Valamikor réges-régen órákig tudtam rakosgatni a puzzle darabokat otthon, a nappalink közepén. Egészen addig, míg az akkoriban nálunk fellelhető összes 50 és 200 darab közötti puzzle-t ki nem raktam. És bizony volt belőlük jó pár dobozzal. Ott sorakoztak aztán egymás mellett a parkettán az elkészült művek. Én pedig csak nézegettem munkám gyümölcsét, ameddig csak jól esett. (Vagy ameddig nem szóltak, hogy most már jó lenne, ha elpakolnám őket.) Aztán, ha kedvem úgy hozta, kezdtem az egész folyamatot elölről. Később persze elmozdultam az 500, illetve 1000 darabos puzzle-ok irányába. És aztán valamivel később kimozdultam a 2D-ből a 3D felé is. Egyetlen 3D-s puzzle-unk volt otthon. Egy kastély térbeli puzzle változata. Jobban mondva a Kastély térbeli puzzle-ja. A neuschwansteini kastélyé. Akkor, réges-régen, fogalmazódott meg bennem, hogy egyszer nekem ezt a kastélyt élőben is látnom kell. Számomra csak később derült ki, hogy ez egy igen híres kastély. Olyannyira híres, hogy Walt Disney is róla mintázta például a Hamupipőke című rajzfilmben látható épületet. Ez mondjuk engem nem igazán befolyásolt abban, hogy látni szerettem volna a kastélyt. Az azonban már sokkal inkább, hogy időközben rájöttem (ahogyan azt már ti is tudjátok), hogy szeretek kastélyokat nézni. Szóval az évek alatt felkerült a kastély a bakancslistámra.
Nem én voltam azonban az egyetlen a családban, akinél a bakancslistán kipipálandó látnivaló volt a Schloss Neuschwanstein. Réka, Saci és Lau is szerették volna megnézni a kastélyt. (Illetve Réka a Schloss Neuschweinsteint, de aztán a Schloss Neuschwansteinnal is megelégedett.:P) Tehát vettünk egy nagy levegőt és megszerveztük a kirándulást. Réka jegyet foglalt, én kocsit béreltem, Lau vouchert nyomtatott, Sári pedig lelkesedett. Mindenki kivette a részét.:)
Most pedig vegyük fel onnan újra a fonalat, ahol az előző bejegyzésben abbahagytam. Tehát szerda éjjel 22:19 helyett, csütörtök hajnalban 01:19-kor megérkeztem a waiblingeni vasútállomásra. Gyorsan haza taxiztam és bedőltem az ágyba. Másnap hajnalban csörgött az ébresztő, én pedig 6:45-kor a busz felé vettem az irányt, hogy 7 órakor összeszedjem a lányokat a pályaudvaron, az autót pedig a kölcsönző szalonban. Modern korunkban képtelenek voltak addig átadni nekem az autót, amíg a vouchert kinyomtatva nem tettem le az asztalra. Az e-mailt hiába mutogattam, az kevés volt. Manapság, amikor a repülőn is elég az okostelefont odatartani a géphez, és mindenhol elég a megrendelés számát megadni, itt megtartották a lassan már tényleg elavultnak mondható papír alapú szolgáltatást. Kinyomtatott papír nélkül semmi sem történik. Na, de fél nyolc előtt megérkeztek a lányok, és a voucher is. Szuper! Laut és Sacit felraktam a buszra; Réka pedig jött velem az autóért.
A kinyomtatott voucherrel aztán három perc alatt megkaptuk az autót. Igaz nem pont azt, amit szerettem volna. De volt négy kereke, gurult. Szóval végülis minden rendben volt vele. Közben Lau hívott, hogy nem tudják kinyitni az ajtót. Én meg mondtam neki, hogy persze kicsit akad, de húzd magad felé, fordítsd el a kulcsot, aztán menjetek be. Ezután a kis intermezzo után még gyorsan bevásároltunk Rékával a napra elengedhetetlen élelmiszert és innivalót. Utána pedig siettünk haza összeszedni a lányokat.
