteátrumnál, a Stelázsiban. Már régebben kinéztem ezt a  helyet, Enikő nem is tudat, és most hála neki, sikerült eljutnom ide. Köszönöm ezt az estét, Enikő! Mindenkinek ajánlom egyébként, hogy menjen el egyszer oda. Egy nagyon kis helyes étterem, finom ételekkel és jó borokkal.

Szerdán Anyával reggeliztem a Daubnerben. Nincs is jobb, mint egy igazi diós pozsonyi kifli reggelire. Magyarország én így szeretlek!;) Utána kozmetikushoz ment. Ezer év után, végre megint.:)

Délután Anyával megnéztük a moziban a Kincsem című újabb magyar szuperprodukciót. Nem volt rossz, de azért néha nagyon számítógépes volt a háttér és próbáltak beletenni modernebb poénokat, ami szerintem egyáltalán nem illett bele. De mindezeket leszámítva kellemesen csalódtam.

Este pedig, hála a gimis csajoknak, végre eljutottam egy szabadulós szobába! Köszi, hogy spontán ilyen jól össze tudtuk szervezni ezt az estét! Rita az elején jelezte, hogy nem szeretne nyomást gyakorolni ránk, de eddig ő mindig kijutott, és hogy megnézte és az emberek 22%-a tudta eddig megfejteni ezt a szobát. Na, így vágtunk neki a kihívásnak. És jelentem 49 perc alatt megoldott az egészet.:) Nem hibába, mégis csak tudunk mi jól összeszokottan dolgozni. Levezetésként még beszélgettünk egy kicsit. Aztán mindenki ment a dolgára, hiszen csak én vagyok szabadságon, a többiek szorgosan dolgoztak másnap.

Csütörtökön volt lehetőségem kicsit kialudni magam. Ébredés után Lauval kitaláltuk, hogy hova megyünk ebédelni. Aztán rengeteg csavar után teljesen máshol ebédeltünk. De így volt ez jó! Főleg a desszert (macaron) és a kávé a Chez Dodo-ban.:)

Ebéd után Erika megnézte a fogainkat. Majd egy mini shoppingolás után,hazafelé indultunk. Otthon már csak annyi időnk maradt, hogy átöltözzünk, mert utána indulnunk kellett a színházba. Bizony kultúrprogram is belefért ebbe az egy hétbe. Marci nézte ki a darabot és szervezte meg a családi színházlátogatást, ami nagyon jó ötlet volt, köszi! De asszem legközelebb mi választunk darabot.:) Utána, mivel a Katonában voltunk, beültünk a Buddha-Barba. Addigra Lőrinc is megérkezett Londonból, szóval egy igazi tesós koktélozás lett az est vége. Jó volt együtt kimozdulni!:)

Pénteken ismét korán keltem, fél hétre volt megbeszélve a találkozónk Enikővel. Bringás reggelire mentünk ugyanis Enikővel és Apával. A Czinielben reggeliztünk. Onnan Apa ment tovább Gödre, mi pedig visszafelé vettük az irányt és ittunk még egy kávét az Esernyősben.

Következő programom a fodrász volt. Utána Timivel találkoztam. Timivel felugrottunk Rékáékhoz kicsit. Jó volt látni Titeket! Nekem sajnos onnan rohannom kellett tovább, hogy elhozzam az elkészült útlevelem. Elég gyors volt az ügyintézés.:) A nap lezárásaként Lauval és Sacival találkoztam a városban. Este pedig tartottunk egy csajos moziestet.

Szombaton a családdal a Milkben reggeliztünk. Előtte Lau volt olyan rendes és begöndörítette a hajam.:) Reggeli után, én még hazaugrottam, kisminkeltem magam és indultam Réka Blanka esküvőjére. Nagybörzsönybe kellett leutazni. Kültéri volt a szertartás. Sajnos az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, de szerencsére nem esett az idő. Az esküvő helyszíne egyébként nagyon szép volt, és remekül volt minden megszervezve. Innen is még egyszer sok boldogságot kívánok az ifjú párnak, Rékának és Lacinak!

Vasárnap ismét koránkelés volt, gyors reggeli. Majd hazautazás, hogy a Lőrincékkel közös ebédre haza érjek. A délután családi körben telt. Legalább most volt időnk kicsit együtt lenni.

Hétfőn hajnalban keltem és indultam a reptérre, hogy a fél kilences géppel visszatérjek az esős, ködös Stuttgartba. Dóri volt olyan aranyos, és elhozott az S-Bahntól. Utána kicsit még játszottunk náluk Levivel. Majd hazahoztak én pedig beraktam egy adag ruhát a mosógépbe, és próbáltam kipihenni a szabadságot. Vagyis lefeküdtem és aludtam egy jót.;)

És akkor, így a végére, a múltkori után, német humor  vol. 2:

Következő vendégem Saci volt, aki húsvétkor meglátogatott és együtt töltöttük a szabad napokat. Sajnos, ahogyan itt lenni szokott, egészen csütörtökig jó idő volt, majd péntektől (az első munkaszüneti naptól) egyre hidegebb és ködösebb lett az idő, míg végül hétfőn egész nap nem esett az eső.

Csütörtök

Sári megérkezett. Az Anyával hazaküldött kulccsal be tudott jutni a lakásba és birtokba tudta venni azt, mire hazaértem a melóból. Este pedig megterveztük a következő pár nap programját.

Péntek

Hajnalban keltünk és indultunk Freiburgba. Ez már egy régebben dédelgetett álmunk volt, de csak most sikerült megvalósítanunk. A várakozásaimnak megfelelően egy nagyon hangulatos kis városban találtuk magunkat, szűk kis utcácskákban, szép régi házak között.

Utazunk! Még kicsit fáradtan, de már úton! ;)

Itt azért szuper lehet biciklivel járni a városban

Könyvtár, a benne lévő tükörkép pedig az egyetem

Freiburgban nem árt, ha a lábunk elé nézünk, ha a belvárosban sétálgatunk

Hazafelé menet még beugrottunk Karlsruhéba. Majd hulla fáradtan megérkeztünk haza.

Szombat

Délelőtt gyorsan bevásároltunk, majd bementünk Stuttgartba. Szombat, csajok, shopping, kávé. Kell ennél több?;)

Megérdemelt kávé a nap végén

Vasárnap

Húsvéti reggeli újragondolva: croque monsieur. Sonka és tojás is van benne.:D

Vasárnap Schwäbisch Hallba, a Kocher folyó partján fekvő impozáns kisvárosba utaztunk. Sajnos az időjárás nem volt egész nap kegyes hozzánk, időről-időre esett az eső. De így is megérte megnézni. Mindenkinek ajánlom, aki egyszer a környéken jár.:)

Majd a nem messze fekvő grosscomburgi kolostort is megnéztük.

Hétfő

A hétfőre tervezett programot, felülírta az időjárás. Egész nap szakadt az eső. De azért itthon is feltaláltuk magunkat.:P Este pedig Sárinak sajnos haza kellett utaznia.

Jó volt ez a pár nap együtt! Majd meg kell ismételjük!;)

És hamár Húsvét, azért a német marketingeseknek is van humorérzékük:Ha nehezedre esik a feltámadás....