Mailand, azaz Milánó. Így nevezik ugyanis a német nyelvű országokban az észak-olasz várost. Azt a várost, ahol a divat a kultúrával, az építészettel, az olasz életérzéssel és a pár napos turizmussal találkozik.
2011 augusztusában dőlt el nálam végleg, hogy nekem egyszer még vissza kell mennem Milánóba. Akkor egy biciklitúra keretei között jártunk ott. A városból csak annyira emlékszem, hogy az aznapi 150 km-es etap utolsó kilométereit a csatorna mellett tettük meg, majd elhaladtunk a dóm előtt (ahol csak annyi időm volt, hogy egy, mint utólag kiderült, elmosódott fényképet készítsek róla) és nem sokkal utána megérkeztünk a szállásra. Másnap reggel pedig egyből kitekertünk a városból, hogy Brescia felé vegyük az irányt. Ez a "gyors" városnézés azonban elég volt ahhoz, hogy megerősítsen abban, hogy én mindenképpen szeretnék még egyszer, nyugodtabb körülmények között eljutni Milánóba.
Idén júliusban, egy spontán ötlettől vezérelve, Sárival csaptunk egy csajos hosszú hétvégét Milánóban. Én a szombat délutánt és a hétfő délelőttöt tudtam a városban tölteni. Sárinak kicsit jobbak voltak a repülő járatai, így neki picit több idő jutott a városban. Azt kell azonban mondjam, hogy ennyi idő alatt is bőven meg lehet nézni a város nevezetességeit. A nevezetességeken túl pedig, őszintén, nem túl szép vagy látványos Milánó. Egyszerűen egy nagyváros.
Én, Ellennek hála, a könyvtárból szerzett útikönyvvel felszerelkezve indultam neki a városnézésnek.
Az első etapban, szombaton, kávézás után, megnéztük a Teatro alla Scalat, a világhíres híres milánói operaházat. Belülről tényleg szép. Kívülről azonban, szerintem, nem nagy szám. Nem ismertem volna fel, ha nem tudom a térlépről, hogy ott kell lennie.
Első programpont Itáliában: kávé
Operaház belül....
....és kívül.
Az operától továbbmentünk a pár méterre tőle található Galleria Vittorio Emanuele II. Ez a város leghíresebb épülete a dóm mellett. Egy kereszt alaprajzú passzázs. Építészetileg tényleg lenyűgöző. A benne lévő üzletek azonban nem az átlag ember pénztárcájának (és ízlésének) lettek kitalálva.
A passzázson átérve Milánó másik nevezetességéhez, a dómhoz jutottunk. Hihetetlen, hogy milyen részletességgel van megtervezve az egész homlokzata és milyen csodálatosak a fehér falai.
A dómnak hátat fordítva a Castello Sforzesco felé indultunk. Az épület egykoron a milánói hercegek rezidenciája volt. Ma több múzeum található benne, de az udvarra érdemes akkor is betérni, ha a múzeumokat nem szeretnénk megtekinteni.
A nap utolsó látnivalója a Basilica di Sant'Ambrogio volt. Ez Milánó egyik legrégebbi temploma, 379 és 387 között épült. Mindenképp megéri megnézni. A templom előtt egy hatalmas kerengő fogad minket. Az épület a maga egyszerűségével lenyűgöző.
Vacsorázni a csatornákhoz mentünk. Eleve ez az egyik központi tere az éjszakai életnek, másrészt pedig nagyon jó a hangulata a folyó melletti ücsörgésnek.
Sári először hülyének nézett, hogy szelfi-botot is vittem magammal. De aztán egészen rákapott az ízére.;)
Éjjel aztán a hazafelé vezető úton megnéztük a város esti fényeit is. Nagyon jó időt fogtunk ki, így rengetegen voltak még az utcákon este 10 és 11 felé. Érdekes volt, nem is szórakozóhelyekkel vagy bárokkal volt tele a város, hanem olyan kis helyiségekkel, mint a fagyis boltok, standok, csak náluk koktélokat lehetett kapni. Az emberek pedig megvették a koktélt és a tereken ültek kint iszogatva, beszélgetve. Mindenhol tele voltak az utcák, terek emberekkel. Igazi mediterrán életérzés fogott el ezt látva.
A vasárnapot a Comói-tónál töltöttük. Milánóból 40 perc alatt elérhető Comó városa. A város óvárosa megér egy sétát mindenképp. A kikötőjéből pedig különböző hajóutakra van lehetőségünk. Sőt egy sikló is van a városban, ami a közeli hegyre visz föl, ahol szuper sétákat lehet tenni.
Mi először felmentünk a hegyre. Elmentünk egy kilátóig, ahonnan megcsodáltuk a tavat és a hegyeket.
A hegyi "túra" utána Comó óvárosát elég sajátosan, egymást váltva néztük meg. Akkora sor volt ugyanis a hajójegyeket árusító bódé előtt, hogy úgy döntöttünk, kihasználjuk a sorban állós időt is. Amíg egyikünk a sorban állt, a másikunk várost nézett, és fordítva.
