Ha utazásról van szó (ezt már mind jól tudjátok), azonnal teljes mellbedobással benne vagyok. Mindent előre megtervezek. Mindennek utánanézek, mindent előre kikeresek, tájékozódok, múzeumi belépőket veszek online, látogatási időpontokat foglalok a neten, jegyeket nyomtatok, útikönyve(ke)t szerzek be, blogokat olvasgatok, tippeket gyűjtök az ismerősöktől, betegektől, míg végül az egész program pontról pontra már csak azt várja, hogy végre nekikezdjünk az utazásnak. Kicsit néha utazás előtt olyan, mintha már-már ismerném is a helyet, annyi időt töltök a szervezéssel, tervezéssel. Ez adja meg a komfortzónát nekem. Azt az érzést, hogy jól felkészültem, tartalmasan, értelmesen, és pihentetően fogom eltölteni az előttem álló jól megérdemelt, kincsnek is beillő pár szabadnapot.
A fentiekhez képest idén változott a rituálé. Egy hónappal a szabadság előtt vettem egy nagy levegőt és lefoglaltam a repülőjegyet Budapestre. Előtte Lau miatt is, meg egyéb dolgok miatt is kicsit elfoglalt voltam, illetve a helyzetbizonytalansága is óvatosságra intett. De aztán kezdtem elhinni, hogy összejöhet a dolog. El tudok utazni egy hétre haza. Még Sveni születésnapi partiján is részt tudok venni. Lassan nekiálltam pár programot megszervezni. Majd pár nap múlva jött a hidegzuhany: Magyarország teljesen lezárja a határait.
Értettem én, hogy egyre nőttek a betegszámok, de akkor talán inkább a főszezonban kellett volna lezárni a határokat.... Vajon miért nem tették akkor? De azt hiszem, ez a téma túl messzire vinnie minket... A lényeg, hogy egyből éreztem, hogy bizony ebből a hazautazásból semmi sem lesz. Hiszen két tesztet kellett volna otthon csináltatnom, az eredményekig pedig karanténba vonulnom. Nyilván nem a szüleimnél, vagy rokonoknál, hiszen akkor nekik is karanténban kellett volna lenniük. És hiába volt kilátásban az esetleges szabályenyhítés, én tudtam, hogy ez a hajó már elúszott. Egy hétből, ha három-négy napig karanténban kell lennem, az már nem igazán éri meg az utazást...
Átfoglaltam tehát a repjegyem decemberre, reménykedve a legjobbakban és vitatkozva az Eurowings ügyfélszolgálatával, hogy az egyébként olcsóbb decemberi jegy az átfoglalásnál miért ráfizetős. A telefonban lévő ügyintéző hölgy egyszerűen magyarázta meg a számomra még mindig érthetetlen helyzetet; a szoftver úgy van beállítva, hogy az azonos árkategóriájú vagy eggyel magasabb árkategóriájú jegyet választja, mert túl bonyolult lenne jóváírni a különbözetet. És különben is egyébként 70 Euro lenne per jegy az átfoglalás, szóval örüljek neki, hogy ilyen jóindulatúak és 14 nappal az indulás előtt ingyen átfoglalhatom a jegyet. Két apró megjegyzésem volt hozzá. Első: nem hiszem, hogy 2020-ban különösebben nehéz lenne egy szoftvert úgy programozni, hogy az elérhető legolcsóbb áru jegyet nézze és az esetleges különbözetet valamilyen jogcímen könyvelje el a cégnek. (Abszolút megértem, hogy nem kapok vissza pénzt, ezzel nem is volt problémám.) Második: nem, nem azért lehet ingyen átfoglalni a jegyet, mert ők annyira jó fejek, hanem azért, mert annyira kell nekik az utas, hogy már ezt is felajánlják. És a telefon másik végén lévő ügyintézőhölgyet is megnyugtattam, hogy egyébként meg sem vettem volna a jegyet. Utálom, ha a cégek hülyének nézik az ügyfelet. Lehet, hogy másnál működik, de nálam határozottan nem.
