Új év, új kaland, új élet

Szeptember végén valami újban volt részem. Svájcba, Bázelbe utaztam egy hétvégére. Ez eddig nem lenne még olyan szokatlan vagy új dolog. De írhattam volna azt is, hogy valami újban volt részem, egy esküvőre voltam hivatalos. De önmagában ez sem lenne szokatlan nálam. A kettő kombinációja azonban már igenis valami új volt. Esküvőre mentem Svájcba. Szabi barátnőm és párja, Christoph házasodott össze egy napsütéses szeptemberi napon.

Pénteken munka után indultam a vonathoz. Hála a Deutsche Bahn-nak és valami önkéntes ugrójelöltnek, majdnem lekéstem a vonatomat. Történt ugyanis, hogy a Bad Cannstatt és Hauptbahnhof közötti szakaszon, ahol egy híd miatt csak egy sínpár van,  épp a mentőknek adott valaki munkát, leállítva ezzel a teljes vonatforgalmat a Hauptbahnhof felé. Szuper..... Jól indul a hétvége, gondoltam. Még jó, hogy nagyon időben voltam és a három perces út helyett a fél órás, átszállásos villamosozás is pont belefért még az időmbe. A vonatot sikerült elérnem. Az előre betervezett, nyugodtan megvásárolt és élvezettel elfogyasztott kávém azonban elmaradt.

A vonaton volt időm kicsit lélekben felkészülni a hétvégére. Egy olyan esküvőre, ahol a menyasszonyt ismerem. A vőlegénnyel eddig egyszer találkoztam. Egy olyan esküvőre, ahol főleg svájciak lesznek jelen. (Jelentsen ez egyelőre bármit is.) Egy olyan esküvőre, ahol lesz pár magyar. Közülük hármat talán ismerek is. De közel 10 év telt el azóta, hogy utoljára találkoztunk. És egyikőjükkel egy szobában fogok majd aludni.

Nem mondnom, hogy nem voltam kicsit nyugtalan, hogy hogyan is fog alakulni ez a hétvége. Szabi gondoskodása azonban az első perctől megnyugtatott. Napközben még fel is hívott, hogy minden rendben van-e nálam, és hogy elmondja, hogy a bázeli villamos felújítása miatt, hogyan jutok el a vonattól a szállodába. Illetve átküldte a hotelfoglalást, amivel jegyként funkcionált a bázeli tömegközlekedésen. És az is némi megnyugvással töltött el, hogy jártam már kétszer Bázelben, tudtam, hol van a hotel. És persze az a tény is segített, hogy tudtam, megértetem magam az országban. Még akkor is, ha ők "Schwiizerdütsch"-öt beszélnek bázeli dialektusban.:P

Sikeresen megérkeztem a hotelbe, ahol a vacsora volt foglalva a pénteken érkezett magyar társaságnak. Mindenki más repülővel érkezett Budapestről és részt vettek már egy kis fogadáson Szabiék lakásán. Így ők már legalább kicsit ismerték egymást. A vacsora alatt azonban az odaúton felmerült minden kételyem, félelmem hamar oldódni kezdett. Rögtön nagyon jól el tudtunk beszélgetni a leendő útitársaimmal. Négyünknek ugyanis nem jutott már hely abban a szállodában, ahol vacsoráztunk. Mi így egy kis külön csapatot alkottunk. De hál' Istennek szuperül megértettük egymást. És mire átértünk a másik szállodába, minden félelmem, aggályom elmúlt.

Szombaton délelőtt már egészen összeszokott kis csapatként indultunk neki reggeli után a városnak. Egy gyors városnézésre, és egy még gyorsabb szuvenír vásárlásra volt csak időnk. Fél egykor ugyanis már indulnunk kellett az esküvőre. A városnézésben és az esküvő helyszínére való odatalálásban nagy segítségünkre volt az érkezéskor kapott csomag. Szabiék ugyanis még arról is gondoskodtak, hogy a magyarok welcome-csomagot kapjanak. Benne térléppel (berajzolva rajta a hotel, a templom és a lagzi helyszíne), ismeretterjesztő anyagokkal Bázelről, Rivellával, svájci csokival, bázeli mézeskaláccsal és egyéb figyelmességekkel. Tényleg szívüket-lelküket beletették a hétvégébe, hogy mindenki jól érezze magát.

A templomban (is) igazi meglepetés várt minket. A bejáratnál ki volt helyezve a szertartás mente énekekkel, és a prédikáció magyarra fordítva. Én már ezt is óriási dolognak tartottam. (Mondjuk én értettem németül is a lelkész beszédét.) A menyasszony bevonulása és a svájci vendék köszöntése után jött a valódi meglepetés. A lelkész magyarul köszöntött minket. És utána minden fontosabb dolgot szintén felolvasott magyarul. Az olvasmány is két nyelven hangzott el. Majd a házasságkötés eskü részénél Chritoph-hoz németül, Szabihoz pedig magyarul szólt a lelkész. Nagyon megható pillanat volt, hogy mind a ketten az anyanyelvükön válaszolhattak a szintén az anyanyelvükön feltett kérdésre.

Az esküvő után pár szót beszélgettem a lelkésszel. Megdicsértem, milyen szépen olvasott magyarul. Kicsit azért aggódott, hogy lehetett-e érteni. Aztán elmesélte, hogy gondolta, hogyha már úgyis nyugdíjas és van ideje, keres egy magyar tanárt (a feleségével) és megtanul kicsit magyarul az esküvőre. A prédikáció szövegét is a magyar tanárnője fordította le. Olyan hihetetlen volt a sztori, de nagyon lélekmelengető, hogy a lelkésznek ennyire fontos volt, hogy széppé, emlékezetessé, és "otthonossá" tegye azt a különleges napot Szabinak és Chritophnak. De főleg Szabinak. És az ő vendégeinek. Ez az igazi figyelmesség.

A szertartás után volt egy fogadás a templom előtt. Mindenféle földi jóval. Szerencsére az idő is kegyes volt hozzánk, az előző esős nap után, gyönyörű napsütésben koccinthattunk a pezsgőnkkel az ifjú párra.

A fogadás utánra újabb meglepetést tartogatott az ifjú pár a násznép számára. Csoportokra voltunk osztva és meg volt adva az időpont, hogy mikor kell indulnunk a lagzi helyszínére a közeli villamosmegállóból. Még azt is előre megmondták, hogy kinek melyik kocsiba kell szállnia. Először azt hittük, hogy ez csak a tömegközlekedés miatti logisztika miatt fontos, később azonban kiderült, hogy más volt a szempont. Az ifjú pár ugyanis nosztalgia villamosokat rendelt a násznép számára. A villamosok a rendes villamosok menetideje közötti időben érkeztek és elvittek minket egy városnéző körútra. Szabi és Chrostoph tényleg mindenre gondoltak, így a villamoson hűtőtáskákból még egy kis bor és ásványvíz is előkerült. Hihetetlen volt a szervezés. (És amíg mi villamosoztunk, addig az ifjú pár fotózkodott. Vagyis inkább fordítva, amíg ők fotókat készítettek, addig nekünk volt időnk villamosozni.)

