Új év, új kaland, új élet

Számomra is szinte hihetetlen, de két hete már a második magyar országgyűlési választást éltem meg Németországban. Azért senki ne izguljon, ez nem egy politikai bejegyzés lesz. Nem fogom kommentálni az eredményeket, eseményeket. Látunk elég bejegyzést a facebookon, levelezőlistákon, napi magyar és külföldi sajtóban, híradóban. Én most a szubjektív élményeimről írok majd.

Négy évvel ezelőtt Münchenbe kellett utaznunk, hogy szavazhassunk, idén szerencsére ezt Stuttgartban is megtehettük. Az itteni Kulturális Intézetben jól szervezett körülmények között adhattuk le a voksunkat. (London és München után az itteni külképviseleten szavaztak a legtöbben.)

Jöjjön akkor pár szösszenetet a szavazással kapcsolatban.

A Kulturális Intézetnél már az udvaron rögtön kettéosztották a szavazni vágyókat. Természetesen a budapestieknek a hosszabbik sor jutott. Körülbelül az összes többi településre bejelentett állampolgárok pár perces várakozás után már szavazhattak is. Amint bent lett hely, kint már hívták is adott településre bejelentett embereket, hogy mehetnek be szavazni. Nekünk kb fél órát kellett várnunk. Ez alatt a fél óra alatt a két kezemen nem tudom megszámolni, hogy Pest megyénél hányszor indultak meg a sorban álló budapestiek "Pestet mondott, mehetünk!" felkiáltással. Tudom, hogy régen volt már a földrajzóra és tudom, hogy nem sok mindent tanultunk, de azért azt csak meg lehet jegyezni, hogy közigazgatásilag Budapest Budapest és nem Pest megye. Érdekelne, hogy négy év múlva hányan fognak erre emlékezni....

Éppen már az épület ajtajánál járt a sor, amikor az előttem álló hölgy (kb. 35 éves) megfordult és megkérdezte, hogyha átjelentkezett ide szavazni, akkor kellett-e volna valami értesítést kapnia róla és baj-e hogyha nincs nála semmi, ami igazolná, hogy átjelentkezett. Gondoltam egészen jókor kérdezi, végülis még van pár perc, mire ránk kerül a sor... Azért illedelmesen válaszoltam, hogy az otthon bejelentett címére mindenképpen kiküldik az értesítést arról, hogy felvették a külföldi választási névjegyzékbe, illetve a kérvény kitöltésekor meg lehetett adni egy e-mailcímet és egy külföldi címet is, és arra is kiküldték az értesítést. A hölgy válasza erre az volt, hogy kapott valami e-mailt, de nem nyitotta meg, nem gondolta, hogy meg kéne nézni... Külön érdekesség, hogy egyébként szerintem azt kérdezte, hogyha átjelentkezett Strasbourgba szavazni, akkor kellett-e értesítést kapnia. De ez annyira szürreálisnak tűnt, hogy csak később esett le, hogy lehet, hogy nem is Stuttgartba kérte át magát... (Nem is nagyon találták a névjegyzékben a nevét, de utána már nem követtem tovább az eseményeket.)

(Egyébként nagyon gyors volt az átjelentkezéskor az ügyintézés. Vasárnap este kitöltöttem az interneten az átjelentkezési kérelmet, hétfőn délelőtt már meg is jött a visszaigazoló e-mail, hogy szavazhatok Stuttgartban.)

Mialatt a fentit érdekes beszélgetést folytattam a hölggyel, a mögöttem álló (nevezzük) férfinek (és nem bunkónak), úgy gondolta, hogy itt a megfelelő pillanat, hogy megelőzzön minket. Hiszen mi biztosan valami másra várunk.... Az volt a szerencséje, hogy Budapestnél nem az A-K sorba állt be, azért nem küldtem vissza mögénk.

Mindezt leszámítva zökkenőmentes volt minden. És tényleg igyekeztek a szervezők, hogy a lehető leggyorsabban mindenki odajusson az urnákhoz. Azért az mondjuk nem ártott volna, hogyha a kirendelt mobil WC-kben nem smirglipapírból van a WC-papír és esetleg van kéztörlő papír is. De tudom, ne akarjak túl sokat.

Zárásként pedig annyit, hogy nem készítettem se sorban állós, se épület előtt állós, se szavazólapos, se pedig urnás szelfit. Pedig utólag láttam a facebookon, hogy ez nagyon "menő" dolog. Ettől függetlenül megtettem állampolgári kötelességem, és szavaztam. Viszont így ez egy képmentes, csak olvasós bejegyzés marad. Ja, és nem ígérem, hogy négy év múlva pótlom ezt a hiányosságot.;)

A hó elején végre újra volt újra időm blogot írni. Ez pedig egy jó kávé mellett mindig jobban megy.:)

A kolléganőkkel elmentünk egy Sunrise Avenue koncertre. Szuper volt a hangulat. A színpadkép. A számok. Mindent egybevéve egy remek estét töltöttünk együtt.:D

A következő hétvégén Lőrincék látogattak meg Londonból. Sajnos az idő most sem volt nagyon kegyes hozzánk, de annyit azért nem esett mint tavaly. (Mindig mondom nekik, hogy az esős londoni időjárást nem kell magukkal hozni....:P)

Szombaton azért egy jó kis waiblingeni reggeli után bejutottunk Stuttgartba. És megnéztük a könyvtárat. Valahol olvastam, hogy a világ (vagy Európa) 10 legszebb könyvtára között van. Kívülről ismertem is az épületet, belülről azonban még sosem láttam. De tudtam, hogy Lőrincnek tetszeni fog. És így is lett.