Ebben a szerencsétlen helyzetben hozta fel Lőrinc, hogyha már így alakult, menjek hozzájuk. Az Egyesült Királyság Németország számára nem volt rizikó terület és fordítva sem. Sokáig gondolkoztam, mérlegeltem a lehetőséget, majd három nappal indulás előtt vettem egy repjegyet Londonba. Addigra kívülről fújtam oda-vissza a németországi Robert Koch Institut rizikó területekre vonatkozó listáját. Ismertem az angolok Németországból érkező turistákra vonatkozó szabályozásait. Közben naphosszat hallgattam a betegeim kérdéseit, hogy mit is csinálok majd a szabadság alatt és hova megyek majd. Ezeket a "még nem tudom", "majd meglátjuk", "úgyse nagyon lehet utazni" és "amihez majd kedvem lesz" válaszokkal igyekeztem leszerelni. Belül pedig egyre idegesebb voltam, hogy csak nehogy, mire utaznék London is rizikó terület legyen.
Ilyen előzmények, egy beutazási kérvény kitöltése, három és fél óra alvás, valamint hajnali repülés után érkeztem meg szombaton reggel a Heathrowra. Valamikor az útlevél ellenőrzés után kezdtem elhinni, hogy minden jól ment. Befértem egy hétre egy nyolc kilós bőröndbe, nem ült mellettem senki a repülőn, átjutottam az útlevélvizsgálaton, gond nélkül bejutottam Angliába. Most már kezdődhet a nyaralás. Valamikor régen, annyira szerettem volna eljutni a Heathrowra az Igazából szerelem című klasszikus miatt, most azonban valami egészen más miatt voltam boldog, hogy ott lehetek.
Indulás. Lassan a nap is felkel.
A hét hetes Flóra babával való megismerkedés volt az egész utazás csúcspontja. És a katalizátora is igazából. Lőrincék kérdezgették, hogy mit szeretnék majd csinálni, mit terveztem. És őszintén, életemben először nem terveztem. Se időm, se erőm nem volt rá. Szerda estig a repjegyekkel és az utazási korlátozásokkal voltam elfoglalva, csütörtökön este Lau segítségével azt a dokumentumot töltöttem ki, amivel beengedtek Nagy-Britanniába, pénteken pedig lakáskulcsot adtam Dórinak, bőröndöt pakoltam és lakást rendeztem, hogy készen álljak az utazásra. Ebbe már nem fért bele, hogy programok után nézzek. Főleg, hogy azt sem nagyon tudtam, hogy ott milyen a helyzet, mivel tervezhetek.
Flóra baba gyönyörű és nagyon cuki. Igazi élmény volt megismerni őt.:) Olyan jó, hogy ő még semmit nem fog fel a jelenleg a világon lévő őrületből. Ő csak fedezi fel a világot, ismerkedik a környezetével nap mint nap és elégedett, ha valaki a karjaiba veszi és növeli az aznapi lépésszámait vele.:)
Hét végére Flóra egészen belejött a fényképezkedésbe. Azért most megfejtettem, hogy miért szoktam inkább épületeket, tájakat fotózni és nem babákat. Az előbbiek kicsit kevesebbet mozognak, kalimpálnak fotózás közben. Az utóbbiak azonban sokkal cukibbak.:)
Állítólag hasonlít rám (is). (Közös képet azért nem tennék fel, mert vagy ő nem élvezte a fotózást, vagy én nem voltam kamera-kompatibilis.)
A hétvégére Lőrincék szerveztek programot. A következő héten pedig párszor bementem Londonba. Hamar kiderült azonban, hogy egyrészt mindenhova előre kell foglalni jegyet, másrészt pedig, azok a dolgok, amik engem igazán érdekelnek hétfőn és kedden nyitva sincsenek. De azért nem sokat bánkódtam emiatt. Főleg az első nap élveztem, hogy egyszerűen csak leszálltam a metróról és csak úgy sétáltam a városban. Élveztem, hogy lehetett látni a Buckingham-palotát, és nem csak a turistákat. Hét éve, mikor Sacival Londonban jártunk, annyi volt a turista, hogy én csak valakinek a tabletén közvetítve láttam az őrségváltást. A metróba is úgy kellett beküzdenünk magunkat, most csúcsidőben is alig ültek a szerelvényen. És mindenhol volt kirakva kézfertőtlenítő, a forgalmasabb tereken, a metrómegállókban. Én őszintén biztonságban érzetem magam.
Üres metró csúcsidőben.