Az ifjú pár autója

A lagzi helyszíne egy régi sörfőzde volt. Szuperül volt berendezve, és a díszítés is remek volt. Nem túl sok, de nem is túl kevés. Pont elég. A vacsora helyszínén is minden a vendégek kényelmét szolgálta. Mivel Szabi és Christoph szeretnek szivarozni, a dohányzó részlegen be volt készítve egy humidor  a vendégeknek. És egy csomó gyufa, amit akár emléknek is el lehetett vinni. A mosdóban volt "elsősegély" doboz. Benne krémek, dezodor, ragtapasz, szájvíz, fésű és mindenféle egyéb dolog, amire az ünneplő násznépnek szüksége lehet. Valamint egy nagy doboz vietnami papucs is ki volt rakva. Hogyha valakinek nagyon feltörné a cipő a lábát, akkor is tovább tudjon táncolni. Mondnom, mindenre gondoltak.

A nagyon finom vacsora után, ki terelték a násznépet az épület mögé egy közös fotózáshoz. Ezalatt az idő alatt a földszinti részről elpakolták az asztalokat, így létrehozva a táncteret a bulihoz. A remek hangulatú buli hajnalig tartott. Mi is jó sokáig kitartottunk, valamikor négy után értünk haza. Azt hiszem.:)

A buli alatt lehetőség volt a fotósarokban fényképek készítésére. Ezeket utána ott egyből ki is lehetett nyomtatni és beragasztani egy emlék albumba a párnak. Mi azért egy párat elhoztunk emlékbe is.:D

Vasárnap reggeli után, átkísértem a szobatársamat, Timit, a másik szállodába, ahol ő még egy éjszakát eltöltött. A magyarok nagy része ugyanis csak hétfőn repült vissza. Utána sétáltunk egyet a gyönyörű időben a Rajna partján. És beszélgettünk egy jót. Majd nekem indulnom kellett a vonatomhoz. Ez a vonatút már sokkal nyugodtabb volt, mint az odaút. Rengeteg élménnyel gazdagodtam. És magamról is tanultam ismét valami újat.

A Szabinak és Christophnak hála egy csodás hétvégében volt részem. Nagyon élveztem minden percét. Sok esküvőn jártam az elmúlt években. De azt kell mondjam kevés olyan esküvőn voltam, ahol minden ennyire meg volt szervezve. És ahol a nagy szervezettség nem nyomta el a házasságkötés megható pillanatát. Minden úgy volt jó, ahogy volt. Nem volt túl sok, nem volt giccses, nem a külvilágnak szólt. Az volt a lényeg, hogy tényleg mindenki jól érezze magát, a nyelvi és kulturális eltérések, nehézségek ellenére is. Örökre szóló emléket szeretett volna az ifjú pár. Nemcsak maguknak, hanem a násznépnek is. És ez sikerült is nekik. Szabi és Christoph gondoskodása, odafigyelése, szeretete végigkísért minket a hétvége minden percén. És ettől volt az egész annyira megható és bensőséges. Köszönöm, hogy részese lehettem, ennek a gyönyörű napnak/hétvégének! Sok boldogságot még egyszer!:)

Sárinak egy kis környezetváltozásra volt szüksége augusztusban, így egy hétre meglátogatott. A hétköznapokon egyedül kellett feltalálnia magát, mivel nekem sajnos dolgoznom kellett. A hétvégén azonban igazi csajos-tesós programokat szerveztünk. Volt benne shoppingolás, koktélozás, beülős reggelizés, városnézés, kávézás, fotózás, sétálás, vonatozás, esti sorozatnézés. És végre idő egymásra, közös programokra, együtt átélt élményekre.

Pénteken munka után Stuttgartban találkoztunk és sétáltunk egyet a Königstrassén. Útközben azért pár üzletbe is betértünk.:)

Szeretem az itteni képeslapok humorát:

Gyöngyszem Nr.1: "Na igen, Stuttgart szép, a csúnya Münchenhez képest maga Párizs." Legalábbis a svábok szerint.:P

Gyöngyszem Nr.2: Stuttgart szmogriadó idején

Gyöngyszem Nr.3: Nyelvlecke haladóknak: sváb

Utána Waiblingenben hazafelé még megittunk egy koktélt. Majd otthon (sokadszorra) átbeszéltük a hétvége menetét.

Szombaton először Waiblingenben a pékségben nyugodtan megreggeliztünk. Utána pedig Kirchheim felé vettük az irányt. A környéken ott még volt egy kisebb kastély, amit nem láttam. Sári pedig szerencsére kapható volt az újabb kastélytúrára.

Útközben Plochingenben megnéztük a Hundertwasser által tervezett házat. Már amennyit látni lehetett belőle. Mivel laknak benne, nem lehet teljesen körbe járni vagy egészen közel menni.

Kirchheim nagy meglepetés volt számomra. Egy nagyon cuki kis sváb városka. A városközpont nagyon szép, tele van Fachwerk házakkal. Nem is gondoltam, hogy ennyi látnivaló lesz ott. A kastélynak csak egy része van restaurálva és látogatható kiállításként. A többi részében iskola működik. Illetve van benne egy házasságkötő terem és lagzi helyszín is. Valamint a gondnok, aki az idegenvezető is volt egy személyben, szintén a kastély épületében lakik.

Régi és új jól megfér egymás mellett

Ahogyan azt már tudjátok elég sok kastélyt láttam itt Stuttgart környékén, de valahogy a Württembergek királyait és családi viszonyait eddig nem nagyon tudtam megjegyezni. Ha most kikérdeznétek szintén nem tudnám elmondani. Viszont azt tudom, hogyha minden idegenvezető olyan lelkesen, érdekesen, "szaftos sztorikkal" megspékelve mesélte volna a Württemberg család történetét, mint az ottani hölgy, akkor már régen tudnám az egész családfát kívülről. Hihetetlen módon tudta előadni a kastélylátogatásnak azt a részét, ami általában a legunalmasabb, mert valahogy senkinek sem sikerül felkeltenie az évszámokkal és a nevekkel a hallgatóság figyelmét. Ennek a hölgynek azonban sikerült. Sokkal inkább emlékszem a történetekre, mint arra, amit magáról a kastélyról és a berendezésről mondott. Nagyon tudott mesélni a néni. Egészen Vilmos és Harry hercegig levezette, hogy ki kinek a rokona. Bizony, bizony, még az angol királyi dinasztiának is van valamiféle rokoni kapcsolata a Württembergekkel. Szuper volt őt hallgatni. Már ezért megérte elmenni.;)

Szegről-végről még magyar rokonságuk is volt a kastélyt birtokló családoknak

Kirchheimból hazafelé megálltunk még Esslingenben. Tettünk egy rövid sétát az óvárosban. Megmásztuk a kastélyt. És megcsodáltuk a kilátást a várfalról.

