Idén az élet úgy hozta, hogy május végén, június elején majdnem két hetet, egészen pontosan 12 napot otthon tölthettem. Tavaly voltam először két hétig szabadságon egyfolytában. Valóban nagyon jó dolog ez, ha az ember egy évben egyszer megengedheti magának, hogy hosszabban szabadságra menjen. Ilyenkor tényleg van idő kikapcsolódni, kicsit kikerülni a mókuskerékből. (Azért persze minél hosszabban van az ember szabadságon, annál rosszabb ismét munkába állni.)
A németek azt mondják, hogy minimum kettő, de sokkal inkább három hétre kell szabadságra menni ahhoz, hogy valóban ki is tudjuk pihenni magunkat. Én régebben mindig azt mondtam, hogy inkább megyek gyakrabban szabadságra, de akkor csak egy-egy hétre. Most már azonban kezdem érteni a hosszabb szabadság előnyét. Rájöttem, hogy egy hét alatt tényleg nehéz kikapcsolódni, mindent belezsúfolni abba a hét napba és utána kipihenten nekivágni a következő munkahétnek (szinte) lehetetlen. (Persze a kevesebb is jobb, mint a semmi. Vagy ahogy mi magyarok mondjuk: aki a kicsit nem becsüli...)
Nagyon jó volt, hogy végre volt időm otthon mindenkire. Hogy rohanás közben nem csak két-három órákra tudtam találkozni veletek, hanem négy-öt órákra vagy akár egész napokra. Volt idő nyugalomban mindent kibeszélni, közös élményeket gyűjteni, anélkül, hogy folyton az órámat kellett volna néznem, hogy mikor is kell induljak a következő találkozóra. Egyszerűen valóban ott tudtam lenni a pillanatban és tudtam neki örülni. Azt hiszem emiatt is volt olyan pihentető az otthonlét.
Íme egy pár kép az emlékekből:
Kezdődhet a nyaralás :) #nyaralásOn
Stuttgartból Münchenbe repültem. Felszállás után már szálltunk is le. A fedélzeti biztonsági bemutatón megmutatták a vészkijáratokat, majd közölték, hogy az összes többi információt az ülés zsebében lévő tájékoztatókon találjuk. Rövid és tömör volt, mint amilyen a repülő és a repülés.
Végre egyszer nappal érkeztem. Egészen más a látvány. Ki mit ismer fel?
És egy újabb bakancslista pipa: Vintage Garden. Köszi Lau a közös reggelit!
A "külföldiek" élvezik Budapest látványát. Mindig érdekes téma, hogy ki hogyan éli meg a külföldi élet előnyeit, hátrányait, boldog perceit és nehézségeit. Jó volt minderről, valamint múltról, jelenről, jövőről végre személyesen és nem skype-on keresztül beszélgetni.
Gyereknap volt a Hugiknál. Megkapták az ajándékot, egyből mindenkiben felébredt a fényképész. Le sem tagadhatnánk egymást.;)
Kávézás a Hugikkal. Lau rávett, hogy kóstoljak meg egy különlegességet, az Espresso tonicot. Elég hűsítő a melegben, de azért nem lesz a kedvencem.
Fellini Római. Nagy kedvenc. Már-már kötelező program Enikővel. És ha tehetjük, hajóval megyünk a Római-partra. Enélkül nincs is nyár.:) És szuper lezárása volt ez egy remek, relaxálós napnak.
Reggeli Timivel. Mondanám, hogy a cetliket még a kávé előtt(!), hajnalban írtuk.:) Utána pedig egy igazi csajos, shoppingolós, outletezős napot tartottunk. Kellett hozzá az energia.;)
Még futni is eljutottam végre a szabadság alatt. Nem is egyszer.:) Amíg a köröket róttam, elgondolkoztam azon, hogy mennyi minden változott az elmúlt 20-25 évben, ahogyan mi hívjuk, a "pályán". (Mondjuk azóta is sokat változott, amióta Németországban élek.) Gyerekként is sokat jártunk már át ide, de akkor még salakos volt a foci- és futópálya, nem volt elkerítve a középső rész, ősrégi lelátó volt a pálya szélén, volt egy homokozó a hátsó részen és alig pár ember járt ide. Most, amikor szerda este ott voltam, alig lehetett elférni a három futósávban, összesen vagy hat pályán fociztak egyszerre és a pálya szélén már várakoztak a következő csapatok. Jó látni, hogy élettel megtelt a Sportközpont, de azért zavaró, hogy futás helyett szlalomozni kell a többi futó, és a nézelődő, várakozó, bemelegítő emberek között. (Timi, köszi a körömlakkot!)
Családi szombati reggeli a Dérynében. Nagyon hangulatos volt az élőzene és a kiszolgálás is kifogástalan. Egyszer megéri kipróbálni.
Ritka pillanatok egyike 1. Vasárnap reggeli kávé - Anya, Apa és a "Nagyok" (Lőrinc, Marci, én). Nem sokszor van ilyenre lehetőségünk.
Ritka pillatok egyike 2. Közös vasárnapi ebéd. És egy közös családi fotó. Nem sűrűn fordul elő, hogy mind a ketten egyszerre vagyunk otthon külföldről, most mégis megadatott egy ilyen hétvége.
Nosztalgia. mennyit jártunk errefelé gyerekkoromban....
Közös családi kávézás (a többiek kávéja lemaradt): Lőrinc kedvéért még egy kávé vasárnap délután. (Én itt már inkább jeges kávét választottam a tonicos helyett.:P)
Nem csak én, de szerencsére a bőröndöm is utazik. A világos kék szín nem csak akkor jó, amikor kiadják a bőröndöt, és rögtön szembeötlik a színe a szalagon, hanem ilyenkor is.
Sokszor megcsodálhattam már ezt a látványt, de nem tudok betelni vele.
Ezenkívül volt még csomó szuper program: egy egész délután Annáékkal, vacsi a csajokkal a gimiből és az ETK-ról, Palatinus Enikővel, Rudas fürdő Anyával, memorizás Apával, babázás Svennel, mozizás a Hugikkal, sörözés-borozás Rékával, Ágival és Andrissal, kávézás Mónival, Könyvhét és Margó Fesztivál Sacival, shoppingolás Lauval, és még sorolhatnám. Ezek is remek pillanatok voltak, csak nem készült róla kép (vagy nem lett olyan előnyös, így bocsi, hogy nem tettem ki őket). Ezen még dolgoznom/dolgoznunk kell! Remélem nemsokára lesz erre lehetőségem. De addig is (legkésőbb) jövőre veled ugyanitt!;)