Vannak azért itt érdekes ábrázolások is. De azt hiszem a lényeg, hogy a férfiak és a nők tartsanak távolságot.:D
Azt hiszem, rossz lépcsőfokra álltam, de a fotó kedvéért mindent;)
Nagyon jólesett céltalanul sétálgatni London utcáin, parkjaiban. Nézelődni, fényképezni, beszívni az egyébként nagyon nyüzsgő város most különösen nyugodt lüktetését. És felfedezni eldugott, nem olyan híres, de annál érdekesebb kincseit. Rácsodálkozni szép helyekre, melyek egyébként mindig tele vannak turistákkal, de most előkerültek a "takarásból". Csak bámészkodni anélkül, hogy bárki félrelökne, elénk tolakodna. Ez egy nagy ajándéka a koronavírusnak. Nyugodtan lehet várost nézni. Most érzem azt, hogy sikerült megismernem ezt a várost.
Akkor, induljon a ráérős városnézés a hatalmas metropoliszban.
A Portobello Road maga egy nagy piac. Korona idején azonban csak mérsékelt mennyiségű utcai árussal és nyitva lévő üzlettel. (Nyilván a sok szuvenírt áruló üzletnek sajnos nem is nagyon éri meg kinyitnia mostanában.)
Notting Hill utcái és házai. A környék mindig megér egy sétát. Egyik nagy mostani felfedezésem. Egyik kedvenc negyedem a városban.
Átfunkcionált telefonfülke. (Nem is tudom, hogy a többit vajon mire használják manapság.)
St. James's Park
Green Park kapuja. Annyira szeretem az ilyen részleteket egy városban.
Victoria Memorial
Sky Garden és kilátás a metropoliszra. Ide kellett jegyet foglalni. Próbáltam azért kevés olyan helyre menni, ahova előre kell jegyet foglalni, hogy ne kelljen rohanni. Mehessek a saját tempóban, mindenhol annyit maradhassak, amennyi éppen jólesik.
Saint Dunstan in the East Church Garden. A Saint Dunstan templomot a 13.században építették, majd a második világháborúban a német bombázások áldozatául esett. 1971 óta parkként funkcionál. Szerintem elég jó ötlet, hogyha már sajnos nincs igény a rekonstrukcióra, legalább ilyen formában megtartják az utókornak. Manapság a környéken lakókon kívül, sok influenszer jár ide fotózkodni.
Kensington Palace. Belül látványosabb.
Covent Garden. Másik nagy mostani felfedezésem. Másik kedvenc negyedem Londonban. Főleg a Covent Garden Market tetszett meg. Az egykori piac ma már inkább drágább kategóriájú üzleteknek ad otthon, azonban a hangulata így is magával ragadott engem.
Royal Arcade. Márkás boltok találhatók az árkádok alatt.
Leadenhall Market. A leírásokban érdekesebbnek, izgalmasabbnak tűnt, mint amilyen valójában volt. Azonban, ha valaki a turistahelyek után valami kevésbé forgalmas látnivalóra vágyik, akkor érdemes ide ellátogatni. (Igen, tudom, a fotók nem lettek a legjobbak. Telefonnal készültek.)
Millenium Bridge. Egyik kedvenc fotótémám a városban.
Greenwich. 0° hosszúsági kör. Tömeg és sorban állás nélkül.
Greenwich. A háttérben pedig Canary Wharf.
Canary Wharf.
Kávé szünet. A kávézóba való belépéskor először lázmérés, majd telefonszám megadása.
Segítség a turistáknak London utcáin. Szerintem ezek a táblák nagyon szuperül ki vannak találva. Az ember rögtön tudja, hol van és mi milyen messze található onnan. Általában van egy 5 perces rádiuszú és egy 15 perces rádiuszú kör.
Ezt is a városban fedeztem fel. Nem igazán sikerült hozzá sem megfogalmazni, ezért csak így itt hagyom.
Szeretném még megemlíteni az Apsley House-t, mint látnivalót. Wellington első hercegének kívülről nem valami különleges háza első emeletén csodálatosan berendezett szobák látogathatóak. (A fentebbi szinteken a család lakik a mai napig.) És ha már itt tartunk még egy apró megjegyzés, a vele szemben álló Wellington Arch mindenképpen kihúzható a látnivalók listájáról. Sajnos még a kilátás sem jó a teraszáról.