Vasárnap egy vonatozással indítottuk a napot. Sári régi vágyának eleget téve, Konstanzba utaztunk a Bódeni-tóhoz. A tóparti városban igazi nyári meleg és verőfényes napsütés fogadott minket. Egy kellemes hajókázás után átmentünk gyalog Kreuzlingenbe. Sári először járt Svájcban. Figyelni is kellett, hogy nehogy elszalassza a határátkelés történelmi pillanatát. Hiszen egy apró táblán kívül nem sok minden jelzi, hogy mikor is keresztezik az arra sétálók az ország határát. Ha nem figyel oda az ember, könnyen egy másik országban találhatja magát.:P

Hajózás a német-osztrák-svájci "Balatonon" :D

Kreuzlingen, Svájc:

Konstanz óvárosa:

A "külföldi kiruccanás" után tettünk egy sétát Konstanz belvárosában. Majd elindultunk hazafelé, hogy útközben még legyen időnk megnézni Baden-Württemberg legrégebbi városát, Rottweilt. Az óvárosban csodás régi házakra bukkantunk. Kicsit olyan mintha az időben is visszamenne az ember, amikor a város utcáin sétál. Ha valaki a környéken jár, mindenképpen megér egy megállót a város.

Ahogy a neve is elárulja, a Rottweiler kutya is innen származik

A városban mindenfelé ilyen padokat helyeztek el. Nem mondom, hogy túlzottan illik az óváros atmoszférájához, de egyébként nagyon tetszik az ötlet.

Hétfőn már csak egy közös reggelire volt időnk sajnos. Nekem menni kellett dolgozni. És mire hazaértem Sárinak már el kellett indulnia hazafelé.... Jó volt pár napot újra együtt tölteni és közösen új dolgokat felfedezni!:)

Augusztusban, (a változatosság kedvéért :P) egy esküvő okán, pár napot ismét otthon töltöttem. Jól is jött a kikapcsolódás, a kiszakadás az új munkahelyről. És egyébként is mindig jó otthon lenni pár napot.

Idén, végre eljutottam a Szigetre is. Most életemben először. Eddig valahogy sosem sikerült otthon lennem azon a héten augusztusban, amikor a Sziget volt. Két szuper koncerten is részt vettünk Sacival és Lauval. Lana Del Ray nem volt rossz, de igazán nagy bulit (szerintem) Parov Stelarék csaptak.

Érdekes volt megfigyelni a különböző "szigetelő" embereket. Vagy éppen a Lana Del Ray koncerten az első sorban síró pasikat, akik az összes dalnak tudták a szövegét. Mindig is tudtam, hogy sosem voltam akkora rajongója egyetlen zenésznek vagy zenekarnak sem, hogy az összes dal szövegét kívülről fújjam, de most rájöttem, hogyha az a 100%, amit ott láttam, akkor bizony lenne még hova fejlődni. Nem mint hogyha jelenleg annyira vágynék rá. De ki tudja....

Arra is rájöttem, hogy én ahhoz már tuti túl öreg vagyok, hogy valaha is ott aludjak egy sátorban a Szigeten. Hogy csak pár dolgot említsek: nem annyira érzek magamban vágyat, hogy állandóan mobil WC-kben pisiljek, és hogy mire a zuhanyzótól elérek a sátorig ugyanolyan poros legyen a lábam, mint zuhanyzás előtt volt.

De kimenni egy jó koncertre igenis nagy élmény. A rengeteg ember, a hely hangulata. Mindenképpen megéri! Legalább egyszer az életben.

Egy dolgot sajnáltam csak, hogy nem volt idő megnézni a koncerten kívüli programokat. Talán majd legközelebb!

Parov Stelar

Lana Del Ray

És még pár pillanatkép:Csak a szokásos: késés és várakozás

Villásreggeli Lauval

Sweet home Alabama Budapest :) Marciékkal megnéztük az új kilátót a Hármashatár-hegyen

Viszlát Budapest, madártávlatból

Egy korábbi bejegyzésben már pedzegettem, hogy lehet, hogy változások lesznek. Akkor még nem volt biztos a dolog. Mostanra azonban valósággá vált.

A nyár derekán történt a nagy változás nálam. Ahogyan azt már tudjátok, új helyen kezdtem el dolgozni. Valami véget ért. És valami új elkezdődött.

Sokszor kacérkodtam a gondolattal, hogy milyen is lesz majd utolsó nap bemenni dolgozni a régi munkahelyemre, de nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz. Lelkileg. Az egész utolsó hét. Folyamatosan elköszönni a betegektől, akiket akár több éven át is rendszeresen kezeltem. Hiszen azért ők az életem részévé váltak, és én pedig az övéké. Egy ilyen munka során az ember megismeri a betegeit. Nem csak a betegségüket, hanem az embert is. A kezelések rövidsége ellenére (ált. 20 perc) azért hosszútávon kialakul egy olyan kapcsolat a terapeuta és a beteg között, ahol már akkor látom, hogy milyen napja van a betegnek, amikor megérkezik hozzánk a rendelőbe. És ez a fajta kapcsolat kell ahhoz, hogy jól működjön a terápia. Akárki akármit mond, ha nincs meg egy bizonyos kémia a beteg és köztem, akkor sokkal nehezebben haladunk. Sok minden fejben dől el. Ehhez pedig kell a jó kapcsolat közöttünk, és a beteg bizalma, hogy az amit teszek a gyógyulást szolgálja. A betegeknek pedig az is nagyon fontos, hogy végre valaki nem csak két percet szán rájuk, hanem valóban meghallgatja, hogy mi a bajuk és mi a céljuk a terápiával. (Sajnos az egészségügyi rendszerben általában erre csak nekünk van időnk a terápia alatt.)

Nem gondoltam volna, hogy ennyire meg fog viselni az utolsó pár nap a régi helyen.. A sorozatos búcsúzás. Ha lehet ilyet mondani, a legszebb búcsú a két csoportomtól volt. Őket két és fél évig vittem. Nagyon szerettem velük dolgozni. Mindig készek voltak mindenre, új eszközöket, új játékokat, feladatokat kipróbálni. Nyitottan álltak hozzám, és az órákhoz. És nem csak ők élvezték az együtt töltött időt, hanem én is. Amennyire az elején féltem tőlük, mikor átvettem őket a kolléganőmtől, annyira megszerettem őket mostanra. Nem csak 8-10 fő volt, akik jöttek kedden este vagy szerda reggel, hanem két közösség. Barátságok kötődtek ott, és törődtek egymással a csoport tagjai. És ennek bizony megtartó ereje volt. Volt, aki az elején kellemetlenül érezte magát, mert jóval fiatalabb volt az átlagnál, és kicsit visszahúzódóbb, de egy idő után ő is azt mondta, hogy érzi, hogy befogadták, szeretik, és ezért már ki nem hagyna egyetlen kedd estét sem. És ilyenkor éreztem igazán, hogy jó az amit csinálok. És pont ezért volt olyan nehéz otthagyni őket.

Az utolsó reggelek egyike, a virágcsokrot a szerda reggeli csoportomtól kaptam.