Nagyon érdekes építészeti megoldás. Egyszerű, de látványos. Szeretem az ilyen dolgokat. Nem giccses, nem csicsás, de mégis előkelő és szép. A kor elvárásainak megfelelő, de abszolút megfelel a könyvtárakkal szemben támasztott elvárásoknak is. És még egy magyar részleget is találtunk. Nem is gondoltam volna, hogy magyar könyvek és DVD-k is vannak benne. (Persze azért lehetett volna kicsit gondosabban összeválogatni a könyveket.:P) Valamint az is új volt számomra, hogy társasjátékozni lehet a könyvtárban.:)

Egy ilyen könyvtárban tényleg öröm az olvasás.:)

Egyetlen igazi rejtély maradt csak megfejthetetlen a könyvtárral kapcsolatban: fényképezőgéppel csak akkor szabad fotózni, ha aláírunk egy nyilatkozatot, hogy a szerzői jogok az építészt illetik. De telefonnal annyit fotózunk, amennyit akarunk és oda posztoljuk a képeket, ahova akarjuk.... Na, ezt magyarázza meg nekem valaki.

Este a Feuerseenél is jártunk.

Vasárnap pedig a Solitude-nél jártunk, amit Carl Eugen, Württemberg hercege, építtetett. Érdekesség, hogy a következő generációk nem alakíttatták át és a második világháború is megkímélte a kastélyt, ami igazából nem sokat volt használva. A herceg, ha tehette a melléképületek egyikében lakott, a kastély csak azért kellett, hogy prezentálja a vagyonát. Éppen ezért egészen jó állapotban megmaradt a a kastély összes szobája.

A március idén kifejezetten hidegre sikeredett. A hónap közepén még havazott is. Erre elég régen nem volt már példa. És őszintén megvallva jobban örültünk volna napsütéses tavaszi napoknak, mint a hónak.

A hónap végén Anya és Apa jött hozzám látogatóba, hogy együtt ünnepeljük meg a szülinapomat és hogy együtt töltsük a húsvétot.

Dóri csodás reggelivel és tortával várt minket a szülinapom reggelén. Apa pedig remek brassóit főzött ebédre. Innen is köszönöm szépen mindenkinek a köszöntéseket, telefonhívásokat, emialeket, facebook üzeneteket, stb és Anyáéknak, hogy itt voltak! Köszönöm, hogy gondoltatok rám! És külön köszönet azoknak, akik ajándékot küldtek Anyáékkal! Nagyon széppé varázsoltátok a napomat.

Nagypénteken elmentünk a Grabkapelléhez. Aznap nyitotta ki a szezonban először a kapuit. És aznap lett igazán jó idő, így rengetegen sétáltak, bicikliztek, kirándultak a környéken.

(Stuttgart "látványosságai": Mercedes-Benz gyár és a Mercedes-Benz Arena)

A hétvége nyugisan telt. Szombaton Waiblingenben reggeliztünk, vásárolgattunk kicsit, és megnéztük a piacot. Délután élveztük a teraszon a napsütést, és én, egy betegem instrukciói alapján, megsütöttem életem elő kalácsát húsvétra. Este pedig Stuttgartban voltunk a magyar közösség szertartásán.

Anya, Apa, jó, hogy itt voltatok! Jó volt egy kis időt együtt tölteni rohanás és munka nélkül.:)

Bizony, már több mint négy éve élek külföldön. Számos élménnyel, emlékkel, tapasztalattal gazdagodtam az elmúlt időszakban. Ezekről ti is olvashattatok az elmúlt 99 posztban. Hiszen ez most a jubileumi 100. blogbejegyzésem!:) (Nem gondoltam volna az elején, hogy egyszer idáig eljutok.)

Még leírni is sok, hogy 100 poszt. Főleg, ha belegondolok, mennyi küzdelem, boldog és kevésbé boldog pillanat, mennyi kétség, kitartás és akarat van amögött, hogy megszülethessen ez a 100. blogbejegyzés.

Nem akarok panaszkodni, mert tudom, hogy én választottam magamnak ezt az életformát, azt is tudom, hogy mi a célom vele. De egyre pontosabban tudom azt is megfogalmazni magamnak, hogy mi hiányzik. Mi az, ami prioritást élvez és mi az amiről le tudok mondani.

