Kissé betegen, de annál nagyobb várakozással keltem útra két hete vasárnap, hogy végre eljuthassak Barcelonába. Régi vágyam vált valóra, mikor a Katalónia fővárosába tartó repülőre végre felültem.
Két óra repülés, egy új légitársaság kipróbálása (Vueling) és némi alvás után, csak tovább fokozta a várakozásomat, mikor megláttam az ablakból a tengert és éreztem, hogy elkezdjük a landolást. Most már tényleg mindjárt megérkezünk. Nagyon izgi volt.
Heni a reptéren várt, és az őshonos barcelonaiakat megszégyenítő helyismerettel kalauzolt el a szállásig. (Pedig ő is aznap járt életében először a katalán fővárosban.)
A metróból kilépve megpillantani Gaudi legnagyobb művét, a Sagrada Familiát, leírhatatlan érzés volt. Azt éreztem, hogy na végre. Olyan régóta szerettem volna már látni az építészet ezen csodáját, és most ez megadatott nekem. Ott helyben, bőröndökkel megpakolva, de annál nagyobb örömmel a szívemben elkészült az első, bocsánat a második kötelező szelfink is.:) Az elsőt a reptéren lőttük, az volt a jajdeörülünkhogyittvagyunk-mindenkiépségbenmegérkezett-anyukákatmegnyugató szelfi.:P
A Sagrada Familiától fel kellett sétálnunk egy nyílegyes utcán a szállásunkig. Útközben két helyen is láttuk, ahogy a katalánok sorban állnak a szavazóurnák előtt. Aznap volt ugyanis a szavazás Katalónia függetlenségéről. Az utak le voltak zárva ugyan az autók elől, de mindenki békés volt. Szavazók és rendőrök is. Mi semmit nem tapasztaltunk abból a brutalitásból, amit a nagy hírügynökségek a világ vezető televízióiban az esti hírekben közvetítettek. Volt egy kisebb, szolidabb ünneplés, mikor már lehetett tudni a részeredményeket. De mindenki normálisan, emberhez méltóan viselkedett. Éppen ezért akkor mi még nem is sejtettük, hogy mennyi mindenre lesz még hatással az a vasárnap a nyaralásunk során. Mi csak örültünk a viszontlátásnak, annak, hogy Barcelonában vagyunk, az előttünk álló hétnek, a sok betervezett programnak, a közösen töltött időnek, a nyaralásnak.
Este kicsit átbeszéltük a másnapi programot, kikészítettük az interneten előre megvásárolt jegyeket, átlapoztuk az útikönyveket, majd várakozásokkal teli lefeküdtünk. Én alig bírtam kivárni, hogy reggel legyen és, hogy elinduljunk végre felfedezni a várost.:)
Közeledünk, tenger a láthatáron.:)
Az a bizonyos szelfi. Kicsit fáradtan, kicsit világos lett, de minden és mindenki rajta van.:D
Lezárt utca, tömeg, várakozás.
A lépcsőház. De hogyan is jutunk itt fel a bőröndökkel....???? Még jó, hogy nem jött senki sem lefelé... (A lépcsőház igen csak szűk volt, de cserébe jó magasak voltak a lépcsőfokok.:P)
