Szeptember végén valami újban volt részem. Svájcba, Bázelbe utaztam egy hétvégére. Ez eddig nem lenne még olyan szokatlan vagy új dolog. De írhattam volna azt is, hogy valami újban volt részem, egy esküvőre voltam hivatalos. De önmagában ez sem lenne szokatlan nálam. A kettő kombinációja azonban már igenis valami új volt. Esküvőre mentem Svájcba. Szabi barátnőm és párja, Christoph házasodott össze egy napsütéses szeptemberi napon.
Pénteken munka után indultam a vonathoz. Hála a Deutsche Bahn-nak és valami önkéntes ugrójelöltnek, majdnem lekéstem a vonatomat. Történt ugyanis, hogy a Bad Cannstatt és Hauptbahnhof közötti szakaszon, ahol egy híd miatt csak egy sínpár van, épp a mentőknek adott valaki munkát, leállítva ezzel a teljes vonatforgalmat a Hauptbahnhof felé. Szuper..... Jól indul a hétvége, gondoltam. Még jó, hogy nagyon időben voltam és a három perces út helyett a fél órás, átszállásos villamosozás is pont belefért még az időmbe. A vonatot sikerült elérnem. Az előre betervezett, nyugodtan megvásárolt és élvezettel elfogyasztott kávém azonban elmaradt.
A vonaton volt időm kicsit lélekben felkészülni a hétvégére. Egy olyan esküvőre, ahol a menyasszonyt ismerem. A vőlegénnyel eddig egyszer találkoztam. Egy olyan esküvőre, ahol főleg svájciak lesznek jelen. (Jelentsen ez egyelőre bármit is.) Egy olyan esküvőre, ahol lesz pár magyar. Közülük hármat talán ismerek is. De közel 10 év telt el azóta, hogy utoljára találkoztunk. És egyikőjükkel egy szobában fogok majd aludni.
Nem mondnom, hogy nem voltam kicsit nyugtalan, hogy hogyan is fog alakulni ez a hétvége. Szabi gondoskodása azonban az első perctől megnyugtatott. Napközben még fel is hívott, hogy minden rendben van-e nálam, és hogy elmondja, hogy a bázeli villamos felújítása miatt, hogyan jutok el a vonattól a szállodába. Illetve átküldte a hotelfoglalást, amivel jegyként funkcionált a bázeli tömegközlekedésen. És az is némi megnyugvással töltött el, hogy jártam már kétszer Bázelben, tudtam, hol van a hotel. És persze az a tény is segített, hogy tudtam, megértetem magam az országban. Még akkor is, ha ők "Schwiizerdütsch"-öt beszélnek bázeli dialektusban.:P
Sikeresen megérkeztem a hotelbe, ahol a vacsora volt foglalva a pénteken érkezett magyar társaságnak. Mindenki más repülővel érkezett Budapestről és részt vettek már egy kis fogadáson Szabiék lakásán. Így ők már legalább kicsit ismerték egymást. A vacsora alatt azonban az odaúton felmerült minden kételyem, félelmem hamar oldódni kezdett. Rögtön nagyon jól el tudtunk beszélgetni a leendő útitársaimmal. Négyünknek ugyanis nem jutott már hely abban a szállodában, ahol vacsoráztunk. Mi így egy kis külön csapatot alkottunk. De hál' Istennek szuperül megértettük egymást. És mire átértünk a másik szállodába, minden félelmem, aggályom elmúlt.
Szombaton délelőtt már egészen összeszokott kis csapatként indultunk neki reggeli után a városnak. Egy gyors városnézésre, és egy még gyorsabb szuvenír vásárlásra volt csak időnk. Fél egykor ugyanis már indulnunk kellett az esküvőre. A városnézésben és az esküvő helyszínére való odatalálásban nagy segítségünkre volt az érkezéskor kapott csomag. Szabiék ugyanis még arról is gondoskodtak, hogy a magyarok welcome-csomagot kapjanak. Benne térléppel (berajzolva rajta a hotel, a templom és a lagzi helyszíne), ismeretterjesztő anyagokkal Bázelről, Rivellával, svájci csokival, bázeli mézeskaláccsal és egyéb figyelmességekkel. Tényleg szívüket-lelküket beletették a hétvégébe, hogy mindenki jól érezze magát.
A templomban (is) igazi meglepetés várt minket. A bejáratnál ki volt helyezve a szertartás mente énekekkel, és a prédikáció magyarra fordítva. Én már ezt is óriási dolognak tartottam. (Mondjuk én értettem németül is a lelkész beszédét.) A menyasszony bevonulása és a svájci vendék köszöntése után jött a valódi meglepetés. A lelkész magyarul köszöntött minket. És utána minden fontosabb dolgot szintén felolvasott magyarul. Az olvasmány is két nyelven hangzott el. Majd a házasságkötés eskü részénél Chritoph-hoz németül, Szabihoz pedig magyarul szólt a lelkész. Nagyon megható pillanat volt, hogy mind a ketten az anyanyelvükön válaszolhattak a szintén az anyanyelvükön feltett kérdésre.
