Normálisnak maradni nem normális körülmények között.
A hétfőn a munkahelyen megint szünet nélkül csengett a telefon. El kellett magyarázni a betegeknek, hogy, igen, a vasárnap esti új rendeletek értelmében a masszázs szalonoknak be kellett zárniuk, de mi egy fizioterápiás rendelő(!) vagyunk és egyébként is az egészségügyi szolgáltatásoknak továbbra is elérhetőnek kell lenniük. Ezt főleg a külföldi betegeink értették meg nehezen, akiknek minden kezelés masszázs. A gyógytorna, manuálterápia, kezelés, terápia szavakat egyáltalán nem ismerik. A kezelések közti különbségekről már ne is beszéljünk. A kedvencem az a beteg volt, aki leállt velem a telefonban vitatkozni, hogy de hát be kéne zárnunk, mondom, hogy nem, mivel mi még mindig egy fizioterápiás rendelő vagyunk egészségügyi szolgáltatásokkal, erre ő közli, hogy de hát Angela Merkel megmondta tegnap este, hogy a masszázs szalonok nem lehetnek nyitva. Na, ahogy mondani szokás, innen szép nyerni. Azért sikerült meggyőznöm, hogy mi igenis nyitva vagyunk. És ez ráadásul teljesen legális. Végül megjelent a kedves páciens az időpontján, és megpróbált még egyszer meggyőzni, amolyan biztos, ami biztos alapon, hogy mi nem is lehetnénk nyitva. Voltak már nehéz hétfőink, de azért ez a mostani mindenképpen dobogó gyanús.
A hét többi része már nyugodtabban telt. Újra rengeteg lemondás volt. És még több fertőtlenítés, és üresjárat. Péntekre a kezeim már nem csak szárazak voltak, de foszlott a bőröm és a kézhátamon ekcémás foltok jelentek meg, amelyek nagyon viszkettek. Így otthon még több kézkrém és lehetőleg kevés kézfertőtlenítés következett.
Mi egész héten továbbra is úgy dolgoztunk, mint előtte. Vagyis se maszkot, se kesztyűt nem viseltünk. A főnök szerint még mindig túl van tolva ez a vírus dolog, és az egész valójában a gazdaságról szól. Szerintem arról lehet beszélgetni, hogy gazdasági tényezők vannak-e a háttérben, stb, de attól függetlenül azt gondolom, hogy kicsit lehetne nagyobb figyelmet fordítani a betegek és főleg a mi védelmünkre. Mondjuk itt azért hozzájön az is, hogy a minisztérium szerint dolgoznunk kell, viszont mi nem kapunk semmilyen védőfelszerelést. Vagyis mi kötelesek vagyunk ambuláns ellátóhelyként nyitva lenni, és kezelni a betegeket, még akkor is, ha nincsen meg hozzá az összes óvintézkedéshez szükséges tárgyi feltétel. (Hiszen jelen esetben szinte lehetetlenség maszkot, kesztyűt, fertőtlenítőszert beszerezni.) Én mondjuk már múlt hét óta megpróbáltam minimálisra csökkenteni a "hands on" (érintéssel járó) terápiák számát, és főleg "hands off" (érintés nélkül) dolgozni. Valamint inkább a beteg mögött, mellett állni, de semmiképpen sem vele szemben, hogy ne rám fújja ki a levegőt és benne esetlegesen a vírusokat. Valamint vadul szellőztettem minden beteg után, hogy jöjjön be a friss levegő az esetlegesen szennyezett helyére.