Ez a negyedik év tanulás szempontjából eléggé sűrű volt. De most már megvan minden vizsgám, befejeztem a manuálterápiát, lezártam egy szakaszt. És jött a kérdés: hogyan tovább? Erre próbáltam/próbálom megtalálni jelenleg a legmegfelelőbb választ. És ahogyan az lenni szokott, Isten útjai kifürkészhetetlenek. Vannak fejlemények, izgalmas lehetőségek, de erről majd akkor mondok többet, ha már minden biztos.:)

Februárban volt egy megbeszélésem a főnökkel, ahol megállapította, hogy már négy éve vagyok a cégnél és, hogy máshol nem is dolgoztam ilyen sokáig. Ha őszinte vagyok, otthon nem is dolgoztam összesen négy évet. Furcsa belegondolni, hogy egyrészről milyen gyorsan elröppent négy év, másrészről mennyi verejték van ebben a négy évben. De hiszem, hogy minden verejtékcsepp megérte. Másként nem is lenne értelme csinálni.

Tavaly azt írtam, hogy a harmadik a rutin éve volt. Ez a negyedikre hatványozottam igaz. Emellett pedig ez a negyedik a tanulás, vizsgázás éve volt. Ezt pedig nem lehetett volna anélkül a rutin nélkül csinálni, amit az elmúlt években megszereztem. És rutin alatt itt azt értem, hogy hogyan mozgok a rendelőnkben, a szakmámban, hogyan boldogulok el idegen nyelven, úgy hogy tényleg rutinból válaszolok germanizmusokkal és sváb dialektussal, tudom, mikor vannak a nemzeti ünnepek és nagyobb helyi események.... A vizsgákkal most sok mindent lezártam, lettek felszabadult óráim, energiáim. Most tudok igazán előretekintetni, a jövőn gondolkodni. A többi úgyis megy már rutinból.:)

Azt hiszem, most valami új jön majd. Valami más. Biztos lesznek még nehéz és kevésbé felemelő pillanatok, de lesznek örömteli, csodás percek is, amire majd szívesen emlékszem vissza. Gyűjtögetem az élményeket, emlékeket tovább. A többit pedig majd meglátjuk.:)

Januárban Franciaországba utaztam, februárban pedig Svájcba. Vajon mi lesz márciusban?;)

Február egyik hétvégéjén Szabi barátnőmet látogattam meg Svájcban, Baselben. Szerencsére vonattal szuperül elérhető Stuttgartból Basel. Csak egyszer kell átszállni. És a második vonat ráadásul egy nagyon kényelmes ICE. Van rajta internet, rengeteg hely a lábnak, hátradönthető ülések, és persze nagyon gyors is.:)

Pénteken, a megérkezésem után, hajnalig beszélgettünk. És megterveztük a másnapot.

Szabinak hála még két dolgot kipipálhattam a bakancslistámról. Ezek a dolgok kimaradtak akkor, amikor egy évig Svájcban voltam.

Először a Le Gruyére sajtgyárban voltunk. Ez az egyik leghíresebb sajt Svájcban. Megdöbbentő volt látni az adatokat, hogy hány liter tejből hány kiló sajt lesz. És látni, hogy mennyire pontosan oda kell figyelni a hőfokokra sajtkészítés közben, hogy a megszokott minőséget tudják produkálni minden alkalommal. Ha mindezt látja az ember, azonnal érthetővé válik, hogy miért is olyan drága a minőségi sajt.

Naponta akár 100kg füvet is legelhet egy tehén, ehhez kb 85 liter vizet iszik, és így 25 liter tejet ad.

12 liter tejből, lesz 1 kg sajt

Régen ilyen üstökben készítették a sajtot....

..... manapság pedig így van gépesítve ez a régi mesterség

Érlelődnek a sajtok

A belépő egyben kóstoló is volt. :) Nekem nagyon tetszik ez az ötlet.

Szeretjük a jó sajtot, hmmm......:D

Rivella és Schwiizerdütsch (svájci német), mindkettőt szeretem

Egy sajtgyár után hova máshova is mehettünk volna, mint egy csokoládégyárba. A Caillerbe. Ide sajnos nem jutottam el kilenc évvel ezelőtt, pedig itt gyártják a kedvenc svájci csokimat, a Branchest. A gyárban megismerkedtünk a csokoládégyártás és -kóstolás titkaival. És persze leteszteltük a különböző remekműveket.

Minőségi alapanyagok (meg is lehet kóstolni őket)

Itt születik a csoda, a Mini-Branches :)

"A csokoládé támogatja a szellemi aktivitást és koncentrációt a koffeinnek és a theobrominnak hála." Valakinek van még kérdése????:D

Választékban nincsen hiány, csak tudjon az ember dönteni.:P

Az estét Luzernben zártuk, ahol részt vettünk a farsangi mulatságon. Hát, ilyenben sem volt részem eddig....:)

Mi már a vonaton rákészültünk az estére

Vasárnap Baselben voltunk. Sajnos esett az eső. Úgy látszik vasárnap mindig esik az eső, ha mi ketten programot szervezünk. Azért a város így is szép volt. Szuper kis szegletei vannak, szűk utcákkal, régi házakkal.