Mindent összevetve, pro és kontra listát írva, sok álmatlan éjszakával a hátam mögött, többször átrágva a témát, meghoztam azt a döntést áprilisban, hogy adok esélyt valami újnak. Egy ismerősnek, aki munkát ajánlott az újonnan induló rendelőjében. És magamnak, hogy négy és fél év után lássak valami mást is. Egyszerűen voltak dolgok a régi helyen, amik már nagyon zavartak. Magamtól nem biztos, hogy kerestem volna új munkát, de így, hogy a munka keresett meg engem, úgy éreztem, hogy lépnem kell. Akkor is, ha kicsit fáj, akkor is, ha kicsit nehéz. Egyszerűen ki kell kerüljek a mókuskerékből, kell hogy lássak valami újat, adnom kell ennek egy esélyt.

Az első napok nagyon nehezek voltak az új rendelőben. Akkor már két hónapja megnyitottak, mikor csatlakoztam, de rögtön éreztem, hogy ez még valaminek nagyon az eleje. Akkor és ott rájöttem, hogy a sok probléma ellenére az alapok nagyon jól szervezettek voltak a régi rendelőben. Mindenki pontosan tudta, hogy mi a dolga. Senki nem akarta átlépni a hatáskörét, és mindenki segítette a másikat. Egy szuper csapat voltunk. Igaz, hogy heten voltunk nők, a főnökéket leszámítva, de soha nem volt köztünk személyes probléma. Munkatársak voltunk és barátok lettünk. Olyannyira, hogy még most is összejárunk, úgy hogy én már nem dolgozom náluk.

Az első napokban hozzá kellett szoknom, hogy kevesebb és nyugisabb a munka az új helyen. Persze, én is ezt szerettem volna, csak nehéz volt visszakapcsolni 5-ösből 1-esbe. A nyár egy kicsit uborkaszezon nálunk. Főleg az augusztus, amikor nem csak a betegek, de az orvosok is, akik receptet írnának, szabadságon vannak több hétig.

Most már túl vagyok a 10. héten, egy nehéz starton, amihez azonban rengeteg támogatást kaptam, az új főnökömtől, a volt kollégáktól és a barátaimtól. Sokat tanultam ezalatt az idő alatt. Most már kezd újra kialakulni a saját betegköröm. És hiszem azt, hogy a jó döntést hoztam meg. Mert bárhogy is alakul, tudom, hogy ha nem váltok, azt megbántam volna. És nem érezném magam most jól a régi helyen.

A legnagyobb meglepetést ebben az egész történetben mégis a volt főnököm okozta. Nagyon féltem attól, hogy hogyan reagál majd a felmondásomra. Láttam már kolléganőket távozni, és közelről sem volt zökkenőmentes az ő történetük. De velem valahogy nagyon korrekt volt. Ellenajánlatot tett. És az utolsó reggelig bízott benne, hogy megváltoztatom a döntésem. Sőt felajánlotta, hogy visszajöhetek, ha nem alakul jól a dolog, ő mindig szívesen dolgozik velem. Sok mindent vártam tőle az utolsó nap, de erre nem voltam felkészülve. Őszintén, meghatott, amit mondott. Nagyon sokat köszönhetek neki. Többek között neki is köszönhetem, hogy meghoztam a döntést, hogy Németországba költözöm, mert azonnal állást ajánlott nekem. Végig támogatott és rámutatott erősségeimre a négy és fél év alatt. Segítette a szakmai előrehaladásom. Sajnos azonban az üzlet sokáig fontosabb volt neki, mint a kollégái. Valahol az én felmondásom környékén kezdte megérteni, hogy valóban emberszámba kell venni a beosztottait. Nem gondolta volna, hogy valaha felmondanék. Tényleg mindent bevetett, hogy megtartson. De akkor én úgy éreztem, hogy már túl késő. Amióta eljöttem több változás is történt a régi rendelőben, valakinek a munkaideje lett rövidebb, más több fizetést vagy szabadnapot kapott. Mostanra értette meg a volt főnököm, hogyha meg akarja tartani az embereit, neki is adnia kell valamit. Én azért örülök, hogy a volt kollégáknak most jobb. Azt azért sajnálom, hogy ezt ilyen áron lehetett csak elérni a főnöknél.

Most egyelőre élvezem, hogy kezd beindulni az élet az új rendelőben. Azt, hogy sokkal jobb a munkaidőm és sokkal kevesebb a stressz, nyugisabb a munka. És azt, hogy a főnök abszolút partnerként kezel, ha megkérdezi a véleményem, akkor tényleg számít, mit mondok. (Ez a régi helyen sajnos nem volt így.) A többit pedig majd az idő eldönti....;)

Tudom, hogy eltelt már pár hét azóta, hogy Franciaország megnyerte a világbajnokságot, de csak most van időm írni róla pár gondolatot.

Őszintén bevallom, hogy a németeknek sok türelemmel, rengeteg lelkesedéssel, és többéves kitartással, sikerült, ami Lőrincnek és Marcinak hosszú évek alatt nem, elkezdtem érdeklődni a foci iránt. Mielőtt azonban mindenki megijedne szögezzük le, az érdeklődésem csak két évente ébred fel az EB-k és VB-k idején. Főleg, ha Németország (és csodával határos módon Magyarország) játszik, illetve ha eljutottunk a negyeddöntőig. És leginkább, ha tippelünk a kollégákkal, mert akkor igazán izgalmas a dolog. Szóval, amint látjátok "pár" kritériumnak azért meg kell felelnie egy focimeccsnek, hogy felkeltse az érdeklődésem.

(És az én szakmámban érdekes módon nem baj, ha az ember hozzá tud szólni a focihoz, a bajnokságok idején van miről beszélgetni a betegekkel. Mindig megdöbbenek, hogy mennyire képben vannak az emberek ebben a témában.)

A német meccsek közül azért idén csak egyet láttam. Pont azt, amelyiket megnyerték. Jó választás volt (a főnöktől). A meccs előtt grilleztünk a főnök kertjében, és utána a kollégákkal együtt drukkoltunk Löw csapatának. Így azért hamarabb eltelik az a (minimum) 90 perc.;) (A hozzáadott alkoholkoncentráció is segített azért kicsit, hogy jobban elviseljük azt a meccset.)

Szegény németeknek azonban nem nagyon volt minek örülniük idén. Én is csak annak örülhettem, hogy a kollégák közül második lettem a tippmixen. Ahhoz képest, hogy egyébként nem nézek focit szerintem jó eredmény.

A bajnokság vége felé egyre fontosabbak lettek a pontok, így volt, hogy azon kaptam magam, munka után a laptopon live stream-ről nézem fél szemmel a meccset. És volt bizony, hogy azon drukkoltam, hogy már senki se rúgjon gólt, hogy stimmeljen a gólkülönbség a pontozásnál.:)

Nem tudom, hogy ez meddig fokozható még nálam. De azt hiszem ezen a szinten azért jó lenne megállni.:P

Valahol azért lenyűgöz, hogy a kollégák és a betegek közül többen is képesek szabadságot kivenni, túlórát leépíteni, hogy lássák a nemzeti válogatottat focizni. Valahol pedig kifejezetten viccesnek tartom, amikor a recepciós kolléga időpontot akar adni, és közli a beteg, hogy akkor játszik a válogatott, akkor nem tud jönni. Vagy, amikor sorra mondják le a betegek az időpontjaikat, mert rájöttek, hogy egybe esik a focimeccsel...

