Közel 11 hónap után ismét elérkezett az idő, hogy gyakoroljam kicsit a "Schwizerdütsch-öt".:) Na, jó, a valódi apropó inkább az volt, hogy ismét lássuk egymást egykori családommal, akiknél au-pair voltam. Tavaly azt gondoltuk, hogy majd gyakrabban tudunk találkozni most, hogy Stuttgart mellett élek. Ha csak a térképet nézzük, akkor valóban jóval közelebb vagyok hozzájuk. Azért sajnos azonban még mindig elég messze, hogy csak úgy pár órára, egy napra átugorjunk egymáshoz. Sokat gondolkoztam azon is, hogy vajon megéri-e csak egy hétvégére leutaznom hozzájuk Főleg, hogy pénteken este hétig dolgozom, tehát csak szombat reggel tudok útra kelni. De utólag látom, hogy nagyon jól döntést hoztam. Megérte lemenni. Nagyon is.:)
Hónapok óta egyeztettük az svájci anyukával, hogy mikor is lenne jó mindenkinek. A mindenki alatt egyik oldalról engem kell érteni, másik oldalról pedig egy hattagú családot. A gyerekek náluk is egyre nagyobbak. Ez természetesen azt is magával vonja, hogy az eddig is igen szép számú programjaik mindinkább csak gyarapodnak. A hétvége lényege pedig ugyebár az lett volna, hogy a négy gyerekből a lehető legtöbb a lehető legkevesebb kötelező elfoglaltsággal rendelkezzen szombaton és vasárnap. A fentiek fényében már maga az nagy öröm volt, hogy találtunk egy hétvégét a hosszú hetek óta tartó emailezés eredményeként.
Péntek éjjel még tortát sütöttem a legidősebb lánynak, aki öt nap múlva ünnepelte a szülinapját. Valami olyat szerettem volna, amit könnyen szállíthatok. Sajnos a jól bevált csokitortám most esélytelen volt, mert tőlük van a recept. Éppen ezért kinéztem egy könyvből egy nagyon jónak tűnő másik csokitorta receptet. Gondoltam csokitortával a gyerekeknél nem nagyon lehet melléfogni. Kellet hozzá egy tészta, amivel ki kellett bélelni a piteformát. Ezt meg kellett sütni és utána jött bele egy tejszínes csokikrém. Majd ment az egész a hűtőbe. A krém nagyon jó lett. A tészta azonban nem. És ez most enyhe kifejezés volt rá. Hosszú tanakodás után úgy döntöttem, hogy mégsem viszem magammal az alkotásom. De megtanultam az esetből, hogy ajándékba legközelebb csakis kipróbált recepttel dolgozok. Főleg az éjszaka közepén, mikor már esélyem sincs egy második variációra.
Azt hiszem így érthető, hogy szombat hajnalban, igen kevés alvás után (de elkészült francia manikűrrel :P) vágtam neki az útnak. A lelkesedésem azonban annál nagyobb volt. Fél 12-re meg is érkeztem Frauenfeldre, ahol az vasútállomáson várt rám az egész család, csak úgy mint hét éve.:) A délután gyorsan elszaladt, este hatra pedig inline hoki meccsre mentünk, mert a legnagyobb lány játszott. (Az inline hoki olyan, mint a rendes hoki, csak görkorival játszák. De van különben sisak és minden egyéb felszerelés, mint a rendes hokiban.) Sajnos hiába szorítottunk a lelátóról nagyon, mégis az ellenfél csapata nyert. Az estét egy nagyon finom vacsorával zártuk egy étteremben.
Vasárnap ötletelés volt, hogy mit is csináljunk. Végül az egyik gyermek javaslatára a célpont Mainau szigete lett a Bodeni-tónál. Felkerekedünk tehát, a négy gyerek, három felnőtt és a kutya, hogy kicsit eljussunk Konstanzba az autóval. Pont még egy ülés van az autóban, hogy én is beférjek.:) Konstanzból hajóval mentünk Mainau szigetére. Ez egy csodálatos kis sziget, ami arról híres, hogy szebbnél szebb virágok és növények találhatók rajta. Valamint van még pillangóház, állatsimogató, hatalmas játszótér a gyerekeknek. A játszótéren többek között a homokozóba be van vezetve a víz is, valamint van egy folyóra emlékeztető vízzel teli meder tutajokkal. Nagyon menő a hely, gyerekként imádnám. Egyetlen dolog jutott csak eszembe, hogy mit is csinál szegény szülő, aki nem tudja, hogy a játszótéren gyermeke nyakik vizes lehet, éppen ezért nem hozott váltóruhát csemetéjének. A svájci szülők azonban megnyugtattak: van ruhaszárítógép. És tényleg ki volt táblázva a szárítógép, melyet bárki nyugodtan használhatott. Le a kalappal, a németek valóban mindenre gondolnak.
Miután megcsodáltuk a virágokat, megnéztük a pillangókat, sietnünk kellett a hajóhoz, hogy időben visszaérjünk Konstanzba. Ott még annyi időnk volt, hogy megvacsizzunk a tóparton. Utána elvittek a buszhoz, amivel jöttem vissza Stuttgartba. Túl hamar eltelt az egész hétvége. Tele volt élményekkel, meglepetéssel, barátsággal, szeretettel. A gyerekek megint nagyon készültek, ki volt írva a szobám ajtajára "Herzlich Willkommen Marta" (Isten hozott). A betűk meg voltak rajzolva, ki voltak vágva színes papírból és fel voltak ragasztva egy nagy fehér lapra.:) És még virágot is szedtek nekem a réten.
Sajnos nem teljes a létszám...
Meersburg a hajóról, odafelé itt át kellett szállnunk
Meersburg, kicsit közelebbről
Látványos vízesés Insel Mainaun
Bodensee virágokból, elég élethűen
Kedvencek :)