Városháza

Ebédre kaptam igazi sajtfondüt Szabiéktól. Egészen más az íze, ha az ember ezt Svájcban eszi.:)

Köszönöm a szuper vendéglátást! Ez egy igazi svájci hétvége volt, sajttal, csokival, fondüvel, beöltözős mulatsággal és a hozzá passzoló zenével, valamint sok vonatozással.;) És azt is köszönöm, hogy bepótolhattam mindent, ami anno kimaradt. Majd meglátjuk, hogy legközelebb hol találkozunk, valami "semleges" területen.:D Reméljük eső nélkül.:)

Lassan lépegetek a bakancslistán egyre tovább. Januárban sikerült több mindent is kipipálnom: eljutni Párizsba, TGV-vel utazni Stuttgartból Párizsba, és megnézni Versaillest. Lauval négy szuper napot töltöttünk a francia fővárosban. Kihoztuk ebből a pár napból a maximumot, rengeteg mindent megnéztünk.

Stuttgartból átszállás nélkül csak három óra az út. Sokkal gyorsabb, mint repülni, hiszen a város közepéből indulok a város közepébe érkezem, valamint biztonsági ellenőrzés és várakozás sincsen. És azért van abban valami szokatlan, ha 320km/h sebességgel száguld az ember a vonattal. Még akkor is, ha a sebesség néha nehezen érzékelhető.

A francia fővároson sajnos érződnek az elmúlt évek terrortámadásai. Bárhova szeretne bemenni az ember, mindegy, hogy múzeumról, templomról vagy egyéb látványosságról van szó, mindenhol át kell menni a reptérről jól ismert biztonsági ellenőrzésen. Tudom én, hogy ez fontos, és hogy értünk van, de azért a sokadik alkalommal már nem volt annyira kellemes betenni a táskát, kipakolni a zsebből, kinyitni a kabátot. Rossz volt látni, hogy merre felé halad a világ.

A biztonsági ellenőrzések mellett a nevezetességek környéke tele volt állig felfegyverzett katonákkal. Tudom persze erről is, hogy a mi biztonságunkat szolgálja, de azért nem mondanám, hogy valóban biztonságot sugárzott a gépfegyverek látványa. Utolsó napra azért részben sikerült hozzászokni a speciális környezethez.

1. nap

Én szerdán délben érkeztem a szerelem fővárosába. Majd megküzdöttem a jegyvásárlással a helyi BKK pénztárnál, elfoglaltam a szállást és elindultam kicsit felfedezni a várost. Estére kicsit már kiismertem magam a hatalmas metróhálózaton, és a belvárosban is. Éjszaka pedig végre Lau is megérkezett.

Indulás :)

 Áradó Szajna

Kicsit mintha Budapest lenne..

Centre Pompidou

Városháza

Opera

2. nap

Mindig jó, ha egy kis hazaival indul a nap.:) Köszi Lau!;)

Reggel rögtön a város igazi látványosságánál indítottuk a napot, megnéztük az Eiffel-tornyot. Azért közelről ez egy valódi csoda. Főleg, ha belegondolunk, hogy akkoriban milyen nehéz is lehetett ezt megépíteni. Ráadásul az elején úgy volt, hogy csak átmenetileg lesz ott a torony és annyira azért nem szerették a helyiek. A híres francia író Guy de Maupassant sem nagyon kedvelte a tornyot, azonban alkalomadtán mégis csak a torony éttermében étkezett, mivel az ő szavaival élve "ez az egyetlen hely Párizsban, ahol nem zavarj a látképet a torony".... Legalább volt humorérzéke.:)

Utána elsétáltunk az Ivalidusokhoz. Onnan pedig átmentünk a Pont Alexandre III-on a Szajna másik partjára.

Invalidusok

Pont Alexandre III

Azután elsétáltunk a Grand Palais mellett, bekukkantottunk a Petit Palaisba és végül megérkeztünk a méltán híres Champs-Élyséesre, melynek a végén ott várt minket az Arc de Triomphe.

Petit Palais

Champs-Élysées

Diadalív

Városnézés közben tartottunk egy macaronevős szünetet is. Ezt (is) nagyon jól készítik a franciák.:)

Délután megnéztük a méltán híres Lafayette üzletházat és az Operát.

Lafayette belülről...

.....és kilátás a tetőről

Vacsora után pedig a Musée d'Orsayba mentünk. Megnéztük az időszaki Degas kiállítást és a szuper impresszionista részleget. Ja, és a múzeum nem csak úgy néz ki mint egy pályaudvar, hanem eredetileg az is volt.;)

Degas alkotásai

Musée d'Orsay

Megunhatatlan kedvencek

3. nap

Délelőtt a Montmartre negyedet és a Sacré Coeur-bazilikát néztük meg. Nagyon szuper volt ez a negyede Párizsnak. Egyes részei szerintem nagyon hasonlítanak Budapestre.