A németek nagyon tudnak focilázban égni. Mindig informáltak a meccsek állásáról. Mindent a vb-vel reklámoznak, és minden terméket ezzel akarnak eladni. Két éve már mutattam WC-papírt, és hasonlókat. Most újabb gyöngyszemekre bukkantam. Íme a teljesség igénye nélkül pár darab:

Luther Márton után a focisták is megérkeztek. Végülis ő imádkozhatna velük a meccsek előtt... A Playmobil is megragad minden alkalmat, hogy forgalmat generáljon, hiszen melyik (fiú)gyerek tudna ellenállni a nemzeti színekbe öltöztetett műanyagfiguráknak. És az a jó benne, hogy az egész sorozatot be lehet szerezni. Ez minden szülő álma, gondolom.:) (Azért tavaly novemberben a templomban árult Martin Luther figurák is jól el voltak helyezve. Jó a marketingesük, ennyi.)

Még a háziasszonyokra is gondolnak. És gyanítom, hogy sokkal jobban ízlik a saláta és a limonádé (khmmm...) a férfiaknak a meccshez, ha ezekben szolgálják fel szorgos asszonyaik nekik.... De lehet, hogy hazamegy a férj és csak ennyit mond a feleségének: "Nézd drágám, mit hoztam neked, hátha ettől több kedved lesz meccset nézni." (Viccet félretéve, most, hogy így nézegetem a képeket, szerintem nem is néznek ki olyan rosszul az edények, poharak. Ajjaj, inkább haladok tovább.)

Itt minden a fociról szól. Senki sem szeretne lemaradni. A gyógyszertár is belelendült és a foci vb-vel próbálja eladni a termékeit.

A Deutsche Bahn pedig gondoskodik arról, hogy bárhol is legyen útközben az ember, mindig nyomon tudja követi az aktuális focimeccs állását. A vonaton még a hangosbemondón is bemondták néha az állást.

Nem telt bele pár hétbe és már a könyvesboltokban volt a könyv a vb-ről, hogy minden fociőrült örömmel lapozgathassa a bajnokság legszebb pillanatairól szóló oldalakat. (Azért érdekelne, hogy ebből vajon mennyit lehet eladni.)

Júniusban volt szerencsém, a budapesti nyaralás után, négy napot Amszterdamban tölteni. Ez a város is már egy ideje rajta volt a bakancslistámon, és jó volt kicsit kikapcsolódni egy új környezetben.

Szombaton reggel indult a vonatom Stuttgartból. Öt és fél órával és egy átszállással később pedig már a holland főváros főpályaudvarán voltam.

Még jó, hogy ablak mellé kértem a helyjegyet

Eszterre várva olyan volt, mintha egy komolyzenei koncertbe csöppentem volna a pályaudvar főbejáratánál. Az arra járók váltották egymást a zongoránál, és olyan színvonalon játszottak, mintha a Zeneakadémián lettünk volna.

Eszterrel először a szállodába mentünk. Átvettük a kulcsot a szobához, lepakoltuk a csomagjainkat. És megismertük az amszterdami épületek egyik érdekességét a nagyon szűk, de annál meredekebb lépcsőházat. Én nem szoktam liftezni, de itt azért átértékeltem a helyzetet.

A délután fennmaradó részét a várossal való ismerkedéssel és hajókázással töltöttük. Egyébként ez egy szuper tipp volt Eszter egyik kollégájától, hogy lehetőleg még az ottlétünk elején hajózzunk egyet. Így tényleg sikerül kicsit megismerni a várost, átlátni a csatornarendszert, begyűjteni az első benyomásokat. Ezt én is csak ajánlani tudom! Még akkor is, ha eléggé tipikus turistaprogram és ennek megfelelő a szolgáltatás színvonala és az ára is. (Értsd: kedvtelen hajóskapitányok, gagyi, nem jól érthető várost ismertető szöveg, mely jó drága hajójeggyel párosul, és a hajó természetesen így is tele van.)

A hajókázás alatt megtapasztaltuk azt is, hogy milyen, amikor a vízi útvonalakon alakul ki dugó. Elég vicces élmény volt.:)

Este a folyóparton napsütésben vacsoráztunk. Szuper volt a kilátás, az egész atmoszféra. El tudnám viselni gyakrabban is.

Nagyon tetszenek ez a táblák, olyan stílusosak

A második napot a szálloda közvetlen közelében lévő Van Gogh Múzeumban kezdtük. Szerencsére interneten megvettük előre a jegyet, így percek alatt bejutottunk a kiállításra. A modern múzeum direkt arra a célra készült, hogy bemutassa van Gogh munkásságát. Sok szép képet láttunk itt. De Launak volt igaza, a művész sok igazán híres képe nem itt van kiállítva. Bármennyire is tetszett, ahogyan megcsinálták az épületet és a kiállítást, azért kicsit csalódott voltam, hogy bizonyos képeket nem láthattam. Vagy jobban mondva, kicsit többet vártam azokból a képekből, amelyeket én nagyon szeretek van Goghtól. Ez az én személyes véleményem, ettől függetlenül azért, ha valakit érdekel a kultúra, mindenképpen menjen el ide.

Délután folytattuk a város megismerését. Rengeteget sétáltunk a csatornák mentén. Megcsodáltuk a házakat. Megnéztük a Begijnhofot. Ez egy kis udvar a város közepén. Itt található Amszterdam legrégebbi háza. Régen az udvart körülvevő házakban apácák laktak. Ma egyedül álló hölgyek költözhetnek be a házakba.

BegijnhofBejárat az udvarba

Amszterdam legrégebbi háza (Egy komoly tűzeset után megtiltották, hogy fával burkolják a házakat, talán két-három ilyen ház maradt fenn.)

Egy nyugis hely a nyüzsgő nagyvárosban

A híres virágpiacot is megcsodáltuk.

Jól megférnek egymás mellett a rózsák és a kannabisz

Itt aztán tényleg minden kapható

Pihenésként pedig a tőszomszédságában megkóstoltuk a hollandok almás pitéjét.

