Új év, új kaland, új élet

Az idei év "valódi" nyaralása Máltán volt. Henivel egy egész hetet töltöttünk ezen a pici, de nagyon látványos szigeten, valahol Európa és Afrika között. Az építkezési stíluson jól tükröződött Afrika, az emberek stílusa, mentalitása viszont Európára, Olaszországra emlékeztetett. Ehhez a kulturális kavalkádhoz jött még hozzá, hogy Málta egészen 1964-ig Nagy-Britanniához tartozott. Vagyis jobb oldali a közlekedés, pirosak a postaládák, a telefonfülkék tipikus angliaiak és a hivatalos nyelv a máltai mellett az angol. Szerencsére a lakosság legnagyobb része beszéli is az angolt, így turistaként igen jól el lehet boldogulni a szigetországban. Vegyük is akkor sorra, hogy milyen élményekben volt részünk, milyen tapasztalatokkal gazdagodtunk.

Időjárás

Szeptember közepén csodás időjárás fogadott minket a szigeten. És egész héten szerencsére nagyon jó időnk volt, 30 fok körüli hőmérséklet. Sütött a nap, meleg volt, igazi nyaralós idő. A reptérről kilépve egyből megcsapott a párás meleg levegő, és megérintett a pálmafák és homok színű házak látványa. Rá kellett jönnöm azonnal, hogy hiába olvastam egészen sok mindent az országról az utazás előtt, teljesen másmilyen volt az első benyomásom, mint amilyet előtte elképzeltem. Olyan olaszosabbnak hittem a házakat, az utakat, a növényzetet, vagyis mindent. Ehhez képest nekem inkább Marokkó jutott eszembe, ahogy megláttam az első házakat. Persze Marokkóban még nem jártam, csak képeken és filmeken láttam, de hasonlónak képzelem el mint Máltát. Aztán persze lehet, hogy a valóságban az is teljesen máshogy néz ki.:)

Tömegközlekedés

A tömegközlekedés egyértelműen Európa déli népeit juttatta eszembe. Németországhoz nem is érdemes viszonytani, de a máltai tömegközlekedéshez képest a BKV is egy jól szervezett és pontosan közlekedő járatokkal rendelkező szolgáltató. Az hagyján, hogy Máltán, ugyanúgy mint Nagy-Britanniában le kell inteni a buszt. Ez eddig nem nagy ügy. Az azonban igencsak meglepett minket, hogy van olyan, hogy hiába integetünk, adunk elő egy teljes pantomim-darabot, a buszvezető indexelés és a buszmegálló, illetve az ott várakozó utasok iránti különösebb érdeklődés nélkül egyszerűen továbbhajt. Mint utólag rájöttünk, van az úgy, hogy sokan vannak a buszon és a buszvezető úgy ítéli meg, hogy tele van a busz. Ilyenkor meg sem áll, hiszen úgyse nyitná ki az ajtót. Direkt írtam, hogy a buszvezető megítélése szerint van tele a busz, mert szerény véleményem szerint egy átlag budapesti reggel úgy kb. 10-15 ember még simán felférne azokra a "teli" buszokra a többi utas mellé. Főleg azoknál a buszoknál igen kellemetlen ez a nem megállás, amelyek óránként egyszer járnak. Ha peched van, várhatsz egy órát és imádkozhatsz, hogy felférj a következő buszra. Ennél már csak az egy fokkal kellemetlenebb, ha éppen a reptérre szeretnél menni. Persze mondhatnánk, hogy vannak átszállásos megoldások is, de figyelembe véve, hogy kb. 40 percet kell várni az átszállásnál a másik óránként járó buszra, ez a megoldás sem sokkal célratörőbb a reptér esetében. Szerencsére mi kikupálódtunk, mire a reptér felé kellett vennünk az irányt. Ezért először a másik irányba indultunk, a reptéri busz végállomása felé, hogy mindenképp felférjünk rá. Mondanom sem kell, hogy aznap a hotel előtti megállóban is simán lett volna esélyünk felszállni a még félig üres  reptéri buszra... Nem mellesleg a reptéri buszjárat, amit "expressz" járatnak hívnak, minden bokornál megáll és a lehető legkacifántosabb úton közelíti meg a repteret. Rekord idő alatt, kettő óra tíz perc alatt, sikerült megtennünk a légvonalban maximum 4,5 km-es(!) utat. Először azt hittük, hogy túl korán kint leszünk, de a buszútba épített városnézéssel pont időben érkeztünk. Azért nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyet fogok mondani a BKV-ra, de lenne mit tanulni tőlük a máltaiaknak. Egy tanulmányút Budapesten csodát tenne. Mi Henivel melegen ajánljuk.