Francia reggeli

Sacré Coeur

Montmartre

Délután pedig a Notre Dame-ban valamint a Sainte-Chapelleben jártunk.

Notre Dame

Sainte-Chapelle

Este pedig ismét kultúrprogramban volt részünk. A Louvre-ba mentünk. Vetettünk egy pillantást a Mona Lisára és a vele szelfiző tömegre. (Még mindig nem értem, hogy miért olyan nagy szám ez a kép...) Maga az épület azonban hatalmas és csodálatos. És megtaláltam ez én részlegemet is, III. Napóleon lakosztályát. Sokkal jobban tetszett mint a Mona Lisa vagy a miloi Vénusz. Azt azért nem tudom, hogy ezt miért nem teszik bele egyik útikönyvbe se.

Louvre kívül.....

..... és beül

Leghíresebb műalkotások és a szelfiző tömeg

A fal egyik....

..... és (ismeretlen) másik oldala

Renoir

III. Napóleon lakosztálya - számomra ez volt az igazi látnivaló ;)

4. nap

Versailles. A kastélyok kastélya. Nem hiába Európa legnagyobbika. Vonattal egy órára van Párizstól. Valóban kell rá egy egész nap. A kastély is hatalmas és Petit illetve Grand Trianon is látogatható. Szó szerint azonban a legnagyobb látványosság a kastély háta mögött elterülő hatalmas kert.

Tükörterem

Grand Trianon és tükörterme, a többi pedig már történelem....

Petit Trianon

Este még vacsiztunk egyet, vettünk pár macaront és megnéztük a kivilágított Eiffel-tornyot.

5. nap

Ma sajnos csak egy közös reggelire volt időnk. Launak utána indulnia kellett a reptérre. Nekem még volt egy kis időm a TGV indulásáig. Ezért elmentem még a Jardin du Luxembourgba (Luxemburg-kertbe). Vasárnap reggel annyian futottak itt, mintha osztogattak volna ezért valamit. Ehhez képest a Margit-szigeten csak elvétve látni futókat. És a futókon kívül még különböző kisebb-nagyobb csoportok is végeztek mindenféle testmozgást. gondolom azért itt, mert nincs sok zöldfelület a városban. De jó volt látni a sok aktív embert télvíz idején.

Jarden de Luxembourg, csodásak voltak a fényviszonyok (sajnos most először sütött ki  nap az itt töltött idő alatt)

Január utolsó hétvégéjén megnyitottuk az új rendelőnket Stettenben. Én Rommelshausenben dolgozom, Stetten pedig a mellette lévő település. Sok kollégám, többek között a főnököm is, ott lakik. A két települést 1975-ben egyesítették, így azóta hivatalosan Kernen im Remstal a nevük. (Azt mondjuk nem sikerült megértenem hogy ez miért volt jó. De van ebből még egy pár a régióban.)

Legjobb tudomásom szerint Rommelshausenben (Rom) négy gyógytornász rendelő van, Stettenben pedig három. Háziorvosi rendelőből van összesen hat, valamint két nőgyógyász is rendel itt, ezen kívül pedig Romban van egy több orvost foglalkoztató szemészet. Emellett Romban található három élelmiszer üzlet, egy Rossmann, négy pék, két ruhaüzlet, és három patika. Stettenben pedig egy Rewe, egy patika és egy bank. Ezzel csak azt szeretném szemléltetni, hogy Kernen nem a világ közepe a maga kicsit több mint 15 ezer lakosával. (Mondjuk szerintem valaki kétszer állt sorba a népszámlálásnál, mert én jóindulattal is max. 10 ezret tippeltem volna...) A legtöbben bejárnak Stuttgartba dolgozni és a környező nagyobb városokba vásárolni. Ez egy elővárosi rész, ahol megfizethető a nyugodt környék, és a családi ház.

Szóval, ha őszinték vagyunk, ide a világ végére nyitottunk mi még egy rendelőt. És bizony ezt nem is tettük rosszul. Nagy előnyünk (egyelőre), hogy Kernenben egyetlen fitness terem sincs, és sokan járnak hozzánk edzeni. Főleg az idősebb korosztályból, akik nem szívesen mennek a szomszéd város fitness termeibe. Valamint csak nálunk vannak erősítőgépek, így a többi gyógytornarendelőben nem tudnak a betegek KGG (Krankengymnastik am Gerät/gyógytorna erősítőgépekkel) kezeléseken részt venni. És a betegeinktől is tudjuk, hogy a stetteni rendelőkben akár hónapokat is kell várni gyógytornára, mert annyira tele vannak. Éppen ezért volt ennek a terjeszkedésnek racionális alapja. A többit majd idővel meglátjuk.

