Hosszú idő után, de eljött az a pillanat is, hogy végre eljutottam Németország fővárosába. Nem tudom megmondani, hogy miért, de mindig is vonzott ez a város. Főleg mióta ebben az országban élek.
A mozgalmas júliusom folytatásaként, miután Sári és Lau szerda este elmenetek tőlem, csütörtökön még dolgoztam, pénteken pedig Ellen kolléganőmmel reggel a reptér felé vettük az irányt, hogy egy hosszú hétvégét Berlinben töltsünk. Ő volt már Berlinben, így azért volt némi helyismeretünk. Ez a szállás foglalásánál például nagyon jól jött. Szuper szállodát talált nekünk, nagyon jó helyen, bent a belvárosban.
Három nap alatt gyakorlatilag megnéztünk minden látnivalót, amit szerettünk volna, amit érdemes, és amit ennyire rövid idő alatt meg lehet nézni. Az egyetlen dolog, ami kimaradt, az Potsdam. Sajnos arra már nem volt időnk. Majd legközelebb.:)
Berlin egy igazi világváros. Hatalmas, majd négy és fél millió ember él benne, rengeteg kultúrának ad otthont, óriási zöld felület található a központjában, rengeteg felfedeznivalót tartogat, a múlt itt kéz a kézben jár a jelennel.
Természetesen vannak a kötelező "építészeti" látnivalók, mint a Brandenburger Tor (Brandenburgi kapu), a Berliner Dom (dóm), a Museumsinsel (Múzeum-sziget), a Reichstagsgebäude (parlament),a Fernsehturm (tévétorony) és az Alexanderplatz (Alexander tér), a Schloss Charlottenburg (kastély), a KaDeWe (régi áruház), továbbá a Rotes Rathaus (városháza), valamint a Siegessäule (győzelmi oszlop), hogy csak a fontosabbakat emeljem ki a teljesség igénye nélkül. Engem azonban jobban megfogtak a "történelmi" látnivalók. Az olyanok mint például a Gedenkstätte Berliner Mauer (berlini fal), az Eastside Gallery vagy a Checkpoint Charlie. Emlékek, emlékhelyek, amik nem kifejezetten szépek, nem igazán látványosak a szó szoros értelmében. Azonban a város történelmének szerves részét képezik. Számomra megdöbbentő volt, hogy bármerre mentünk mindenhol a történelembe botlottunk. Valószínűleg az ott élőknek már nem igazán tűnik fel a macskakövekkel kirakott csík az úton, ami jelöli, hogy hol húzódott egykor a híres, hírhedt berlini fal. És valószínűleg az utcán sietve nem emelik fel a fejüket a környék lakói, hogy rácsodálkozzanak a társasházak tűzfalait borító hatalmas képekre. Azokra a képekre, amelyek a berlini fal előtti várost jelenítik meg, azt ábrázolva, hogy milyen is volt az adott utca, amikor még végig lehetett menni rajta anélkül, hogy beleütköznénk a falba vagy egy ellenőrző pontba, és ki lehetett nézni a konyhaablakon úgy, hogy ne egy katonák által őrzött több méter magas falra tekintenénk. Hihetetlen volt, de tényleg mindenfelé a múlt egy darabjába ütköztünk, ha az ember nyitott szemmel jár olyan ez, mint egy időutazás. A metrómegállók is tele voltak képekkel, hogy hogyan is nézett ki régebben a környék. A város összképéhez hozzátartozik, hogy a második világháború nem kímélte a várost, és nyoma van a négyhatalmi megszállásnak, valamint a berlini falnak is természetesen. Megdöbbentő volt belegondolni, hogy míg mi most 2016-ban szabadon sétálgatunk a városban, nézegetjük az emlékeket, fotózkodunk a fal maradványai előtt, és ha kedvünk tartja valamelyik szuvenír boltból haza viszünk egy (állítólag) eredeti darabot a híres berlini falból, addig mindez kicsit több mint 20 éve még nem a történelem, hanem a jelen volt. Az emberek akkoriban nem mentek a falhoz, nem volt ekkora turistalátványosság. Nem is nagyon lehetett megközelíteni. Azok pedig, akik a falat mégis megközelítették, szökni próbáltak. Megdöbbentő, hogy még az utolsó években is voltak, akiket szökés közben lőttek le. Mi pedig csak állunk az emléktáblájuknál és szinte fel sem tudjuk fogni, hogy ők annyira át akartak jutni az utca másik oldalára, Nyugat-Berlinbe, hogy az életüket is kockára tették. Mi pedig most annyiszor kelhetünk át az úttesten az utca egyik oldaláról a másikra, ahányszor csak akarunk. Sajnos 1989-ben sem mindenkinek sikerült a szökés. Pedig, ha tudták volna, hogy pár hónap múlva leomlik a fal..... De akkoriban ebben senki sem hitt. Az egyik metrómegállóban voltak ki téve idézetek a fallal kapcsolatban. Az egyik idézet 1987-ből, egy híresebb politikustól vagy írótól származott (sajnos nem emlékszem, hogy pontosan kitől), de a lényege az volt, hogy szerinte sosem lesz már Berlin egy és a fal örökre megmarad. Két évvel a leomlása előtt még olyan szilárdan állt a fal, hogy az emberek el sem tudták hinni, hogy egyszer nem lesz ott. Ma pedig az emlékhelyeken kívül, például az Eastside Gallery alapjául szolgál. Híresebb művészek kaptak egy-egy falrészletet egy nagyjából épen megmaradt hosszabb falszakaszon, amit megfesthettek. A turisták pedig több száz méter hosszan sétálgatnak a fal előtt, nézegetik a képeket, fotózkodnak, és úgy tesznek mintha mindez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Berlinben is felnőtt mér egy olyan generáció, akiknek nem kellett megélniük a fallal járó kötöttségeket, kellemetlenségeket. Az ember szinte érzi ott, hogy hogyan lesz a jelenből múlt, hogyan alakul a történelem. Azért az érdekelne, hogy vajon az ott élő "őslakosok", berliniek mennyire örülnek annak, hogy még mindig ott áll a fal és emlékezteti őket a múltra. Hogy vajon,ha tehetnék, nem tüntetnék-e el az egészet, az utolsó kődarabig.
