A múlt héten ismét eljött a szombat, és arra a szombatra is egy biciklitúra volt szervezve. Minek is változtassunk a jól bevált szokásokon ugyebár?;)
Egy ideig megpróbáltunk a volt kollégákkal olyan dolgokat ajándékozni egymásnak, ami élmény. Valami olyan utalványt, ami egy élményre váltható be és lehetőleg mindenki részt vesz az így meghatározott programon. (Aztán jött a karantén, ami kicsit megnehezítette a helyzetet, hiszen nem igazán lehetett csoportosan találkozni, valahova elmenni.) Az ajándékok között volt például kalandpark és autósmozi is. Én pedig idén egy közös biciklitúrát kaptam. Úgy látszik elég jól ismernek már engem a volt kollégák.:) Végül úgy alakult, hogy Anne nem tudott jönni. Így viszont kicsit hosszabbra lehetett szervezni a túrát.;)
A terv az volt, hogy Ellennel, Chrissivel és Robinnal Bad Wimpfenből indulunk (a múltkor idáig jutottunk) és tekerünk tovább a Neckar mentén. Legalább Heidelbergig. Ha pedig sikerül, akkor egészen Mannheimig, a torkolatig.
Kicsit azért drukkolni kellett, hogy ne essen az eső szombaton. Felhős, de száraz időben vágtunk neki az útnak. Elég jól haladtunk. A borongós idő szerencsére távol tartotta a tömegeket a biciklizéstől. Az első 45 km után Eberbachban megjutalmaztuk magunkat egy igazán finom ebéddel.
Ebéd után ismét útra keltünk és egészen Heidelbergig tekertünk egyhuzamban. Itt sikerült megtalálnunk a legjobb fagyizót. Én bazsalikomos narancsot, kávét és pisztáciát ettem. Régen ettem ennyire krémes, ízes fagylaltot. A pisztácia ráadásul mindent vitt.
A pihenő után Robin nem igazán értette, hogy mi hárman lányok, miért csinálunk úgy 80 km tekerés után, mintha maximum 10 km-t tekertünk volna. Szerinte még túl fittek voltunk.:)
Heidelberg után a következő megálló végül is tényleg a Mannheim mellett fekvő Neckar torkolat volt. A Neckar egy nagyobb kanyarnál ömlik bele a Rajnába. Kicsit nehezebb volt megközelíteni a tópartot a torkolatnál, mivel a héten hatalmas esőzések voltak és egész Mannheimban a folyópart víz alatt volt. Aztán végül is csak találtunk egy kis utat, amin lejutottunk a partra. Az ottani látvány volt az egész nap megkoronázása.
Ezen a szakaszon gyakorlatilag minden volt. Az elején a Neckar mentén tudtunk tekerni. Utána az autóút melletti leválasztott sávon mentünk. Az a szakasz nem volt annyira jó tekerés szempontjából, a táj viszont csodás volt. Egyszerűen valami elemi nyugalmat árasztott magából. Majd még egy kis erdő is következett, kisebb, nagyobb emelkedőkkel. A végén pedig ismét közvetlen a Neckar mentén tudtunk tekerni.
Jó kis túra volt. Kicsit azért hosszabbra sikeredett a tervezetnél. Kb 100 km-rel számoltam a térkép és a kiírások alapján. Végül a torkolatig való tekeréssel és utána a pályaudvarig való eljutással 115,5 km lett a vége. De mindenki hősiesen végigcsinálta. Jó, Ellen és Chrissi már a múltkori túrán is ott voltak, tőlük nem tartottam, csak azt nem tudtam, hogy Robin, hogy fogja bírni. (Valószínűleg soha többet nem jön velünk biciklizni.:) Na jó, biztos rá tudjuk majd azért beszélni.) De egy nagyon szép nap volt. Szuper ajándék. Örök emlék.:)
P.S.: Ezek a képek kimaradtak az előző blogbejegyzésből. Ott volt egy régi szövőgyár az út mellett. Mikre nem bukkan az ember, ha nyitott szemmel jár.:)