A helyszín kiválasztása a főnökön kívül nem sok kollégának nyerte el a tetszését. De ebbe nekünk nem volt beleszólásunk. Én ugyan már az üresen álló, egykori üzlethelyiségről szeptemberben megmondtam, hogy kicsi lesz, a főnök nem hagyta magát befolyásolni a terveit illetően. Szentül hitt abban, hogy megtalálta a legjobb helyet. Mondjuk terjeszkedni csak így lehet, ha hiszel abban, amit csinálsz. Azért a megnyitón és utána kiderült, hogy nekünk is igazunk volt. Hallottam nem egy embertől, hogy szűkös a hely. Van, akinek közelebb lenne, de inkább nem megy át oda edzeni, mert annyira kicsinek tartja....

Aztán ott van még az is, hogy csak a hátsó fronton van ablaka. Ráccsal. A betörésvédelem miatt. Így azonban kicsit egy börtönre emlékeztet. Valamint emiatt relatíve sötét van bent. Illetve ezt a problémát a világítással jól áthidalták a szakemberek, de ettől meg olyan nagyon mesterséges a benti fény. Szerintem. Az azonban még aggályosabb számomra, hogy a három kezelőhelyiségnek sincsen ablaka. A napfény csak az egyik probléma. A levegő a másik. Persze, modern korban vagyunk, lett beépítve hiperszuper szellőző rendszer. Én azonban ismerem, hogy egy-egy beteg után milyen "illatok" tudnak terjengeni a kezelőkben és nehezen tudom elképzelni, hogy ez egy szellőző segítségével teljes mértékben gyorsan és hatékonyan eltávolítható. Arról nem is beszélve, hogy nem tudom, milyen zajos a rendszer. Nekem szerencsére (még) nem kell odaát dolgoznom.

A megnyitón kicsit félkész állapotok uralkodtak még. Nem voltak beszerelve az ajtók. Nem érkeztek meg a szekrények az öltözőbe és a padok sem. Nem volt felhúzva a fal két kezelőhelyiség között. És ilyen kisebb és nagyobb apróságok. Az működési engedély is csak az egyik állami betegbiztosítótól érkezett meg szóban. Szóval kicsit még itt-ott hiányos volt ez és az. De legalább már a miénk. És azért, ha az ember nem tudott minderről, akkor egy egészen szép képet láthatott a három napos megnyitón. Egy modern, szépen berendezett, jól felszerelt, képzett szakembereket foglalkoztató rendelőét. Ezen nem múlik a siker. A többit pedig majd az idő (és a betegeink, vendégeink) eldönti(k).:)

Átépítés közben

Direkt mellettünk egy kocsma van. Hátha valaki megszomjazik edzés közben....:D

Vagyis a magyar kultúra napja. Amire talán otthon a hétköznapok rohanásában nem is figyelünk fel, nem is veszünk tudomást róla. Talán ezért is sokszorozódik fel az értéke ennek is, ha az ember külföldön él. Hála a stuttgarti Magyar Kulturális Intézetnek (UKI/Balassai Intézet) egy csodás hétfő esti programon vehettek részt a kultúra kedvelő érdeklődők.

Ákos Egy óra Arany Jánossal előadását hallgathattuk meg. Én nem ismertem még Ákost erről a prózai oldaláról. Azt hiszem a legtöbben csak mint popzenészt ismerjük. De nagyon pozitívan csalódtam. Őszintén szólva, nem sokat szoktam verseket olvasni, Ákos előadásában azonban megelevenedtek a versek és csak úgy elröppent az egy óra. Még hallgattam volna tovább... Csak ajánlani tudom mindenkinek! Azoknak is, akik azt hiszik, hogy nem szeretik a verseket. A versek között volt sok, amit a suliban tanultunk, megismertünk, de voltak számomra ismeretlenek is szép számmal. Ráadásul, mivel kicsi volt a terem, jól lehetett látni Ákos mimikáját, kézmozdulatait, rezdüléseit.

(Ezt az előadást Ákos tavaly készítette, Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából.)

Az UKI-n kívül Enikőnek is meg kell köszönjem, hogy részese lehettem ennek a kulturális élménynek. Ő ugyanis nyomon követi Ákos munkásságát és többször figyelmeztetett erre a programra. Kicsit rossz volt azonban az előadás itteni marketingje, így csak az utolsó pillanatban találtam rá a program részleteire. De a lényeg, hogy végül ott tudtam lenni. Köszönöm Neked!

Ps: Van abban valami különös, egyszerre szívmelengető és szívfacsaró, amikor a magyar kultúra napján idegenben a magyar himnuszt énekli az ember több honfitársával együtt.

Nagyon szeretem az év végét, a decembert. Az adventi vásárokat, a kivilágított ablakokat, a feldíszített lakásokat, a karácsonyi zenét. A várakozást, az előkészületet. Talán még szebbek is ezek a napok számomra, mint maga a december 24.-e. Az olyan hamar elmúlik, de az előtte lévő napok, hetek hosszabban elnyúlnak. A várakozás öröme még szebb, mint maga az ünnep.