Hétfőn munka után a Rossmannban gyanús lett, hogy mindenkinek, aki elhagyta a boltot, volt a kezében egy csomag WC-papír, engem mégis üres polcok fogadtak odabent. Aztán kiderült a trükk, vagyis, hogy az eladóktól külön kérni kell a WC-papírt. A bolti alkalmazottak a raktárból egyesével hozzák ki a vásárlóknak az árut. És szigorúan minden vásárló csak egy csomagot kap. Az hogy az éppen egy 6-os, 10-es vagy 12-es csomag, az bizony a sorsra és (valószínűsítem, hogy) az éppen megbontott bálára van bízva. Én nem gondoltam volna, hogy valaha büszke leszek arra, hogy kaptam WC-papírt a boltban, de őszintén a hazaúton majdhogynem olyan büszkén tartottam a csomag WC-papírt a kezemben, mint elődeink a nagy küzdelem árán elejtett vadat.:D
"Drágaságom" :D:D:D
Ezen kívül a héten nem nagyon mentem boltba. Igyekeztem a bevásárlások számát minimálisra, a vásárolt termékek mennyiségét pedig az átlagosnál kicsit többre korlátozni. Így is a hét végére annyi kaja volt itthon, mint eddig még sosem. A legrosszabb egyébként szerintem a vásárlásoknál az, hogy olyan dolgokat is veszel, amit nem biztos, hogy akartál, vagy nincs rá mindenképpen szükséged, viszont nem vagy benne biztos, hogy legközelebb is lesz még a boltban. Komolyan, észrevettem magamon, hogy minden olyan dolgon, amiből már csak alig van a polcon, elgondolkozom, hogy mennyi van nekem belőle otthon, vegyek-e én is, amíg még lehet kapni. Kezd tényleg a pszichémre rámenni az, hogy mások azt hiszik, hogy soha többé nem érkezik áru a boltokba. Ez egy láncreakció, valaki elkezd például szemeteszsákot venni, látja a másik, hogy ők, ott elől, hármat vesznek; gondolja, hogy akkor ő is vesz. A többiek meg látják, hogy lassan alig van a polcokon szemeteszsák, ezért ők is vesznek, ha kell, ha nem, hiszen "hiánycikkről" van szó. Szombaton én is percekig hezitáltam, hogy akkor hány kiló lisztet is kéne vennem, most hogy megint van... És persze így hiába érkezik az utánpótlás rendszeresen, mondjuk tusfürdőből, szemeteszsákból, WC-papírból, lisztből, élesztőből, az emberek rögtön elkapkodják ezeket az árucikkeket. Innentől benne vagyunk egy spirálban, ami generálja tovább önmagát. Hiszen a múltkor pont lemaradtam róla, akkor most duplaannyit veszek, mint amennyit akartam volna, és hatszor annyit, mint amennyire igazból szükségem van, hiszen ki tudja, mikor kapok újra. Ez egy igazi agybaj.
Lassan ide jutunk majd... De lehet, hogy jön még mellé pár árucikk.
Az elmúlt heteknek köszönhetően újabb csodás szavakkal bővült a szókincsem. Ilyenek például az Ausgangssperre (kijárási tilalom), Quarantäne (karantén), Ausnahmesituation (rendkívüli helyzet). Persze hallottam már korábban is néha ezeket a szavak, de ilyen gyakorisággal és magabiztossággal még nem használtam őket. Az elmúlt hetekben gyakorlatilag majdnem minden mondatomban használom a fent felsoroltak közül valamelyik szót.
A munkából hazafelé jövet rádiót szoktam hallgatni. Hétfőn este a híreknél külön tetszett, amikor a közlekedés rovathoz értünk és a néhány perces információáradat helyett csak annyit mondott a bemondó, hogy ma nincs dugó sehol, folytassuk az időjárással. Azt hiszem ilyen sem volt a német történelemben, amióta beindult itt az autógyártás.
És ha már tömegközlekedés, csütörtökön reggel kicsit érzékenyen érintett, hogy várhatok én akármeddig, busz bizony nem fog jönni. Illetve csak kb fél óra múlva. Történt ugyanis, hogy megritkították a járatokat. Én az előző héten lefekvéskor rendszeresen ellenőriztem a másnapi menetrendet, sőt vasárnap este is, hogy nem-e változott valami a hétvégén. De szerda este valahogy nem jutott eszembe lecsekkolni a helyzetet. Főleg azért voltam egyébként mérges, mert szerintem szerdán ezt valahogy a buszokon jelezhették volna a tévéken futó mindenféle reklámok, információk mellett, hogy holnaptól kevesebb busz közlekedik. Na mindegy, azért így sem késtem le semmiről, hogy pár perccel később értem be a rendelőbe.
Legközelebb majd ez alapján tervezem, hogy hova megyek. Szerencsére bérletem van.:P
A hét végére megfigyeltem magamon, hogy minden embert alapból két méterre elkerülök, a buszon is mindig olyan messze ülök mindenkitől, amennyire csak lehet. A bevásárláshoz kesztyűt húzok. Ha megfogtam valamit az utcán, boltban mégis kesztyű nélkül, akkor lehetőleg már nem nyúlok a telefonomhoz. Zöldségből, gyümölcsből csak előre csomagoltat veszek. Kivéve amit egyébként is meg kell pucolni. (Jaj, de hiányoznak most az egyesével előrecsomagolt uborkák.) Jobban átgondolom, hogy mit fogok majd enni, mire lehet szükségem. Akkor megyek bevásárolni, amikor a tömeg már otthon van. Szóval igyekszem az új szokásokat a régi normális életembe integrálni, amennyire lehet. És nem fordítva.
