Október végén egy hosszú hétvégét Észak-Bajorországban töltöttem. Ugyanis Luther Mártonnak és a reformáció 500. évfordulójának hála az október 31.-ét idén nemzeti ünnepnek nyilvánították a német törvényhozók. Megragadván az alkalmat, kivettem a hétfőt szabadnapnak és kerestem egy nem túl messzi célpontot egy hosszú hétvége eltöltéséhez. Így esett a választásom Bajorországra, azon belül is Nürnbergre.
Én már jártam karácsony idején Nürnbergben a családdal és egyszer voltunk ott egy egynapos kiránduláson, amikor cserediák programmal Németországban voltunk a gimiből. Voltak élénkebb és halványabb emlékeim a városról. Emlékeztem a hatalmas belvárosra, amit a 2. világháborúban az ellenséges hatalmak teljesen lebombázta, a szorgos kezek azonban mindent újjáépítettek a béke bekövetkeztével, és ma már nem is gondolnánk, hogy milyen állapotban volt a város a háború után. Érdekes volt látni a nagy, üres teret a templom előtt, ami decemberben a karácsonyi vásár alkalmával zsúfolásig tele van bódékkal és emberekkel. Jó volt felidézni néhány emléket a városban sétálva, kipróbálni az új tükörreflexes fényképezőgépemet, és nyugodtan meginni egy kávét a főtér szomszédságában. Jó volt nem sietni, kiélvezni a pillanatot, elidőzni egy-egy látványosságnál. Kellett egy kis nyugalom, rácsodálkozás a környezetre az elmúlt sűrű hetek, hónapok után.
St. Lorenz templom
Frauenkirche
Schöner Brunnen
Heilig Geist Spital
St. Sebaldus templom
Nürnberg nevezetessége: mézeskalács
Albrecht Dürer háza (és nyula)
Kaiserburg
Vasárnapra egy kisebb kirándulást terveztem. Messzire nem akartam menni, mert aznap éjszaka és reggel volt a nagy vihar Németországban, ezért például több intercity vonat nem is közlekedett aznap. Szerencsére a helyi járatok legnagyobb része menetrend szerint járt.
Az első célpont Bayreuth volt. Ott megnéztem a kastélyt és sétáltam egy kicsit a belvárosban, az időjárás ugyanis nem volt nagyon kegyes hozzám, esett az eső egész délelőtt. Bayreuth hírességét, az operát is felkerestem, de az felújítás miatt sajnos épp zárva volt.
Neues Schloss
Belváros
Délután elvonatoztam Rothenburg ob der Tauberhez. Ha valaki a környéken jár és valami szépet szeretne látni, akkor először oda menjen el. Melegen ajánlott nem kihagyni. Egy eldugott, kicsi, de annál hangulatosabb kisváros. A Világörökség része. Nem véletlenül. A városfalon belül egy csodaváros tárul elénk: szűk utcák, kicsi házak, nagy főtér a városházánál, karácsonyi üzletek. Olyan mint egy mesevilág. És aznap pont verkaufsoffener Sonntag volt, vagyis nyitva voltak az üzletek.:) (Az egész túrából ez a város tetszett nekem a legjobban.)
Hétfőn délelőtt Bambergbe mentem. Nagyon pozitívan csalódtam a városban. A gyönyörű és hatalmas belváros ugyanis a legnagyobb sértetlen történelmi városmag Németországban és nem véletlenül az UNESCO Világörökség része. Külön nevezetesség a régi városháza, melyet a legenda szerint mivel a bambergi püspök saját birtokából nem akart területet biztosítani egy új városháza felépítéséhez, mert attól tartott, hogy az amúgy is erősödő polgárság még öntudatosabbá válik és a városban már minden be volt építve, a városi polgárok cölöpökön építettek meg (vagyis egy mesterségen létrehozott szigeten áll).
A délutánt pedig Würzburgban töltöttem. Itt szintén jártam már a fentebb említett cserediák program keretein belül. Itt is megnéztem a kastélyt, melynek Tükörterme szintén a Világörökség része. Érdekessége, hogy a 2. világháborúban megpróbálták eltávolítani a falról az üvegdarabokat és biztonságba helyezni. Azonban rögtön az első darab, amit leszedtek, eltörött. Ezért úgy döntöttek, hogy fával beborítják az egész termet, hogy így védjék az üveget a bombázások alatt. A terv jónak bizonyult egészen addig, míg 1945. március 16.-án tűz ütött ki a kastélyban. A fa jól égett, az üveg pedig elolvadt. A restauráláskor a közel 600 üvegdarabot nagyjából 2,5kg arannyal díszítették.
Kedden először a nürnbergi várat néztem meg. Itt a legérdesebb számomra a vártoronyban lévő kiállítás volt, ami bemutatta, milyen volt a lebombázott város. És a víztorony is izgalmas volt. Sok érdekességet mesélt az idegenvezető a kútnál a régi várak életéről és a vízről, illetve annak hiányáról. A vár maga sajnos csak kívülről lett szépen restaurálva, belülről inkább olyan mint egy fehér falakkal borított múzeum.
Lentről-fentről
Régen-napjainkban
Délután még volt annyi időm, hogy megnézzem a föld alatti Nürnberget. Az óváros alatt ugyanis rengeteg sziklajárat van, ami először a sörök érlelése és tárolása miatt volt fontos. (Régen alig volt ivóvíz, így nagy szerephez jutottak a sörök.) Később pedig a világháború alatt óvóhelyként szolgáltak a járatok.
Jó volt kicsit kikapcsolódni, világot látni, megismerni új helyeket. És kipróbálni az új fényképezőgépet.;)
Ps: Az új gép gyönyörű képeket csinál, de a feltöltésük szinte lehetetlen. Erre még ki kell találjak valamit, mert egyesével más formátumban lementeni őket, elég időigényes....