Legyen itt akkor pár kép ebből a szép időszakból.

Céges karácsonyi vacsi és előtte egy kis korcsolyázás:

Idén sikerült egy nagyon szuper éttermet kiszemelni a vacsora helyszínéül. Ráadásul az egyik betegünk volt a főszakács, aki a vacsora végén még azt is felajánlotta, ha gondoljuk, egyszer elmehetünk hozzá megnézni, hogy hogyan is működik egy nagyon magas színvonalú étterem konyhája. Talán majd egyszer bejelentkezem hozzá...;)

Otthoni karácsonyi dekoráció:

Ajándékkészítés és csomagolás:

Az idei széria egy része

Tudom, hogy nem tart sokáig, de én szeretem szépen becsomagolni az ajándékokat. Ezzel is emelve az ünnep fényét.

Stuttgarti reptér és Budapest kicsit más perspektívából:

Karácsony esti dekor (szerintem ez is fontos része az ünnepnek):

Budapesti gasztronómiai emlékkockák:

Keresztmama-Keresztfiú:

Visszatekintés a repülőről:

És persze volt rengeteg sok személyes találkozás, közös élmény. Ezekről kevesebb kép készült, de az emlékeimben és a szívemben élénken ott vannak. És maradnak is. Mert ezek a találkozások az igazán fontos pillanatok az életben. És ezek a pillanatok emelik igazán az ünnep fényét. Köszönöm Nektek, hogy ehhez hozzájárultatok!

Vannak az életünkben olyan emberek, barátok, akikkel különböző okokból kifolyólag néha akár évekig nem találkozunk. Ha viszont újra összefutunk, a beszélgetést onnan tudjuk folytatni, ahol legutóbb abbahagytuk. Nincsenek kínos csendek, köhögések, mellébeszélések, mert minden olyan természetes, magától értetődő, mintha ki sem maradt volna az a pár hónap, pár év.

Egy ilyen újratalálkozásban volt részem november elején, amikor Szabi meglátogatott Svájcból. Annak idején együtt kezdtünk el tanulni az ETK.n. Nagyon jóban voltunk akkoriban, barátnők voltunk, mégis nem sokkal azután, hogy én is végeztem, kicsit eltávolodtunk egymástól. Másfelé sodort minket az élet. Aztán idén márciusban -a facebooknak hála- újra felvettük a kapcsolatot. Azóta szerveztük a közös hétvégét, amit többször is el kellett napolnunk. De aztán november első hétvégéjére sikerült végre egy mindenkinek megfelelő időpontot találni. Az újratalálkozás első percétől nagyon fesztelenül tudtunk beszélgetni. Nyilván volt beszédtémánk bőven. A magyar egészségügy, a döntés, hogy külföldre költözünk, a külföldi élet szépségei és nehézségei, a svájci és a német gyógytornászok helyzete és a terveink a jövőt illetően....

Az idő sajnos nem volt túl kegyes hozzánk. Főleg vasárnap, akkor egész nap esett az eső. De így is kilátogattunk szombaton a ludwigsburgi Kürbisausstellungra (tökfesztivál). Este pedig Stuttgartban vacsoráztunk és még egy tűzijátékot is sikerült elcsípnünk a Schlossplatzon.

Sváb vacsi

Ragyogunk :)

Örültem ennek a találkozásnak. Annak, hogy újra felvettük a kapcsolatot. Tudom, hogy ez nem megy mindig ilyen egyszerűen több év kihagyás után. Ezért is értékelem az ilyen újratalálkozásokat, ahol azonnal ismét egy hullámhosszon vagyunk és kimaradt évek ide vagy oda, egyszerűen érdekel, hogy mi van a másikkal. Azért innentől igyekszünk majd sűrűbben találkozni. Tehát februárban irány Svájc! És a csokigyár.;)

Október végén egy hosszú hétvégét Észak-Bajorországban töltöttem. Ugyanis Luther Mártonnak és a reformáció 500. évfordulójának hála az október 31.-ét idén nemzeti ünnepnek nyilvánították a német törvényhozók. Megragadván az alkalmat, kivettem a hétfőt szabadnapnak és kerestem egy nem túl messzi célpontot egy hosszú hétvége eltöltéséhez. Így esett a választásom Bajorországra, azon belül is Nürnbergre.