Otthon leparkoltam a kocsit és indultam a ház felé. Ekkor már láttam a lányokat. Na, itt kezdett nem stimmelni a dolog. Kiderült, hogy az ajtó nem a lakás (ahogy én a telefonnál gondoltam), hanem a ház ajtaját jelentette. Hiába küzdöttünk, nem jutottunk előrébb. Na, ekkor rövid gondolkodás után, megpróbáltam reggel nyolc körül az első szomszédot tesztelni: ébren van-e már, otthon van-e még. Szerencsére már ébren és még otthon voltak a szomszédaim. Ők is megpróbálták belülről kinyitni az ajtót, de a kulcsot ők sem tudták elfordítani a zárban. Ugyanaddig jutottak, mint mi kívülről; az ajtó nem nyitható. Ekkor felhívtam a közös képviselőt és jeleztem a problémát. Közben a szomszédék kiderítették, hogy melyik szomszédnak van olyan garázsa, ahonnan a mosókonyhán keresztül megközelíthetők a lakások. És láss csodák, felgördült a garázs ajtaja, és mi bejutottunk a házba. Szerintem életemben még sose örültem ennyire, hogy kinyílt egy garázsajtó.:)
Egy gyors átöltözés, és reggeli után nekivágtunk a közel 230km-es útnak, hogy végre láthassuk a Kastélyt. Szerencsére dugó nem igazán volt odafelé. Eső azonban egyre inkább. És ahogy közeledtünk a bajorokhoz, úgy lett egyre hidegebb, ködösebb, barátságtalanabb az időjárás. Hohenschwangauban tisztára őszi időjárás fogadott minket, július 14.-én. Úgy látszik a bajor (német) nyár ilyen. Még jó, hogy volt nálam pulcsi és farmerkabát. Különben igen csak fáztam volna.
Isten hozott mindenkit a bajor nyárban!
Mi szerencsére foglaltunk az interneten jegyet a kastélyba. Különben beállhattunk volna a kígyózó sorba. Talán bejutottak még aznap, akik 11 órakor a sor végén álltak. Akik azonban 12 körül vetemedtek arra, hogy beálljanak sor végére, erősen kétlem, hogy még aznapra kaptak volna jegyet. Azt hiszem ebből már lehet érezni, hogy igen csak közkedvelt úti célról van szó. Rengeteg busz hozta a kíváncsi turisták csoportjait, és persze nagyon sokan jöttek egyszerűen magánszervezésben is. Természetesen nem hiányozhattak a minden nagyobb, fontosabb látnivalónál tucatjával megjelenő japán és kínai turisták sem. Ezért ha egyszer valaki el szeretne látogatni a kastélyhoz, nem javaslom, hogy hétvégén menjen. Mi csütörtökön voltunk és több mint tele volt a hely.