Idén a születésnapom vasárnapra esett. Az óraátállítás napjára. Nem elég, hogy a tervezett ünneplést le kellett mondani, ráadásul egy órával rövidebb volt idén a születésnapom. Az egyik betegem azonban megmentette a helyzetet. Szerinte ugyanis, ha a karantén miatt nem szabad ünnepelni, akkor nem is öregszik az ember. Én pedig ezzel együtt tudok élni.;) Szóval idén maradtam 32, jövőre majd folyt.köv.
Valahogy így.
Szombaton gyorsan és céltudatosan bevásároltam, majd elhoztam a másnapra előre megrendelt vacsorám. Waiblingenben van egy Michelin csillaggal kitüntetett étterem és a kialakult helyzetre való tekintettel most tőlük is lehet 3 fogásos menüt rendelni elvitelre. (Nagyon korrekt áron.) Ezért azt találtam ki, hogyha már nincs nagy ünneplés, legalább ne kelljen főznöm és egyek valami finomat, valami különlegeset. A menüt egyébként szépen egyesével levákumozott kis csomagocskákban kaptam egy "használati utasítással", hogy mit hogyan kell felmelegíteni. Első olvasatra kicsit bonyolultnak tűnt a dolog, de utólag kiderült, hogy nem volt nehéz a procedúra. Mondjuk a főétel négy komponensét egyszerre felmelegíteni egy kis multitaskingot igényelt. Szerencsére a nők tudnak több dologra figyelni egyszerre:)
Délután a ragyogó napsütésben a Rems partjára mentünk Dóriékkal, hogy előszülinapozzunk kicsit. Másnapra rossz időt mondtak, így alkalmazkodtunk a szabályokhoz és az időjárási viszonyokhoz, és szombaton ünnepeltünk együtt. A Rems partja legalább annyira tömve volt, mint előző héten a szőlődombok nálunk. Egy kis futást azért így is sikerült Dórival beiktatnunk, kerülgetve a többi friss levegőre vágyó sétáló, kutyát sétáltató, gyereket bicikliztető, a lakásból végre kiszabadult állampolgárt. Aztán egy kis pikniket rendeztünk a réten. És még tortát is kaptam. Nagyon szép, emlékezetes nap volt. (Szerencsére, mire mi leültünk a fűbe, már elmentek a rendőrök a környékről. Utólag olvastuk, hogy igen csak busás pénzbüntetésre számíthatnak azok, akik közterületen piknikeznek, összegyűlnek, stb.)
Csodaszép virágcsokrom. Van, akiknek a bezárt virágbolt sem akadály.:)
A vasárnap tervezése valahogy így indult. "Hova is menjek a hétvégén?"
Vasárnap két nyugodt percem nem volt. De ezt tényleg nem panaszkodásból írom, nehogy félre értsetek. Viszont azért estére eljutottam odáig, hogy egy fél óra magamban már egészen jól esne, hogy végre meg tudjak vacsorázni. Reggel Anya telefonjával kezdődött a nap. Majd sorra beszéltem a családtagokkal, barátokkal telefonon, videochaten. Délután átjött hozzám Ellen. Kicsit beszélgettünk, ünnepeltünk együtt. Majd a folyamatos eső és ködös, hideg idő ellenére rávettem magam, hogy tegyünk egy kört a szabadban. Az is nagyon jól esett. Utána újabb telefonok, videóhívások következtek. Majd valamikor este nyolc után jutottam el odáig, hogy megfőzzem, akarom mondani megmelegítsem a vacsorám. Nagyon finom, és igazán laktató volt a menü. A desszertet csak pár órával később tudtam megenni, annyira jól laktam a levessel és a főétellel. A kettő között pedig volt még pár telefonbeszélgetés. Aztán valamivel éjfél után Lautól is elbúcsúztam és nyugovóra tértem. Köszönöm, mindenkinek, aki gondolt rám, aki írt nekem, vagy hívott telefonon! Köszönöm, hogy széppé tettétek ezt a napot! A ködös, esős, szürke idő, a karantén és a sok korlátozó előírás ellenére nagyon szép születésnapom volt. Nektek köszönhetően egy percig sem voltam egyedül. Azért remélem, jövőre igazi találkozásokra és nem csak virtuális koccintásokra is lesz lehetőség!:)
Meglepetés a postaládából. Az idei első.:) (Mármint a szülinapiak közül.)
A liliom még mindig virágzik. És illatozik. Gyönyörű szép.:)
Melegszik a főétel.
És akkor a végül egy kis aktualitás a következő hónapra.:D A lényeg, hogy a humorérzékünket ne veszítsük el.;)