Az esküvő után pár szót beszélgettem a lelkésszel. Megdicsértem, milyen szépen olvasott magyarul. Kicsit azért aggódott, hogy lehetett-e érteni. Aztán elmesélte, hogy gondolta, hogyha már úgyis nyugdíjas és van ideje, keres egy magyar tanárt (a feleségével) és megtanul kicsit magyarul az esküvőre. A prédikáció szövegét is a magyar tanárnője fordította le. Olyan hihetetlen volt a sztori, de nagyon lélekmelengető, hogy a lelkésznek ennyire fontos volt, hogy széppé, emlékezetessé, és "otthonossá" tegye azt a különleges napot Szabinak és Chritophnak. De főleg Szabinak. És az ő vendégeinek. Ez az igazi figyelmesség.
A szertartás után volt egy fogadás a templom előtt. Mindenféle földi jóval. Szerencsére az idő is kegyes volt hozzánk, az előző esős nap után, gyönyörű napsütésben koccinthattunk a pezsgőnkkel az ifjú párra.
A fogadás utánra újabb meglepetést tartogatott az ifjú pár a násznép számára. Csoportokra voltunk osztva és meg volt adva az időpont, hogy mikor kell indulnunk a lagzi helyszínére a közeli villamosmegállóból. Még azt is előre megmondták, hogy kinek melyik kocsiba kell szállnia. Először azt hittük, hogy ez csak a tömegközlekedés miatti logisztika miatt fontos, később azonban kiderült, hogy más volt a szempont. Az ifjú pár ugyanis nosztalgia villamosokat rendelt a násznép számára. A villamosok a rendes villamosok menetideje közötti időben érkeztek és elvittek minket egy városnéző körútra. Szabi és Chrostoph tényleg mindenre gondoltak, így a villamoson hűtőtáskákból még egy kis bor és ásványvíz is előkerült. Hihetetlen volt a szervezés. (És amíg mi villamosoztunk, addig az ifjú pár fotózkodott. Vagyis inkább fordítva, amíg ők fotókat készítettek, addig nekünk volt időnk villamosozni.)
Az ifjú pár autója
A lagzi helyszíne egy régi sörfőzde volt. Szuperül volt berendezve, és a díszítés is remek volt. Nem túl sok, de nem is túl kevés. Pont elég. A vacsora helyszínén is minden a vendégek kényelmét szolgálta. Mivel Szabi és Christoph szeretnek szivarozni, a dohányzó részlegen be volt készítve egy humidor a vendégeknek. És egy csomó gyufa, amit akár emléknek is el lehetett vinni. A mosdóban volt "elsősegély" doboz. Benne krémek, dezodor, ragtapasz, szájvíz, fésű és mindenféle egyéb dolog, amire az ünneplő násznépnek szüksége lehet. Valamint egy nagy doboz vietnami papucs is ki volt rakva. Hogyha valakinek nagyon feltörné a cipő a lábát, akkor is tovább tudjon táncolni. Mondnom, mindenre gondoltak.
A nagyon finom vacsora után, ki terelték a násznépet az épület mögé egy közös fotózáshoz. Ezalatt az idő alatt a földszinti részről elpakolták az asztalokat, így létrehozva a táncteret a bulihoz. A remek hangulatú buli hajnalig tartott. Mi is jó sokáig kitartottunk, valamikor négy után értünk haza. Azt hiszem.:)
A buli alatt lehetőség volt a fotósarokban fényképek készítésére. Ezeket utána ott egyből ki is lehetett nyomtatni és beragasztani egy emlék albumba a párnak. Mi azért egy párat elhoztunk emlékbe is.:D
Vasárnap reggeli után, átkísértem a szobatársamat, Timit, a másik szállodába, ahol ő még egy éjszakát eltöltött. A magyarok nagy része ugyanis csak hétfőn repült vissza. Utána sétáltunk egyet a gyönyörű időben a Rajna partján. És beszélgettünk egy jót. Majd nekem indulnom kellett a vonatomhoz. Ez a vonatút már sokkal nyugodtabb volt, mint az odaút. Rengeteg élménnyel gazdagodtam. És magamról is tanultam ismét valami újat.
A Szabinak és Christophnak hála egy csodás hétvégében volt részem. Nagyon élveztem minden percét. Sok esküvőn jártam az elmúlt években. De azt kell mondjam kevés olyan esküvőn voltam, ahol minden ennyire meg volt szervezve. És ahol a nagy szervezettség nem nyomta el a házasságkötés megható pillanatát. Minden úgy volt jó, ahogy volt. Nem volt túl sok, nem volt giccses, nem a külvilágnak szólt. Az volt a lényeg, hogy tényleg mindenki jól érezze magát, a nyelvi és kulturális eltérések, nehézségek ellenére is. Örökre szóló emléket szeretett volna az ifjú pár. Nemcsak maguknak, hanem a násznépnek is. És ez sikerült is nekik. Szabi és Christoph gondoskodása, odafigyelése, szeretete végigkísért minket a hétvége minden percén. És ettől volt az egész annyira megható és bensőséges. Köszönöm, hogy részese lehettem, ennek a gyönyörű napnak/hétvégének! Sok boldogságot még egyszer!:)
