Hosszú évek után idén újra megadatott, hogy eljuthattam Provence-ba. Ez volt az igen eseménydús júliusom első állomása. Pénteken meló után egyből Svájc felé vettem az irányt, hogy az ottani családdal (akiknél annak idején au-pair voltam) másnap nekiinduljunk a csajos francia vakációnak. Csajosra sikeredett, mert a másodszülött és egyben egyszem fiú gyermeknek, hokitáborba kellett mennie szombattól szerdáig. Így ő maradt Svájcban, és emiatt az apuka is.
Szombaton az út felét tettük meg. A svájci-francia határ után nem sokkal, Annecyben aludtunk egyet. Délután még volt időnk sétálni egyet abban a csodás kis városban. A belváros nagyon hangulatos volt, tele régi házakkal, kis utcácskákkal, kanálissal és pici hidakkal. Kicsit emlékeztetett Strasbourgra. Annyi eltérés azért volt, hogy ez a város egy tó partján fekszik, aminek a másik partján hatalmas hegyek meredeznek az ég felé. Örülök, hogy itt álltunk meg félúton, és hogy megismerhettem ezt a városkát.
Vasárnap megtettük az út másik felét, és kora délután már Puyben is voltunk. Jó érzés volt visszatérni oda. A ház még mindig ugyanolyan, mint annak idején, mikor utoljára ottjártam. Tele van régi bútorokkal. Olyan jól illik az ottani építkezéshez a ház berendezése. El se tudnám képzelni modern bútorokkal. A ház egyébként az egyik nagypapáé, aki gyerekkorában ott lakott, és szerintem már akkor is ezek a bútorok voltak benne. A házhoz tartozik még egy hatalmas kert is, ahol érkezésünk után egyből felállítottuk a medencét. Kellett hozzá jó pár óra, hogy megteljen vízzel. Másnap azonban fel is tudtuk már avatni.
Vasárnap este megvacsoráztunk a kertben a gesztenyefa alatt. Egész más hangulata van ott kint a melegben, világosban egészen késő éjjelig ücsörögni a fa alatt vacsora után egy pohár rosé és jó barátok társaságában, mint mikor az ember hétköznap megszokásból megvacsorázik. Azért aznap olyan sok időnk nem volt üldögélni, kezdődött ugyanis az EB döntő. És hát hamár Franciaországban voltunk és a franciák játszottak (a gyerekek nagy francia drukkerek), valamint a tippelés szempontjából nekem is fontos volt a végeredmény; látnunk kellett a meccset. Egyetlen apró probléma volt csak, nem volt tévénk. Gondoltuk a szemben lévő pizzériában biztos lesz majd tévé vagy kivetítő. Hát, egyik sem volt; de vendég se... És ekkor jött egy spontán meghívás a teljesen ismeretlen szomszédoktól, akik meghallották, hogy otthon vagyunk, mert épp a kertben a medence vízállását ellenőriztük nagyon lelkesen. Meginvitáltak minket magukhoz. Náluk nagy buli volt. A garázsajtó elé ki volt hozva a plazmatévé, volt enni-innivaló bőven. Egész meccsnézés alatt traktáltak minket mindenféle jóval. És még az arcunkat, karunkat is nemzeti színűre festették. Mi pedig nagyon drukkoltunk. Sajnos azonban ez sem segített. Portugáliának nagy mázlija volt, és nyertek. Azért ez szerencsére nem befolyásolta a második helyem az összesített mezőnyben a tippelésnél. Sőt a kollégák között sem, ott az első helyet szereztem meg. Fiúk, büszkék lehettek rám!;) Lefekvés előtt a svájci anyuka azzal vigasztalt minket, hogy így legalább nincs nagy ünneplés, tudunk nyugodtan aludni. Végülis, ez is egy nézőpont.:)
97 résztvevőből ;) Csak a pontszámok változtak még kicsit az első helyeken, a helyezések nem
Kollégák között (előtt :P)
Hétfőn Aix-en-Provence-ben jártunk. Ha valaki a környéken jár, annak kötelező ellátogatni ide.;) Még mindig az egyik kedvenc városom. Igazi csajos napot tartottunk bent. Az anyuka, a három lány és én. Shoppingoltunk, megebédeltünk, és sétáltunk egyet a belvárosban. Hihetetlen, hogy amikor először jártam itt velük a legkisebb még babakocsiban ült és nem volt egy éves. Most majdnem nyolc éves, és pontosan tuja, hogy melyik ruha kell neki az üzletből. Múlik az idő, nagyon gyorsan.
Kedden Roussillonba látogattunk el. Én még sose jártam ott. Az anyuka figyelmességből felajánlotta, hogy menjünk olyan helyre, amit még nem ismerek. Gondolta, ez tetszene nekem. És mint mindig, igaza lett. Csodás helyre vittek el. Először egy parkban sétáltunk, ahol a talaj vöröses, okkersárgás volt. Erről híres ez a környék, ami a kicsit nehezebb megközelíthetősége ellenére is rengeteg turistát vonz. Mikor odaértünk még nem sütött annyira a nap, a séta végére azonban kiderült az ég. Egész más színe lett a földnek a ragyogó napsütésben. A park után, a városkában is tettünk egy kört. Ez tényleg egy városka. Pár utca, egy templom, és egy kilátó pont (ahonnan tiszta időben az itteni legmagasabb hegyet is látni a messzeségben). És ennyi volt. De egyszer, ha az ember erre jár, mindenképpen érdemes megnézni. És enni közben/utána egy levendula fagyit.:) Tudom, Tudom, hogy van már Budapesten is, de higgyétek el nekem, tapasztalatból beszélek, hogy nem ugyanaz az íze. A környezeten sok múlik.:) Most olvastam a neten, hogy Roussillont Franciaország egyik legszebb falvaként tartják számon. Nem tudom, hogy igaz-e, de simán el tudom képzelni, hogy igen.