Én már jártam karácsony idején Nürnbergben a családdal és egyszer voltunk ott egy egynapos kiránduláson, amikor cserediák programmal Németországban voltunk a gimiből. Voltak élénkebb és halványabb emlékeim a városról. Emlékeztem a hatalmas belvárosra, amit a 2. világháborúban az ellenséges hatalmak teljesen lebombázta, a szorgos kezek azonban mindent újjáépítettek a béke bekövetkeztével, és ma már nem is gondolnánk, hogy milyen állapotban volt a város a háború után. Érdekes volt látni a nagy, üres teret a templom előtt, ami decemberben a karácsonyi vásár alkalmával zsúfolásig tele van bódékkal és emberekkel. Jó volt felidézni néhány emléket a városban sétálva, kipróbálni az új tükörreflexes fényképezőgépemet, és nyugodtan meginni egy kávét a főtér szomszédságában. Jó volt nem sietni, kiélvezni a pillanatot, elidőzni egy-egy látványosságnál. Kellett egy kis nyugalom, rácsodálkozás a környezetre az elmúlt sűrű hetek, hónapok után.

St. Lorenz templom

FrauenkircheSchöner BrunnenHeilig Geist Spital

St. Sebaldus templomNürnberg nevezetessége: mézeskalácsAlbrecht Dürer háza (és nyula)Kaiserburg

Vasárnapra egy kisebb kirándulást terveztem. Messzire nem akartam menni, mert aznap éjszaka és reggel volt a nagy vihar Németországban, ezért például több intercity vonat nem is közlekedett aznap. Szerencsére a helyi járatok legnagyobb része menetrend szerint járt.

Az első célpont Bayreuth volt. Ott megnéztem a kastélyt és sétáltam egy kicsit a belvárosban, az időjárás ugyanis nem volt nagyon kegyes hozzám, esett az eső egész délelőtt. Bayreuth hírességét, az operát is felkerestem, de az felújítás miatt sajnos épp zárva volt.

Neues SchlossBelváros

Délután elvonatoztam Rothenburg ob der Tauberhez. Ha valaki a környéken jár és valami szépet szeretne látni, akkor először oda menjen el. Melegen ajánlott nem kihagyni. Egy eldugott, kicsi, de annál hangulatosabb kisváros. A  Világörökség része. Nem véletlenül. A városfalon belül egy csodaváros tárul elénk: szűk utcák, kicsi házak, nagy főtér a városházánál, karácsonyi üzletek. Olyan mint egy mesevilág. És aznap pont verkaufsoffener Sonntag volt, vagyis nyitva voltak az üzletek.:) (Az egész túrából ez a város tetszett nekem a legjobban.)

Hétfőn délelőtt Bambergbe mentem. Nagyon pozitívan csalódtam a városban. A gyönyörű és hatalmas belváros ugyanis a legnagyobb sértetlen történelmi városmag Németországban és nem véletlenül az UNESCO Világörökség része. Külön nevezetesség a régi városháza, melyet a legenda szerint mivel a bambergi püspök saját birtokából nem akart területet biztosítani egy új városháza felépítéséhez, mert attól tartott, hogy az amúgy is erősödő polgárság még öntudatosabbá válik és a városban már minden be volt építve, a városi polgárok cölöpökön építettek meg (vagyis egy mesterségen létrehozott szigeten áll).

A délutánt pedig Würzburgban töltöttem. Itt szintén jártam már a fentebb említett cserediák program keretein belül. Itt is megnéztem a kastélyt, melynek Tükörterme szintén a Világörökség része. Érdekessége, hogy a 2. világháborúban megpróbálták eltávolítani a falról az üvegdarabokat és biztonságba helyezni. Azonban rögtön az első darab, amit leszedtek, eltörött. Ezért úgy döntöttek, hogy fával beborítják az egész termet, hogy így védjék az üveget a bombázások alatt. A terv jónak bizonyult egészen addig, míg 1945. március 16.-án tűz ütött ki a kastélyban. A fa jól égett, az üveg pedig elolvadt. A restauráláskor a közel 600 üvegdarabot nagyjából 2,5kg arannyal díszítették.

Kedden először a nürnbergi várat néztem meg. Itt a legérdesebb számomra a vártoronyban lévő kiállítás volt, ami bemutatta, milyen volt a lebombázott város. És a víztorony is izgalmas volt. Sok érdekességet mesélt az idegenvezető a kútnál a régi várak életéről és a vízről, illetve annak hiányáról. A vár maga sajnos csak kívülről lett szépen restaurálva, belülről inkább olyan mint egy fehér falakkal borított múzeum.

Lentről-fentről

Régen-napjainkban

Délután még volt annyi időm, hogy megnézzem a föld alatti Nürnberget. Az óváros alatt ugyanis rengeteg sziklajárat van, ami először a sörök érlelése és tárolása miatt volt fontos. (Régen alig volt ivóvíz, így nagy szerephez jutottak a sörök.) Később pedig a világháború alatt óvóhelyként szolgáltak a járatok.

Jó volt kicsit kikapcsolódni, világot látni, megismerni új helyeket. És kipróbálni az új fényképezőgépet.;)

Ps: Az új gép gyönyörű képeket csinál, de a feltöltésük szinte lehetetlen. Erre még ki kell találjak valamit, mert egyesével más formátumban lementeni őket, elég időigényes....