Azt hiszem minden dolgozó ember nevében nyugodtan mondhatom, hogy egész évbe erre a szóra várunk. (Vagy ennek szinonimájára, a szabadságra.) Leginkább a nyár közeledtével, mikor alig tudjuk kivárni, hogy elkezdődjön az a bűvös, nagyon régen várt és oly gyorsan tovaillanó nyaralás. Mikor végre nem kell dolgozni, nem kell korán kelni, nem kell sem a főnök, sem a betegek/munkatársak szeszélyeit elviselni, kiszakadhatunk a hétköznapokból és mindenféle a szívünknek kedves dolgot csinálhatunk. És mindezt családi vagy baráti társaságban tehetjük. "Külföldön". Kell ennél több?
Az előző kérdésre nem hiszem, hogy sokan igennel válaszolnának. Hiszen elég ideálisnak tűnik szerintem a fentebb felvázolt kép. Igen, én is száz százalékosan elégedett lennék egy ilyen nyaralással. De akkor miért csak lennék? Mi is az a feltételes mód?
Nehéz dolog a külföldi életet összeegyeztetni azzal, hogy az ember az otthon maradt családja és barátai életében is jelen tudjon maradni. Az egyetlen mód, hogy mikor lehetőségei engedik hazautazik nyaralni és próbál mindent abba az öt napba, egy hétbe belesűríteni. Ez így nagyon is szép, csakhogy ezáltal a nyaralás szó más értelmet nyer. Már nem arról szól, hogy kialusszuk magunkat és vekker nélkül ébredünk, vagy hogy van időnk nyugodtan mindenre, hogy nem kell mindig az órát nézni, mint a munkában, és nem kell állandóan döntéseket hozni, hogyha ez a program belefér, akkor az már nem, vagy hogy valami újat sikerül megismerünk: egy új várost, egy új országot, egy új népet, pedig bizonyos nézőpontból az ember mégiscsak "külföldön" van.
Külföldön élve rengeteg szervezést, egyeztetést, megbeszélést igényel, hogy az a bizonyos egy hét igazán tartalmas legyen és minden perce ki legyen használva. Nehéz összehozni, hogy a kötelező körök mellett (idén például csak egyet említve: ügyintézés a bankban), beleférjen a család, az összes barát és azok a programok is, amikre már én vágyom régóta. Szerencsére az utóbbi két kategória jól kombinálható. Ez leginkább annak köszönhető, hogy csodás család és barátok vesznek körül, akik alkalmazkodnak az igényeimhez és örömmel jönnek velem például a margitszigeti szökőkúthoz, megnézni, hogyan zenél és világít este. Még akkor is, ha nekik ez nem túl sokat jelent. Köszi Apa&Anya! Mert nekik sokkal inkább az együtt töltött idő a fontos, a program pedig másodlagos. Én azonban szeretem ilyenkor a különböző találkozók kapcsán bejárni a kedvenc helyeimet. És gyűjteni szorgosan az emlékeket; elraktározni az élményeket, illatokat, színeket, gondolatokat, érzéseket. Hiszen ezeknek általában fél, vagy akár egy évig ki kell tartaniuk. A szüleimen kívül szeretném itt megemlíteni a húgaimat is, akik szívesen jönnek velem mindenfelé a városban. És Enikőt, aki mindig örömmel hajózik fel velem a Fellini Rómaira.;) De ide tartoznak a barátnők a gimiből vagy az ETK-ról, akik szintén mindig készek időt szánni egy pár együtt töltött órára. És persze ezen kívül is vannak még sokan mások, akik várják, hogy mikor vagyok otthon és mikor tudunk leülni személyesen is beszélgetni. Az előbbieket a teljesség igénye nélkül említettem meg, a fenti felsorolásban nem szereplők is ugyanolyan fontosak nekem! Kedveseim, köszönöm, hogy vagytok, hogy számon tartotok és hogy várjátok, mikor tudunk megint személyesen is találkozni! Mert, mikor erre gondolok már nem is tűnik annyira fárasztónak a sokszor reggel nyolctól éjjelig tartó program, az állandó csekkolása az órának, a sok elnézést kérés, hogy nem tudok több időt rátok szánni, mert akkor nem férne mindenki bele abba a szűkre szabott pár napba, amit Budapesten tölthetek. Viszont, minél rövidebb ez az idő, annál inkább megpróbálom tartalmasan kihasználni. Jelenlegi mottóm szerint: pihenni lesz majd idő a szabi/nyaralás után.;)
Az én szótáram szerint tehát a szó legszorosabb értelmében nem feltétlenül nyaralás az otthon töltött idő, de amennyire stresszes és feszített az a pár nap, annyira feltöltő és megerősítő is. Erre pedig egy külföldön élő embernek mindenképpen szüksége van. Mindig is sokat jelentett nekem a Himnusz. De most, mikor szombaton Réka diplomaosztóján megszólalt, akaratlanul is könnyes lett a szemem. Ilyenkor érzi az ember, hogy hol vannak a gyökerei, hogy hova is tartozik. Még akkor is, ha átmenetileg kicsit messzebbre sodródott onnan a nagyvilágban.
A nyaralásnak tehát az is egy módja, hogyha nem pihenjük ki magunkat és hullafáradtan, de élményekkel feltöltődve esünk be a lakásunk ajtaján. Igen, ilyenkor az első nap, hét nagyon kemény a melóban, de előbb-utóbb eljön a valódi pihenés ideje is. Nekem most ez a hétvége volt. És csak annyit tudok mondani, hogy megérte a sok fáradtságot a veletek otthon töltött egy hét.;) Jövő nyáron folyt. köv.:P