A nagy érdeklődésnek köszönhetően (értsd: rengeteg turista) már nem kaptunk jegyet a gyors hajóra, így azzal utaztunk, amelyik sokkal több helyen megállt. De én utólag azt mondom, hogy ez így még jobb volt. Többet voltunk partközelben és többet láttunk a tó menti mediterrán, kis településekből is. Így George Clooney partmenti villáját is megcsodáltuk. Legalább ötször. Az igazság az, hogy nem publikus, hogy melyik az ő háza. Annyit azért lehet tudni róla, hogy nem kicsi és a tó közvetlen közelében van. Ebből a típusból tényleg alig akadt 60-70 darab azon a szakaszon, ahol hajóztunk...
A helyi garázsok
Minden kis településnek saját strandja van
A hajóról Bellagioban szálltunk le. Itt megvacsiztunk, és sétáltunk egyet a tipikus olasz kisváros macskaköves, keskeny utcáin.
Bellagioban még egyszer hajóra szálltunk, a festői Varennába mentünk tovább. A hajóra felszállva valaki nagyon integetett nekünk. Én gondoltam, biztos csak rosszul látok, úgyse ismerek itt senkit. Pár másodperc múlva kiderült, hogy Sári kolléganője integet olyan lelkesen nekünk. Tényleg kicsi a világ. Varennában ismét vonatra szálltunk, hogy estére visszaérjünk Milánóba.
A hétfői napot korán kezdtük. Kilenc felé már a dómnál voltunk. Ez az az idő, kb. fél 11-ig, amikor nyugodtan, "turistamentesen" lehet várost nézni. Főleg egy ennyire közkedvelt látnivalónál. Sajnos a dóm tetőjét éppen felújították, így az nem volt annyira szép, mint ahogyan az ember a képek alapján elképzeli. De maga a dóm hatalmas, a római Szent Péter bazilika után Olaszország második legnagyobb temploma. Bizsergető érzés a templom közepén állva belegondolni, hogy több száz évvel ezelőtt is már mire volt képes az emberiség, az építészet.
Szent Bertalan szobra. Nézzétek meg, hogy ki vannak faragva az izmai, inai, erei. Milyen jól jött volna ez a szobor az anatómia órán.:)
És persze a vágott szemű insta-férj a templomból sem hiányozhatott....
A tetőn sétálni nagy élmény. De nem kifejezetten a város látványa miatt...
A dóm után ittunk egy kávét a passzázs kávézójában. Olyan igazi, jó értelemben, régimódi kávéház volt. A sütihez damaszt szalvétát adtak. Ez tényleg nem csak egy kávézás volt, hanem egy igazi élmény nekem.
Életem egyik legfinomabb citromos sütije
Kilátás a kávézóból
A délelőtt folyamán elkeveredtünk még a milánói egyetemhez.
Az egyetem után belefutottunk egy templomba, aminek a falait koponyák és csontok "díszítették". Azt hiszem nem volt már hely a temetőben és ezért kezdték el a falakra helyezni a csontokat. Elég sajátos.
Az utolsó órában még egy nagyon kicsi shoppingolásra is jutott időnk. Hamár Milánó legalább pár ruhaboltot nézzünk meg a divat fővárosában. De nem vettünk semmit. (Kicsit a légitársaságoknak is köszönhetően, nem sok minden fért volna a kézipoggyászunkba. Ez elég jó taktika egyébként vásárlás ellen.;))
A milánói villamosok úgy néznek ki, mint nálunk a nosztalgia járatok.:)
A gyalogosoknak is Piros-sárga-zöld lámpájuk van.
Szoknyájának és a rengeteg szellőző rácsnak köszönhetően, Sári lett a város Marilyn Monroeja. Azért először kicsit megszeppent, mikor a vasrácsra lépve fellebbent a szoknyája.:D
Nagyon jó volt ez a három nap! Jó volt kicsit kikapcsolódni, kiszakadni a dolgos hétköznapokból. Csak túl hamar vége lett. De én azt mondom, hogy Milánóra tényleg elég maximum egy-másfél nap. Egy hétvégére kiváló. A környéken pedig ott van a Lago Maggiore, a Comói- és a Garda-tó, melyek mindenképpen megérnek egy legalább egynapos kirándulást, ha hosszabb túrára mennénk Milánóba.
Egy dolog hiányzik még nekem a milánói bakancslistámról. Da Vinci Az utolsó vacsora című képére, az idő rövidsége miatt, nem sikerült jegyet kapnunk. Szóval egyszer még vissza kell menjek Milánóba. És akkor remélem lesz időm megnézni Bergamot is. Ez a város is megér állítólag egy látogatást. Úgyis a reptér mellett van.:)
Irány haza, irány a dolgos hétköznapok!