Dóm
Dóm kupolája
Tévétorony és városháza madártávlatból (dóm kupolájából)
Spree folyó és Múzeum-sziget a kupolából
Brandenburgi kapu nappal....
....és éjjel......
....és velünk (a szelfibotozást még gyakoroljuk :P)
Parlament
Parlament kupolája
Vele is összefutottunk a Reichstagnál
Fehér ház német módra, Schloss Bellevue, a német köztársasági elnök rezidenciája
Siegessäule
Ampelmännchen, Berlin jelképe (erre is iparág épül, külön üzlet van, ahol csak a gyalogoslámpák piros illetve zöld figuráival ellátott szuvenírek közül válogathatnak a turisták)
Berlini fal egy része
Berlini falnak állított emlék, a kép alján a kövek a fűben az egykori alagutat jelölik
Egy sikertelen szökési kísérlet emlékére
Checkpoint Charlie - múlt és jelen (valószínűleg az amcsi katonáknak volt szükségük a mekire :D)
Eastside Gallery
"Városnéző busz", nagyon tetszettek az emeletes buszok, kicsit Londonra emlékeztettek
Schloss Charlottenburg és kertje (a főépületet sajnos renoválták, nem volt ennyire impozáns a róla készült kép)
A város szerintem a szó szoros értelmében nem szép. Nincs egy igazán egységes belváros, a kilátás a Dóm vagy a Parlament kupolájából nem annyira szép. Messzire ellátni, de a tévétornyon, a Siegessäule-n és pár magasabb épületen kívül nincs igazán feltűnőbb látnivaló, csak a házak tetejének végeláthatatlan rengetege tárul a szemünk elé. Viszont kézzelfogható a 20. század történelme. Ez tette számomra igazán érdekessé a várost. Hogyha az ember nyitott szemmel jár ott, akkor érzékel valamit a múltból, és megbecsüli azt a szabadságot, ami nekünk megadatott. És ami azért nem feltétlenül annyira nyilvánvaló, minta amilyennek sokszor hisszük. Éppen péntek este kaptuk a hírt a müncheni lövöldözésről, arról, hogy Németországban is megtörtént az első támadás. Azokban a napokban azért benne volt az emberekben a kérdés, hogy vajon nem Berlin lesz-e a következő célpont. És az a bizonyos szabadság megint új színben tűnt fel. Hiszen mehetünk amerre szeretnénk, megnézhetünk elvileg mindent, amit szeretnénk, de vajon tanácsos-e ezekben a napokban olyan helyen tartózkodni, ahol tömeg van. A nagyobb rendezvényeknél érezni lehetett a fokozott rendőri jelenlétet. Hála az égnek azonban sem akkor, sem pedig azóta nem történt semmi Berlinben. Mi pedig szerencsére épségben, sok szép élménnyel, de ugyanakkor hullafáradtan érkeztünk haza vasárnap este. És már tervezgetjük a következő utazást.:)
Berlini "szuvenírem" (A reptéren szereztem egy jó napot a biztonsági szolgálatnak. Hiába nézték a monitort, nem jöttek rá, hogy mi van a bőröndömben, tippeltek homokra (!), fürdősóra. Végül ki kellett nyissam a bőröndöt és meg kellett mutassam a tartalmát. Na ekkor néztek csak igazán nagyot, hogy ilyenek is vannak manapság, amiből sütni lehet. Apró megjegyzés még, hogy csak férfiak voltak éppen szolgálatban; nem csoda, hogy nem jöttek rá, hogy mit rejt az üveg.)