Alpsee
Gondoltuk, ha már ennyit utaztunk, megnézzük mind a két kastélyt. Lent található a Schloss Hohenschwangau, fent pedig a képekről jól ismert Schloss Neuschwanstein. Először a lenti kastélynál kellett időpontra megjelennünk, hogy az audio guide-os vezetésen részt vehessünk. Ez azt jelenti, hogy egy 5 perces időkerete van mindenkinek, hogy a megfelelő percben a bejáratnál legyen, és be tudjon menni a beléptető kapun. A kastély nem volt nagy szám. Rengeteg csoport volt benne egyszerre, amik igen csak zavarták egymást. Hiába volt nálunk audio guide, így is hangosnak bizonyultak a többi csoportok. És gyorsan kellett menni, hajtott minket a csoportunk vezetője. Nem elég, hogy a kastély sem volt túl szép, a fenti körülmények is igencsak hozzájárultak ahhoz, hogy majdhogynem élvezhetetlen volt a dolog. És akkor még nem említettem a magyar audio guide szövegét. Olyasmi volt, mintha valami fordítóprogrammal fordították volna magyarra. Ennél rosszabb szöveget csak a Schloss Lichtensteinben láttam Enikővel. Az tényleg guglis fordítás volt szerintem. Egyetlen rag sem stimmelt, és a szavak sokszor egyáltalán nem voltak odaillőek, vagy teljesen rossz sorrendben voltak. Na, ennél egy fokkal azért ez most jobb volt. A ragokat és a szavak sorrendjét általában eltalálták. Viszont olyan volt, mintha a hölgy, aki felolvasta, tudna magyarul, de ettől függetlenül mindenféle javítás nélkül felolvasta a ragozási vagy nevetséges szószerkezeti hibákat. Csajok, most jöttem rá, lehet, hogy ezért kérdezte a jegyek kiadásánál a hölgy, hogy én ugye nem magyar audio gude-ot kérek. Lehet, hogy ettől akart megóvni.:) Persze az a variáció még mindig jobban hangzik, hogy annyira szépen beszéltem németül, hogy nem érezte szükségét, hogy másmilyen nyelvűt adjon.;)
Schloss Hohenschwangau
Szerencsére a nap folyamán azért időnként elállt az eső, és felszakadozott valamennyire a köd. Megtapasztalhattuk, hogy a tónak bizony a másik oldala is látszódik néha. Sőt a hegyek is a túloldalon. És a nagyobb hegyek is a kisebb hegyek mögött. Persze előtte a szuvenír shopban azért már megnéztük, hogy milyen is lehet a kastély és a tó szép időben. Persze azért nagyon örültünk neki, hogy a nap végére egészen sok addig elrejtett részletet számunkra is felfedezhetővé vált.
Két órával a lenti kastélytúra után végre elérkezett a pillanat, hogy beléphettünk a Kastélyba. Itt is ugyanaz a rendszer fogatott minket, mint lent. A csoport vezető hajcsár módjára hajtott minket végig a termeken. Előttünk és mögöttünk folyamatosan csoportok jöttek, mentek. Nézelődni nem volt sok idő. Az audio guide szövege azonban egy fokkal jobb minőségű volt. Azért itt is volt néha egy-két baki, illetve nyelvtanilag helyes, de jelentését nézve igencsak nevetséges mondat. A kastély viszont mindezektől eltekintve felülmúlta a várakozásaimat. Az előzmények után rosszabbra számítottam. Azt kell mondjam, hogy tetszett a dolog. Örülök, hogy bementünk, és hogy láthattam. Végülis azt kell mondjam, hogy megérte megnézni.
Kilátás a kastélyból
Merengés a nap végén...
Igyekeztünk időben haza indulni, mert kicsit féltem attól, hogy szokás szerint dugó lesz az autópályán, és hogyha lecserélték a zárat a ház bejárati ajtaján, akkor hogyan is fogunk bejutni éjjel. Ja, és valami kaját is kellett még venni, mert hát a hűtő az bizony üres volt. Szerencsére dugó nélkül megúsztuk az autópályát, még zárás előtt negyed órával beestünk a boltba. És a zárba behelyezett kulcsom nyitotta a bejárati ajtót. Hosszú óráknak tűnt az a pár másodperc, mire kiderült, hogy a zárat megszerelték és nem kicserélték, így a régi kulccsal nyílik. De hát, aki mer, az nyer.:) Vagy legalábbis bejut a házba.
A nap összessége: egy négyesben töltött csajos nap, egy pipa mindegyikünk bakancslistáján, jó sok élmény, amit egyhamar nem feledünk, valamint a parasztvakítás egy újfajta változatának megismerése. Szép volt, jó volt, de azt hiszem mindegyikünk nevében mondhatom, hogy egy ideig nem fogunk nagyon epekedni, hogy újra eljuthassunk oda.