Látnivalók, turistáskodás

Málta szigete nagyon kicsi. Kb fele akkora mint Budapest. A fent említett okokból azonban mégsem igazán érdemes egy napra kettő programnál többet szervezni, és azoknak is a sziget azonos szegletében kell lenniük. Egyszerűen esélytelen tömegközlekedve több helyre eljutni, mert ritkán járnak a buszok, sokat kell várni az átszállásnál, néha meg sem állnak, és mindig a lehető leghosszabb úton közlekednek. Mondjuk így, legalább van idő megcsodálni a vidéket is a buszút során. Habár elég nehéz elkülöníteni az egyik települést a másiktól. Mindegyik majdnem ugyanúgy néz ki. Keskeny házak, lapos tetők, homokszínű minden, kivéve az ablakkereteket, és a főtéren nagy templom áll. Persze mindezek ellenére eljutottunk a legfontosabb látnivalókhoz.

Első nap a szállás elfoglalása után még volt annyi időnk, hogy sétáljunk egyet Gzira és Sliema partján az öbölben. Ahonnan nem mellesleg csodás kilátás nyílt Málta fővárosára, Valletára. Érdekes, hogy elkülöníthetetlenül egybeépültek itt a városok. Ha nem lett volna két ház között a tábla, hogy most lépsz ki Gzirából és a következő lépésnél már Sliemában vagy, észre sem vettük volna, hogy beléptünk egy másik városba.

Gzira parti sétányaÖböl, háttérben Sliema modern sziluettjeValletta, a lemenő nap fényében

Másnap Vallettával kezdtünk. Pont vele szemben volt a szállásunk, az öböl másik oldalán, így első este már meg is csodáltuk a sziluettjét. Másnap annál izgatottabban vágtunk neki a város felfedezésének, ami az UNESCO kulturális világörökségének része. Érdekessége többek között, hogy 9 hosszanti és 12 rá merőleges keresztutcából áll. Megnéztük a Nagymesterek palotáját (Grand Master's Palace), ahol többek között a köztársasági elnök hivatala található, majd a Szent János társkatedrális felé vettük az irányt, melyben megcsodáltuk Caravaggio Szent János lefejezése című művét. Innen a Felső Barrakka kertekbe mentünk és délben megnéztük az ágyúlövés ceremóniáját, melynek története 1560-ra nyúlik vissza, mikor a törökök ostromolták Máltát. Olyan ez nekik, mint nekünk a déli harangszó a  nándorfehérvári diadal emlékére. Innen a Casa Rocca Piccolába vitt az utunk. Ez egy 16. századból származó ház, melyben a mai napig egy nemesi család lakik, pár szoba azonban megtekinthető az antik bútorokkal együtt. A családnak azonban így is marad még vagy negyven privát szoba, szóval van hova visszahúzódniuk a nyitvatartási időben. A nemesi ház után megnéztük az Alsó Barrakka Kerteket is, sétálgattunk a hangulatos kis utcácskákban, majd a komp felé vettük az irányt. A Nagy Kikötőn keresztül átkompoztunk a Vallettával szemben lévő Birgu városába. Ahol szintén tettünk egy sétát, immáron sokkal nyugodtabb, turistamentesebb körülmények között.Grand Master's Palace

Szent János Társkatedrális, nem is gondolnánk, hogy mit rejt az egyszerű homlokzat

Felső Barrakka kertek

Alsó Barrakka kertek

Győzelmi emlékmű

Casa Rocca Piccola

Valletta utcáin megéri csatangolni

Birgu

Másnap megnéztük Málta testvér szigetét, Gozot. Valójában három szigetből áll Málta állama, melyek a már említett Málta és Gozo, valamint Comino. Cominon nem élnek emberek, csak fürdőzni járnak oda a turisták a kristálytiszta víz miatt. Gozo pedig tényleg olyan, mintha Málta kistestvére volna. Minden ugyanúgy néz ki, csak kevesebb a turista, nyugodtabb a környék és még kisebbek a települések. Ide hajóval mentünk (sokkal gyorsabb volt, mintha buszoztunk volna, a két sziget között pedig úgyis csak kompozni lehet). A hajóúton volt időnk megcsodálni a szigetet a tenger felől is. Miután kikötöttünk Gozon, busszal elvittek minket a fővárosba, Victoriába. A város régi neve Rabat volt, és 1897-ben nevezték át Victoriára az angol királynő iránti tiszteletükből. A fővárosban megmásztuk a Citadellát, megcsodáltuk a kilátást onnan, majd megnéztük a főteret, kerestünk gyorsan valamit enni, és már rohanni is kellett a buszhoz. A busz aztán továbbszáguldott velünk az Azure Windowhoz. Ez egy természeti jelenség, ami az évmilliók alatt alakult ki. Az ablak szerű képződmény kb. 100 méter hosszú és 20 méter magas. Érdekes volt nagyon, csak a feszített tempó miatt nem volt időnk igazán sokat nézelődni. És persze azért itt megint minden tele volt turistákkal. Innen gyorsan visszabuszoztunk a hajóhoz, ami átvitt minket Cominora, hogy fürödjünk egyet. Őszintén szólva, a szervezett utak után nagyon élveztem, mikor végre megint mi dönthettük el, hogy hol mennyi időt töltünk, és mikor megyünk tovább.