Homlokzatok a bevásárló utcában

A homlokzatokból kiálló rudakon horgok vannak. Mivel a házakat a lehetőleg keskenyebbre tervezték, ugyanis szélesség alapján kellett adót fizetni, így a költözködés a szűk ajtókon és lépcsőházakon keresztül lehetetlen. A kampók segítségével húzzák fel a bútorokat és a tipikus, nagy ablakokon keresztül helyezik el a lakásokban. Ezért kell, hogy a házak frontjai kicsit előre dőljenek, hogy, amikor felhúznak valamit ne verjék ki az alsóbb ablakokat és ne karistolják össze a falat.Városháza

 Ez egy bevásárlóközpont belülről. Szerintem gyönyörűen néz ki. Ja, és épp zárás előtt értünk ide, de csak a mosdóba akartunk bejutni, a boltokba. Azért örülök, hogy betévedtünk ide.:)

Hihetetlen, hogy mennyiféle teteje van a házaknak

Este beültünk egy helyi sörfőzdébe. Itt pedig a helyi sörökhöz az ottani sörkorcsolyákat próbáltuk ki. Mindezt úgy, hogy igazából egyikünk se szereti a sört. Viszont annyi mindent hallottunk és olvastunk a helyi sörökről, hogy úgy gondoltuk ki kell próbálnunk egyet.;)

Hazafelé belebotlottunk Amszterdam egyik talán leghíresebb látnivalójába, a piros lámpás negyedbe. Még nem volt annyira késő, ennek megfelelően nem volt minden ablak tele lányokkal és relatíve jól lehetett közlekedni az utcán. Másnap tudtuk meg egy ott élő ismerőstől, hogy igazából este tizenegy felé kezdődik az élet, akkora telik meg a piros lámpás negyed, akkor azonban a tömegtől alig lehet mozdulni a csatorna mentén.

Arról már írtam, hogy miért nagyok az ablakok. Most ejtsünk pár szót arról is, hogy  miért nincs rajtuk függöny. A városi legenda szerint ez a szokás már évszázadok óta fennáll. Azért nincsenek függönyök, hogy amíg a férfiak elmennek dolgozni, addig is lássák, hogy mit csinálnak otthon az asszonyaik. Nekem több kérdésem is lenne ezzel kapcsolatban, de ezeket most inkább nem fejtem ki. Maradjunk annyiban, hogy eléggé fura indoknak tartom ezt arra, hogy ne legyen függöny otthon.

Szállásunk környéke, avagy a múzeumi negyed este:

Hétfőn délelőtt sajnos esett az eső. Az amszterdami nyárban pulóverben, esőkabátban és sálban indultunk reggelizni egy közeli pékségbe.

Az idő rossz, a hangulatunk (a kávénak köszönhetően) jó

A pékségből a Rijksmuseumba vettük az irányt. Ez gyakorlatilag Hollandia nemzeti múzeuma. Rengeteg műkincs, többek között festmények, fegyverek, babaházak, edények és modern műalkotások tekinthetők itt meg.

Nézzétek meg, még a plafon is ki van dolgozva

Könyvtár

A múzeum egyik leghíresebb darabja

Ezek pedig modern korunk remekművei:Óvodás korom környékén szerintem én is festetettem így. Mondjuk, ha megerőltetném magam, talán még ma is menne. Azt már sajnos nem tudom, hogy mit ábrázol. Lehet tippelni.;)

A képhez még tudományos magyarázat is volt, hogy a három vonal önállóan van a képen, nem keresztezik egymást, és mindegyiknek más a dőlésszöge.....

Ez pont az, aminek látszik

Ilyet még nem láttam eddig, de szerintem szuper ötlet

Múzeumkert

A sok turistának: innen kell szelfizni, hogyha azt akarod, hogy a Rijksmuseum teljes homlokzata benne legyen a képben

Ebéd

Ebéd utánra szerencsére elállt az eső. Melegebb azért sajnos nem lett. De az időjárás nem befolyásolta a terveinket, elindultunk a Van Loon Múzeumba. Az 1970-es években felújított ház azt mutatja be, hogy hogyan élt benne a köztiszteletben álló van Loon család a 18. században. Igazán érdekes, hogy a látogató beleshet a "kulisszák mögé", vagyis bepillantást nyerünk a házak között álló, kívülről egyáltalán nem látható, kertek világába.

Egykori istálló a kert felől

A van Loon ház után sétáltunk még egyet a csatornák mentén. Majd a Hilton szálloda rooftop bárjában csodáltuk meg Amszterdamot felülről.

Kávészünet és hollandok itala a Jenever. Inkább ne kóstoljátok meg.:P

Este Eszter Amszterdamban élő barátnője elvitt minket egy szuper helyre vacsizni. Megvan azért annak a hangulata, amikor a csatorna partján ülve vacsizol. És végre sikerült olyan későn hazaérnünk, hogy valóban sötét legyen. Így készült pár éjszakai fotó is. (Az előző napokon is elég későn értünk haza, de ott Nyugaton tényleg nagyon sokáig világos van. Elég csalóka egyébként. Én elvileg már szokva vagyok, mert itt nálunk is legalább egy órával tovább világos van, mint Magyarországon. Amszterdam pedig ezen is túl tett.)

Kedden csomagolás után, a szintén a közelben lévő (nagyon jól foglaltuk a szállást;)) Vondelparkba mentünk. Ez egy hatalmas park. Jókat lehet itt sétálni, futni, grillezni...

Délután elérkezett a szomorú búcsú ideje. Esztertől is, és a várostól is. Szuper volt ez a négy nap. Amszterdam pont olyan volt, amilyennek elképzeltem. Először nem hittem volna, de a végére tényleg kiismertem magam a csatornák útvesztőjében. (Ezt büszkén, kidüllesztett mellkassal mondom.:P) Nagyon sajátos ez a város, rengeteg látnivalóval. Minden ház kicsit más, minden csatorna kicsit más, megvan a maga hangulata.

Tipikus Amszterdam

Eszter remek útitárs volt. Még sosem utaztunk együtt, de minden flottul, konfliktusok nélkül ment. Jól kiegészítettük egymást. Ő a tolmácsolásért, én pedig a tájékozódásért voltam felelős. Szuper csapatot alkottunk.:)

Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy egyszer nézze meg a holland fővárost! Egészen más mint a többi. Pont jó úti cél egy hosszú hétvégére. Nagy melegre a nyári hónapokban se számítsunk, és az eső is sokat esik, cserébe azonban sokáig van világos. És ha kicsit beleássuk magunkat a város történelmébe, sokkal jobban megértjük, hogy miért is épültek így a csatornák és a házak, és egészen más szemmel nézzük az utcákat. Hajrá!;)

Ui.:

Gyerekkorom Hollandiája. Akkor ennyi jutott belőle. Még ma is megvan a rózsaszínű kakaós doboz, de kék is volt otthon.

Idén az élet úgy hozta, hogy május végén, június elején majdnem két hetet, egészen pontosan 12 napot otthon tölthettem. Tavaly voltam először két hétig szabadságon egyfolytában. Valóban nagyon jó dolog ez, ha az ember egy évben egyszer megengedheti magának, hogy hosszabban szabadságra menjen. Ilyenkor tényleg van idő kikapcsolódni, kicsit kikerülni a mókuskerékből. (Azért persze minél hosszabban van az ember szabadságon, annál rosszabb ismét munkába állni.)

A németek azt mondják, hogy minimum kettő, de sokkal inkább három hétre kell szabadságra menni ahhoz, hogy valóban ki is tudjuk pihenni magunkat. Én régebben mindig azt mondtam, hogy inkább megyek gyakrabban szabadságra, de akkor csak egy-egy hétre. Most már azonban kezdem érteni a hosszabb szabadság előnyét. Rájöttem, hogy egy hét alatt tényleg nehéz kikapcsolódni, mindent belezsúfolni abba a hét napba és utána kipihenten nekivágni a következő munkahétnek (szinte) lehetetlen. (Persze a kevesebb is jobb, mint a semmi. Vagy ahogy mi magyarok mondjuk: aki a kicsit nem becsüli...)