A Roussillonba vezető úton csodás városokon mentünk keresztül. A keskeny kanyargós utak, és a déli építkezési stílus segített már előre ráhangolódni, hogy mi is vár majd rám a városban. Annakidején olyan sokat meséltek erről a helyről, hogy izgatottam vártam, milyen is lesz. Az út mellett még egy levendulamezőt is találtunk, ami ennyire délen ritkaság. Hiába híres Provence a levendulájáról, ott lent inkább szőlőt termesztenek, borászatok vannak és a híres kabócák ciripelnek. Levendulát inkább csak a fagyizókban, a képeslapokon és szuvenír árusoknál látni. Azért hamár egy levendulamezőre sikerült ráakadnunk, spontán megálltunk és nagy fotózkodásba kezdtünk.:)
A visszafelé úton pedig megálltunk még Lourmarinben. Itt többször is jártam már velük. De ez is ez csodás kisváros, és mindig öröm sétálni egyet a keskeny, kacskaringós utcáin. A séta végén még egy szuvenírre is ráakadtam.:) Igazi emlék erről a pár napról.
Szerdán kora délután sajnos indulnom kellett haza. Rengeteg élménnyel, de nehéz szívvel érkeztünk meg az aixi TGV-állomáshoz. Hamar elment az a pár nap, amit együtt tudtunk tölteni. De amennyire rövid volt, annyira intenzív is. Sajnos azonban az önfeledt, boldog perceket hamar az aggódó, idegeskedő percek váltották fel. Egészen az én az én vonatomig minden TGV pontos volt. Aztán az enyémnél kiírták, hogy késik. Végülis csak megérkezett és nagy futás árán, de sikerült Lyonban nem lekésni az átszállást. Gondoltam, hogy akkor most már hátradőlhetek, kifújhatom magam és gondolhatok újra a szép percekre. Jó is lett volna, ha így van. Azonban, mire Lyonból az első állomásra érkeztünk, már volt 40 perc késése a TGV-nek. És ezt tartotta egészen Strasbourgig. Így sikerült Strasbourgban lekésni a csatlakozást. A franciák se a TGV-t, de még a helyi járatot sem várakoztatták meg, hogy át tudjunk szállni. 20:24 perckor közölte velem a SNCF dolgozója, hogy a TGV már elment, aznap nem is jön több és 20:22-kor van vonat, ja bocsánat, az is elment, akkor 21:52-kor van vonat, ami átvisz Németországba. És három átszállással már Stuttgartban is leszek.... Sikerült 22:19 helyett 01.19-re Waiblingenbe érni. Huh.... Azt pedig külön "díjaztam", hogy a TGV-n egyszer sem jött kalauz (nehogy érdeklődni lehessen nála a késéről, átszállásról, stb), és mindent csak franciául mondtak be. Még azt sem voltak képesek bemondani angolul, hogy mennyit késünk, és mikor indul a következő vonat Stuttgart felé. Ehhez képest, ahogy elindult a német kis helyi, minden bokornál megálló vonat Strasbourgból, egyből mindent bemondtak németül és franciául. Valamint a németek megvárakoztatták még 23 órakor is az induló vonatot, illetve bemondták a vonaton, hogy aki még át akar szállni, szóljon a kalauznak, mert akkor intézkednek, hogy az emberek ne késsék le az átszállást. Sőt nekem külön mondta a kalauz, hogyha nem érem el az utolsó S-Bahnt, menjek az Infoponthoz és intéznek nekem taxit Waiblingenbe. A legjobban azonban az tetszett, mikor mielőtt beértünk Stuttgartba a mozdonyvezető elmondta a szokásos elköszönős beszédét, valamint jelezte, hogy aki a reptérre szeretne menni, annak hat perce van átszállni. Ha azonban valakinek ez az időkeret túl sportosnak bizonyulna (ugyanis az egész pályaudvar fel van túra és jó messze van a vasúti vágányoktól az S-Bahn megálló), az nyugodtan jelentkezhet az Infopontnál, intézik neki a taxit. Ez a különbség drága nyugati szomszédaink a ti szolgáltatásotok és az itteni szolgáltatás színvonala között. Lenne mit tanulni a keletiektől. Gyertek át egyszer egy tanulmányútra!;)
Ui: Azért nem jöttem Marseillesből repülővel, mert nagyon rossz időpontokban indult (értsd: hajnal 6:40 perc), mindenképp át kellett volna szállni, legalább 8-9 óra lett volna az út átszállással. Gondoltam kipróbálom hosszabb távon is már azt a híres TGV-t (eddig csak a Lyon-Aix-en-Provence szakaszon utaztam vele), jobb az indulási időpontja, hamarabb odaér, olcsóbb is, és csomagkorlát sincs. Minden a TGV mellett szólt. Az elmélet hibátlan volt. A gyakorlaton azért lenne még mit javítani.