Ilyen látvány mellett élmény hajózni

Mgarr Gozon

Citadella Victoriában és a kilátás onnan

Azure Window (nem volt egyszerű megközelíteni, Marsra emlékeztető a kőzet arrafelé) 

Blue Lagoon

Valletta esti fényekben

Megérdemelt "vacsi"

Két nappal később Marsaxlokkba látogattunk. A tenger partján fekvő halászfalucska piacáról és a kikötőjében horgonyzó színes csónakjairól híres. Látszik, hogy sokan élnek a turizmusból itt, a tengerparti sétány tele van éttermekkel, és a piac is elég nagy a helyi viszonylatokhoz képest. Azonban még így is szembetűnő volt, hogy jóval kevesebb a turista errefelé, mint Vallettában. És minden élet a parti sétányra korlátozódik, egy utcával beljebb már egy árva lélekkel sem lehetett találkozni az utcákon.

 Azt hiszem a képeket elnézve érthető, miért is híres ez a halászvároska..:)

Marsaxlokkból Marsaskalába vettük az irányt. Ez is egy aranyos kis városka, kevés turistával. Egy öböl köré épült a város és az öbölben van a legnagyobb élet, éttermekkel, bárokkal, csodás fényekkel a naplementében. Vacsi előtt itt fürödtünk is egyet a tengerben, de az itteni strandokról majd külön írok még.

Következő nap nekiindultunk a múltnak. Először Haqar Quim és Mnajdra közel 5000 éves templom romjait néztük meg. A romokat speciális ponyvával borították le, hogy megvédjék a köveket az időjárás viszontagságaitól. Persze érthető ez az óvintézkedés, legyen mit néznie az unokáinknak is, azonban ha őszinte vagyok a bemutatóközpontban látott még ponyvamentes képek sokkal jobban tetszett. Akkor odaillett a rom a hegyoldalba, a tengerpartra, így meg kicsit olyan, mintha csak úgy odatették volna ponyvástul az egészet. Szerintem sokat ront az összképen ez a leburkolás. A romok a semmi közepén találhatók, mégis felhúztak ide egy igencsak interaktív látogatóközpontot. Legérdekesebb része az a 4D-s mozi volt, amit szemüveggel néztünk és átérezhettük az összes effektet, értsd hideget, esőt, földrengést. Szabályosan permeteztek ránk vizet, és rángatták a székünket, hogy minél jobban beleéljük magunkat a történetbe.

Hagar Qium és Mnajdra romjai

A máltai vidék

A romok után Málta régi fővárosába, Mdinába mentünk. Itt szembetűnő volt, hogy a városfalon belül más az építkezés, mint amit mi eddig megszoktunk. Máltán egyébként is szűkek az utcák, de itt aztán igazán szűkek lettek, kevés ablak volt a falakon, és magasak voltak az épületek. Azért a megszokott homokszín itt sem hiányozhatott. Itt található a vallettai Szent János Társkatedrális párja, a Szent Pál Katedrális. A legenda szerint Szent Pál három hónapot élt a szigeten, ezért szentelték neki a katedrálist. A városnézés és templomlátogatás után igazán jól esett a verőfényes napsütésben a városfalon csodás kilátás mellett elköltött ebéd. Utána még megnéztük a helyi üveggyárak kínálatát. Mdina és környéke ugyanis híres különböző üvegtermékeiről.

Mdinára mindenképp megéri rászánni egy fél napot, és minden kis utcácskába betérni, felfedezni az egész városfalon belüli részt

Az utolsó napot pedig strandolással töltöttük Sliema partjainál. Utána pedig átmentünk az éjszakai életéről híres San Giljanba (St. Julain's). Ott elköltöttük az utolsó vacsoránkat, megkóstoltuk a máltaiak helyi specialitását, a nyulat. Egy érdekes vörösboros szósszal tálalták. Érezni lehetett a környéken, hogy sok turistát vonz az itteni éjszakai élet, itt már azért a tengerparti szállodák és éttermek is inkább a modern európai stílusban épültek. Kiefelé is tükrözték azt a luxust, amit megtalálhat a hozzájuk betérő vendég.