Nagyon jó volt, hogy végre volt időm otthon mindenkire. Hogy rohanás közben nem csak két-három órákra tudtam találkozni veletek, hanem négy-öt órákra vagy akár egész napokra. Volt idő nyugalomban mindent kibeszélni, közös élményeket gyűjteni, anélkül, hogy folyton az órámat kellett volna néznem, hogy mikor is kell induljak a következő találkozóra. Egyszerűen valóban ott tudtam lenni a pillanatban és tudtam neki örülni. Azt hiszem emiatt is volt olyan pihentető az otthonlét.

Íme egy pár kép az emlékekből:

Kezdődhet a nyaralás :) #nyaralásOn

Stuttgartból Münchenbe repültem. Felszállás után már szálltunk is le. A fedélzeti biztonsági bemutatón megmutatták a vészkijáratokat, majd közölték, hogy az összes többi információt az ülés zsebében lévő tájékoztatókon találjuk. Rövid és tömör volt, mint amilyen a repülő és a repülés.

Végre egyszer nappal érkeztem. Egészen más a látvány. Ki mit ismer fel?

És egy újabb bakancslista pipa: Vintage Garden. Köszi Lau a közös reggelit!

A "külföldiek" élvezik Budapest látványát. Mindig érdekes téma, hogy ki hogyan éli meg a külföldi élet előnyeit, hátrányait, boldog perceit és nehézségeit. Jó volt minderről, valamint múltról, jelenről, jövőről végre személyesen és nem skype-on keresztül beszélgetni.

Gyereknap volt a Hugiknál. Megkapták az ajándékot, egyből mindenkiben felébredt a fényképész. Le sem tagadhatnánk egymást.;)

Kávézás a Hugikkal. Lau rávett, hogy kóstoljak meg egy különlegességet, az Espresso tonicot. Elég hűsítő a melegben, de azért nem lesz a kedvencem.

Fellini Római. Nagy kedvenc. Már-már kötelező program Enikővel. És ha tehetjük, hajóval megyünk a Római-partra. Enélkül nincs is nyár.:) És szuper lezárása volt ez egy remek, relaxálós napnak.

Reggeli Timivel. Mondanám, hogy a cetliket még a kávé előtt(!), hajnalban írtuk.:) Utána pedig egy igazi csajos, shoppingolós, outletezős napot tartottunk. Kellett hozzá az energia.;)

Még futni is eljutottam végre a szabadság alatt. Nem is egyszer.:) Amíg a köröket róttam, elgondolkoztam azon, hogy mennyi minden változott az elmúlt 20-25 évben, ahogyan mi hívjuk, a "pályán". (Mondjuk azóta is sokat változott, amióta Németországban élek.) Gyerekként is sokat jártunk már át ide, de akkor még salakos volt a foci- és futópálya, nem volt elkerítve a középső rész, ősrégi lelátó volt a pálya szélén, volt egy homokozó a hátsó részen és alig pár ember járt ide. Most, amikor szerda este ott voltam, alig lehetett elférni a három futósávban, összesen vagy hat pályán fociztak egyszerre és a pálya szélén már várakoztak a következő csapatok. Jó látni, hogy élettel megtelt a Sportközpont, de azért zavaró, hogy futás helyett szlalomozni kell a többi futó, és a nézelődő, várakozó, bemelegítő emberek között. (Timi, köszi a körömlakkot!)

Családi szombati reggeli a Dérynében. Nagyon hangulatos volt az élőzene és a kiszolgálás is kifogástalan. Egyszer megéri kipróbálni.

Ritka pillanatok egyike 1. Vasárnap reggeli kávé - Anya, Apa és a "Nagyok" (Lőrinc, Marci, én). Nem sokszor van ilyenre lehetőségünk.

Ritka pillatok egyike 2. Közös vasárnapi ebéd. És egy közös családi fotó. Nem sűrűn fordul elő, hogy mind a ketten egyszerre vagyunk otthon külföldről, most mégis megadatott egy ilyen hétvége.

Nosztalgia. mennyit jártunk errefelé gyerekkoromban....

Közös családi kávézás (a többiek kávéja lemaradt): Lőrinc kedvéért még egy kávé vasárnap délután. (Én itt már inkább jeges kávét választottam a tonicos helyett.:P)

Nem csak én, de szerencsére a bőröndöm is utazik. A világos kék szín nem csak akkor jó, amikor kiadják a bőröndöt, és rögtön szembeötlik a színe a szalagon, hanem ilyenkor is.

Sokszor megcsodálhattam már ezt a látványt, de nem tudok betelni vele.

Ezenkívül volt még csomó szuper program: egy egész délután Annáékkal, vacsi a csajokkal a gimiből és az ETK-ról, Palatinus Enikővel, Rudas fürdő Anyával, memorizás Apával, babázás Svennel, mozizás a Hugikkal, sörözés-borozás Rékával, Ágival és Andrissal, kávézás Mónival, Könyvhét és Margó Fesztivál Sacival, shoppingolás Lauval, és még sorolhatnám. Ezek is remek pillanatok voltak, csak nem készült róla kép (vagy nem lett olyan előnyös, így bocsi, hogy nem tettem ki őket). Ezen még dolgoznom/dolgoznunk kell! Remélem nemsokára lesz erre lehetőségem. De addig is (legkésőbb) jövőre veled ugyanitt!;)

Három nappal Marikáék elutazása, egy csomó ledolgozott óra, egy időpont az ortopédián, és egy éjszakai bőröndpakolás után, májusban, pünkösdkor otthon jártam. Nem mondhatom, hogy kipihenve érkeztem, de annál nagyobb volt bennem az öröm, hogy otthon lehetek.

A szokásokhoz híven igyekeztem jól kihasználni az otthon töltött időt. A szokásoktól eltérően azonban igyekeztem nem túl sok mindent belezsúfolni az otthon töltött öt napba. (Tudván, hogy egy hét múlva újra érkezem és majdnem két hétig otthon leszek.)

A legtöbb időt most a családdal töltöttem. Belefért még pár baráti találkozó. És természetesen Andris és Ági esküvője.:D (Az elmúlt években már megszokhattam, hogy a szabadságokat az otthoni esküvőkhöz igazítom. A külföldi élet szépségei....:P)

A Germanwings nem okozott igazán nagy meglepetést, amikor a szerda esti gép késését bejelentette. A meglepetés inkább az volt, hogy a Laudamotion stewardessei sima farmerban fogadtak minket a gépen. (A Laudamotion biztosította ugyanis a gépet a repüléshez. És, igen, ez bizony az autóversenyző Niki Lauda légitársasága.) A stewardesseknek nyújtott némi segítség után (az egyik utas becsukta a fenti csomagtároló elromlott ajtaját, én pedig helyet találtam egy még nem biztonságosan elhelyezett bőröndnek), és több mint egy órás késéssel, azért csak elindultunk Budapest felé.

