Szögezzük le, hogy januárt írunk. Éppen, hogy elpakoltuk a karácsonyi díszeket, lassan eltűnnek a jobb sorsot is megélt, utcára kidobott fenyőfák, de azért a környéken a szomszédoknál még minden este ünnepi díszbe öltözik a kert, mikor kigyulladnak a fényfüzérek. Lassan elmúlik a karácsony, elbúcsúzunk az ünnepektől. Az időjárás azonban még fagyos, néha havas, ködös. Valódi tél volt itt az elmúlt héten. Mínusz fokok, autó kapargatás reggelente, csúszkálás a jégen; minden, ami ezzel együtt jár.
Szóval épp próbáljuk túlélni a telet. Megbirkózni a szürke napokkal, a korai sötétedéssel, a hideggel, az év leghosszabbnak tűnő hónapjával és azzal a tudattal, hogy legszívesebben ki sem mozdulnánk otthonról. Na, ekkor egy ártatlan bevásárlás közben egyszer csak ránk mosolyog a polcról a csoki nyuszi&társai hihetetlen választéka. Van ott minden, a legkülönbözőbb féle tojásoktól, a fondantból készült nyuszi fejen át az egyéb húsvéti édességekig. Te meg csak állsz ott nagykabátban és csizmában, farkasszemet nézve a polccal és próbálod feldolgozni, hogy igen, amit látsz az tényleg az, mint aminek kinéz. És hiába van a polc másik oldalán még ott a karácsonyra készített csokifondü pálcika az akciós termékek között, a kereskedelemben farkastörvények uralkodnak és jelen pillanatban már a húsvéti dolgoké a főszerep. Ha nem teszik ki elég időben őket, akkor nem fogynak eléggé nagy mennyiségben. Gondolom, ez lehet a háttérben. Habár őszintén szólva, nálam ezzel csak annyit érnek el, hogy most nem veszek belőlük, mert nekem még túl korán van hozzá, húsvétkor meg nem veszek belőlük, mert már elfogytak. Vagy azért, mert már nem bírok rájuk nézni. Már nem lesz újdonság. Ugyanolyan szokványos dolog lesz, mint mondjuk a tej, vagy a tészta.
A kedvenc történetem egyébként ebben a témakörben, hogy a karácsonyi dolgokat itt nálunk már augusztus végén, szeptember elején kipakolják a boltokban. Még nem mindent, de a tipikus mézeskalácsok már ott díszelegnek a polcokon. Negyven fokban nem igazán esik jól a mézeskalács. Nálam egyébként is több dolognak is teljesülnie kell a mézeskalácsevéshez: legyen hideg, sötétedjen korán, írjunk minimum novembert és lehetőleg meleg teával vagy kávéval fogyasszuk karácsonyi zene kíséretében. Az utolsó ponttól hajlandó vagyok eltekinteni. Az első három nélkül azonban nem is kívánom, nem is ízlik nekem még a kedvenc mézeskalácsom sem. És bizony ebből adódott tavaly a problémám. Én megálltam szeptemberben, nem vettem egy gramm mézeskalácsot sem. Nem is értettem, hogy kinek lett kirakva, ki veszi meg. Aztán, mikor az első három pontomat már kipipáltam, csak egyetlen dolog hiányzott decemberben a mézeskalácsevéshez, maga a mézeskalács. Addigra ugyanis elfogyott az általam úgy szeretett, lekvárral töltött, tejcsokival bevont szívecske alakú mézeskalács. És akkor rájöttem, kik veszik meg a mézeskalácsot szeptemberben. Nem azok, akik meg is eszik, hanem azok, akik karácsonykor szeretnének enni, de már van annyi tapasztalatuk, hogy tudják, időben be kell szerezni a vágyott édességet.
Lehet, hogy lassan el kell döntsem, hogy mit szeretnék húsvétkor enni, ajándékozni, hogy időben be tudjam szerezni majd a dolgokat és ne csak az üres polcokat nézegessem márciusban? Mindig panaszkodunk, hogy rohan a világ, rohanunk mi is, nincs megállás. Úgy néz ki, hogy a kereskedelemnek nem érdeke, hogy nekünk legyen időnk kicsit lassítani, kifújni magunkat a karácsony és szilveszter után, örülni, hogy éppen nincsen semmilyen nagyobb esemény, visszaszokni a hétköznapokba, és kicsit csak úgy létezni mindenféle nyomás nélkül, hogy megint vásárolni és készülődni kell a következő ünnepre. És mindezt a készülődést természetes jó időben el kell kezdjük a kereskedelmet mozgató erők szerint, különben lemaradunk. Lemaradunk, de miről is? Arról, hogy magunknak csinálunk plusz stresszt, feladatot és lelkiismeretfurdalást, ha a polcok kínálatát elnézve azt hisszük, hogy mi még nem tartunk ott, ahol a világ, és megint késésben vagyunk. Ilyenkor gondoljunk Pató Pál úr igen bölcs szavaira: "Ej, ráérünk arra még". Adjunk időt magunknak. Hiszen, még csak január van. Még akkor is, ha a boltok áruválasztékát elnézve egy pillanatra azt hisszük, hogy már márciust mutat a naptár. Most inkább élvezzük a tél szép oldalát, a havas tájat, a csípős, de tiszta hideget, és örüljünk minden egyes percnek, amivel hosszabbodnak azok a fránya korán sötétedős nappalok. Hiszen január van, ezen utóbbi dolgok ideje, és nem a csoki nyuszié.