Egyik nap Windsorba is eljutottam. Mire odaértem pont elkezdett esni az eső. A helyzetre való tekintettel azonban alig voltak turisták. Egészen különös atmoszférája van annak, ha majdnem egyedül fedezhetünk fel egy egyébként turisták által közkedvelt látnivalót. A kastély belülről csodálatos volt, főleg, ha az ember belegondolni, hogy azokat a termeket a mai napig használják protokoll eseményekre. Én már sok templomot láttam életemben, de kevés nyűgözött le annyira, mint a Szent György kápolna. (Harry és Meghan esküvői helyszíne.) Hihetetlen részletességgel van megépítve és mégsem giccses. (A belterekben sajnos nem lehetett fotózni.)
A mostani utazásom során arra is rájöttem, hogy a vidéki Anglia nagyon tetszik nekem. Hét éve próbáltunk egy hét alatt minél több "kötelező" dolgot megnézni Londonból. Láttuk a Towert, a koronázási ékszereket, a Tower Bridget, a Buckingham-palotát, a National Galleryt, a Victoria&Albert Múzeumot, a Kensington palotát,a Globe színházat, a HMS Belfast hajót, a Szent Pál székesegyházat, többek között a Hyde-, a St. James's- és a Green parkokat, a Big Bent, a Westminster apátságot, a Harrods áruházat és még sorolhatnám sokáig. Ehhez képest most olyan jó volt, hogy ezeket a kötelező köröket akkoriban már letudtuk és most lehet sétálgatni, bámészkodni, lelassulni. Megismertem London egy számomra teljesen új arcát. És ez bizony sokkal jobban tetszik, mint amit előtte láttam. De az igazi szerelem azt hiszem, a vidéki Anglia lesz.
Dover fehér sziklái. És az elmaradhatatlan angol tea.;)
Sissinghurst Castle and Garden
Az egyetlen hely, ahol "tömeg" volt, az a Tate Modern volt. Itt is előre be kellett jelentkezni természetesen, de még így is egy jó háromnegyed órát vártam, mire bejutottam az Andy Warhol kiállításra.
Életem első, várva-várt, scone-ja a múzeum kávézójában, kilátással a Millenium Bridge-re és a Szent Pál székesegyházra. Nagy találkozás volt, egyből megszerettem a helyi specialitást.:)
Kilátás a kávézóból.
Londonban mindenhol lehet kártyával fizetni (a legtöbb helyen csak azzal), mint például a múzeum adománygyűjtőjénél is.
Talán ennek a nyaralásomnak van/volt a leghosszabb utóélete. Szombaton délelőtt a hazaút után a stuttgarti reptéren próbáltam magam leteszteltetni, de szeptember 16.-a óta nem csinálnak ingyenes tesztet a nem rizikó területről visszatérő turistáknak, sőt a reptéren csak a rizikó területről érkezőket tesztelik. Így hazamentem. Bevásároltam, kipakoltam, mostam és közben állandóan nézegettem, hogy változik-e valami a www.rki.de-n a rizikó területekkel kapcsolatban. Nincs még egy honlap, amit életemben ennyiszer megnyitottam, mint a Robert Koch Institutét az elmúlt hetekben... (Nyaralás előtt, alatt, után ez volt a "kötelező olvasmány".)
Irány Stuttgart.
Olvasmány a repülőn. A vírushelyzetre való tekintettel kialakult új utazási feltételek tájékoztatásában sem odafelé, sem visszafelé nem volt hiány.
Aztán hétfőn indult a munka és én a kollégákon kívül senkinek sem mondtam el, hogy hol voltam, mert nem akartam hülye megjegyzéseket kapni, illetve azt sem akartam, hogy ha az utazást követő pár napban esetleg London is rizikó területté lesz nyilvánítva, akkor helyettem a betegek pánikoljanak. Ez nyilván home office-ban egyszerűbb lenne. És az sem volt egyszerű, hogy nem mesélhettem az átélt szép élményekről és mindenkinek a szemébe kellett mondanom, hogy otthon voltam. De jobb volt ez így. (Ebben még a kollégák is egyet értettek velem.) Ilyen világot élünk sajnos. Ez volt életem első nyaralása inkognitóban.
Kedves Lőrinc és Kinga, még egyszer köszönöm szépen a vendéglátást, az együtt töltött időt! Drága Flóra baba, örülök, hogy a jelenlegi körülmények ellenére volt lehetőségem személyesen is megismerni téged! London, kezdelek igazán megkedvelni téged. Nagyon szép nyaralás volt ez. Bizonyos szempontból az egyik legszebb.:)