Várakozás (sajnos már ismerős)

Ismerős kép, itt még csak 40 perc volt a késés

Végre úton

Pénteken este Enikővel részt vettünk a Kávéházak éjszakáján. Ez egy szuper program és remek kezdeményezés! Megyünk jövőre is.:)

(A kép nem a legjobb, de valamit visszaad a hangulatból, és Felméri Péterből)

Szombaton (a szokásokhoz híven) esküvőn jártam.

Vasárnap meglátogattam Marciékat és eljutottam a környékükön híres tarjáni Pünkösdi Bortúrára. Az idő gyönyörű volt, a környék szuper, a hangulat is remek. Egy fontos dolog van azonban, aki jó bort szeretne inni, az vigyen magával!;)

Kersztfiammal

Igen, oda mentünk a házakhoz

Azt hiszem, kicsit már ittak, mielőtt a feliratot megcsinálták. Jövőre majd újra próbálhatják!:)

Hétfőn lányos-napot tartottunk, Rékával, Sacival és Lauval. Megcsodáltuk a várat napsütésben, és sétáltunk egyet a belvárosban. Újra és újra rájövök, hogy milyen szép hely is Budapest!:)

Reggeli

Budapest, de csodás

Délutáni kávé sütivel

Kedden reggel repültem vissza. A Ferihegyi reptér eléggé rosszul nézett ki. Épp átépítés alatt volt. Mondjuk nem igazán tudom, mit kell átépíteni a nem is olyan régen átadott terminálon.

Reggel fél kilenckor még elég üres a reptér....

Lassan megérkezek Stuttgartba

Miután egy órát otthon töltöttem a repülés után, kezdődtek a szorgos hétköznapok, újra. Élesváltás volt a nyaralás és a munka között. Csak ahogyan már megszokhattam.:P

A svájci hétvége után most nem én utaztam, hanem hozzám jöttek vendégek. Marika és Julien látogatott meg Belgiumból, mivel a csütörtök náluk és nálam is szabadnap volt Christi Himmelfahrt (Mennybemenetel) miatt.

Szerda éjszaka meg is érkeztek a vendégek. Azért egy kis beszélgetésre, borozásra még maradt energiánk a késői órák ellenére is.

Csütörtökre nem mondtak túl jó időt, szerencsére azonban nem lett igaza az időjárás előrejelzésnek, és nem esett egész nap az eső. Miután kialudtuk magunkat és kényelmesen megreggeliztünk a teraszon, elindultunk Lorch felé. Ott megnéztünk egy egykori kolostort. A nap fénypontja, azt hiszem az volt, amikor az idegenvezetést szinkrontolmácsolással oldottuk meg. Az idegenvezető németül mondta az információkat, én magyarul továbbadtam a fontosabb dolgokat Marikának, ő pedig mindezt franciára fordította Juliennek. Azért érdekes lett volna letesztelni, hogy hozzá mennyi minden jutott el a eredeti információ mennyiségéből.:) Zárójelben mondanám egyébként, hogy nagyon belelendült az idegenvezető, és amikor már kész kellett volna legyünk, még az egész Staufer család története hátra volt egy Feszty-körkép jellegű festménynél. Szóval nem volt olyan egyszerű abból mindent szinkronban lefordítani.

Lorch után jártunk még a wäscherburgi várban, amit még az 1200-as években építettek és szintén a Staufer család birtokában volt.

A nap végén még tettünk egy kört Schorndorf belvárosában. Itt megcsodálhatták a vendégek a főtéren álló gyönyörű Fachwerk házakat.

Pénteken közösen reggeliztünk, utána pedig nekem sajnos dolgozni kellett mennem. Előtte azonban még gyorsan elhoztam a német jogsimat a lejárt magyar helyett. (Elég furcsa ám, hogy német jogosítványom van...)

Munka után hazarohantam, majd együtt indultunk Bad Cannstattba a Frühlingsfestre. Igazából részben emiatt is most jöttek Marikáék, hogy megnézzék a híres sörfesztivált. Elmondásuk szerint tetszett is nekik.:)

Szombatra gyönyörű idő lett. Ezt ki is használtuk és elmentünk a Feketeerdőbe a tribergi vízesésekhez. Kicsit déjà vu érzésem volt itt. Ez ugyanis Németország legmagasabb vízesése és én egy kicsit nagyobbat, magasabbat vártam, mint annak idején Európa legnagyobb vízesésénél, a schaffhauseni Rajna vízesésnél. Elképzeltem előtte egy hatalmas nagy vízesést, végülis Európa legnagyobbjaként hirdették. Aztán kiderült, hogy a legnagyobb szó a vízhozamra vonatkozik és nem a magasságra...

A Feketeerdő azonban egy csodás hely. És így is nagyon tetszett a vízesés. Jót sétáltunk mellett. És az autóból is gyönyörű volt a látvány. Örülök, hogy eljutottunk oda.

Vasárnap a közös brunch után Marikáék elindultak hazafelé. Én pedig rendbe tettem a lakást és felkészültem a következő hétre.

Jó, hogy itt voltatok, Marika és Julien! Szuper volt a sok beszélgetés, vonatos játék, a kirándulások és a Frühlingsfest!

A múlt hétvégét volt szerencsém Svájcban tölteni.

Pénteken este Szandi és Márk vendégszeretetét élvezhettem. Mindig olyan figyelmesek, mindenre gondolnak, mindent észben tartanak. Csodás vendéglátók. Nagyon jó volt kicsit beszélgetni, megosztani az elmúlt időszak eseményeit és elelmélkedni a jövőn.

Szombaton délben átvonatoztam a svájci családhoz. Hihetetlen, de idén augusztusban lesz 10 éve, hogy megismertem őket. Nagy csoda ez, hogy ilyen jó kapcsolatot ápolunk még mindig. Most éppen a legnagyobb lány konfirmációjára hívtak meg. Nagyon jól esett, hogy rám is gondoltak, mert a családjukból nem volt mindenki meghívva.

A szombat délutánt sok beszélgetéssel töltöttük. Rengeteg mesélni való volt, de azt nem lehetett érezni, hogy majdnem 10 év telt el azóta, hogy náluk laktam és minden nap beszéltünk. Minden olyan természetes volt. Csak a gyerekek lettek nagyobbak. Kevesebbet néznek tévét, de többet foglalkoznak a telefonjaikkal.;)

Vasárnap délelőtt volt a konfirmáció. Utána pedig ebédelni mentünk a szomszéd városba. Egy kicsi, de remek étterembe. Az ebéd után, még egy órát otthon tudtam tölteni velük, utána sajnos menni kellett a vonathoz...

Az ünnepelttel :)

Testileg nagyon elfáradtam, de lelkileg feltöltődtem a hétvége alatt. Az ilyen pillanatok mindig megmutatják, hogy mik az igazán fontos dolgok az életben. Egy-egy kedves szó; idő, amit másoknak ajándékozunk; figyelem, amit mások felé fordítunk. Ezt éreztem a hétvégén mind a két helyen, ahol aludtam. Nagyon hálás vagyok ezekért a barátságokért! És a sok emlékezetes közös pillanatért!