Irány az éjszakába, háttrében San Giljan

Strandolás

Őszintén megmondom, hogy kicsit bizony meglepett, mikor Cominon a híres Blue Lagoonhoz értünk. Ez Málta egyik, ha nem a leghíresebb fürdő helye. Tényleg kristálytiszta ott a víz. Eddig érthető, hogy miért olyan kedvelt. Amikor azonban megláttam azt a nagyjából 6 méterszer 2 méteres vízszintes részt, ahonnan pár lépcsőn lehetett leereszkedni a tengerbe, és mellette azt a sziklás domboldalt, ahonnan meg lehetett közelíteni egy keskeny lépcsősoron a tengert, nagyon hálás voltam, hogy nem az egész napos fürdőzős programot választottuk. Persze fel voltam én készülve, hogy nincsen Máltán homokos tengerben. Illetve a turistáknak már kialakítottak kettőt, ahova Tunéziából importálják a homokot. Persze ezek a standok egyrészt messze voltak  ami szállásunktól, másrészt pedig mindig tele vannak turistákkal. Azonban feltételeztem, hogy ott, ahova minden nap több hajóval hordják a turistákat, és kiépített büfésor várja, hogy kielégítse az éhes és szomjas fürdőzők minden igényét, ott azért talál az ember legalább annyi vízszintes területet, ahol kicsit ki tud feküdni a napra. Hát ehhez képest, egy barátságos sziklás hegyoldalon kellett keresni egy akkora vízszintes területet, ahova legalább le tudunk ülni és ér a lában a másik hátába. Nem volt egyszerű feladat. Nálam azért ez igen sokat levont az élvezeti faktorból.

Marsaskalában is sziklás parton fürödtünk, itt azonban rajtunk és pár helyi néni kívül nem volt senki. Vagy Sliemában is hasonló sziklákra lehetett kifeküdni, de azok legalább vízszintesek voltak. És persze mindenhol létrákról kell a tengerbe mászni. Így viszont legalább nem kell lerakni a lábunkat, amikor bemegyünk és nem kell attól férni, hogy mibe lépünk bele.:) Viszont az is megdöbbentő volt, hogy például Sliemában a hatalmas modern hotelek előtti strandokon olyan a nyilvános mosdó, hogy a szagoktól inkább be sem mész, pedig ki van írva, hogy a helyi ANTSZ folyamatosan ellenőrzi a strandot. Inkább nem akarom tudni, hogy milyenek azokat, amiket nem ellenőriznek... Ami azonban a legjobban hiányzott, az egy zuhany lett volna. Mert a mosdóban csak WC-k voltak. Jól esett volna egy zuhany a sós víz után. Ez azonban itt úgy látszik nem divat. Azonban egy nap elment a parton és tudtuk élvezni a napozást, fürdőzést.

Bizony, ez a strand

Szicília

Utazásunk negyedik napján átkompoltunk Olaszországba. Én még sosem utaztam ekkora komppal. Ahol ugyanúgy van boarding, mint a repülőtéren. Valamint itt is elmondják, hogy mit kell csinálni váratlan események bekövetkeztekor, hol találjuk a mentőmellényt, és hogyan kell lecsússzunk a csúszdán a tengerbe.

A röpke két órás kompút utánk vártak ránk a buszaink Pozzalloban. Innen elvittek minket Taorminába. Annyi időnk volt ott, hogy megnézzük az ókori görög színházat (amit a mai napig használnak) és a parkot, ahonnan csodás kilátás nyílt a tengerre. Én tudtam volna még nézelődni abban a nagyon hangulatos kis városban a hegyekben, azonban sajnos menni kellett a buszhoz, hogy még beleférjen az Etna is az aznapi túrába. Taorminába gyönyörű időnk volt, tűzött a nap. Mire az Etnára értünk elég felhős lett minden, ezért nem is nagyon érte volna meg 2000 méterről még feljebb menni a felvonóval. A Silvestri krátert azonban meg tudtuk nézni még mielőtt le szakadt volna az ég. Azért így is érdekes volt odafent sétálgatni.

 Aki Taormina közelében jár, mindenképp szánjon pár órát erre a csodás kisvárosra a hegyekben

Silvestri-kráter

Visszafelé azért kicsit aggódtunk, hogy el fog-e indulni a gép, ami tiszta átláthatatlan füst volt belülről,  a légiutaskísérők azonban megnyugtattak, hogy ez csak a légkondi.....

Végszóként még csak annyit, hogy egyszer mindenképp megéri ellátogatni Máltára. Sokkal nyugodtabb, mint mondjuk Róma, vagy az egyéb rengeteg turistát vonzó nyaralóhelyek és látnivalóból itt sincs hiány. Mindenféle érdeklődési körnek megfelelően lehet választani a kulturális programok, a természeti csodák felfedezése, a hajókázás és a strandolás között. (Ha valaki egy hétig strandolna, annak érdemes azonban valamelyik nagyobb strand közelében szállást foglalnia.)